Pesti Napló, 1898. december (49. évfolyam, 332-361. szám)

1898-12-01 / 332. szám

332. szám Budapest, csütörtök FESTI NAPLÓ 1898. december 1­3 numban megobstruálják. Ez esetben gróf Thun valószínűleg haza küldi az embereit, a magyar kormány pedig az augusztusi megállapodások értelmében beterjeszti az önálló rendelkezés­­ről szóló javaslatokat. Ekkor ismét elesik a magyar ellenzéknek az a kifogása, hogy a kor­mány kiegyezési programmját nem ismeri. A programra ott volna ez esetben az önálló rendelkezést szabályozó javaslatokban. Mindezeket nem valami különös informá­ció alapján írjuk. De a viszonyok — bármily szövevényesnek látszanak is — alapjában véve annyira egyszerűek, hogy mindenki, aki az elemeket ismeri, egyúttal az egész­nek való képét is könnyen megkonstruálhatja. Világos ezekből az is, hogy akiket csak a Bánffy-kabinet ellen való gyűlölet vezet, azok az ellenségben eddig tetemesebb kárt nem tettek. Az országnak és a magyar kép­viselőház­­reputációjának igenis ártottak , de Bánffynak egyelőre nem okoztak nagyobb bajt. ők ugyan valahányszor sikerült egy ülést agyon­ütni, úgy viselkednek, mintha csak egy nagy csatát vívtak volna meg győzelmesen. De ebben néminemű tévedés, sőt tettetés is lehet; nincs kizárva az sem, hogy nagy ravaszul kissé a Bánffy szekerét is tolják. Mert minden külső plauzibilitás szerint Bánffynak az nem lehet kellemetlen, ha azt az időközt, amíg a reichs­­rabhban a viszonyok nem tisztulnak, kitöltik oly­képpen, hogy ne legyen kénytelen a kiegyezés dolgában állást foglalni. Hozzávetőleges számí­tás szerint tehát nyolc-tíz napig még teljes erővel folytathatják az obstrukciót, anélkül, hogy Bánffyt a vad kétségbeesés karjaiba kergetnék. Az ember inkább azt sejti, hogy Bánffy nagy zavarban lett volna, ha hetekkel ezelőtt rövidesen megszavazzák neki az indemnitást, gyorsan végeznek a többi javaslattal is és aztán nap-nap után felelősségre vonják: mi lesz hát a kiegyezéssel? A felelősségnek teljes súlya, a halogatásnak minden ódiuma ekkor a kormányt terhelte volna. Ettől most már sze­rencsésen megmenekült és azért bátor vagyunk annak a nézetünknek kifejezést adni, hogy a Bánffy fejében mégis csak több taktika lako­zik, mint Polónyi Géza táborkari főnök úréban. Így látjuk a helyzetet abban a pillanatban, más megcsalná, nekem ne mondjon egy szót se. Én a gyermekeim életére mondom, én egy garassal kevesebbet se mondok érte, mint ahogy illik . . . A köny kibuggyant a Netti szeméből. Mintha fojtogatták volna. Ez a gazember a prédára jött, mint a dögmadár a hullára. Amit suttog­nak két esztendő óta, ez a tolvaj kimondja egyszerre, világosan a maga egész ocsmány­ságában. Amit loptak, oszszuk... Zokogása fel­tört a melléből, leroskadt a székre. — Ki... ki — rebegte és az ajtóra mu­tatott. A kis ember mosolyogva, hajlongva hátrált, nyájasan visszaintve, mintha azt mondta volna, «jó, jó kisasszony, én senkit se sértek meg, én olyan ember vagyok, mint a sír, bennem meg lehet bízni». A levegő fojtotta Netti, mikor a kis ember a kapun kisompolygott, leborult az asztalra, oly keservesen zokogva, hogy az egész teste remegett belé. A tárca, amiben az ékszer ára volt, az asz­tal szegeletén hevert. Keserű dühvel nézett rá s viszont fáradtan hajtotta le a fejét. Kábult­­ságán, kétségbeesésén át az a keserű gondolat villant át, hogy ezt a pénzt odacsapja a Sötét sírdombjához. A szégyen tőle való. Onnan a mélységből is őt üldözi. Hozzácsapja örökös ágyához ezt a pénzt. Ő is megtagadja őt. Gyű­lölettel gondolt rá. És keserves