Pesti Napló, 1900. augusztus (51. évfolyam, 209-238. szám)
1900-08-01 / 209. szám
/209. szám. Budapest, szerda _______ PESTI NAPLÓ, 1900. augusztus I.1 3 .i 1 1 i——— 1 h-----------------------------------------------------Szóló gyűlést hívott össze , és minél jobban közeledtünk az olasz határhoz, annál erősebben ötlött szembe a népnek és a vonatra szálló utasoknak óriási izgatottsága. Chiasso határállomáson az olasz rendőrség szigorúan szemre vette a vonat valamenynyi utasát. Bizonyos, hogy erre szigorú parancsot kapott a rendőrállomás. Comoban hatalmas sokaság vette körül a pályaudvart, várva az újabb híreket. Végre elérkeztünk Monzába, a kis vidéki városkába, az olasz uralkodóház nyári üdülőhelyére, melynek alig van tizenkilencezer lakója. A pályaudvaron erősen megfigyeltek mindenkit, akit a vonat hozott. A városban minden üzlet zárva s gyászfátyollal borított zászlók lengenek a házakon. A gyászba borult királyi kastély kapuján sok nagyrangú katonatiszt jár ki s be. Olaszország minden részéből, a külföldről nagy számmal érkeznek hírlaptudósítók. Iszonyú fölháborodás tartja fogva a nép minden osztályát, pártkülömbség nélkül. A monzai tornaünnepet a Forti Liberi tornaegyesület rendezte szombaton és vasárnap. Az ünnep az egész milánói tartományra szólott, Felső- Olaszország minden városának tornászai részt vettek benne. Nagy díszbe öltöztették Monzát. Olasz lobogókkal díszítették föl a házakat, virágfüzérekkel valamennyi utcát, meg a Via Matteo da Campione mellett levő új tornatérre vezető utakat. Ezzel az ünneppel avatták fel az új tornateret. Hogy az ünnep fénye teljes legyen, a király — ki feleségével nyári üdülés végett Monzában lakott — megígérte megjelenését, bár a királyné ismételten kérte, hogy ne menjen el. Mikor meghívták a királyt, a királyné a nagy hőségre és a résztvevők óriási sokaságára figyelmeztette férjét; jobb lenne — mondotta — ha a király kimélné magát s elmaradna az ünnepről. De a király mégis megígérte, hogy elmegy, mert nagy örömére szolgál, ha ott lehet a fiatal, erőteljes és örvendező nép között. Egyenesen a király kívánságára tűzték ki egy órával későbbre a díjak kiosztását, amit eredetileg este nyolc órára terveztek. A király azért kívánta a halasztást, mert addig hűvösebbre fordul az idő. Az ünnep pompásan folyt le. Semmi baleset nem zavavarta a résztvevők örömét, a díjak kiosztására pedig még jobban megnövekedett a közönség. A tornatéren, mely alig háromszáz méternyire van a királyi kastély parkjától, megjelentek az összes hatóságok, a főbbrangú katonatisztek, és a király egész kísérete, a királyi ház miniszterével és Avogadro tábornok hadsegéddel együtt. Csak a királyné nem vett részt a gyászos végű ünnepiességen. Tíz órakor, mikor a díjak kiosztásának vége volt, a zenekar a király indulóba fogott, és a király beült hintájába, melyet végtelen emberáradat vett körül. A csendőrök csak fáradsággal tudtak a sűrű tömegben utat nyitni a kocsinak. Pontio Vaglia tábornok, a királyi ház minisztere, a király baloldalán ült, vele szemközt Avogadro tábornoknak, a kocsi hátulsó részén pedig két lakásnak volt a helye. A kocsi körül lovasrendőrök voltak, egy karabinieri hadnagy parancsnoksága alatt. Mikor elindult a fogat, a tornászok lelkes ovációkba törtek ki. A király előre hajlott és kalapját kezében tartva, barátságosan mosolyogva köszöntött mindenfelé. Most a kocsi alig húsz méternyire haladt az ünnep helyétől — az üdvriadal közepette gyorsan egymásután négy erős, rövid dörgés hallatszott. A közönség előbb azt hitte, hogy valaki rossz tréfát mivelt, de egy-két pillanat múlva nyilvánvaló lett minden. Abban a percben, mikor a király kalapjával köszöntött, az első lövés jobb karja alatt érte. Valószínű, hogy nem érezte meg mindjárt a megsebesülését, mert látni lehetett, mint fordul gyorsan arra a közönség felé, hogy megnézze mi történt. Ebben a pillanatban dördült el a második lövés, s a golyó szíve tájékán találta