Pesti Napló, 1898. március (49. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

Budapest, kedd statáriumot. Valamennyi statárium kö­zött pedig ez a legenyhébb lefolyású és legkevésbbé kell tőle félni. Első­sorban irtózunk attól a statá­riumtól, mely a szegény félrevezetett népet­ sújtja. Komoly aggodalmat okoz az a lapstatárium is, amely most dívik. Nem magunkért aggódunk, mert szégyelnők, ha az ország kritikus helyzetében a sajtó bármi áldozattól visszariadna, amely csak­ neki okoz bajt, de a köznek javára le­het. Azonban úgy érezzük, hogy amit most becsületes szándékkal és jóhisze­­műleg iniciáltak, azt később a köz­szabadság ellenségei rosszhiszeműleg folytathatják — nem a sajtó, hanem az ország rovására. És az ország miatt aggó­dunk, nem magunkért. Legkevesebb za­vart okozna az olyan statárium, amely el­némítaná azokat, akik az ország sürgős szükségleteinek kielégítését léha virtus­kodással megakadályozni próbálnák. Kü­lönben ki tudja, talán rá sem kerülne erre a sor? Csak meg kell ragadni a pillanat kedvezését és a közszellem mos­tani készültségét. Ki kell lépni hala­déktalanul a reformjavaslatokkal. Az obstrukcionistákkal hadd végezzen az ország. De az obstrukció árnyékától előre ijedezni mégsem illik. Emmer javaslata, Budapest, február 28. A képviselőház mai ülésén Emmer Kornél határozati javaslatot nyújtott be, amely sze­rint a Ház utasítja az igazságügyminisztert, hogy egy rendszeres, végleges sajtótörvény­ről készítsen javaslatot és terjeszsze azt alkalmas időben a Ház elé. A kormány, mint értesülünk, hozzá fog járulni Emmer határo­zati javaslatához, s ezt Erdély igazságügy­miniszter a képviselőházban közelebb be fogja jelenteni. A Házban ma széltében beszéltek Emmer Kornél határozati javasla­táról; ez volt az ülés eseménye, mert gyor­san híre ment, hogy a kormánynyal való előzetes megállapodás folytán terjesztette be. A szenzációban, melyet keltett, egy kis pikáns iz is van, mert Emmer az új ülésszakban tudvalévően éppen az igazság­ügyminiszterhez való feszült viszonya miatt maradt ki az igazságügyi bizottságból s régebben sem élt nagy harmóniában az igazságügyi kormányzattal.­­ Am­i a­ javaslat lényegét illeti, teljesen méltányoljuk azt az intenciót, mely a ki­tűnő jogászt javaslatának beterjesztésére indította. A mai viszonyoknak megfe­lelő, rendszeres sajtótörvénynek a meg­alkotása régi óhaja úgy a jogászvilágnak, mint a hírlapirodalomnak és bizonyára az államnak is szüksége van erre. Azonban az a javaslat, amelynek kidolgozására a kor­mányt most utasítják, legfeljebb évek múltán készülhet el. Ez tehát az aktuális panaszo­kon nem segít — igaz, hogy a fenforgó bajokat nem is súlyosbíthatja. Ez az utolsó körülmény csak előnyére szolgál az Emmer javaslatának. Mert ab­ban határozottan veszedelmet látnánk az ország legféltettebb szabadsággaranciáira, ha most és az ez idő szerinti közhan­gulat mellett alkotnának új törvényt a sajtóról. Most az egész közvélemény mint­egy hipnotizálva van a szocializmustól; látjuk, hogy különben komoly és sza­badelvű férfiak a szocialista zendülés hatása alatt — amelynek a sajtó egyik, bár nem egyetlen, sőt nem is legfontosabb tényezője — oly nyilatkozatokra ragadtatják magukat, amelyek épp oly észszerűtlenek, mint reakcionáriusak. Ha ebben a hangu­latban új sajtótörvényt alkotnánk, abban bi­zonyára a mostani fölfogások tükröződné­nek vissza és ennél százszorta