Pesti Napló, 1897. október (48. évfolyam, 273-303. szám)
1897-10-01 / 273. szám
273 szám Budapest, péntek ..... ...... __ JPIlSTI NAPLÓ, 1897.október 9 művekkel láttassanak el, amelyek a múlt idők trz kiváló alakjának, nevezetesen Szent Gellért csanádi püspöknek, Pázmány Péter esztergomi érseknek, Bocskay István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmeknek, Hunyady Jánosnak, Zrínyi Miklósnak, Pálffy János grófnak, Béla király névtelen jegyzőjének, WerbőczyIstvánnak és Tinódy Sebestyénnek emlékét tesznek hivatva megörökíteni. Ő felségének ezen legkegyelmesebb elhatározása az öröm, a hála és a lelkesedés érzelmeit keltette föl a haza minden fiában. De senkinek szivében sem lehet az öröm bensőbb, e hála mélyebb és alelkesedés melegebb, mint éppen a székesfőváros polgárságának szivében, mert az ő felségének fejedelmi nagylelkűségéből alkotandó szoborművel, amelyek e sok küzdelmet, megpróbáltatást, szenvedést, de egyúttal sok dicsőséget is átélt nemzet fönnállása legbiztosabb alapjának, a trón iránti, hűségnek,, ragaszkodásnak, s a hazaszeretetnek lesznek a késő unokák között is hirdetői — e székesfővárosnak fognak állandó diszéül, állandó ékességéül szolgálni. Én tehát csak a székesfőváros polgársága közóhajának feleltem meg, amidőn a törvényhatósági bizottságot a mai napra rendkívüli közgyűlésre összehívtam, összehívtam oly célból, hogy módja és alkalma legyen ő felsége legfelsőbb elhatározása felett érzett igaz örömének és hálájának méltóképpen kifejezést adni. És most engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy a tanácsnak a legfelsőbb elhatározás alkalmából a tisztelt közgyűléshez intézett javaslata előterjesztessék. A polgármester beszéde közben többször fölviharzott az éljenzés. Most aztán csönd lett, hogy az előterjesztést meghallgassák. A fiatal, deli Bényi József fölemelkedett és fölolvasta a tanács javaslatát: Tekintetes közgyűlés f ő császári és apostoli királyi felsége, legkegyelmesebb urunk, és királyunk e. hónap 25-ikén kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy magyar székesfővárosának terei oly szoborművekkel láttassanak el, amelyek nemzeti életünk nagyjainak, történetünk kiváló alakjainak emlékét lesznek hivatva megörökíteni. Koronás királyunk nemes lelkének sugallatából eredő elhatározásával drága ajándékot nyújtott hűséges magyar népének és magyar székes fő városának. Drága nekünk a királyi kegynek e ténye, mint apostoli királyunk kifogyhatatlan jóságának és nemzetünk iránt táplált atyai szeretetének és mint ezeréves múltúnk iránt való kegyeletének fenkölt megnyilatkozása egyaránt. A királyi kijelentés nyomán épp azért a határtalan lelkesedés, öröm és egyúttal a mély hála érzése ébredt föl minden magyar szívében. " De sehol sem loboghat a lelkesedés lángja magasabban, a hála érzése sehol sem lehet erősebb, mint a székesfőváros közönségében és polgárságában, mert nagyjaink emlékműveit királyi bőkezűségből a székesfővárosfogja leírni. Teljes mértékben áthatva annak tudatától, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsága elsősorban fog sietni, hogy a köszönet és hála érzelmeinek a legmagasabb trón előtt méltó kifejezést adjon, javasoljuk, kéltóztassék: 1. Ezen legfelsőbb elhatározásért ő, császári és apostoli királyi felsége irányában a székesfőváros közönségének és egész lakosságának mély háláját, tántoríthatatlan hűségét, törhetetlen ragaszkodását és szeretetét kifejezésre juttatni és 2. elhatározni, hogy a székesfőváros közönségének és lakosságának ez érzelmeit 