Pesti Napló, 1898. december (49. évfolyam, 332-361. szám)
1898-12-01 / 332. szám
332. szám Budapest, csütörtök FESTI NAPLÓ 1898. december 13 numban megobstruálják. Ez esetben gróf Thun valószínűleg haza küldi az embereit, a magyar kormány pedig az augusztusi megállapodások értelmében beterjeszti az önálló rendelkezésről szóló javaslatokat. Ekkor ismét elesik a magyar ellenzéknek az a kifogása, hogy a kormány kiegyezési programmját nem ismeri. A programra ott volna ez esetben az önálló rendelkezést szabályozó javaslatokban. Mindezeket nem valami különös információ alapján írjuk. De a viszonyok — bármily szövevényesnek látszanak is — alapjában véve annyira egyszerűek, hogy mindenki, aki az elemeket ismeri, egyúttal az egésznek való képét is könnyen megkonstruálhatja. Világos ezekből az is, hogy akiket csak a Bánffy-kabinet ellen való gyűlölet vezet, azok az ellenségben eddig tetemesebb kárt nem tettek. Az országnak és a magyar képviselőházreputációjának igenis ártottak , de Bánffynak egyelőre nem okoztak nagyobb bajt. ők ugyan valahányszor sikerült egy ülést agyonütni, úgy viselkednek, mintha csak egy nagy csatát vívtak volna meg győzelmesen. De ebben néminemű tévedés, sőt tettetés is lehet; nincs kizárva az sem, hogy nagy ravaszul kissé a Bánffy szekerét is tolják. Mert minden külső plauzibilitás szerint Bánffynak az nem lehet kellemetlen, ha azt az időközt, amíg a reichsrabhban a viszonyok nem tisztulnak, kitöltik olyképpen, hogy ne legyen kénytelen a kiegyezés dolgában állást foglalni. Hozzávetőleges számítás szerint tehát nyolc-tíz napig még teljes erővel folytathatják az obstrukciót, anélkül, hogy Bánffyt a vad kétségbeesés karjaiba kergetnék. Az ember inkább azt sejti, hogy Bánffy nagy zavarban lett volna, ha hetekkel ezelőtt rövidesen megszavazzák neki az indemnitást, gyorsan végeznek a többi javaslattal is és aztán nap-nap után felelősségre vonják: mi lesz hát a kiegyezéssel? A felelősségnek teljes súlya, a halogatásnak minden ódiuma ekkor a kormányt terhelte volna. Ettől most már szerencsésen megmenekült és azért bátor vagyunk annak a nézetünknek kifejezést adni, hogy a Bánffy fejében mégis csak több taktika lakozik, mint Polónyi Géza táborkari főnök úréban. Így látjuk a helyzetet abban a pillanatban, más megcsalná, nekem ne mondjon egy szót se. Én a gyermekeim életére mondom, én egy garassal kevesebbet se mondok érte, mint ahogy illik . . . A köny kibuggyant a Netti szeméből. Mintha fojtogatták volna. Ez a gazember a prédára jött, mint a dögmadár a hullára. Amit suttognak két esztendő óta, ez a tolvaj kimondja egyszerre, világosan a maga egész ocsmányságában. Amit loptak, oszszuk... Zokogása feltört a melléből, leroskadt a székre. — Ki... ki — rebegte és az ajtóra mutatott. A kis ember mosolyogva, hajlongva hátrált, nyájasan visszaintve, mintha azt mondta volna, «jó, jó kisasszony, én senkit se sértek meg, én olyan ember vagyok, mint a sír, bennem meg lehet bízni». A levegő fojtotta Netti, mikor a kis ember a kapun kisompolygott, leborult az asztalra, oly keservesen zokogva, hogy az egész teste remegett belé. A tárca, amiben az ékszer ára volt, az asztal szegeletén hevert. Keserű dühvel nézett rá s viszont fáradtan hajtotta le a fejét. Kábultságán, kétségbeesésén át az a keserű gondolat villant át, hogy ezt a pénzt odacsapja a Sötét sírdombjához. A szégyen tőle való. Onnan a mélységből is őt üldözi. Hozzácsapja örökös ágyához ezt a pénzt. Ő is megtagadja őt. Gyűlölettel gondolt rá. És keserves