Pesti Napló, 1897. október (48. évfolyam, 273-303. szám)

1897-10-01 / 273. szám

273 szám Budapest, péntek ..... ...... __ JPIlSTI NAPLÓ, 1897.október 9 művekkel láttassanak el, amelyek a múlt idők trz kiváló alakjának, nevezetesen Szent Gellért csanádi püspöknek, Pázmány Péter esztergomi érseknek, Bocskay István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmeknek, Hunyady Jánosnak, Zrínyi Miklósnak, Pálffy János grófnak, Béla király névtelen jegyzőjének, Werbőczy­­Istvánnak és Tinódy Sebestyénnek emlékét tesznek hivatva meg­örökíteni. Ő felségének ezen legkegyelmesebb elhatározása az öröm, a hála és a lelkesedés érzelmeit keltette föl a haza minden fiában. De senkinek szivében sem le­het az öröm bensőbb, e hála mélyebb és a­­lelkesedés melegebb, mint éppen a székes­főváros polgárságának szivében, mert az ő felségének fejedelmi nagylelkű­­ségéből alkotandó szoborművel­, amelyek e sok küz­delmet, megpróbáltatást, szenvedést, de egyúttal sok dicsőséget is átélt nemzet fönnállása legbiztosabb alapjának, a trón iránti, hűségnek,, ragaszkodásnak, s a hazaszeretetnek lesznek a késő unokák között is hirdetői — e székes­fővárosnak fognak állandó diszéül, állandó ékességéül szolgálni. Én tehát csak a székes­főváros polgársága köz­óhajának feleltem meg, amidőn a törvényhatósági bi­zottságot a mai napra rendkívüli­­ közgyűlésre össze­hívtam,­ összehívtam oly célból, hogy módja és alkalma legyen ő felsége legfelsőbb elhatározása felett érzett igaz­ örömének és hálájának méltóképpen kifejezést adni. És most engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy a tanácsnak a legfelsőbb elhatározás alkalmából a tisz­telt közgyűléshez intézett javaslata előterjesztessék. A polgármester beszéde közben többször fölviharzott az éljenzés. Most aztán csönd lett, hogy az előterjesztést meghallgassák. A fiatal, deli Bényi József fölemelkedett és fölolvasta a tanács javaslatát: Tekintetes közgyűlés f ő császári és apostoli királyi felsége, legkegyel­­m­esebb urunk, és királyunk e. hónap 25-ikén kelt leg­felsőbb elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy magyar székes­fővárosának terei oly szoborművekkel láttassanak el, amelyek nemzeti életünk nagyjainak, történetünk kiváló alakjainak emlékét lesznek hivatva megörökíteni. Koronás királyunk nemes lelkének sugallatából eredő elhatározásával drága ajándékot nyújtott hű­séges magyar népének és magyar székes­ fő városának. Drága nekünk a királyi kegynek e ténye, mint apostoli királyunk kifogyhatatlan jóságának és nemze­tünk iránt táplált atyai szeretetének és mint ezeréves múltúnk iránt való kegyeletének fenkölt megnyilatko­zása egyaránt. A királyi kijelentés nyomán épp azért a határ­talan lelkesedés, öröm és egyúttal a mély hála érzése ébredt föl minden magyar szívében. " De sehol sem loboghat a lelkesedés lángja ma­gasabban, a hála érzése sehol sem lehet erősebb, mint a székes­főváros közönségében és polgárságában, mert nagyjaink emlékműveit királyi bőkezűségből a székes­­főváros­­fogja leírni. Teljes mértékben áthatva annak tudatától, hogy a székes­főváros törvényhatósági bizottsága első­sorban fog sietni, hogy­ a köszönet és hála érzelmeinek a legmagasabb trón előtt méltó kifejezést adjon, javasol­juk, k­­éltóztassék: 1. Ezen legfelsőbb elhatározásért ő, császári és apostoli királyi­ felsége irányában a székes­főváros közönségének és egész lakosságának mély háláját, tántoríthatatlan hűségét, törhetetlen ragaszkodását és szeretetét kifejezésre juttatni és 2. elhatározni, hogy a székes­főváros közön­ségének és lakosságának