Pesti Napló, 1898. március (49. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
Budapest, kedd statáriumot. Valamennyi statárium között pedig ez a legenyhébb lefolyású és legkevésbbé kell tőle félni. Elsősorban irtózunk attól a statáriumtól, mely a szegény félrevezetett népet sújtja. Komoly aggodalmat okoz az a lapstatárium is, amely most dívik. Nem magunkért aggódunk, mert szégyelnők, ha az ország kritikus helyzetében a sajtó bármi áldozattól visszariadna, amely csak neki okoz bajt, de a köznek javára lehet. Azonban úgy érezzük, hogy amit most becsületes szándékkal és jóhiszeműleg iniciáltak, azt később a közszabadság ellenségei rosszhiszeműleg folytathatják — nem a sajtó, hanem az ország rovására. És az ország miatt aggódunk, nem magunkért. Legkevesebb zavart okozna az olyan statárium, amely elnémítaná azokat, akik az ország sürgős szükségleteinek kielégítését léha virtuskodással megakadályozni próbálnák. Különben ki tudja, talán rá sem kerülne erre a sor? Csak meg kell ragadni a pillanat kedvezését és a közszellem mostani készültségét. Ki kell lépni haladéktalanul a reformjavaslatokkal. Az obstrukcionistákkal hadd végezzen az ország. De az obstrukció árnyékától előre ijedezni mégsem illik. Emmer javaslata, Budapest, február 28. A képviselőház mai ülésén Emmer Kornél határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint a Ház utasítja az igazságügyminisztert, hogy egy rendszeres, végleges sajtótörvényről készítsen javaslatot és terjeszsze azt alkalmas időben a Ház elé. A kormány, mint értesülünk, hozzá fog járulni Emmer határozati javaslatához, s ezt Erdély igazságügyminiszter a képviselőházban közelebb be fogja jelenteni. A Házban ma széltében beszéltek Emmer Kornél határozati javaslatáról; ez volt az ülés eseménye, mert gyorsan híre ment, hogy a kormánynyal való előzetes megállapodás folytán terjesztette be. A szenzációban, melyet keltett, egy kis pikáns iz is van, mert Emmer az új ülésszakban tudvalévően éppen az igazságügyminiszterhez való feszült viszonya miatt maradt ki az igazságügyi bizottságból s régebben sem élt nagy harmóniában az igazságügyi kormányzattal. Ami a javaslat lényegét illeti, teljesen méltányoljuk azt az intenciót, mely a kitűnő jogászt javaslatának beterjesztésére indította. A mai viszonyoknak megfelelő, rendszeres sajtótörvénynek a megalkotása régi óhaja úgy a jogászvilágnak, mint a hírlapirodalomnak és bizonyára az államnak is szüksége van erre. Azonban az a javaslat, amelynek kidolgozására a kormányt most utasítják, legfeljebb évek múltán készülhet el. Ez tehát az aktuális panaszokon nem segít — igaz, hogy a fenforgó bajokat nem is súlyosbíthatja. Ez az utolsó körülmény csak előnyére szolgál az Emmer javaslatának. Mert abban határozottan veszedelmet látnánk az ország legféltettebb szabadsággaranciáira, ha most és az ez idő szerinti közhangulat mellett alkotnának új törvényt a sajtóról. Most az egész közvélemény mintegy hipnotizálva van a szocializmustól; látjuk, hogy különben komoly és szabadelvű férfiak a szocialista zendülés hatása alatt — amelynek a sajtó egyik, bár nem egyetlen, sőt nem is legfontosabb tényezője — oly nyilatkozatokra ragadtatják magukat, amelyek épp oly észszerűtlenek, mint reakcionáriusak. Ha ebben a hangulatban új sajtótörvényt alkotnánk, abban bizonyára a mostani fölfogások tükröződnének vissza és ennél