jajszó kelt az ajakán. Úgy, amint volt, a tárcát a kezébe ragadta és kiindult a szobából, tele kétségbeeséssel, hogy megtorolja magát a halotton, mikor Thun és Bánffy tanácskoznak. A legteljesebb objektivitással mondjuk, hogy olyanforma «ándungunk» van, mintha korai volna azoknak az öröme, akik hirdették, hogy Bánffy már benne van a kelepcében. Eddig még nincs benne és appellálunk azoknak ítéletére, akiknek politikai dolgokban való tiszta látását nem zavarja meg a személyes elfogultság, vájjon nem szól-e minden jel a mi nézetünk mellett? Különben a közeljövő meg fogja fejteni ezt a rejtelmet is. Még távolról sincs vége a játszmának! Félhivatalos jelentés. A Bud. Tud. a két miniszterelnök értekezéséről a következő jelentést közli: Gróf Thun osztrák miniszterelnök lovag Förstner- Billau miniszteri titkár kíséretében ma ide érkezett és az Angol királynő fogadóba szállt. Délelőtt Vati órakor az osztrák miniszterelnök a magyar miniszterelnökségben báró Bánffy miniszterelnökkel és Lukács László pénzügyminiszterrel értekezett. A megbeszélés tárgya több, a kiegyezéssel összefüggő kérdés volt. Az osztrák kormánynak más tagja ezúttal nem érkezett Budapestre. Az értekezlet 1 óráig tartott. Gróf Thun osztrák miniszterelnök ma délután Bécsbe visszautazott. Az «abszolutizmus kiélezése». A Pester Lloyd maegy bécsi levelében úgy nyilatkozik, hogy a kvóta ügyében nem feltétlenül szükséges a korona döntése. Sőt, hogy az «abszolutizmus kiélezését» elkerüljék, ajánlatos volna, ha a két törvényhozás valami kvóta-provizóriumot elfogadna. A magunk részéről ezt szerencsés ötletnek nem tartjuk. Semmi nehézség sincs abban a tekintetben, hogy a korona a kvótában ez idén is határozzon. Kár volna új kvótajavaslattal az obstrukció új anyagát belevinni a két parlament tárgyalásaiba. A kormányok javaslata vagy fentartaná a kvótában a státuskvót és akkor az osztrákok nem fogadnák el, vagy változtatna a kvótán, és akkor a magyarok nem fogadnák el. A vége tehát mégis az «abszolutizmus kiélezése» volna, vagyis a korona döntése. Maradjunk hát inkább a régiben. Különben is mindig gyanús előttünk, amikor a bécsiek a közjogi ortodoxia álláspontjára helyezkednek. Bécsi lap vélemény végét fogják megállapítani, amelyet mind a két parlament elé fognak terjeszteni. E provizórium parlamentáris elintézésének módja felett egyelőre csak kombinációk lehetségesek. Magyarországon azt hiszik, hogy e törvényjavaslat Ausztriában a 14. §. alapján lép érvénybe, míg Magyarországon e törvényjavaslat életbeléptetése a kormányra bizatik, hogy ez, tekintettel az obstrukcióra, kibúvót találjon. A technikai provizórium abban az időpontban szűnnék meg ismét, amikor a kiegyezési javaslatok parlamentáris elintézése megtörtént. A miniszterek Budapesten a kvóta kérdésében is mindenesete konferálni fognak, mert el akarják kerülni azt, hogy a jövő évben a király határozza meg a kvótát. Budapesten azt várják, hogy a törvényjavaslatra vonatkozólag megegyezés fog létesülni, amely a jelenlegi kvóta meghosszabbítását a jövő évre kimondaná. A státuskvó meghosszabbítása. A Neue Freie Presse mai estilapjában budapesti táviratot közöl, mely szerint gróf Thun és báró Bánffy megbeszélésüket befejezték. Hir szerint megegyezésre jutottak, hogy a kiegyezésben a státuslvót meghosszabbítják. A Neues Wiener Abendblatt a két miniszterelnök és a két pénzügyminiszter tanácskozásáról a következőket írja: A miniszterek mindenek előtt egy technikai provizóriumra vonatkozó egyöntetű törvényjavaslat