6 császári ésapostoli királyi, felsége előtt egy küldöttség tolmácsolja, amely polgármester úr vezetése alatt a törvényhatósági bizottság kebeléből alakítandó. Természetes, hogy a közgyűlés erre a javaslatra is zajos éljenzéssel felelt. Ez az éljenzés szentesítette a tanács javaslatát, Márkus polgármester pedig e szavakkal zárta be a közgyűlést: — Amidőn a tanács javaslatát elfogadottnak jelentem ki és a közgyűlést bezárom, fölkérem Budapest főváros törvényhatóságának tagjait, hogy egyesüljünk amaz igaz szívből fakadó, lelkesedéstől áthatott kiállításban: Éljen a királyi .Éljen a király! Mennydörgött a fölkiáltás százszoros visszhangja. Az éljenzés hullámai hol elcsillapultak, hol ismét magasra csaptak; percekig tartott az őszinte, ujjongó tüntetés. Az öreg emberek arca kipirult, a finom fehérkertyűs női kezek összeverődtek a karzaton. A király szeretetének, a nemzet hálájának mámora volt a levegőben. Még talán a hófehér márványszobrok is felmelegedtek a lelkesedés lángjától a terem fülkéiben . .. A tüntető közgyűlésnek ezzel vége volt, az ünnepi ruhás sokaság özönlött ki a meleg verőfénynyel behintett utcákra, ahol a házak ablakaiba már kezdték kirakosgatni az esti kivilágítás gyertyáit, amikből, mint megannyi csillogó hetükből olvashatja ki a főváros köszönetét a király. A kivilágitás. Mintha egy központból egyszerre lobbantottak volna föl minden lángot: úgy született meg alkonyat leszálltával a főváros tündöklő tüntetése. Minden ablakba gyertyát raktak, még a hatalmas bérpaloták harmadik, negyedik emeletének lakói se bizakodtak abban, hogy őket a torony magasságban úgy sem veszik észre, ők is kivilágították ablakaikat. Amerre a királyvendégeivel bevonult, a keleti pályaudvartól a budai várig terjedő útvonalon, fölragyogtak a tejfehér villamos gömbök s nappali fényesség támadt az utcákon, de nem nappali élénkség. Mert az az elevenség, ami ma este hullámzott Budapest bulevárdjain, amelyek mindinkább párisias szint öltenek, sokkal nagyobb volt a nappal rendes forgalmánál. Ezrek és ezrek sétáltak az utcán, fényben, lelkesedésben és örömben fürüdve, úgy hogy a kocsik közlekedése csaknem lehetetlenné vált. Pedig a kocsiközlekedés is mozgalmasabb volt a szokottnál, hiszen, aki csak tehette, kocsira ült, hogy a főváros ünnepi estjének bűbájos látványosságában gyönyörködjék. Szép asszonyok ringatóztak a hintók párnáin, amelyek úgy úsztak a hullámzó fekete emberóceán fölött, mint egy-egy mesebeli tündérkocsi . . . Az Andrássy-út perspektívája egy óriási tűzfolyfösó volt. Az ékes paloták vetekedtek egymással fényűzés dolgában. Piros-fehélyzöld lámpákkal kirakott erkélyek, ezüstkaros ,gyertyatartókkal megrakott ablakok oszlatták el az éjszaka homályát. Különösen pompás volt az Operaház, amelynek homlokzatán villamos nap ontotta sziporkázó sugarait; alatta a magyar korona ragyogott, kétfélét a magyar király nevének tűzmonogrammjával. A közönség az egész rengeteg Sugár-uton alig bírt mozogni, s a sűrü csoportok ajkán egyre zengett a kiáltás: — Éljen a király! A Múzeum- és Váci-köruton is nagy fényesség özönlött végig. Messze, a Külső-Váci-körút elején lobogott a Linczer-gyár tizenhat örömtüze, homlokzatának villamos lámpái. A Kálvin-téri szökőkút öreg Danubiusa és és tritonjai kéjelegve fürödtek a sugárözönben. A Belváros is sok látnivalót nyújtott. A Nemzeti és Országos Kaszinó kivilágítása, a Gizella-tér fényes ablaksorai, a börze fényben úszó épület-kolosszusa keltettek itt föltűnést. Érdekes volt a Kereskedő Ifjak Társulatának