Pesti Napló, 1900. február (51. évfolyam, 31-58. szám)

1900-02-01 / 31. szám

t­er A sok szünet után ma hosszabb munka­­iperiódusra ült össze a képviselőház: holnap­­megkezdi az állami költségvetés tárgyalását, ma pedig bevezetőül olyan napirend volt, amelyben bőségesen szerepeltek közös ügyes kiadások. Ez a téma jó napot szerzett a függet­lenségi pártnak, nagy munkakedvvel jött a Házba, s ugyancsak fölhasználta az alkalmat, hogy megmondja a véleményét a «drága» kö­­­zös ügyekről. De viszont ugyanennél az alka­lomnál Szél miniszterelnök s Lukács pénz­ügyminiszter megérdemelt sikereket arattak az­­ellenzéki támadások energikus visszautasításá­éval és alapos cáfolásával. Elsőnek került tapétára az a summa, ame­lyet a hadügyminiszter 30 milliós, híres rend­kívüli póthitele folytán kell fizetnünk. Miután Szabó Imre előadó tapintatos rövid felszólalás­sal a vitát bevezette, a szélsőbalról Komjáthy Béla mondott kemény filippikát a hadügyi gaz­dálkodásról, erősen támadva a delegációt, mely szerinte vakon megszavazta a póthitelt, anél­kül, hogy felvilágosították volna igazi céljáról.­­Széli miniszterelnök erre sorra cáfolta Kom­játhy összes kifogásait, hatásosan replik­ázva a [• Eszterházyt a cárnőnek ennek akkori min­denható kegyence, Zubov Pláto mutatta be. Ő vezette az Ermitageba s miután több termen­et haladt vele végig, utoljára fesztelenül fel­nyitott egy ajtót, s vállárnál fogva előre tolva őt, csak ennyit szólt: «Íme itt van!» Szemtől-szemben állva Katalinnal, Eszterházy szerencséjére nem jött zavarba és sikerült el­érnie, hogy megtessék. A cárnő szórakozottan kihallgatta diplomáciai közléseit s azután azt az ajánlatot tette neki, hogy magánál tartja s ellátást ad neki. Mi kellett ennél több Eszter­­­házynak? Megtetszett Katalinnak, ez előbb sa­ját palotájában szállásolta el, azután külön pa­lotát adott neki s egy nyári lakot Carszkoje­­j Szelo-ban ; befogadta legmeghittebb körébe ■s elhalmozta kegyeivel. Ami azt az ügyet illette, melyet Eszterházy képviselt, a cárnő egyszerűen mulatott rajta k­­. Ettől fogva Zubov és Eszterházy közt min­dennapi volt az érintkezés, amely hogy nem­­lehetett minden megaláztatás nélküli Eszter-­­házyra nézve, könnyen sejthetjük abból a jel­lemzésből, melyet az elbizakodott szerencsefi­lról éppen Richelieu herceg ad, aki azelőtt Eszterházy alatt mint őrnagy szolgált. Ő is jelen volt egyszer,­a piperkőc ember öltözkö­désénél s azt úgy irja le, mint a legilletlenebb­­ceremóniát, amit képzelni lehet. «Tiz órakor érkeznek meg, úgymond, hogy bevárják az órát, midőn fésülködni fog — ami soha sincs megállapítva. Azon egyetlen alkalommal, mi­dőn én ott voltam, egy óráig kellett várnom, ahogy bebocsássanak. Ő egy toalettasztal előtt Perczel Dezső elnök . Bemutatja Mócsy Antal levelét, melyben három hónapra szabadságot kér. Megadják. A Ház harmadik olvasásban elfogadja a múlt ülésben letárgyalt két póthitel-j­avaslatot, ült, s újságait olvasta. Mi köszöntöttük, anél­kül, hogy fogadta volna üdvözlésünket. Papiro­­kat hoztak elébe aláírni s háromnegyed óra múlva hozzáléptem. Néhány szót mondott, én emlékezetébe hoztam az ügyet, melyről Mar­kov volt szives szót tenni a reggel. Egy