jobbnak ítélnénk bármily kivételes törvényt, amelyet a kijózanodás első percében eltörülni lehet és bizonyára el is törülne a nagy többségé­ben mindig szabadelvű magyar törvényhozás. Egy organikus sajtótörvény tehát nem lehet ad hoc törvény. De ez a lehetőség fenn sem forog, mert amíg egy ily nagyszabású alko­tás az előkészítés és az előzetes tanulmá­nyozás összes stádiumait megfutotta, addig nagyon sok víz foly le a Dunán. Annyi ideig a mostani elfogultság sem fog tartani és akkor a közvélemény normális hangulata mellett a parlament olyan, és csakis olyan sajtórendszert fog törvényerőre emelni, amely a saját hagyományainak és az ország mara­dandó érdekeinek megfelel. Ferdít meghódította. Az özvegy, alig, hogy végig­itta a gyász­évet, új asszonyt hozott a házhoz, s ez kitűnő alkalom volt rá, hogy a Majoros-leányok Jóskát végképp elkapac­intsák. Erre az uj otthonra Jóskának nagy szük­sége volt, mert apja, aki különben is job­ban értett a parasztok, mint a gyerekek neveléséhez, egy makrancos lóval vivott párbajában, kitörte a nyakát s a kis fickó teljesen árván maradt. A Majoros kiasszo­nyok nem voltak éppen kiváló pedagógusok, de ha a dajkát nem is, egyesült erővel pó­tolni tudták a szülői gondviselést. S azt a félig anyai érzést, amelyet valaha a kis Linka iránt éreztek, átruházták Jóskára, megpótolva dédelgető szeretetüket egy el­fojtott ábránd eddig ki nem törhetett összes gyöngédségeivel. Jóska alaposan kiaknázta ezt a vak sze­­retetet. Fáradhatatlanul pumpolta «öreg»-eit, ha lehetett, egyszerűen nyájas mosolygással, ha másként nem ment, égbekiáltó mesék segítségével. Mind a két öreg kisasszonynak egész gyűjteménye volt azokból a levelek­ből, melyek jogi könyvek cimén száz forin­tokat reklamáltak s ígértek füt-fát, megté­rést, szigorlatot, ügyvédi, birói és bibornoki vizsgálatot, mit tudom én mit. Néha, ha a pump igen átlátszó s a financiális művelet fölötte nehéz volt, hol az egyik, hol a másik öreg kérette magát s talán makacs­­kodott is egy kicsit, de végül Jóska mégis csak megkapta a pénzt. A Lotti néni toalett­pénzecskéje rendesen Jóskához vándorolt; titokban igy tett Máli néni is azzal, amit magának f­élrezsugorgatott. Meglopták a közös vagyont s meglopták egymást, csak­hogy Jóskának küldhessenek. Egy álmatlan délután — a báli szezon már a vége felé járt s a Jóska talpában vagy három átvirrasztott éjszaka égett — történetünk hősét, aki különben örökön derűs arccal járt-kelt a világban, kivétel­képpen komor gondolatok kisértgették. A feje fájt, a pénzét elkártyázta; elhatározta, hogy belép a komoly és tekintélyes embe­rek sorába. El fogja szöktetni Joannovics Terkát, a milliomos bánáti kisasszonyt, családot alapít, hivatalt vállal s búcsút mond a víg­legényéletnek. A plánum regényes volt, de nem képte­len. T­erka, akinek már a megyebál­ója erősen udvarolt, határozottan belegabalyo­­dott egy kicsit. A Jóska arca akkortájt olyan tarka volt a frissen kapott, félig be­hegedt és régi párbajsebektől s úgy össze­vissza volt varrva, mint egy hímzett asztal­terítő; ennek a látványnak Terka nem tu­dott ellenállni. * Szóval értették egymást. Arról azonban, hogy megkérhesse, szó se lehetett. Az öreg Joannovics excentrikus, sőt félbolond ember volt, de olyan bolond ember, aki önként, kényszerítő okok nélkül Jóskához adja a leányát, a mi éghajlatunk alatt egyelőre nem találkozott­­nak egy tartalékalapjának