Pesti Napló, 1899. január (50. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

1. szám. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1899. január 1. 3­ ­. Olyan kormányalakítás, amelynek irány­zata szakítást jelent a Tisza—Bánffy-rendszerrel. 2. Indemniti és budget megszavazása. 3. A kiegyezési provizórium elfogadása és a törvényes formában létrejött kiegyezés nyu­godt tárgyalása. 4. A választói jog kiterjesztése és a kerü­letek rendezése. 5. A kúriai bíráskodás behozatala. Azt is jelenti egy estilap, hogy az ellenzék a történtek után a kormányt nem tekinti többé törvényesnek, hogy a kormány tagjai elvesztet­ték azon jogukat, melyet nekik az 1848: III. törvénycikk 28. szakaszában biztosít, hogy az országgyűlésen bármikor felszólalhatnak és hogy az ellenzék módot fog rá találni, hogy a kor­mány tagjait megakadályozza abban, hogy tet­szés szerint felszólaljanak. Kérdést tettünk erről több ellenzéki képviselőnél, kik kijelentették, hogy ez nem szándékuk a kormány tagjaival szemben, csupán báró Bánffyra nézve marad­nak eddigi álláspontjukon, hogy a Házban többé nem beszélhet. A kilépettek értekezlete. A szabadelvű pártból kilépett képviselők ma délután 4 órakor értekezletre gyűltek össze a Slungária-szállóban, hogy a képviselőházban jan. 3-án mutatkozó új helyzettel szemben tanúsítandó magatartásra nézve tom­aszerű megállapodásra jussanak. A disszidensek sorából az első ülés­ben nyilatkozatokat fognak tenni, mely állásfog­lalásukat határozottan meg fogja jelölni. Megcáfolt kilépési hírek. Több ellenzéki lap azt a hírt hozta ma, hogy gróf Zay Miklós és Weisz Berthold bejelentették volna a szabadelvű pártból való kilépésüket. Ezzel szemben a félhivatalos Bud. Tud. a leghitelesebb értesülés alapján konstatálhatja, hogy a pártvezető­ség körében ilyen kilépésekről mit sem tudnak. Be­avatott körökben egyáltalában nagyon valószínűtlen­nek tartják azt, hogy január elsején túl további kilépések történjenek. A politikai nyév. Az országgyűlési szabadelvű párt tagjai hol­nap délelőtt gyülekeznek, a pártklubban, hol báró Podmaniczky Frigyest fogják üdvözölni. Azután felvonulnak a miniszterelnöki palotába s itt gróf Tisza István fogja üdvözölni a párt nevében báró Bánffy Dezső miniszterelnököt. Délben a párt küldöttsége valószínűleg báró Podmaniczky Frigyes vezetésével Madarász József korelnököt fogja üdvözölni. A nemzeti pártban Horánszky Nándor elnök fogja üdvözölni gróf Apponyi Albertet, azután Hódossy Imre Horánszky Nándorhoz fog be­szédet intézni. A függetlenségi párt tagjai nevében délelőtt 10 órakor Barabás Béla fogja üdvözölni Kossuth Ferencet; féltizenkettőkor a párt el­nöke vezetésével testületileg tiszteleg Madarász József korelnöknél. Egy estilap a szabadelvű pártból kapott kö­vetkező értesítést közli: Tisza István gróf, a szabadelvű párt újévi szó­noka fönjárt ma a miniszterelnökségi palotában s közölte Bánffy báróval újévi beszédének tartalmát. Ezt a beszédváltást a fiatal Tisza gróf és a minisz­terelnök között nagy érdeklődéssel várják minden párton, a békés kibontakozásnak s a további harc­nak a barátai egyaránt. A szabadelvű­ klubban azt mondják, hogy önérzetes és harcias lesz mind a két beszédnek a hangja. Az üdvözlő beszéd rá fog mutatni az obstrukció méltatlan támadásaira s azokra a nagy állami érdekekre, melyek ahoz fűződnek, hogy Bánffy báró továbbra is kitartson; a válasz pedig biztosítani fogja a pártot arról, hogy a kormány nem fog engedni az erőszaknak s megállja helyét, ha a párt nem inog meg. Egyelőre nem mutat­koznak még a pártban a megingás jelei. Egyes lapok megneveznek egy pár oly képviselőt, aki legújab­ban kitépett volna a párt kötelékéből. A párt veze­tőségének azonban mindeddig nincs tudomása ily kilépésekről. Nem lehet azonban tagadni, hogy a párt kebelében fölötte nyomott a kedv, hogy igen sokan örömmel üdvözölnek minden elfogadható kom­promisszum-tervet. Ám a békének szabadelvű párti barátai is a kibontakozás első és elengedhetetlen feltételének tartják, hogy az obstrukció leszereljen. Enélkül, így nyilatkoznak, minden