szót sem válaszolt s mást szólított meg. Nem igen szokva ily modorhoz, az ajtó felé mentem s pillanat múlva távoztam, kissé szégyenelve is talán ily nagyfokú udvariatlanságot». Sokat beszéltek Eszterházy laza erkölcseiről , ezért vonakodott állítólag Mária Terézia is a monarkiába való visszatérésébe beleegyezni s neki rangjához mért helyzetet biztosítani. Jel­lemző erre nézve az, amit Czartom­sky Ádám herceg ír róla, aki a pétervári társadalomban vele gyakran összejött. Szerinte Eszterházy fe­csegéseivel és hízelgéseivel tudta megnyerni a cárnő és Zubov kegyence pártfogását. «Arcá­ban — irja Memoire-jaiban — nem volt semmi nemes, valamint feleségéében sem, habár II. Katalin benső környezetéhez tartozott.» Azután hozzáteszi: «Elkényeztetett kölyök fia, ki a kastélyban egy kalmük lány mellett nevelkedett s , divaskodásaival sok mulatságul szolgált, nagyban hozzájárult szülői szerencséjéhez.» Valóban tudjuk, hogy Katalin cárnő nagyon megszerette Eszterházy idősebb fiát. Szülei be­tanították néhány forradalmi dalra, amilyeneket a svájci Laharpe-tól abban az időben Sándor és Konstantin nagyhercegek is eltanultak s trikolór-kokárdásan dúdolgattak, s azokat el­énekelte a cárnő és az udvar néhány belsőbb embere jelenlétében. A cárnő gyakran hivatta 31. szám. Budapest, csütörtök 1900. február 1. 3 pe­sti napt.6. )elintézendő ügyekről tanácskozzék. Vele jön Böhm-Baweric osztrák pénzügyminiszter is, és­­ ketten pénteken délelőtt tesznek látogatást a Széli miniszterelnöknél a miniszterelnöki pa­lotában. A néppárt értekezlete. Az országgyűlési nép­­i párt ma délután 5 órakor Molnár János elnöklése­­mellett értekezletet tartott, melyen a költségvetést­­tárgyalták. A párt elhatározta, hogy a költségvetést­­általánosságban sem fogadja el. A párt álláspontját­­a Ház holnapi ülésén ifjabb gróf Zichy János fogja ismertetni. A monarkia külföldi tulajdonai. A képvise­­­lőházban ma a követségi paloták költségeinek tár­­­gyalásánál Kossuth Ferenc és Polónyi Géza fölve­­ttette a kérdést, hogy a monarkia tulajdonát tevő külföldi ingatlanokat hogyan telekkönyvezik el, s ahogy úgy ez ingatlanoknak, mint a paloták beren­dezésének magyar tulajdonrésze miként van bizto­­s­ítva. Széll miniszterelnök nyomban kijelentette,­­hogy az épületek s berendezésük közös tulajdont­­képeznek, de az eredeti kérdésekre okmányszerű indatokkal nyomban nem válaszolhatott. Mint hall­ja, a miniszterelnök ezeket az adatokat mindjárt most beszerzi, s a költségvetési vita során teljesen ■kimerítő és részletes módon el fogja oszlatni az­­ellenzéknek e részben való aggodalmait. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, január 31. függetlenségiek harcias közbekiáltásaira is. Mi­után Komjáthy újabb ellenvetéseire is a jobb­oldal zajos helyeslése közt megfelelt a mi­niszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter tisztázta a póthitel kérdését a maga fe­lelőssége szempontjából. Münnich Aurél pe­dig a delegátusok nevében tiltakozott Kom­játhy vádjai ellen, de a szélsőbal ezután is lankadatlanul folytatta az ostromot. Thaly úgy magyarázta a hallott nyilatkozatokat, mintha a monarkia Törökország és Olaszország ellen védekezett