el a királyt. Elsápadt, hátrahanyatlott. — Avanti! Avanti! — kiáltott a halálsápadtan hátranéző kocsisra. Azután halkan szólt Avogadro tábornokhoz: — Nincs semmi baj! Most esett a harmadik lövés, és bal vállát érte. Ez a golyó is mélyen befúródott. Látni lehetett, hogy a király karját fölemelte, olyan mozdulattal, mintha feléje sújtó csapást akarna elhárítani. Azután összerázkódott, a negyedik lövés pedig már nem talált. Szörnyű izgatottság támadt. Vaglia miniszter gyorsan megfogja a király fejét és karjára fekteti, közben megparancsolva a kocsisnak, hogy hajtson a kastélyba. — Megsebesült felség? — kérdezte a miniszter a királyt. —■ Nem, de lövést hallottam ! — felelte a király. Azután rövid haláltusa következett. A király néhányszor hirtelen, hangosan nyögött. Mikor a kocsi éppen odaért a királyi kastélyhoz, a miniszter vállára hanyatlott s meghalt. Ijesztő volt a sűrü embertömegek izgatottsága, amelyek oda özönlöttek, mikor a halot, királyt kocsijából a miniszter és a kastélybeli tisztviselők kiemelték és bevitték egy földszintes szobába. Nyomban két orvos sietett be, de azonnal megállapították, hogy az a golyó, mely a szívén fúródott át, haláltdoző volt. Dr. Erba udvari orvos, kit időközben odahívtak, szintén már csak a halált konstatálhatta. A halottat, kit a megvizsgálás végett levetkőztettek, most gyorsan megint felöltöztették a szolgák és egy pamlagra fektették. Ebben a percben futva érkezett a halottasszobába a királyné. Éppen udvarhölgyei körében volt s még háziruhája volt rajta, amikor azt jelentették neki, hogy a király hazaérkezett, de nem érzi magát egészen jól. Meghallotta a királynő a nép kiáltozását és az utcai zsivajt is s halálra ijedten sietett le a földszintre, abba a szobába, hol a halott feküdt. A két orvos föltartóztatta. — Mi történt? — kiáltott fel. Az orvosok nem tudtak mindjárt mit felelni, de a királyné már megpillantotta férje sápadt arcát s ő egy rémes kiáltással rögtön átlátta az egész szerencsétlenséget. — Mentsék meg! Mentsék őt meg nekem! Az Istenért, mentsék meg nekem férjemet! — könyörgött az orvosoknak. Megpróbálták, hogy szelíd módjával visszakísérjék szobájába. — Nem, nem, itt maradok! — kiáltott zokogva és kezeit tördelve. Megrendítő jelenet volt ez. Dr. Erba odament hozzá és teljesítette szomorú feladatát, kíméletes módon elmondta, ami történt. Erre a királynét borzasztó sirógörcsök fogták el és aztán ájultan összeesett. Majd hirtelen újra magához térve, udvarhölgyei támogatásával fölkelt és meghagyta, hogy a királyt hálószobájában tegyék ravatalra, ő maga akar éjszaka mellette virrasztani. Nagy nehezen tudták kivezetni a fájdalomtól és szenvedéstől megtört királyasszonyt. Az orvosok megállapították, hogy a királynak mind a három sebe feltétlenül halálos volt és hogy a golyók rettenetesen összeroncsolták testét. A sebek szélén már megaludt a vér. A revolvernek szokatlan nagy volt a lövőereje. A rövid orvosi vizsgálat végeztével a király hálószobájába vitték a holttestet és ott az ágymatracra fektették. A fejtől jobbra égő gyertyákat állítottak és gyászlepellel egészen bevonták a szoba falait. A halottnak arcvonásai nem mutatnak fájdalmat. Békés, szelíd fény sugárzik arcán, mintha mélyen aludnék. Nemsokára megint bejött a szobába a királyné, térdre borult a halott király mellett, forró könyeket hullatott és imádkozott, míg megérkezett Belloni plébános és a monzai érsek, kik beszentelték a holttestet. De térjünk vissza a merénylet színhelyéhez. Abban a pillanatban, mikor a lövések eldördültek, csendőrök rohantak a király kocsijához és előbb egy ártatlan embert fogtak meg. Ugyanakkor egy Boatti nevű kereskedősegéd már rávetette magát az igazi gyilkosra. Ez még fölemelte revolverét és megkisérlette, hogy agyonlőjje magát, de most a monzai tornaegyesület tagjai is rávetették magukat. Vad, dühös kiáltások közt teperték földre s a gyilkos menthetetlenül ott lelte volna halálát, ha a rendőrök kemény