Pesti Napló, 1901. március (52. évfolyam, 60-89. szám)

1901-03-01 / 60. szám

­.2 Budapest, péntek JE*JEJSIA'I NAPLO, 1901. március 1. 60. szám hogy a vérengzés veszélyezteti a kultú­rája hírét, de azt is tudja, hogy az ér­dekére hivatkozva bátran distingválhat a vérengzés és a megtorlás között. Nem mindig vérengzés az, amikor az erő vérbe fojtja a jusst. Csak akkor az, ha nem az erő érvényesülése érdekében tör­ténik. Akinek diadalra kell vinnie az ön­zését, az csak természettudományi állás­pontra helyezkedik, amikor azt mondja, én vagyok a hatalom, én vagyok tehát a jog is. Micsoda nagy kényelemmel terpesz­kednek el ezen az állásponton azok, akikben nagy a fölháborodás az angolok ellen az ő transvaali vállalkozásuk miatt! Ha nem szól bele az önzés, az érdek az érzésbe, micsoda lobogó lánggal ég­het a népek lelkületében a romantika! Hogy háborog az emberiesség és a jog­­érzet, amiért Kitchener Transvaalban is csak olyan szirdar, amilyen a Szudánban volt! De odaát Kínába, ahol a föld nem hazája senkinek, hanem csak territórium, amely éppen jó kereskedelmi gyarmat­nak, ahol a világ csak beviteli piac, oda nem kalandozik el egy percre sem, fölháborodni a kulturvilág lelkiismerete. Budapest, február 28. A képviselőház holnapi ülésében mindenek­előtt általánosságban fogadja el az igazságügyi költ­ségvetést, azután rátér a részletes tárgyalásra, mely­nek kapcsán Visontai Soma indokolja az ügyvédi nyugdíjalap dolgában beadott indítványát. Ha marad idő, akkor rátér a Ház a honvédelmi költségvetés tárgyalásira is. Pártlapok az agrár­szervezkedésről. Az agrárok külön szervezkedését a néppárti és a függetlenségi párti sajtó nem kevesebb ri­degséggel utasítja vissza, mint tette azt a kormány és a szabadelvű párt sajtója, úgy az Alkotmány, mint az Egyetértés kemény igazsá­gokat mondanak az agrár­vezetők szemébe, — s az egész mozgalmat az­­őszinteség hijával vádolják mind a ketten. Az Alkotmány kereken kimondja, hogy az agrarizmust a szabadelvű párt programmjával összeegyeztetni akarni — képtelenség. Mert aki agrár, az nem lehet liberá­lis, aki pedig «liberális», az nem lehet agrár.— Az Egyetértés pedig mai vezércikkében kije­lenti, hogy az az agrarizmus, mely most akár bár a fővárosi életnek egyik tipikusan léha alakja. A gyári munkás leányával szeretkezik, ellenben eljegyzi magának a gazdag gyáros leányát. Valószínűleg azzal az utógondolattal, hogy a hozományból megfizeti majd a kis sze­relmi kaland költségeit. De a gyári munkás leánya még sem aféle tucatalak, kit könnyű szerrel le lehetne rázni. Az a furcsasága, hogy azután sem vásárolható meg pénzen. Utána megy kedvesének, szemébe vágja lelketlenségét, leleplezi a menyasszonya előtt és a dolog vége az, hogy Ledényi úr ki­­cseppen a gazdag hozományból. Ez már inkább csak színpadi igazság. Ha következetes akarna maradni a szerző, szépen el kellene egyengetnie valahogy a dolgot. "Mert amilyennek rajzolja Latzkó Hortha Kálmán urat, a gazdag gyárost, körülbelül bizonyos, hogy nem veszi nagyon tragikusan ezt a kis incidenst. Sőt tán ő maga magyarázná meg a leányának, hogy az ilyesmi mindennap elő­fordul az életben és kár volna érte nagy lár­mát csapni. De a romantika, mely harminc esztendő előtt dominálta a színpadot, még­sem halt meg egészen és néha feltámad, mint úgynevezett költői igazságszolgáltatás. Ennek adja meg az árát Ledényi Sándor, mi­kor a gazdag menyasszony kiadja az útját. Ennek az igazságszolgáltatásnak a moderneb­bik testvére alaposan intézi el aztán a többinek dolgát is. Csakhogy nem a bűnösöket sújtja, hanem az áldozatokat. Károly szépen megma­gyarázza ezt édesapjának a harmadik felvonás záró jelenetében, mikor a Szőnyi-család már teljesen züllőben van. Az édesanyjuk elment cselédnek, az édesatyjuk a koldus­pályára ké­szül, és ő, ahelyett hogy megmaradna az öreg mellett, hogy végső napjaiban támogassa, elő­adást tart neki a szimbolizmusból. — Maga elindított minket fölfelé, megre­kedtünk útközben és most sehol sincs mara­dásunk. Mert azok, kiket a hátunk mögött hagytunk valamikor, nem nyugszanak addig, míg most bennünket nem látnak a hátuk mö­gött. Fölfelé nem mehetünk, lefelé