jajszó kelt az ajakán. Úgy, amint volt, a tárcát a kezébe ragadta és kiindult a szobából, tele kétségbeeséssel, hogy megtorolja magát a halotton, mikor Thun és Bánffy tanácskoznak. A legtel­jesebb objektivitással mondjuk, hogy olyanforma «ándungunk» van, mintha korai volna azoknak az öröme, akik hirdették, hogy Bánffy már benne van a kelepcében. Eddig még nincs benne és appellálunk azoknak ítéletére, akiknek politikai dolgokban való tiszta látását nem zavarja meg a személyes elfogultság, vájjon nem szól-e minden jel a mi nézetünk mellett? Kü­lönben a közel­jövő meg fogja fej­teni ezt a rejtelmet is. Még távolról sincs vége a játszmának! Félhivatalos jelentés. A Bud. Tud. a két miniszterelnök értekezé­séről a következő jelentést közli: Gróf Thun osztrák miniszterelnök lovag Förstner- Billau miniszteri titkár kíséretében ma ide érkezett és az Angol királynő­ fogadóba szállt. Délelőtt Vati órakor az osztrák miniszterelnök a magyar minisz­terelnökségben báró Bánffy miniszterelnökkel és Lukács László pénzügyminiszterrel értekezett. A megbeszélés tárgya több, a kiegyezéssel összefüggő kérdés volt. Az osztrák kormánynak más tagja ez­úttal nem érkezett Budapestre. Az értekezlet 1 óráig tartott. Gróf Thun osztrák miniszterelnök ma dél­után Bécsbe visszautazott. Az «abszolutizmus kiélezése». A Pester Lloyd ma­­egy bécsi levelében úgy nyi­latkozik, hogy a kvóta ügyében nem feltétlenül szükséges a korona döntése. Sőt, hogy az «abszo­lutizmus kiélezését» elkerüljék, ajánlatos volna, ha a két törvényhozás valami kvóta-provizóriumot elfogadna. A magunk részéről ezt szerencsés ötletnek nem tartjuk. Semmi nehézség sincs abban a tekintetben, hogy a korona a kvótában ez idén is határozzon. Kár volna új kvótajavaslattal az obstrukció új anyagát belevinni a két parlament tárgyalásaiba. A kormányok javaslata vagy fentartaná a kvótában a státuskvót és akkor az osztrákok nem fogadnák el, vagy változtatna a kvótán, és akkor a magyarok nem fogadnák el. A vége tehát mégis az «abszolu­tizmus kiélezése» volna, vagyis a korona döntése. Maradjunk hát inkább a régiben. Különben is mindig gyanús előttünk, amikor a bécsiek a közjogi ortodoxia álláspontjára helyezkednek. Bécsi lap vélemény­ végét fogják megállapítani, amelyet mind a két parla­ment elé fognak terjeszteni. E provizórium parla­mentáris elintézésének módja felett egyelőre csak kombinációk lehetségesek. Magyarországon azt hi­szik, hogy e törvényjavaslat Ausztriában a 14. §. alapján lép érvénybe, míg Magyarországon e tör­vényjavaslat életbeléptetése a kormányra bizatik, hogy ez, tekintettel az obstrukcióra, kibúvót talál­jon. A technikai provizórium abban az időpontban szűnnék meg ismét, amikor a kiegyezési javaslatok parlamentáris elintézése megtörtént. A miniszterek Budapesten a kvóta kérdésében is mindeneset­e konferálni fognak, mert el akarják kerülni azt, hogy a jövő évben a király határozza meg a kvótát. Budapesten azt várják, hogy a törvényjavaslatra vonatkozólag megegyezés fog létesülni, amely a je­lenlegi kvóta meghosszabbítását a jövő évre ki­mondaná. A státuskvó meghosszabbítása. A Neue Freie Presse mai estilapjában bu­dapesti táviratot közöl, mely szerint gróf Thun és báró Bánffy megbeszélésüket­­ befejezték. Hir szerint megegyezésre jutottak, hogy a ki­egyezésben a státuslvót meghosszabbítják. A Neues Wiener Abendblatt a két miniszterelnök és a két pénzügyminiszter tanácskozásáról a követ­kezőket írja: A miniszterek mindenek előtt egy technikai pro­vizóriumra vonatkozó egyöntetű törvényjavaslat