kompromisszum a többség fegyverletételét jelentené a kisebbség terrorizmusa előtt, aminek a jövendő szempontjából még a látszatát is kerülni kell. A szabadelvű párt­ból kilépettek a mai nap folyamán is megkísérlet­­tek az ellenzéki pártok vezéreinek ily irányban való befolyásolását. Azt remélik, hogy nem lesz siker nélkül való a törekvésük, ha csak az újévi beszédek nem fognak disszonáns hangokat vegyíteni a békéltetés munkájába. Madarász József korelnök is fog újévi beszédet intézni a szabadelvű­ és a függetlenségi pártnak nála tisztelgő küldöttségeihez. A szabadelvű párton remélik, hogy e beszédek megmaradnak a pártokon fölül álló elnökhöz méltó korlátok között. Az öreg uron nyoma sem látszik annak, hogy kifárasztotta volna a korelnökség. Hogy mily büszke erre a funk­ciójára, abból is kitűnik, hogy a korelnöksége alatt tartott minden egyes képviselőházi ülés gyorsírói naplóját megküldi Amerikába a bátyjának, Madarász Lászlónak, akivel élénk levelezést folytat a hazai dolgokról. Hírek az országból. Bizalom a kormánynak. A szegedi szabadelvű párt, mint Szegedről telegrafálják, ma délután érte­kezletet tartott, melyen egyhangúlag elhatározta, hogy az obstrukciót elitéli, a kormánynak bizalmat szavaz, a szabadelvű pártot pedig szolidaritásáról biztosítja.­­ Báró Bánffy miniszterelnököt ma Békés-Gyula város szabadelvű pártja, Máramaros- Sziget város törvényhatósága, a nagy-bogsáni vá­lasztókerület szabadelvű pártja, Udvarhely megye és Székely-Udvarhely város választóközönsége és Ó-Be­­senyő község szabadelvű pártja táviratilag üdvözöl­ték és kérték, hogy a polgárok tiszta meggyőződé­ből szerezzen magának erőt a további küzdelemre. Az érsekújvári választókerület választói képviselő­jüknek, Grátisz Istvánnak magatartásáért bizalmat szavaztak. Az ellenzék üdvözlése. Horánszky Nándort, a nemzeti párt elnökét legutóbb Egerből, Alsó-Lendváról, Székely-Udvarhelyről, Szügyről, Gálszécsről üdvözöl­ték. A függetlenségi párt ma a nógrádmegyei egyesült ellenzéktől, Kápolna város polgárságától kapott üd­vözlő telegramom f­­el­halmozták a szoknyájukat. Maga a spa­nyol név a verdugo szóból származott, mely hajlékony zöld vesszőt, zsenge hajtást jelentett (a latin viridis ,zöl­­ szóból). A viganó, bálidé és bondsur módjára száz meg száz régi divat emléke van megőrizve a nyelvben. Egy részük leszállt a néphez s csak egyes nyelvjárásokban maradt meg ; más részük azonban a köznyelvben általánosan ismeretes. Jobbára idegen eredetűek, mint az imént em­lített példák.­­ A kravátlit, pruszlikot, lájblit, pantallont nem is számítva, öltözetünkből a kalap, kalpag, mente, dolmány, nadrág, gatya, csizma, saru, köpönyeg, szoknya, pendely ide­genből kerültek hozzánk, másoktól kölcsönöz­tük», mint helyesen írja egy nyelvészünk. Egy másik nyelvészünk még tréfásan tettetett kétség­­beeséssel idáll föl : «Szomorú és siralmas képét nyújtják az idegen elemek kimutatói nemzeti műveltségünk és nyelvünk hajdani, nyolc-kilenc­­száz év előtti állapotának. Nem ismertünk még akkor ebédet, vacsorát, uzsonát, nem ettünk pecsenyét, szalonnát, tésztát, pogácsát, tarhonyát, káposztát. Aztán tudj’ Isten miféle ruhában jártunk. Nem volt se sapkánk, se kucsmánk, se gúnyánk, se csuhánk, se palástunk. Lábunk szárát nem födte nadrág, ikráját nem takarta harisnya, fejét nem borította csizma.» Bizony ősrégi eredeti ruhanevünk igen ke­vés maradt. Ilyen régi szó az öltözet (az ősrégi ölt igéből), a szűr, mely valószínűleg azonos a szőrrel, tehát szó szerint szőrruhát jelent, to­vábbá az ing és az öv. A mez-t csak újabban vonták el a meztelen, mezítelen melléknévből, de ez csakugyan ruhátlant jelentett, mert a rokon vogul nyelvben missi­maiglan annyit tesz, hogy «ruhát ölt» és masne annyi, mint ruha. Őseredeti szók összetételéből keletke­zett az ingváll, a kötény (fcötö-ing-ből rövi­dítve), s a régi fédel vagy teljesebben fé­­fedel, föfödél, mely fejrevaló kendőt jelentett. S egyes ruhafajtáknak a nép leleményes humora adott eredeti nevet. Például a női ujjast néhol lebeg önele, röpüljenek, röpikének