ez érzelmeit 6 császári és­­apostoli királyi, felsége előtt egy küldöttség tolmá­­csolja, amely polgármester úr vezetése alatt a tör­vényhatósági bizottság kebeléből alakítandó. Természetes, hogy a közgyűlés erre a javaslatra is zajos éljenzéssel felelt. Ez az éljen­zés szentesítette a tanács javaslatát, Márkus polgármester pedig e szavakkal zárta be a közgyűlést: — Amidőn a tanács javaslatát elfogadottnak jelentem ki és a közgyűlést bezárom, fölké­rem Budapest főváros törvényhatóságának tag­jait, hogy egyesüljünk amaz igaz szívből fa­kadó, lelkesedéstől áthatott kiállításban: Éljen a királyi­­ .Éljen a király! Mennydörgött a föl­kiáltás százszoros v­isszhangja. Az éljenzés hullámai hol elcsillapultak, hol ismét magasra csaptak; percekig tartott az őszinte, ujjongó tüntetés. Az öreg emberek arca kipirult, a finom fehérkertyűs női kezek összeverőd­tek a karzaton. A király szeretetének, a nemzet hálájának mámora volt a levegő­ben. Még talán a hófehér márványszobrok is felmelegedtek a lelkesedés lángjától a terem fülkéiben . .. A tüntető közgyűlésnek ezzel vége volt, az ünnepi ruhás sokaság özönlött ki a meleg verőfénynyel behintett utcákra, ahol a házak ablakaiba már kezdték kirakosgatni az esti kivilágítás gyertyáit, amikből, mint megannyi csillogó hetükből olvashatja ki a főváros kö­szönetét a király. A kivilágitás.­ ­ Mintha egy központból egyszerre lobbantottak volna föl minden lángot: úgy született meg alkonyat leszálltával a főváros tündöklő tüntetése. Minden ab­lakba gyertyát raktak, még a hatalmas bérpaloták harmadik, negyedik emeletének lakói se bizakodtak abban, hogy őket a torony magasságban úgy sem­ veszik észre, ők is kivilágították ablakaikat. Amerre a király­­vendégeivel bevonult, a keleti pályaudvartól a budai várig terjedő útvonalon, fölragyogtak a tejfehér villa­mos gömbök s nappali fényesség támadt az utcá­kon, de nem nappali élénkség. Mert az az elevenség, ami ma este hullámzott Budapest bulevárdjain, amely­ek mindinkább párisias szint öltenek, sokkal na­gyobb volt a nappal rendes forgalmánál. Ezrek és ez­rek sétáltak az utcán, fényben, lelkesedésben és örömben fürüdve, úgy hogy a kocsik közlekedése csak­nem lehetetlenné vált. Pedig a kocsiközlekedés is mozgalmasabb volt a szokottnál, hiszen, aki csak te­hette, kocsira ült, hogy a főváros ünnepi estjének bű­bájos látványosságában gyönyörködjék. Szép asszonyok ringatóztak a hintók párnáin, amelyek úgy úsztak a hullámzó fekete emberóceán fölött, mint egy-egy mese­beli tündérkocsi . . . Az Andrássy-út perspektívája egy óriási tűz­­folyfösó volt. Az ékes paloták vetekedtek egymással fényűzés dolgában. Piros-fehélyzöld lámpákkal kirakott erkélyek, ezüst­karos ,gyerty­atartókkal megrakott abla­kok oszlatták el az éjszaka homályát. Különösen pom­pás volt az Operaház, amelynek homlokzatán villamos nap ontotta sziporkázó sugarait; alatta a magyar korona ragyogott, kétfélét a magyar király nevének tűzm­ono­­grammjával. A közönség az egész rengeteg Sugár-uton alig bírt mozogni, s a sűrü csoportok ajkán egyre zengett a kiáltás: — Éljen a király! A Múzeum- és Váci-köruton is nagy fényesség özönlött végig. Messze, a Külső-Váci-körút elején lobogott a Linczer-gyár tizenhat öröm­tüze, homlokzatának villamos lámpái. A Kálvin-téri szökőkút öreg Danubiusa és és tritonjai kéjelegve fürödtek a sugárözönben. A Belváros is sok látnivalót nyújtott. A Nemzeti és Országos Kaszinó kivilágítása, a Gizella-tér fényes ablaksorai, a börze fényben úszó épület-kolosszusa kel­tettek itt föltűnést. Érdekes volt a Kereskedő Ifjak