szó­— Kimegysz hazulról ? — kérdezte egy csendes hang. Az anyja volt. — Kalap nélkül indulsz ki? Aztán közelebb ért és a Netti kezére nézett. — Valamit vásárolsz, hogy a tárcát viszed ? — Adósságot fizetek vele . . . — Kinek vagy adósa? . . . — Sötétnek, az én holt vőlegényemnek. Az öregasszony remegő hangon kérdezte: — Mi lett? Arra Netti az anyja nyakába borult és ful­dokolva mondta: — Meghalok a szégyentől. • — Mi van a kezedben ? — Annak az ékszernek az ára, amit Sö­tét adott. — Eladtad? — Az árát viszem neki vissza a sírjához. — Eladtad? — Oh bár sohase láttam volna. —• Eladtad ? — Te hoztad ide Sötért, te szeretted ötöt. — Eladtad az én fülbevalómat? Netti egyszerre kiegyenesedett. — A tied volt? Amit Sötér hozott? — Eladtad egyetlen, utolsó emlékemet? — A tied volt? A kezét az anyja vállára tette s a szemébe nézett erősen. — Az anyámtól való egyetlen emlékem az a függő, úgy őriztem, mint a szememet a ne­héz napokra. És te eladtad ? — Sötéttől kaptam. — Én adtam neki, hogy örömet szerezzen neked vele. Mikor kínoztad őt a szegénysé­géért, így szóltam hozzá: «Vigye Nettének "ezt a függőt. Mondja neki, hogy maga vette neki, örvendeni fog rajta.» — És nem lopta az árvaszéktől ? — Oh féld az Istent, Netti! . . . Semmivel se elégedtél meg, amit ő vett neked . . . lenéz­tél mindent. Akkor kétségbeesett, mert őrülten szeretett tégedet. . . Netti alázatosan lehajtotta fejét. — Megszenvedtem érte... — Ö meghalt érted. Ö tudta, hogy szeren­csétlen lennél mellette, mert igen szeret­ted a fényűzést. Neki egyebe se volt, csak a szive ... Ez olyan erős volt, hogy inkább meghalt, semhogy tégedet szeren­csétlennek tudjon. . . — Ö megbüntetett engem. Az ajaka remegett s szorosan az anyjához simult. — Azt mondták, hogy szégyenében pusztí­totta el magát, mert én érettem sikkasztott. — Ha elhitted, rászolgáltál te is a szenve­désre. . . Az utca kinn megelevenedett már. A nap melegen áradt szét, fényes sugaraival beara­nyozva a kis udvart. Az öregasszony olyan halkan, hogy alig le­hetett megérteni, rebegte: — Hanem ha az anyám ékszerének az árán koszorút viszel annak a szegény fiúnak a sírjára, aki úgy szeretett téged, azt megérzi, hidd el, ott alant. . . Netti megértette, és csendesen könyerelt. Budapest, november 30. Miniszteri tanácskozás. Ma délután minisztertanács volt, melyben a kormány vala­mennyi tagja részt vett. Pétervári új nagykövetünk. Már ré­gebben jelentettük, hogy Liechtenstein herceg pétervári osztrák-magyar nagykövet el fogja hagyni állását. Ezt a hírt annak idején hivata­losan megcáfolták, de mint most a Neue Freue Presse értesül, Liechtenstein herceg már legközelebb Livádiába utazik és a cárnak át­adja visszahívó levelét. Liechtenstein herceg utóda valószínűleg báró Aehrenthal Alajos lesz. A diplomata, ki a fenti hír szerint az osztrák­magyar diplomáciának a berlini nagykövetség mel­lett e legnagyobb jelentőségű állására jelölve van, rendkívül gyorsan emelkedett pályáján. 1854-benn született, 1874-ben ideiglenes attasénak nevezték ki a párisi nagykövetséghez. A diplomáciai vizsgálatok sikeres letevése után 1878-ban díjtalan követségi attasé lett a szent-pétervári nagykövetségnél, ahol 1881- ben tiszteletbeli követségi titkári címet nyert. 1882- ben megkapta a vaskorona-rend harmadik osztályát, majd ugyanabban az évben beren­delték a külügyminisztériumba. 1884-ben soron kívül udvari és miniszteri titkár, 1885-ben másodosztályú követségi tanácsos lett. 1888-ban ismét visszakerült Pétervárra, hol az ottani nagy­—————

Next