volna, Kossuth Ferenc pedig általános figyelem közt egyes részletekről kí­vánt felvilágosításokat. Csak miután Thaly a miniszterelnöktől, Kossuth Ferenc pedig a pénz­ügyminisztertől a választ megkapta, végző­dött a helyenkint zajos vita a javaslat elfoga­dásával. A pekingi és tokiói követségi paloták költ­ségeinél Thaly, Polónyi és egy hatásos inter­pellációval Kossuth vitte a szót a szélsőbalról, s ismét Szél miniszterelnök meg Lukács pénz­ügyminiszter részletes felvilágosításai vetették végét a vitának. Szabó Imre előadót, ki ennél a két pontnál is képviselte a pénzügyi bizottságot, most Benke Gyula előadó követte az előadói szék­ben ; az imént vitatott közös kiadásokat ma­gában foglaló zárószámadást szakszerű beszéd­ben ismertette. Polónyi és Komjáthy ellenve­téseire részint az előadó, részint pedig Lukács pénzügyminiszter reflektált, mire a zárószáma­dási jelentést is tudomásul vette a Ház. Molnár János interpellációjával végződött az ülés, mely alatt derültséget keltett Széli miniszterelnöknek egy tréfás megjegyzése. A vita alatt ugyanis a szélsőbal folyton panasz­kodott, hogy a közös milliókat egyre fizetjük, de ha tudni akarjuk, mire kellenek, a sötétben tapogatózunk. Ma pedig a borús időjárás miatt olyan sötétség volt a teremben, hogy pár lé­pésnyire alig lehetett látni. Mikor azután egy ellenzéki szónok megint felkiáltott: — Sötétben tapogatózunk ! — Széli minisz­terelnök igy szólt szomszédjaihoz: — Igazuk van ! Ez nem maradhat igy! És elrendelte a — gázkandeláberek meg­gyújtását. Olyan világosság lett, hogy az ellen­zék is megelégelte s félkettőkor már vége volt az ülésnek. A képviselői ház ülése. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — A harmincmilliós póthitel. Szabó Imre előadó . Behatóan ismerteti a kö­zösügyi kiadásokra pótlólag fizetendő összegekről szóló javaslatot és részletesen megokolja az összeg megtörtént felhasználását s a zárószámadásokban történt elszámolását. Kéri a javaslat elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon.) Komjáthy Béla: Az országgyűlés egyetlen krajcárt sem szavazhat meg olyan költségek fede­zésére, melyeket nem ismer. Senkinek fogalma sincs arról, hogy ez a harmincmilliós póthitelt mikor, mire és ki költötte el. Olay Lajos : Tudja az elő­adó ? Komjáthy Béla : Maga a delegáció is önér­zetlenül járt el, túllépte jogkörét. (ügy van­ a szélsőbaloldalon.) Megszavazta a póthitelt, nem meg­győződésből, hanem mert a hadügyminiszter paran­csolta. A hadügyi albizottság sem tudja, mire for­dították a harmincmilliót. Kétségbe vonja, hogy ezt arra fordították volna, amire megszavaztatott. A hadügyminiszter előállt azzal, hogy harmincmillióra van szüksége a rendkívüli helyzet következtében. Lehet, hogy már régebben elköltötte az összeget, s kijátszotta a delegációt. 1870-ben még kormány­­párti részről is tiltakoztak a póthitel ellen. A mai delegáció minden szó nélkül szavaz meg mindent. A hadsereg parancsol. Pártja hazaellenes cselek­ménynek tekinti ennek a hitelnek a megszavazását. Kérdi a pénzügyminisztert, hogy mi jogon költötte el ezt az összeget? A javaslatot nem fogadja el. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Olyan tényről van szó, mely az időben keletkezett, midőn még ezen padokon nem ült. (Élénk mozgás a szélsőbalolda­lon.) Küblit Béla: Mindegy ! Ott ült azon az olda­lon. Széll Kálmán miniszterelnök: Méltóztassék a konstrukció másik részét is bevárni. Azt hiszi a tisztelt képviselő úr, hogy mentegetődzni akarok? Nem! Kubik Béla: Ki akar bújni. (Zaj.) Széll Kálmán: Eszem ágában sincs! Éppen azt akarom mondani, hogy igenis vállalom ezen törvényjavasla­tért is a felelősséget. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Komjáthy vádjaival szemben kifejti, hogy a dele­gáció kompetenciája itt teljesen világos. Minden közös ügyes kiadás a delegáció elé tartozik s a pót­hitel is. Ha joga van a delegációnak megszavazni a költségvetést, joga van azt is megszavazni, amit pótlólag kérnek tőle. Hogy 1898-ban nem volt alkal­mas ez a Ház arra, hogy valamit megszavazzon, az tudva van, mert ez évben a Ház semmit sem szavazott meg. Nem is terjesztették az ügyet a Ház elé, hogy a költségvetésbe igtassa, ha­nem azért terjeszti be most. Nem áll az sem, hogy a delegáció nem tudta, mire költötték a túl­­kiadást. Elmondotta ő is a pénzügyi bizottságban, elmondja most is. A hadügyi albizottság nyelve magyar és mindenki magyarul beszél, aki nem akar­­ közvetetlenül a hadügyminiszterrel beszélni. Föl­­­­kiáltások a szélsőbaloldalon: Miért nem tanul meg­­ magyarul ? Széll Kálmán: A hadügyminiszter meg­mondotta, hogy a harmincmillió kell kézi fegyve­rekre, tüzérségi lőszer további beszerzésére, ez a két tétel maga 26 millió volt, a többi a galíciai ba­­rakokra és a déltiroli erődítésekre kellett. Nem áll, hogy abban az időben Európa nyugodt volt, mert akkor volt a török-görög háború, mely lángbaboru­­lással fenyegette az egész Balkánt. Amit a kormány a gyereket, hogy elénekelje előtte a «Ca­irá»-t, a «Carmagnole»-t és más forradalmi kuplékat. Nagyon jól mulatott ezen és környe­zete is vele együtt. Bizonyos, hogy a kis csodagyermek pajkosságainak sok része volt a cárnőnek szülei iránti jóindulata fölkelté­sében. De a kortársak még többet beszélnek. Cas­­tera azt mondja, hogy Eszterházy egyenesen betanította a koldulásra fiát s rongyosan öltözve jelentette meg szándékosan az udvarnál, csak­hogy Katalin szánalmát fölébreszsze. S ezt az állítását Casterának mások is megerősítik, kü­lönösen Rosztopcsin. Tény az, hogy a cárne vonzalma a kis Eszterházy iránt nem volt, csak pillanatnyi. Ő maga írta 1795 február 1-jén Grimmnek, hogy «Eszterházy grófnak igen érdekes családja van s egy kilencéves fia, aki sokat igér. Jó barát­ságban vagyunk s csak akkor boldog, ha velem van. Elsőrendű lármacsináló.» Természetes, hogy a cárnó busásan fizette meg ilyen kedvteléseit. Eszterházynak fényes lakást adott, 15.000 rubel évi kegydijat rendelt s azonkívül terjedelmes birtokokat adományo­zott neki Volhyniában és Podoliában. Megtör­tént Eszterházyval az a mulatságos kaland is, hogy mikor volhyniai földbirtokát átvenni ment, szemben találta magát a kitelepített előbbi tu­lajdonossal, aki vonakodott neki átengedni helyét. Ami a kis Eszterházyt illeti, kit Rosztopcsin úgy jellemez, mint a nagy huncut, igen elké­­nyeztetett és felkapott lármás fickót, aki azzal

Next