Tár­sulatának kivilágítása, akik váci­ utcai klub­helyiségük minden ablakába egy-egy fény­betűt raktak. Ez az ablaksor az egész ország óhajtását ragyogta: Éljen a király! Nagy gyöny­örűségük telhetett a Kerepesi-ú­t sétálóinak is a főváros e hatalmas közlekedési vonalának illuminációjában. A Nemzeti Színház ódon oszlopait villamos lámpák vonták nagy széryességbe; a Pannónia erkélyén a király mellszobra fehérlett déli növények közt. Messze világított a Népszínház magy­ar címere, a központi pályaudvar homlokzatának óriás napja pe­dig már a Kossuth Lajos­ utcában szemébe tűnt a sétálónak. Mondanunk sem kell, hogy a körutak is pazar pompában tündöklöttek. A villamos lámpák fehér fénye küzdött a lampionok tarka csillogásával. S a széles uton annyi nép nyüzsögött, hogy a villamos vasút is csak ügygyel-bajjal bírt utat törni magának. Buda is kitett magáért a hazafias tüntetésben. Az Albrecht-út és Lánchídfő torkolatánál nagy cso­portba verődve állott a nép. Az a hír terjedt el, hogy a király végigkocsikázik a városon, de a sokaság hiába várt, ő felsége a várpalota ablakából nézte a fényben fürdő Dunapartot, a messzeségbe vesző ra­gyogó utcákat. A várpalota minden terme ki volt világítva, a hatalmas épület ragyogó ablaksorai egészen a Ferenc József-hídig feny­lettek, kiemelkedve a többi kivilágított budai épület közül. Az apró girbe-gurba utcák há­zacskáinak ablakában kicsiny gyertyák lobogtak, mint megannyi apró tűzszemek, a középületek kiálló párká­nyáról pedig­ száz és száz színes mécses hintette szét csillagsugáros fényét. Fönn a Szent Györgyy-té­ren a miniszterelnök pa­lotája úszott sugártengerben, m­íg a honvédelmi mi­nisztérium ablakaiból ezer és ezer gyertya ragyogott szerte. A hegyoldalon elhúzódó alacsony falnál óriási embertömeg szorongott, bámulva a pesti oldalt. Lenn a hegy alatt a széles Duna húzódott el sö­téten a fényes szegélyű partok között. Néha-néha egy-egy hajó siklott át a vizen s a zöld hajólámpás a messzeségben egybeolvadt a Korzó tündöklő villamos lámpáinak sorával. A ragy­ogást szóró épületcsoport fölött a Lloyd palotája dominált. A szabadelvű pártkör helyisége száz és száz kis izzó lámpájának csillanása szinte lebegett a légben, mint fényes, káprázatos köd, s pompásan illett a tündöklő képhez a Fürdő-utca közepén elhú­zódó nappali világosságot szóró ívlámpasor. Messzire kiviláglott piros, fehér, zöld lángjaival a Fürdő- és Porottyya-utca sarkán felállított magyar címer és messziről, mint valami földre szállott csillag tündöklőit a város fölött a Földművelésügyi miniszté­rium gyönyörű homlokdísze. A Duna sötét habjai fölött éles ellentétként ra­gyogott a Margithíd közepén elhelyezett óriási méretű címer, fénye reszketve verődött vissza a habokból. Rögtön a Margithid mellett a Lukács- és Császár­­fürdő tűnt ki a sötét éjszakából sok villamos tűzsze­­mével erősen kiemelkedve, mert mögötte vak sötétség ütött tanyát. Az utcákon késő éjszakáig nem oszlott el a hullámzó tömeg. A Korzón hosszú kocsisor végesza­­kadhatatlanul kígyózott a gyalogjárók tömege között. Késő éjszaka hunyta be millió csillag­ szemét a főváros, melynek lakossága oly lelkesen, oly remekül­megünnepelte azt az emlékezetes királyi kéziratot, amely az üröm füzét lobbantotta lángra az éjszakában és minden magyar ember szívében. A vidéken, Miskolcon dr. Tarnay Gyula, Borsod megye alispánja, mint lapunknak írják, tegnap értekezletet h­ívott egybe, amelyen báró Vass Elemér főispánon kívül számos no­­tabilitás volt jelen. Az értekezlet nagy lelkesedéssel tette magáévá a főispánnak azt az