kivilágítása, akik váci utcai klubhelyiségük minden ablakába egy-egy fénybetűt raktak. Ez az ablaksor az egész ország óhajtását ragyogta: Éljen a király! Nagy gyönyörűségük telhetett a Kerepesi-út sétálóinak is a főváros e hatalmas közlekedési vonalának illuminációjában. A Nemzeti Színház ódon oszlopait villamos lámpák vonták nagy széryességbe; a Pannónia erkélyén a király mellszobra fehérlett déli növények közt. Messze világított a Népszínház magyar címere, a központi pályaudvar homlokzatának óriás napja pedig már a Kossuth Lajos utcában szemébe tűnt a sétálónak. Mondanunk sem kell, hogy a körutak is pazar pompában tündöklöttek. A villamos lámpák fehér fénye küzdött a lampionok tarka csillogásával. S a széles uton annyi nép nyüzsögött, hogy a villamos vasút is csak ügygyel-bajjal bírt utat törni magának. Buda is kitett magáért a hazafias tüntetésben. Az Albrecht-út és Lánchídfő torkolatánál nagy csoportba verődve állott a nép. Az a hír terjedt el, hogy a király végigkocsikázik a városon, de a sokaság hiába várt, ő felsége a várpalota ablakából nézte a fényben fürdő Dunapartot, a messzeségbe vesző ragyogó utcákat. A várpalota minden terme ki volt világítva, a hatalmas épület ragyogó ablaksorai egészen a Ferenc József-hídig fenylettek, kiemelkedve a többi kivilágított budai épület közül. Az apró girbe-gurba utcák házacskáinak ablakában kicsiny gyertyák lobogtak, mint megannyi apró tűzszemek, a középületek kiálló párkányáról pedig száz és száz színes mécses hintette szét csillagsugáros fényét. Fönn a Szent Györgyy-téren a miniszterelnök palotája úszott sugártengerben, míg a honvédelmi minisztérium ablakaiból ezer és ezer gyertya ragyogott szerte. A hegyoldalon elhúzódó alacsony falnál óriási embertömeg szorongott, bámulva a pesti oldalt. Lenn a hegy alatt a széles Duna húzódott el sötéten a fényes szegélyű partok között. Néha-néha egy-egy hajó siklott át a vizen s a zöld hajólámpás a messzeségben egybeolvadt a Korzó tündöklő villamos lámpáinak sorával. A ragyogást szóró épületcsoport fölött a Lloyd palotája dominált. A szabadelvű pártkör helyisége száz és száz kis izzó lámpájának csillanása szinte lebegett a légben, mint fényes, káprázatos köd, s pompásan illett a tündöklő képhez a Fürdő-utca közepén elhúzódó nappali világosságot szóró ívlámpasor. Messzire kiviláglott piros, fehér, zöld lángjaival a Fürdő- és Porottyya-utca sarkán felállított magyar címer és messziről, mint valami földre szállott csillag tündöklőit a város fölött a Földművelésügyi minisztérium gyönyörű homlokdísze. A Duna sötét habjai fölött éles ellentétként ragyogott a Margithíd közepén elhelyezett óriási méretű címer, fénye reszketve verődött vissza a habokból. Rögtön a Margithid mellett a Lukács- és Császárfürdő tűnt ki a sötét éjszakából sok villamos tűzszemével erősen kiemelkedve, mert mögötte vak sötétség ütött tanyát. Az utcákon késő éjszakáig nem oszlott el a hullámzó tömeg. A Korzón hosszú kocsisor végeszakadhatatlanul kígyózott a gyalogjárók tömege között. Késő éjszaka hunyta be millió csillag szemét a főváros, melynek lakossága oly lelkesen, oly remekülmegünnepelte azt az emlékezetes királyi kéziratot, amely az üröm füzét lobbantotta lángra az éjszakában és minden magyar ember szívében. A vidéken, Miskolcon dr. Tarnay Gyula, Borsod megye alispánja, mint lapunknak írják, tegnap értekezletet hívott egybe, amelyen báró Vass Elemér főispánon kívül számos notabilitás volt jelen. Az értekezlet nagy lelkesedéssel tette magáévá a főispánnak azt az indítványát, hogy