szó— Kimegysz hazulról ? — kérdezte egy csendes hang. Az anyja volt. — Kalap nélkül indulsz ki? Aztán közelebb ért és a Netti kezére nézett. — Valamit vásárolsz, hogy a tárcát viszed ? — Adósságot fizetek vele . . . — Kinek vagy adósa? . . . — Sötétnek, az én holt vőlegényemnek. Az öregasszony remegő hangon kérdezte: — Mi lett? Arra Netti az anyja nyakába borult és fuldokolva mondta: — Meghalok a szégyentől. • — Mi van a kezedben ? — Annak az ékszernek az ára, amit Sötét adott. — Eladtad? — Az árát viszem neki vissza a sírjához. — Eladtad? — Oh bár sohase láttam volna. —• Eladtad ? — Te hoztad ide Sötért, te szeretted ötöt. — Eladtad az én fülbevalómat? Netti egyszerre kiegyenesedett. — A tied volt? Amit Sötér hozott? — Eladtad egyetlen, utolsó emlékemet? — A tied volt? A kezét az anyja vállára tette s a szemébe nézett erősen. — Az anyámtól való egyetlen emlékem az a függő, úgy őriztem, mint a szememet a nehéz napokra. És te eladtad ? — Sötéttől kaptam. — Én adtam neki, hogy örömet szerezzen neked vele. Mikor kínoztad őt a szegénységéért, így szóltam hozzá: «Vigye Nettének "ezt a függőt. Mondja neki, hogy maga vette neki, örvendeni fog rajta.» — És nem lopta az árvaszéktől ? — Oh féld az Istent, Netti! . . . Semmivel se elégedtél meg, amit ő vett neked . . . lenéztél mindent. Akkor kétségbeesett, mert őrülten szeretett tégedet. . . Netti alázatosan lehajtotta fejét. — Megszenvedtem érte... — Ö meghalt érted. Ö tudta, hogy szerencsétlen lennél mellette, mert igen szeretted a fényűzést. Neki egyebe se volt, csak a szive ... Ez olyan erős volt, hogy inkább meghalt, semhogy tégedet szerencsétlennek tudjon. . . — Ö megbüntetett engem. Az ajaka remegett s szorosan az anyjához simult. — Azt mondták, hogy szégyenében pusztította el magát, mert én érettem sikkasztott. — Ha elhitted, rászolgáltál te is a szenvedésre. . . Az utca kinn megelevenedett már. A nap melegen áradt szét, fényes sugaraival bearanyozva a kis udvart. Az öregasszony olyan halkan, hogy alig lehetett megérteni, rebegte: — Hanem ha az anyám ékszerének az árán koszorút viszel annak a szegény fiúnak a sírjára, aki úgy szeretett téged, azt megérzi, hidd el, ott alant. . . Netti megértette, és csendesen könyerelt. Budapest, november 30. Miniszteri tanácskozás. Ma délután minisztertanács volt, melyben a kormány valamennyi tagja részt vett. Pétervári új nagykövetünk. Már régebben jelentettük, hogy Liechtenstein herceg pétervári osztrák-magyar nagykövet el fogja hagyni állását. Ezt a hírt annak idején hivatalosan megcáfolták, de mint most a Neue Freue Presse értesül, Liechtenstein herceg már legközelebb Livádiába utazik és a cárnak átadja visszahívó levelét. Liechtenstein herceg utóda valószínűleg báró Aehrenthal Alajos lesz. A diplomata, ki a fenti hír szerint az osztrákmagyar diplomáciának a berlini nagykövetség mellett e legnagyobb jelentőségű állására jelölve van, rendkívül gyorsan emelkedett pályáján. 1854-benn született, 1874-ben ideiglenes attasénak nevezték ki a párisi nagykövetséghez. A diplomáciai vizsgálatok sikeres letevése után 1878-ban díjtalan követségi attasé lett a szent-pétervári nagykövetségnél, ahol 1881- ben tiszteletbeli követségi titkári címet nyert. 1882- ben megkapta a vaskorona-rend harmadik osztályát, majd ugyanabban az évben berendelték a külügyminisztériumba. 1884-ben soron kívül udvari és miniszteri titkár, 1885-ben másodosztályú követségi tanácsos lett. 1888-ban ismét visszakerült Pétervárra, hol az ottani nagy—————