Pesti Napló, 1899. december (50. évfolyam, 333-361. szám)

1899-12-01 / 333. szám

2 Budapest, péntek F*Firern 1899. d­ecember Ti 83SI szám, vagy ha másféle beruházásra van szüksé­gük, akkor a legolcsóbb kamatra adnak nekik kölcsönt a közös aktívákból. Mindez még csak egyik oldala az éremnek. Mert Bosznia nemcsak hogy a hadsereg tartásához nem járul hozzá, nem­csak hogy államadóssági járulékot nem fizet s minden jövedelmét magára költheti, hanem ezenkívül ott szerepel a közös költségvetésekben egy csomó millió — az idén 7*3 millió korona — mint a Boszniá­ban állomásozó csapatok külön pótléka, egy neme a «douceno-nek, melyet ezek­nek a csapatoknak a rendes illetménye­ken felül annak fejében fizetünk, hogy Boszniában állomásoznak. Ez a külön fizetség valamikor talán bírt némi jogo­sultsággal, de ma már az a legenda, mintha Boszniában drágább volna az élet, mint például Bécsben, vagy Buda­pesten, fenn nem tartható. Ez a legenda ma már csak arra jó, hogy rossz pénz­ügyi helyzetbe jutott tiszt uraknak alkal­mat lehessen adni helyzetük némi repará­lására. Midőn a katonatisztek fizetését úgyis annyira fölemelik, hogy (betudva a lak­béreket s másféle előnyöket) illetményeik­nek egész összege másfélszer akkora lessz, mint a megfelelő rangú magyar állami tisztviselőké, a Bosznia számára kért külön katonai hitelt egyszerűen tö­rölni kellene. Ezzel lehetne valóban és nemcsak látszólag, mint a rendkívüli ki­adások elhalasztásával, enyhíteni a tiszti fizetésemelések lesújtó hatását Budapest, november 30. A miniszterelnök a királynál, Bécs­ből telegrafálják. A király ma délután hosz­­szabb külön kihallgatáson fogadta Széll Kálmán miniszterelnököt. Széli miniszterelnök délután meglátogatta gróf Golub­ovszk­i külügyminisztert. A képviselőetés ülése. Rövid, ülése volt ma a képviselőháznak Fejezes Dezső elnöklésével, akinek előterjesztései közt ritka egy irat is akadt ma: egy Olaszi János nevű váci fegyenc kéri a Házat, jár­jon közbe az ő perének megújítása érdekében; a kérvényt kiadták a kérvény­­bizottságnak. Az előter­jesztések után Neményi Ambrus, a pénzügyi bizott­ság előadója benyújtotta a kvótajavaslatról szóló bizottsági jelentést Perezd elnök azt javasolta, hogy a kvótajavaslatot hétfőn kezdje tárgyalni a Ház , a szélsőbalról azonban Komjáthy Béla és Madarász József azt javasolták, hogy tekintettel azokra a be­ható tanulmányokra, amiket a tárgy megkíván, csak jövő csütörtökre tűzzék napirendre. Ezzel szemben Peresei elnök igen meggyőző módon mutatott rá, hogy van négy nap a tanulmányozásra, hogy új évre törvénynek kell lennie a javaslatból, és hogy a de­legátusok is úgy utaztak el, hogy hét­főn vissza­jöjjenek, mindez kívánatossá teszi, hogy a tárgyalást már hétfőn megkezdjék. A Ház ebben megnyugodott, s az elnök éppen föltette a kérdést, amikor felállt Bentaller azzal, hogy ninscsenek jelen százan, nem lehet határozni. A megszámlálás kide­rítette, hogy a képviselők csakugyan nincsenek töb­ben 86-nál, s ezért félórába föl kelett függeszteni az illést. Azután a már határozatképes száz harma­dik olvasásban elfogadta a tegnap letárgyalt két törvényjavaslatot, s tudomásul vett két vicinálisról szóló jelentést. Vita nélkül hozzájárult a Ház a mentelmi bizottság tizenkét jelentéséhez, felfüg­gesztve Lepsényi Miklós, Rohonczy Gedeon, Pónis István, gróf Károlyi Sándor, Gajári Ödön, Vészi József mentelmi jogát s azonkívül Sima Ferenc mentelmi jogát hat esetben. Hétfőn a miniszterelnök felelni fog arra a három interpellációra, melyekre a válasz a tegnapi ülésről elmaradt A közös hadügyminiszter válaszai. Mint minden évben, most is beterjesztette a közös had­ügyminiszter a delegációknak, melyek ma ültek össze Bécsben, a múlt évi delegáció határozataira adott válaszait. A katonai akadémiákra vonatkozóan kimutatja, hogy a Terézia katonai akadémiába 32 osztrák és 13 magyar növendéket, a katonai műszaki akadé­miába pedig 27 osztrák és 6 magyar növendéket vettek föl.