százszorta jobbnak ítélnénk bármily kivételes törvényt, amelyet a kijózanodás első percében eltörülni lehet és bizonyára el is törülne a nagy többségében mindig szabadelvű magyar törvényhozás. Egy organikus sajtótörvény tehát nem lehet ad hoc törvény. De ez a lehetőség fenn sem forog, mert amíg egy ily nagyszabású alkotás az előkészítés és az előzetes tanulmányozás összes stádiumait megfutotta, addig nagyon sok víz foly le a Dunán. Annyi ideig a mostani elfogultság sem fog tartani és akkor a közvélemény normális hangulata mellett a parlament olyan, és csakis olyan sajtórendszert fog törvényerőre emelni, amely a saját hagyományainak és az ország maradandó érdekeinek megfelel. Ferdít meghódította. Az özvegy, alig, hogy végigitta a gyászévet, új asszonyt hozott a házhoz, s ez kitűnő alkalom volt rá, hogy a Majoros-leányok Jóskát végképp elkapacintsák. Erre az uj otthonra Jóskának nagy szüksége volt, mert apja, aki különben is jobban értett a parasztok, mint a gyerekek neveléséhez, egy makrancos lóval vivott párbajában, kitörte a nyakát s a kis fickó teljesen árván maradt. A Majoros kiasszonyok nem voltak éppen kiváló pedagógusok, de ha a dajkát nem is, egyesült erővel pótolni tudták a szülői gondviselést. S azt a félig anyai érzést, amelyet valaha a kis Linka iránt éreztek, átruházták Jóskára, megpótolva dédelgető szeretetüket egy elfojtott ábránd eddig ki nem törhetett összes gyöngédségeivel. Jóska alaposan kiaknázta ezt a vak szeretetet. Fáradhatatlanul pumpolta «öreg»-eit, ha lehetett, egyszerűen nyájas mosolygással, ha másként nem ment, égbekiáltó mesék segítségével. Mind a két öreg kisasszonynak egész gyűjteménye volt azokból a levelekből, melyek jogi könyvek cimén száz forintokat reklamáltak s ígértek füt-fát, megtérést, szigorlatot, ügyvédi, birói és bibornoki vizsgálatot, mit tudom én mit. Néha, ha a pump igen átlátszó s a financiális művelet fölötte nehéz volt, hol az egyik, hol a másik öreg kérette magát s talán makacskodott is egy kicsit, de végül Jóska mégis csak megkapta a pénzt. A Lotti néni toalettpénzecskéje rendesen Jóskához vándorolt; titokban igy tett Máli néni is azzal, amit magának félrezsugorgatott. Meglopták a közös vagyont s meglopták egymást, csakhogy Jóskának küldhessenek. Egy álmatlan délután — a báli szezon már a vége felé járt s a Jóska talpában vagy három átvirrasztott éjszaka égett — történetünk hősét, aki különben örökön derűs arccal járt-kelt a világban, kivételképpen komor gondolatok kisértgették. A feje fájt, a pénzét elkártyázta; elhatározta, hogy belép a komoly és tekintélyes emberek sorába. El fogja szöktetni Joannovics Terkát, a milliomos bánáti kisasszonyt, családot alapít, hivatalt vállal s búcsút mond a víglegényéletnek. A plánum regényes volt, de nem képtelen. Terka, akinek már a megyebálója erősen udvarolt, határozottan belegabalyodott egy kicsit. A Jóska arca akkortájt olyan tarka volt a frissen kapott, félig behegedt és régi párbajsebektől s úgy összevissza volt varrva, mint egy hímzett asztalterítő; ennek a látványnak Terka nem tudott ellenállni. * Szóval értették egymást. Arról azonban, hogy megkérhesse, szó se lehetett. Az öreg Joannovics excentrikus, sőt félbolond ember volt, de olyan bolond ember, aki önként, kényszerítő okok nélkül Jóskához adja a leányát, a mi éghajlatunk alatt egyelőre nem találkozottnak egy