a jövő hétfőn tartandó rendkívüli közgyűlésen Borsod vármegye közönsége üdvözölje őfelségét a királyt. A hétfői rendkívüli díszközgyűlést megelőzőleg már vasárnap a középületeket fellobogózzák, kivilágítják. A városháztéren az összes dalegyesületek a Himnuszt fogják énekelni. A katonai zenekar dísztakarodóval fogja a várost bejárni. Hétfőn az összes egyházak templomaiban hálaadó istentiszteletek lesznek. A díszgyűlésen Borsod megye bizottsága kezdeményezőleg szándékozik föllépni, hogy a hódoló felirat a többi törvényhatóságokéval együttesen impozáns deputáció útján terjesztessék fel a királyhoz.. Zalaegerszeg város képviselőtestülete, mint lapunknak telegrafálják, mai közgyűlésén Botfy polgármester indítványára egyhangúlag nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy ő felségéhez hálafeliratot intéz, a király neve napján rendezendő istentiszteleten részt vesz, a várost kivilágítja s mind e határozatokat jegyzőkönyvileg megörökíti. Sopron város mai közgyűlése Simon főispán indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy királyunk és a német császár pohárköszöntőit jegyzőkönyvbe iktatja, s a király nagylelkű ajándékáért hódoló fölirat útján mond köszönetet. Versec város törvényhatósága Pálffy főispán elnöklete alatt ma tartott közgyűlésében elhatározta, hogy ő felségének legfelsőbb elhatározása feletti határtalan örömét, hű alattvalói hódolatának kifejezése mellett, a magas kormány utján a trón zsámolyához juttatja. A horvátok. A király nagylelkű elhatározását — mint a Keleti Értesítőnek Zágrábból jelentik — a horvát sajtó is pártkülönbség nélkül a királyi kegy kiváló nyilvánításának tekinti. Különösen utalnak a Zrínyi Miklósnak emelendő emlékszoborra, akit a magyarbarát lapok mint magyar-horvát, az ellenzékiek mint horvát hőst ünnepelnek. Egyetértelműleg azonban foglalkoznak azzal a tervvel, hogy a szigetvári hős emlékét ért eme királyi megtisztelésért a horvát nemzet háláját alkalmas formában kifejezzék. A román királyi pár útja: Budapest, szeptember 30. Károly román király és felesége, Erzsébet királyné, ma délután hazaérkeztek Szinajába. A nép lelkesen fogadta őket, jelét adva ezzel, hogy a román hazafiak még sincsenek olyan nagyon elkeseredve a budapesti látogatás miatt, mint ahogy a bukaresti táviratok hirdették és mint az ellenzéki román újságoknak kedvére volna. Mielőtt a királyi pár Románia területére lépett volna, újabb ünneplés érte ee Kolozsvárott, ahol a nép és hatóság magyar és román zászlókkal vonult ki elébe a pályaházba. A tüntetésnek tiszta magyar karaktere volt. A királyi pár az éljenzők sajnálkozására nem jelent meg a kupé ablakában. Következő tudósításainkból tájékozást szerezhet az olvasó a romániai közérzes igazi természetéről s a külföldi sajtó felfogásairól is: Kolozsvár román zászlók alatt, Kolozsvárról telegrafálják. A román királyi párt átutazóban a közönség lelkes ovációkban részesítette. A zsúfolásig megtelt pályaudvaron a város díszruhás legényei a város zászlójával, nemzeti és román szinte lobogókkal várták a különvonatot, amely egy Nagyváradon előfordult kisebb baleset miatt tíz percet késett. (Mint Nagyváradról telegrafálják, a különvonat egyik podgyászkocsijának a vonókészüléke elszakadt. A különvonat ötven percet vesztegelt a várad-velencei állomáson, amíg a podgyászkocsit félretolták. A királyi pár és kísérete a vonat megállásakor fölébredtek ugyan, de amikor a késedelem okát megtudták, ismét nyugodni tértek. A különvonat Kolozsvárig negyven percet behozott a késésből.)