­­ A magyar nyelv oktatásáról kijelenti, hogy a kis-martoni, kőszegi és kassai katonai alreál­­iskola mind a négy osztályának növendékei kötele­sek a magyar nyelv tanulására. A növendékeknek az 1897—98. tanév végén a magyar nyelv tantár­gyában tett előmenetelét, továbbá az 1898—99-iki tanév kezdetén a katonai nevelő- és képzőintéze­teknél felvételre jelentkezett magyarajkú pályázók felvételi vizsgáinak eredményét két átnézetben mutatja be. — Katonai reáltanodákba és ka­tonai akadémiákba való fizetéses helyért folya­modott Magyarországon 32 (Ausztriában 95), kik közül fölvettek 19-et (Ausztriában 58-at).­­ A lópótléknak közvetetlenül a tenyésztőktől való be­vásárlása az előbbi magasságot el nem érhette, mert a magyar földmivelési minisztérium indítvá­nyára, a minden év tavaszán és őszén Magyaror­szágon megtartott pótlóvásárokat megszüntették. A pótlovazó bizottságokat azonban utasították, hogy a közvetetten bevásárlást lehetőleg mozdítsák elő. Az 1898. évben közvetetlenül a tenyésztőktől és pótló­vásárokon összesen beszereztek 3000 pótlovat.­­ A magyar iparnak a hadsereg számára való szál­lításnál történt részesedéséről kijelenti a miniszter, hogy az a hányad, melyet a szállításnál a magyar ipar részére föntartottak, jövőre is annak fog jutni. Ha pedig a magyar kisipar a neki szánt részt va­lamikor igénybe nem venné, akkor ezt a részt, a különböző gyárak lehető tekintetbevételével, szintén a magyar iparnak fogják átengedni.­­ Az egyévi ön­kéntesekről szóló válasz szerint 1897—98-ig 3303 osz­trák és 2163 magyar honosságú egyévi önkéntes szolgált a közös hadseregben. Ezek közül tényleges szolgálatba lépett 2578 osztrák, 1705 magyar. Vizsgára bocsá­tottak 2127 osztrákot, 1436 magyart, a vizsgán megjelent 2122 osztrák, 1419 magyar. Megfelelt 1677 osztrák, 1062 magyar, megbukott 354 osztrák, 833 magyar, önként visszalépett 81 osztrák, 24 magyar, a második évi szolgálat alól fölmentettek 68 osztrákot, 17 magyart, tartósan szabadságoltak 279 osztrákot, 238 magyart, a második év szolgá­latára köteleztek 88 osztrákot, 102 magyart, de az egyévi önkéntes tanfolyamon a második évben is részt vehetett 32 osztrák, 53 magyar. A katonai élel­mezési karnál 44 magyar, a katonai építészeti számvevőségi karnál 4 magyar tett tényleges szol­gálatot. Utólagosan, a rendes határidőn kívül tett le tiszti vizsgát 30, második évi tényleges szolgálat után megfelelt a tiszti vizsgán 5, meg­bukott 18. A függetlenségi párt értekezlete. A függet­lenségi Kossuth-párt ma este alelnökének, Thaly Kálmánnak elnöklésével értekezletet tartott, amely­nek javarészében a hétfőn a kvóta­javaslatról kez­dődő vitával foglalkozott. A párt Bentaller Lajos javaslatára jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Kos­suth Ferencnek, Barta Ödönnek, Justh Gyulának és Komjáthy Bélának, mert a pénzügyi bizottságban, olyan energikusan és odaadással védték a párt álláspontját. A párt intéző bizottsága felszólítja a párt tagjait, hogy a hétfői üléstől kezdve állandóan Budapesten tartózkodjanak.­­ Azután az újonc­­javaslatokat tárgyalta a konferencia s Thaly, Malek Lajos . Barta Ödön felszólalása után kimondta, hogy azok egyikét sem fogadja el A Házban Tóth János és Thaly Kálmán fogja a párt álláspontját tolmácsolni." A honvédelmi miniszter katonai jelen­tései ellen a párt nem tesz elvi kifogást. Szentesítés előtt. A szentesítésre kész törvény­javaslatok szövegét átvizsgáló bizottság az ország­gyűlés két Házának ma Perczel Dezső elnöklésével ülést tartott. A bizottság megvizsgálta a legutóbb tárgyalt törvényjavaslatoknak, köztük az indemni­­tásnak végső szövegét s azt a két Ház határozatá­val mindenben megegyezőnek találta. Ennek alap­ján a