tartalékalapjának felemeléséről szóló törvényjavaslatot, amelyet Neményi Ambrus előadó ismertetett, kívánatosnak tartja annak megengedését. Marad tehát: a szökés párosán. S Terkában volt vér éhez az operettizéshez. A dolog nem lehetetlen. De Jószlka úgyszámította, hogy a jó hajlandóságon kívül még vagy ezer forint kellene hozzá. Honnan az ezer forint, illetőleg: hogyan? Éppen két napja, hogy háromszáz forintot kapott hazulról s éppen tizenegyedikszer szegte meg azt a szent fogadását,a hogy a szigorlatot le fogja tenni. Aztán meg ezer forint nagy pénz volt az öreg kisasszonyoknak. Jóska, a szigorlaton kívül, nem ismert lehetetlenséget. Mert ne lehetne a Szent György-napi árendára előre fölvenni nyolcszázezer forintot. Csak ügyesen kell hozzá fogni a dologhoz s ki kell békitni az öregeket. S hirtelen egy vakító ötlet cikázott át a fején. Mali néninek holnapután van a születése napja. Egy bonbon nem sok, de Jóska soha még csak egy bonbonnal se adta jelét ménjeivel szemben némelyes figyelmességnek, hogy ne mondjuk, hálának. Valami csinos, ötletes ajándék nagy hatást tenne és sokat lendíthetne a szöktetés ügyén. Egy okos születésnapi meglepetés uzsora-kamatokat hozna. Jóska kiugrott az ágyából, s egy félóra múlva fejfájás nélkül fütyülve ment el hazulról. - 1 ! 1 ' III. 1 ! A kereskedő legszebb porcelánjait rakta a gavallér elé, PESTI 1898. március 1. 60. szám. Budapest, február 28. Uj provizórium. Bécsből késő éjjel azt a hirt veszszük, hogy az osztrák kormány egy uj, az 1899-iki esztendőre terjedő provizóriumra törekszik. Budapesti politikai körökben ilyen tervről eddig semmit sem tudtak; nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy a hír hitelességét ellenőrizzük. Egyelőre tehát minden fentartással közöljük bécsi levelezőnknek következő telefonjelentését. Az osztrák kormányhoz közelálló körükben úgy vélekednek, hogy a fenyegető válság megoldását nem Csehországban, hanem Magyarországon kell keresni. Az osztrák kormány ugyanis a magyar kormánytól a kiegyezési provizóriumnak egy évre való meghosszabbítását fogja leérni. Az osztrák kormány azt reméli, hogy ennek az engedménynek megszerzésével az uralkodó ötvenéves jubileumának évében a miniszterválságot ki lehet majd kerülni. Ha azonban reménységében csalódik, nem marad más hátra, mint hogy lemondjon. ..... . Az április 11-iki ünnep. A képviselőház igazságügyi bizottsága Fabiny Teofil elnöklésével kedden délután öt órakor tart ülést és tárgyalja az 1848-iki törvények megalkotásának ünnepléséről szóló törvényjavaslatot. A képviselőhöz valószínűleg mindjárt a költségvetési vita végeztével fogja tárgyalni ezt a törvényjavaslatot. A közös miniszterek elutazása. Gróf Golubovszki külügyminiszter tegnap délután hosszabb látogatást tett báró Bánffy miniszterelnöknél, Gróf Golubovszkoi ma délben utazott ela fővárosból, Kállay Béni közös pénzügyminiszter már tegnap este Bécsbe utazott. A pénzügyi bizottság ülése, A képviselőhöz pénzügyi bizottsága ma délután ülést tartott, amelyet megnyitva Széll Kálmán elnök köszönetet mondott elnökké való megválasztásáért és kijelentette, hogy igyekezni fog a tanácskozásokat azzal a tárgyilagossággal és részrehajlatlansággal vezetni, amely a bizottság tradícióihoz tartozik. (Általános helyeslés.) — Tárgyalás alá vette ezután a bizottság a magyar királyi postatakarékpénztár kamatozó letétmaximumá