tusa árán ki nem ragadják a tömeg kezei közül s biztos helyre nem viszik. Két csendőr, Biaggio és Salvatori, húsz percig egymaguk viaskodtak az ostromló tömeggel, mig végre sikerült nekik elvinni a gyilkost. (N. W. T.) Monza, július 31. (Saját tudósítónktól.) A gyilkos kilenc miliméteres amerikai revolvert használt, mely egészben húsz centiméter hosszú. Az egyik golyó a harmadik s negyedik oldalborda közt hatolt a szívbe, a másik a bal kulcscsontot roncsolta szét, a harmadik a hónaljba fúródott. Dr. Savio, ki az orvosok közül legelőbb volt a ki-rálynál, ezeket beszéli el: Mikor a kastély kapujába érkeztünk a királylyal, elibénk rohant a királyné ezzel a kiáltással: — Megsebesült ? Óh, az Istenért mentsétek meg! Mikor nem feleltünk, fölkiáltott ! — Meghalt! És összerogyott. Később a halottas szobában a királyné egy pillanatra látszólag teljesen vissza-nyerte lélekjelenlétét. De azután hirtelen felugrott és panaszkodni kezdett olyan hangon, mely a köveit is meglágyította volna: ). — Megölték, őt, a jó, a páratlan embert ! Hát, mit tettél nekik, hogy megöltek? Mondd, édessem, mondd meg! Szólj egy szót, édes embertem! Akik ott voltak, mindannyian hangosan zokogttak. A katasztrófa előtt egész nap rossz sejtések bántották a királynét. Ebéd után még egyszer kérte, ne menjen az ünnepre, de ő adott ígéretére, hivatkozott. ] — Jól vigyázzon a férjemre, Vaglia! — kiáltott a királyné az adjutáns felé, mikor a király hazulról elment. Mire Umberto király nevetve mondta: — Hiszen csak jól bánnak majd velem, ha venídégül meghívtak! Ez volt utolsó beszélgetése a királynéval. Külömben Umberto király még akkor is nyugodtan, elment volna, ha osztotta volna neje aggodalmait. Azt szokta mondani, hogy ő fatalista, ki semmitől sem fél. Két merénylettől megmenekült s meg fogj menekülni a harmadiktól is, ha sorsa úgy akarja... Most azonban nem úgy akarta a sors. A királynénak vasárnap tulajdonképpen Gressoneybe kellett volna utaznia, de aggodalmai miatt maradt Monzában. Az ünnepen a királynak rendkívül jó kedve volt. A többi közt Pennati radikális képviselőnek barátságos beszélgetés közben vállára ütött s nevetve szólt: — Kedves Pennati, önnek itt sokkal kellemesebb szerepe van, mint nekem! — Miért felség? — kérdezte Pennati. — Ezért, — felelt a király, és rámutatott ősz bajuszára. Ponzio Vaglia főhadsegéd állítása szerin a haldokló király utolsó szava ez volt: — Addio!! Mikor Saracco miniszterelnök a királyi nyaralóba érkezett, rögtön bevezették a királynéhoz. A találkozás nagyon megható volt. A királyné félóránál tovább beszélgetett Saraccóval. A királyi család öszszes hercegei tegnap és ma délelőtt ideérkeztek. Mária Pia portugál királyné az oportói herceggel ma reggel ideérkezett. A halálesetről ma veszik föl a jegyzőkönyvet. A királyné az egész éjszakát a halottas-teremben imádkozva töltötte és csak reggel vonult vissza szobáiba. A király holtteste feketébe öltöztetve a király rendes ágyán fekszik, amelyet a királyné virágokkal diszített. A holttestnél Bignami udvari káplán virraszt. Az özvegy királyné, Róma, julius 31. (Saját tudósítónktól.) Margit királyné állapota aggodalmat kelt. Folytonosan panaszkodik és jajgat, s hallani sem akar a vigasztalók szavára. Minden pillanatban odasiet a ravatalhoz és szivettépő szavakkal ébresztgeti a halottat. Chiasso, július 31. (Saját tudósítónktól.) Monza városa reggel óta mély gyászt öltött. Az összes üzletek, mint a kirakatokra elhelyezett táblácskák hirdetik, a nemzeti gyász miatt zárva vannak. A falakon a monzai községtanács proklamációja olvasható, mely a legnagyobb felháborodással szól a merényletről és hírül adja, hogy a város deputációt küld a királynéhoz, mely a fejedelmi nőnek Monza részvétét fogja kifejezni. Egy zászlóalj lovasság megszállotta a várost. Ma este Monzában meg fogják állapítani, hogy milyen legyen a temetés. Hír szerint a mai családi tanácson, melyen a miniszterek is részt fognak venni, el