Pesti Napló, 1900. augusztus (51. évfolyam, 209-238. szám)

1900-08-01 / 209. szám

/209. szám. Budapest, szerda _______ PESTI NAPLÓ, 1900. augusztus I.1 3 .i 1 1 i——— 1 h-----------------------------------------------------­Szóló gyűlést hívott össze , és minél jobban köze­­­ledtü­nk az olasz határhoz, annál erősebben ötlött szembe a népnek és a vonatra szálló utasoknak óriási izgatottsága. Chiasso határállomáson az olasz rendőrség szigorúan szemre vette a vonat valameny­­nyi utasát. Bizonyos, hogy erre szigorú parancsot kapott a rendőrállomás. Comoban hatalmas soka­ság vette körül a pályaudvart, várva az újabb híreket. Végre elérkeztünk Monzába, a kis vidéki város­kába, az olasz uralkodóház nyári üdülőhelyére, melynek alig van tizenkilencezer lakója. A pályaud­varon erősen meg­figyeltek mindenkit, akit a vonat hozott. A városban minden üzlet zárva s gyász­fátyollal borított zászlók lengenek a házakon. A gyászba borult királyi kastély kapuján sok nagy­­rangú katonatiszt jár ki s be. Olaszország minden részéből, a külföldről nagy számmal érkez­nek hírlaptudósítók. Iszonyú fölháborodás tartja fogva a nép minden osztályát, pártkülömbség nélkül. A monzai torna­ünnepet a Forti Liberi torna­­egyesület rendezte szombaton és vasárnap. Az ün­nep az egész milánói tartományra szólott, Felső- Olaszország minden városának tornászai részt vettek benne. Nagy díszbe öltöztették Monzát. Olasz lobo­gókkal díszítették föl a házakat, virágfüzérekkel valamennyi utcát, meg a Via Matteo da Campione mellett levő új tornatérre vezető utakat. Ezzel az ünneppel avatták fel az új tornateret. Hogy az ün­nep fénye teljes legyen, a király — ki feleségével nyári üdülés végett Monzában lakott — megígérte megjelenését, bár a királyné ismételten kérte, hogy ne menjen el. Mikor meghívták a királyt, a királyné a n­agy hőségre és a résztvevők óriási sokaságára figyelmeztette férjét; jobb lenne — mondotta — ha a király kimélné magát s elmaradna az ünnepről. De a király mégis megígérte, hogy elmegy, mert nagy örömére szolgál, ha ott lehet a fiatal, erőtel­jes és örvendező nép között. Egyenesen a király kívánságára tűzték ki egy órával későbbre a díjak kiosztását, amit eredetileg este nyolc órára tervez­tek. A király azért kívánta a halasztást, mert addig hűvösebbre fordul az idő. Az ünnep pompásan folyt le. Semmi baleset nem zavavarta a résztvevők örömét, a díjak kiosztására pedig még jobban meg­növekedett a közönség. A tornatéren, mely alig há­romszáz méternyire van a királyi kastély parkjától, megjelentek az összes hatóságok, a főbbrangú katonatisztek, és a király egész kísérete, a királyi ház miniszterével és Avogadro tábornok hadsegéd­del együtt. Csak a királyné nem vett részt a gyá­szos végű ünnepiességen. Tíz órakor, mikor a díjak kiosztásának vége volt, a zenekar a király­ indulóba fogott, és a király beült hintájába, melyet végtelen em­beráradat vett körül. A csendőrök csak fárad­sággal tudtak a sűrű tömegben utat nyitni a kocsinak. Pontio Vaglia tábornok, a királyi ház mi­nisztere, a király baloldalán ült, vele szemközt Avogadro tábornoknak, a kocsi hátulsó részén pe­dig két lakásnak volt a helye. A kocsi körül lovas­rendőrök voltak, egy karabinieri hadnagy parancs­noksága alatt. Mikor elindult a fogat, a tornászok lelkes ovációkba törtek ki. A király előre hajlott és kalapját kezében tartva, barátságosan mosolyogva köszöntött mindenfelé. Most­­ a kocsi alig húsz méternyire haladt az ünnep helyétől — az üdvria­­dal közepette gyorsan egymásután négy erős, rövid dörgés hallatszott. A közönség előbb azt hitte, hogy valaki rossz tréfát mivelt, de egy-két pillanat múlva nyilvánvaló lett minden. Abban a percben, mikor a király kalapjával köszöntött, az első lövés jobb karja alatt érte. Valószínű, hogy nem érezte meg mindjárt a megsebesülését, mert látni lehetett, mint fordul gyorsan arra a közönség felé, hogy megnézze mi történt. Ebben a pillanatban dördült el a máso­dik lövés, s a golyó szíve tájékán találta el