indítványát, hogy a jövő hétfőn tartandó rendkívüli közgyűlésen Borsod vármegye közönsége üdvözölje ő­felségét a királyt. A hétfői rendkívüli díszközgyűlést megelőzőleg már va­sárnap a középületeket fellobogózzák, kivilágítják. A városháztéren az összes dalegyesületek a Himnuszt fogják énekelni. A katonai zenekar dísztakarodóval fogja a várost bejárni. Hétfőn az összes egyházak templomaiban hálaadó istentiszteletek lesznek. A dísz­­gyűlésen Borsod megye bizottsága kezdeményezőleg szándékozik föllépni, hogy a hódoló felirat a többi tör­vényhatóságokéval együttesen impozáns deputáció út­ján terjesztessék fel a királyhoz.. Zalaegerszeg város képviselőtestülete, mint la­punknak telegrafálják, mai közgyűlésén Botfy polgár­­mester indítványára egyhangúlag nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy­ ő felségéhez hálafeliratot intéz, a király neve napján rendezendő istentiszteleten részt vesz, a várost kivilágítja s mind e határozatokat jegy­zőkönyvi­­leg megörökíti. Sopron város mai közgyűlése Simon főispán in­dítványára egyhangúlag elhatározta, hogy királyunk és a német császár pohárköszöntőit jegyzőköny­vbe iktatja, s a király nagylelkű ajándékáért hódoló fölirat útján mond köszönetet. Versec város törvényhatósága Pálffy főispán el­nöklete alatt ma tartott közgyűlésében elhatározta, hogy ő felségének legfelsőbb elhatározása feletti határ­talan örömét, hű alattvalói hódolatának kifejezése mel­lett, a magas kormány utján a trón zsámolyához juttatja. A horvátok. A király nagylelkű elhatározását — mint a Ke­leti Értesítőnek Zágrábból jelentik — a horvát sajtó is pártkülönbség nélkül a királyi kegy kiváló nyilvá­nításának tekinti. Különösen utalnak a Zrínyi Miklós­nak emelendő emlékszoborra, akit a magyarbarát la­pok mint magyar-horvát, az ellenzékiek mint horvát hőst ünnepelnek. Egyetértelműleg azonban foglalkoz­nak azzal a tervvel, hogy a szigetvári hős emlékét ért eme királyi megtisztelésért a horvát nemzet háláját alkalmas formában kifejezzék. A román királyi pár útja: Budapest, szeptember 30. Károly román király és felesége, Erzsébet királyné, ma délután hazaérkeztek Szinajába. A nép lelkesen fogadta őket, jelét adva ezzel, hogy a román hazafiak még sincse­nek olyan nagyon elkeseredve a budapesti látogatás miatt, mint ahogy a bukaresti táv­iratok hirdették és mint az ellenzéki román újságoknak kedvére volna. Mielőtt a királyi pár Románia területére lépett volna, újabb ünneplés érte ee Kolozsvárott, ahol a nép és hatóság magyar és román zászlókkal vonult ki elébe a pályaházba. A tüntetésnek tiszta magyar karaktere volt. A királyi pár az éljen­zők sajnálkozására nem jelent meg a kupé ablakában. Következő tudósításainkból tájékozást sze­rezhet az olvasó a romániai közérzes igazi természetéről s a külföldi sajtó felfogásairól is: Kolozsvár román zászlók alatt, Kolozsvárról telegrafálják. A román királyi párt átutazóban a közönség lelkes ovációkban részesítette. A zsúfolásig megtelt pályaudvaron a város díszruhás legényei a város zászlójá­val, nemzeti és román szinte lobogókkal várták a kü­lönvonatot, amely egy Nagyváradon elő­fordult kisebb baleset miatt tíz percet késett. (Mint Nagyváradról telegrafálják, a különvonat egyik podgyászkocsijának a vonókészüléke el­szakadt. A különvonat ötven percet vesztegelt a várad-velencei állomáson, amíg a podgyász­­kocsit félretolták. A királyi pár és kísérete a vonat megállásakor fölébredtek ugyan, de amikor a késedelem okát megtudták, is­mét nyugodni tértek. A különvonat Kolozs­várig negyven percet behozott a késésből.)

Next