felemeléséről szóló törvény­­javaslatot, amelyet Neményi Ambrus előadó is­mertetett, kívánatosnak tartja annak megengedését. Marad tehát: a szökés párosán. S Terká­­ban volt vér éhez az operettizéshez. A do­log nem lehetetlen. De Jószlka úgy­­számí­totta, hogy a jó hajlandóságon kívül még vagy ezer forint kellene hozzá. Honnan az ezer forint, illetőleg: hogyan? Éppen két napja, hogy háromszáz forintot kapott hazulról s éppen tizenegyedikszer szegte meg azt a szent fogadását,a hogy a szigorlatot le fogja tenni. Aztán meg ezer forint nagy pénz volt az öre­g kisasszo­nyoknak. Jóska, a szigorlaton kívül, nem ismert lehetetlenséget. Mert ne lehetne a Szent György-napi árendára előre fölvenni nyolc­száz­ezer forintot. Csak ügyesen kell hozzá fogni a dologhoz s ki kell békitni az öre­geket. S hirtelen egy vakító ötlet cikázott át a fején. Mali néninek holnapután van a születése napja. Egy bonbon nem sok, de Jóska soha még csak egy bonbonnal se adta jelét m­énjeivel szemben némelyes figyelmességnek, hogy ne mondjuk, hálának. Valami csinos, ötle­tes ajándék nagy hatást tenne és sokat len­díthetne a szöktetés ügyén. Egy okos szü­letésnapi meglepetés uzsora-kamatokat hozna. Jóska kiugrott az ágyából, s­ egy félóra múlva fejfájás nélkül­­ fütyülve ment el ha­zulról. - 1 ! 1 '­­ III. 1 ! A kereskedő legszebb porcelánjait rakta a gavallér elé, PESTI 1898. március 1. 60. szám. Budapest, február 28. Uj provizórium. Bécsből késő éjjel azt a hirt veszszük, hogy az osztrák kormány egy uj, az 1899-iki esztendőre terjedő provizóriumra törekszik. Buda­pesti politikai körökben ilyen tervről eddig semmit sem tudtak; nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy a hír hiteles­ségét ellenőrizzük. Egyelőre tehát min­den fentartással közöljük bécsi levele­zőnknek következő telefonjelentését. Az osztrák kormányhoz közelálló körük­ben úgy vélekednek, hogy a fenyegető vál­ság megoldását nem Csehországban, hanem Magyarországon kell keresni. Az osztrák kor­mány ugyanis a magyar kormánytól a kiegye­zési provizóriumnak egy évre való meghosszabbí­tását fogja leérni. Az osztrák kormány azt reméli, hogy ennek az engedménynek megszerzésével az uralkodó ötvenéves ju­bileumának évében a miniszterválságot ki lehet majd kerülni. Ha azonban reménysé­gében csalódik, nem marad más hátra, mint hogy lemondjon. ..... . Az április 11-iki ünnep. A k­épviselőház igazságügyi bizottsága Fabiny Teofil elnöklésével kedden délután öt órakor tart ülést és tárgyalja az 1848-iki törvények megalkotásának ünnepléséről szóló törvényjavaslatot. A képviselőhöz valószínűleg mindjárt a költségvetési vita végeztével fogja tár­gyalni ezt a törvényjavaslatot. A közös miniszterek elutazása. Gróf Golu­­b­ovszki külügyminiszter tegnap délután hosszabb látogatást tett­ báró Bánffy miniszterelnöknél, Gróf Golub­ovszkoi ma délben utazott el­­a fővárosból, Kállay Béni közös pénzügyminiszter már tegnap este Bécsbe utazott. A pénzügyi bizottság ülése, A képviselőhöz pénzügyi bizottsága ma délután ülést tartott, amelyet megnyitva Széll Kálmán elnök köszönetet mondott elnökké való megválasztásáért és kijelentette, hogy igyekezni fog a tanácskozásokat azzal a tárgyilagos­sággal és részrehajlatlansággal vezetni, amely a bizottság tradícióihoz tartozik. (Általános helyeslés.) — Tárgyalás alá vette ezután a bizottság a magyar királyi postatakarékpénztár kamatozó letétmaximumá­

Next