a ki­rályt. Elsápadt, hátrahanyatlott. — Avanti! Avanti! — kiáltott a halálsápadtan hátranéző kocsisra. Azután halkan szólt Avogadro tábornokhoz: — Nincs semmi baj! Most esett a harmadik lövés, és bal vállát érte. Ez a golyó is mélyen befúródott. Látni lehetett, hogy a király karját fölemelte, olyan mozdulattal, mintha feléje sújtó csapást akarna elhárítani. Az­után összerázkódott, a negyedik lövés pedig már nem talált. Szörnyű izgatottság támadt. Vaglia mi­niszter gyorsan megfogja a király fejét és karjára fekteti, közben megparancsolva a kocsisnak, hogy hajtson a kastélyba. — Megsebesült felség? — kérdezte a miniszter a királyt. —■ Nem, de lövést hallottam ! — felelte a király. Azután rövid haláltusa következett. A király néhányszor hirtelen, hangosan nyögött. Mikor a kocsi éppen odaért a királyi kastélyhoz, a miniszter vál­lára hanyatlott s meghalt. Ijesztő volt a sűrü embertömegek izgatottsága, amelyek oda özönlöttek, mikor a halot­, királyt ko­csijából a miniszter és a kastélybeli tisztviselők ki­emelték és bevitték egy földszintes szobába. Nyom­ban két orvos sietett be, de azonnal megállapítot­ták, hogy az a golyó, mely a szívén fúródott át, haláltdoző volt. Dr. Erba udvari orvos, kit időköz­ben odahívtak, szintén már csak a halált konstatál­hatta. A halottat, kit a megvizsgálás végett levet­kőztettek, most gyorsan megint felöltöztették a szol­gák és egy pamlagra fektették. Ebben a percben futva érkezett a halottasszo­bába a királyné. Éppen udvarhölgyei körében volt s még háziruhája volt rajta, amikor azt jelentették neki, hogy a király hazaérkezett, de nem érzi ma­gát egészen jól. Meghallotta a királynő a nép kiál­tozását és az utcai zsivajt is s halálra ijedten sietett le a földszintre, abba a szobába, hol a halott fe­küdt. A két orvos föltartóztatta. — Mi történt? — kiáltott fel. Az orvosok nem tudtak mindjárt mit felelni, de a királyné már megpillantotta férje sápadt arcát s ő egy rémes kiáltással rögtön átlátta az egész sze­rencsétlenséget. — Mentsék meg! Mentsék őt meg nekem! Az Istenért, mentsék meg nekem férjemet! — könyör­­gött az orvosoknak. Megpróbálták, hogy szelíd mód­jával visszakísérjék szobájába. — Nem, nem, itt maradok! — kiáltott zokogva és kezeit tördelve. Megrendítő jelenet volt ez. Dr. Erba odament hozzá és teljesítette szomorú fel­adatát, kíméletes módon elmondta, ami történt. Erre a királynét borzasztó sirógörcsök fogták el és aztán ájultan összeesett. Majd hirtelen újra magá­hoz térve, udvarhölgyei támogatásával fölkelt és meghagyta, hogy a királyt hálószobájában tegyék ravatalra, ő maga akar éjszaka mellette virrasz­­tani. Nagy nehezen tudták kivezetni a fájdalomtól és szenvedéstől megtört királyasszonyt. Az orvosok megállapították, hogy a királynak mind a három sebe feltétlenül halálos volt és hogy a golyók rettenetesen összeroncsolták testét. A se­bek szélén már megaludt a vér. A revolvernek szo­katlan nagy volt a lövőereje. A rövid orvosi vizs­gálat végeztével a király hálószobájába vitték a holttestet és ott az ágymatracra fektették. A fejtől jobbra égő gyertyákat állítottak és gyászlepellel egészen bevonták a szoba falait. A halottnak arc­vonásai nem mutatnak fájdalmat. Békés, szelíd fény sugárzik arcán, mintha mélyen aludnék. Nemsokára megint bejött a szobába a királyné, térdre borult a halott király mellett, forró könyeket hullatott és imádkozott, míg megérkezett Belloni plébános és a monzai érsek, kik beszentelték a holttestet. De térjünk vissza a merénylet színhelyéhez. Abban a pillanatban, mikor a lövések eldördültek, csendőrök rohantak a király kocsijához és előbb egy ártatlan embert fogtak meg. Ugyanakkor egy Boatti nevű kereskedősegéd már rávetette magát az igazi gyilkosra. Ez még fölemelte revolverét és meg­­kisérlette, hogy agyonlőjje magát, de most a monzai tornaegyesület tagjai is rávetették magukat. Vad, dühös kiáltások közt teperték földre s a gyilkos menthetetlenül ott lelte volna halálát, ha a rendőrök kemény tusa árán ki nem ragadják a tömeg kezei közül s biztos helyre nem viszik. Két csendőr, Biaggio és Salvatori, húsz percig egymaguk vias­kodtak az ostromló tömeggel, mig végre sikerült nekik elvinni a gyilkost. (N. W. T.) Monza, július 31. (Saját tudósítónktól.) A gyilkos kilenc miliméteres amerikai revolvert hasz­nált, mely egészben húsz centiméter hosszú. Az­ egyik golyó a harmadik s negyedik oldalborda közt­ hatolt a szívbe, a másik a bal kulcscsontot ron­­csolta szét, a harmadik a hónaljba fúródott.