törvényjavaslatokat a miniszterelnökség útján királyi szentesítés alá terjesztik, embere, aki Madridban akar letelepedni, ven­dégünk lessz. Nézze csak, hogy mit ajándéko­zott Júliának ama barátság emlékéül, mely boldogult férjemhez fűzte. És megmutatott nekem egy ezüstből való s gyémánttal kirakott gyönyörű keztyű­­dobozt — Nagyon gazdag ember lehet, — folytatta az anya, Júliára tekintve. Julia lesütötte szemét, elpirult és egy divat­­újságban lapozgatott. — Fiatal ember-e? — kérdeztem. — Épp a legszebb korban van, — vála­szolt az anya, — ötvenesztendős. Minden elborult előttem. Gyalázatos árulást sejtettem. De amikor jegyesem szelíd arcába néztem és fölidéztem szavait, elűztem a csúf gyanút. Kevéssel utóbb megérkezett a vendég, don Placido, majd pedig Matild asszony is, Julia nagynénje. Azt hiszem, ismered. Ebédközben ez a pénzes­zsák millióiról, tőzsdeügyleteiről, állampapírjairól fecsegett, majd meg arról a tervéről, hogy letelepszik Madridban, palotát vesz, fogatot tart, páholyt bérel, ebédeket ad, táncestéket rendez, szóval pompásan költi el mérhetetlen jövedelmét. — Mindez nagyon szép, — mondotta Julia anyja — de ezek a tervek nem lehetnek le­gényember tervei. — Nem is azok. Hiszen meg akarok nő­sülni, — válaszolta, miközben hódító mosoly­ni tatt Juliára. „• Már nem nézhettem tovább a vénülő, köpcös kis embert, aki folyton csak pénzéről beszélt. Mihelyt az ebéd véget ért, engedelmet kértem, hogy távozhassam. — Várjon egy kicsikét, mondotta Jidia nagynénje, — húgom beszélni akar önnel. Vártam. Az anya és Matild asszony sokáig suttogtak don Placidával. Az anya arcán meg­lepetés és öröm tükröződött, s azt hiszem, némi szánalommal tekintett felém. Már nem tudtam türtőztetni magamat. Odamentem Matild asszonyhoz és fülébe sziszegtem. — Ha rögtön nem beszélhetek Júliával, botrányt csinálok. A szalon melletti budoárban találkoztam Júliával. Nem tudom ismételni, hogy mit mon­dott, nem tudom visszaadni azt a hangot, me­lyen ördögi szavait hallatta. Mi hazudott, a szeme vagy a hangja? Mindene hazugság volt. A gyalázatos, az áruló így szólt: — Szeretlek, de ... de máshoz megyek férjhez! — Nyomorult! — kiáltottam. Egész szerelmem megvetésre vált. Csodá­lom, hogy arcul nem ütöttem. Elrohantam őrülten, halálos sebbel szivemen s egész éj­szaka az utcákon bolyongtam. Másnap megtudtam, hogy Julia és don Pla­cido házasságát már kihirdették s hogy ma lessz az esküvő. Most már megértheted tet­temet!» Barátom fáradtan elhallgatott s én résztve­vően szorítottam meg kezét. Aztán lakásomra vezettem, hol az egész éjjelt beszélgetve átvir­rasztottuk. Másnap reggel hazak­isértem barátomat. La­kásán szolgája fogadta e szavakkal: — Uram, egy idősebb hölgy várja. Matild asszonynak hívják. Julia nagynénje volt, aki lepecsételt levelet hozott Marianonak. Barátom reszketve bontotta fel a levelet, mely igy szólt: — Isten veled mindörökre, Mariano. Bocsáss meg nekem s imádkozzál éreztem Istenhez, aki megboszul téged s megbüntet engem ! Mariano értetlenül bámult Matild asszonyra. — Szegény leány, — sóhajtotta az öreg asszony. — Ma kellett volna megesküdnie . . . de mennyien irigyelték! Milyen szép esküvő lett volna ! És don Placidot a reggeli után szélütés érte . . . még este meghalt. Amikor Julia meg­tudta a szerencsétlenséget, szó nélkül elrohant a lakásból. Végig futott a Városház­ utcán, és a Tanács-téren át a nagy híd felé fordult. A többit sejtheti. Lucientes Mariano behunyta szemét, majd elfedte kezével és akadozva kérdezte: — De hiszen a híd karfája nagyon magas. Nem értem, hogy tudott a szerencsétlen fel­kapaszkodni ? — Micsoda balvégzet! — kiáltotta Júlia nagynénje. — Sen­ki sem tudja, ki volt az a bolond, aki lajtorját támasztott a karjához ! Mariano nem bírt válaszolni, mert eszme-,­letlenül rogyott a pamlagra.­­—«•- -_ Fernando Flore»* ‘

Next