híjjá a nép; le­vess néhol a könnyű nyári női ujjas, máshol a női pongyola (a slafrokk), ismét másutt a köpönyeg; öreg asszonyok házi zubbonyát tréfásan k­öhögőnek mondják, és igy tovább. Korunkban egyes magyar divatokat a magyar történet dicső alakjairól neveztek el: atilla, zrínyi, buda, deák. Az idegen eredetű ruhaneveket a legkü­­lömbözőbb népektől kaptuk, akikkel csak tör­ténetünk folyamán érintkeztünk. Török a dol­mány, de sok török és arab ruhanevet a déli szláv és román népek útján kaptunk, így a csuhát, gubát, subát, zubbonyt. Görögnek mond­ják a gombot, oláh eredetű a zeke. Szláv szó a ruha, gúnya, szoknya, kabát, pruszlik, nadrág, gatya. Német a mente, rékli, pendely, rokolya, kaput. Az utóbbi tulajdonképp olasz; szintén az olaszból jött a fátyol (a leonty is ~ concio), továbbá a csuklya és kámzsa (camiscia , arab s török karnis, gyapoting). Befejezésül egy érdekes olasz eredetű ruha­névnek, a pantalon­nak a történetét említem. Ez a bokáig érő nadrág tulajdonképp az olasz vígjátékok állandó alakjának, a Pantalone-nak az öltözete volt. Pantalone a velencei ember gúnyneve volt, mert különösen ott tisztelték a szent Pantaleont s gyakran választották nevét keresztnévül. A többi olaszok elméssége úgy is magyarázta a szót, hogy: planta leone, mert a velenceiek mindenüvé oda akarták plántálni a Szent Márk oroszlánnát. Kvóta és kiegyezés. A királyi döntés. A hivatalos lap mai száma közli ő felsége elhatározását, melylyel a státuskvót a kvóta te­kintetében további egy évre meghosszabbítja. Magyarországra nézve ez annyiban kedvező, hogy ezzel a státuskvó az egész 1899-iki évre biztosítva van, mig a kormányoknak a parla­mentekhez beterjesztett javaslata értelmében a státusívó csak hat hónapra lett meghosz­­szabbítva. A királyi döntésnek ez a szövege: Kedves báró Bánffy! Minthogy a magyar ko­rona országainak és a birodalmi tanácsban kép­viselt királyságok és országoknak törvényes kép­viseletei között azon arányra nézve, melyben azok az 1899-ik évben a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvénycikk 19., 20. és 21. §§-ai (1867. évi december hónap 21-én kelt törvény 3. §-a. Bir. törv. lap 146. szám) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre, a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvény 21. §-a (az idézett törvény 3. §-a) alapján aképpen döntöm el, hogy az arány, mely­ben a magyar korona országai és a birodalmi ta­nácsban képviselt királyságok és országok a közös­­ügyek költségeihez az 1887. évi XXIII. törvénycikk (1887. évi május 21-én kelt törvény. Bir. törv. lap 47. szám) alapján az 1888-tól 1897-ik évig terjedő időközben, valamint az 1897. évi december hónap 30-án kelt kéziratom alapján az 1898. évben já­ Kassal. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — írta: Szomah­ázy István. Este kissé elbóbiskoltam a szerkesztőség­ben, ahonnan nyolc óra felé mindenki meg­szökött (odahaza keverik már a szilveszteri puncsot) a szén furcsán pattogott a kályhában, a lépcsőn az utolsó táviratkihordó lépései ko­pogtak, — mondom: fáradtan elbóbiskoltam egy percig és ivás közben ledőltem az asz­talra. Az­­irók álmai már nagyon régen kompro­mittálva vannak, de én mégis elmondom a magamét: egy régi, francia kastélyban jártam, valahol a Bretagne-ban, vagy Normandiában, odakinnn havas tél borult a sziklás tenger­partra, de idebenn piros tűz csapott ki az oszlopzatos francia kandallóból, nagymamás nippek, régi órák, (karneolos gyöngyszemű ga­lambokkal), az ablakon át egy hófehér park silhouetteje csillogott be,­­ édes, otthonos, meleg és bizalmas fészek volt. Egyszerre meg­nyílt az aranyel­ádás, dupla szárnyajtó, s sor­­gnonját a kezében tartva, egy bájos öreg dáma libegett be az ódivatú szalonba. Szomorú volt, szemében köny, s én mégis megismertem a legelső pillanatra : Lili volt, az édes Lili, az örökéletű, a halhatatlan Lili! Nem a fehér­ruhás, trombitás leányka, hanem a szigorú, csodálatosan szép nagymama, aki cserfés kis unokáját kegyetlenül kordában tartja, s kétszázéves aranyszelencéből kínálja burnóttal

Next