­ Dr. Savio, ki az orvosok közül legelőbb volt a ki-­­rálynál, ezeket beszéli el: Mikor a kastély kapu­jába érkeztünk a királylyal, elibénk rohant a ki­rályné ezzel a kiáltással: — Megsebesült ? Óh, az Istenért mentsétek meg! Mikor nem feleltünk, fölkiáltott ! — Meghalt!­­ És összerogyott. Később a halottas­ szobában a királyné egy pillanatra látszólag teljesen vissza-­­nyerte lélekjelenlétét. De azután hirtelen felugrott­ és panaszkodni kezdett olyan hangon, mely a köveit is meglágyította volna: ). — Megölték, őt, a jó, a páratlan embert ! Hát, mit tettél nekik, hogy megöltek? Mondd, édes­­sem, mondd meg! Szólj egy szót, édes embertem!­ Akik ott voltak, mindannyian hangosan zokog­t­tak. A katasztrófa előtt egész nap rossz sejtések­ bántották a királynét. Ebéd után még egyszer kérte, ne menjen az ünnepre, de ő adott ígéretére, hivatkozott. ] — Jól vigyázzon a férjemre, Vaglia! — kiáltott­ a királyné az adjutáns felé, mikor a király hazul­ról elment. Mire Umberto király nevetve mondta: — Hiszen csak jól bánnak majd velem, ha ven­í­dégül meghívtak!­­ Ez volt utolsó beszélgetése a királynéval. Kü­­lömben Umberto király még akkor is nyugodtan, elment volna, ha osztotta volna neje aggodalmait. Azt szokta mondani, hogy ő fatalista, ki semmitől sem fél. Két merénylettől megmenekült s meg fogj menekülni a harmadiktól is, ha sorsa úgy akarja... Most azonban nem úgy akarta a sors. A királyné­nak vasárnap tulajdonképpen Gressoneybe kellett volna utaznia, de aggodalmai miatt maradt Monzá­ban. Az ünnepen a királynak rendkívül jó kedve volt. A többi közt Pennati radikális képviselőnek barátságos beszélgetés közben vállára ütött s ne­vetve szólt:­­­ — Kedves Pennati, önnek itt sokkal kellemesebb szerepe van, mint nekem! — Miért felség? — kérdezte Pennati. — Ezért, — felelt a király, és rámutatott ősz bajuszára. Ponzio Vaglia főhadsegéd állítása szerin a haldokló király utolsó szava ez volt: — Addio!­­! Mikor Saracco miniszterelnök a királyi nyaralóba érkezett, rögtön bevezették a királynéhoz. A találko­zás nagyon megható volt. A királyné félóránál to­vább beszélgetett Saraccóval. A királyi család ösz­­szes hercegei tegnap és ma délelőtt ideérkeztek. Mária Pia portugál királyné az oportói herceggel ma reggel ideérkezett. A halálesetről ma veszik föl a jegyzőkönyvet. A királyné az egész éjszakát a halottas-teremben imádkozva töltötte és csak reggel vonult vissza szobáiba. A király holtteste feketébe öltöztetve a király rendes ágyán fekszik, amelyet a királyné virágokkal diszített. A holttestnél Bignami udvari káplán virraszt. Az özvegy királyné, Róma, julius 31. (Saját tudósítónktól.) Margit királyné állapota aggodalmat kelt. Foly­tonosan panaszkodik és jajgat, s hallani sem akar a vigasztalók szavára. Minden pillanat­ban odasiet a ravatalhoz és szivettépő szavak­kal ébresztgeti a halottat. Chiasso, július 31. (Saját tudósítónk­­tól.) Monza városa reggel óta mély gyászt öl­tött. Az összes üzletek, mint a kirakatokra el­helyezett táblácskák hirdetik, a nemzeti gyász miatt zárva vannak. A falakon a monzai köz­ségtanács proklamációja olvasható, mely a leg­nagyobb felháborodással szól a merényletről és hírül adja, hogy a város deputációt küld a királynéhoz, mely a fejedelmi nőnek Monza részvétét fogja kifejezni. Egy zászlóalj lovasság megszállotta a várost. Ma este Monzában meg fogják állapítani, hogy milyen legyen a teme­tés. Hír szerint a mai családi tanácson, me­lyen a miniszterek is részt fognak venni, el

Next