szabad az út, lefelé nincs határ. Hát megyünk lefelé! . . . Akármint vélekedik is a dologról a szerző, ez is csak afféle régi kellék, még­pe­dig a romantika legavultabb szertárából. A veleje frázis, a hangja üres puffogás. Károly és Irma levonhatnák a tanulságot a történtek­ből és ha nem szólna belőlük pusztán a csaló­dás szülte elkeseredés, mehetnének előre, egyenesen előre a becsületes munka útján és még vissza is szerezhetnék azt, amit elrabolt tőlük az eddigi élet. De amit általános igazság dolgában elvét a szerző, azt helyrepótolja alkalmi igazság dolgá­ban. Az olyan jellem, minő Károlyé, Irmáé, csakugyan nem megy előre, hanem bizonyos gyönyörérzéssel bukik lefelé. Ez a vonás meg­van az ő speciális felfogásukban, igy akarnak boszút állni a társadalmon, mely meg nem értette, nem méltányolta eléggé őket. Elég han­gosan hirdeti ezt a szocializmus meg nem ér­tett apostola, Szönyi Károly, mikor édesatyjá­nak érzelgős büszkeséggel odavágja. Különös érdeklődéssel várta a Nemzeti Színház premier-közönségének egy része ezt a mai estét. Regénybe való dolgokat beszéltek a szerzőről. Hogy irodalmi hajlamainak nagyon sokat áldozott: a jólétet, a gazdagságot ott­hagyta, családjával meghasonlott, csak k­ő lehessen. Íme a romantika, mely a színpadról száműzve, az életben talál menhelyet! Azt is rebesgették, hogy a darab sikerétől függ, jóvá­hagyja-e a szerző családja pályaválasztását. Ha beválik igazi írónak, kibékül vele­ zászlót bontani, nem más, mint a nagybirtok monopolisztikus érdekeinek és befolyásának biz­tosítása, és pedig úgy a közgazdasági és társa­dalmi, mint a vámpolitika terén.­­ Ma Mérey Lajos, Barnát István és Baross Károly, továbbá külön nyilatkozatban Bauer Antal kijelentik, hogy ők a szervező értekezleten nem önálló párt alakítása érdekében szóltak, hanem hang­súlyozták annak az agrárprogrammnak a szük­ségét, amely­­— a Bud. Levelező mai közlése szerint — minden politikai párt keretében helyet foglalhat. Két pártértekezlet. A függetlenségi Kossuth­­párt ma este Thaly Kálmán elnöklésével értekezle­tet tartott, amelyen a honvédelmi tárca költségveté­sét tárgyalta. Többek hozzászólása után a párt, kü­lönösen azzal az indokolással, hogy újabban a hon­védelem vezetésénél olyan tendenciák merültek fel, melyek szerint a honvédséget mint a közös had­sereg fiókintézményét tekintik, a költségvetést nem fogadta el. A párt álláspontját a képviselőházban Thaly Kálmán és Tóth János fogja, kifejteni.­­ Az országgyűlési néppárt ma Molnár János elnöklésé­vel szintén értekezletet tartott, melyen a honvédelmi miniszteri tárca költségvetését tárgyalta. A párt a költségvetést nem fogadja el. A maros­vásárhelyi vizsgálat­ Maros­­vásárhelyről jelentik . A Sélley Sándor minisz­teri tanácsos elnöklésével működő vegyes vizs­gáló bizottság szombaton befejezte működését s jegyzőkönyveit a tagok hétfőn írták alá va­lamennyien. Ezek alapján fog a hadbíróság a jogos vagy jogtalan fegyverhasználat kérdésé­ben dönteni. Sélley hétfő óta folytatta a kü­lön meghatalmazás alapján azt a vizsgálatot, melylyel a belügyminiszter a hatósági és vá­lasztási közegek netaláni mulasztásainak kide­rítésére megbízta.­­ Megemlékeztünk már arról a vádinditványról, amelyet gróf Lázár Miklós alügyész tett Bernády főkapitány s Csíki F. Károly választási elnök ellen. A vád­­inditványt az alügyész a többi közt azzal okolta meg, hogy az 1882. évi X. törvénycikk alapján a csendőrség törvényhatósági joggal felruházott városokban csupán előrelátható ve­szély, vagy pedig késedelem esetén rendelhető ki a rendőrség erősítésére, már pedig a fen­­forgó esetben a veszély nem volt előrelátható, s így a csendőrség kirendelése az illetők tör­vényen nem alapuló mulasztása volt.­­ A meghaltak hátrahagyottainak s a sebesülteknek segítésére való gyűjtés a képviselőházban ezer­­hatszáz koronát jövedelmezett, azonkívül más­felől is folytak be adományok; ezek kezelé­sére Désy Zoltán alispán elnöklésével helyi bizottságot szerveztek. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, február 28. Gyorsan pergett ma vége felé az igazság­ügyi költségvetés általános vitája, melynek je­lentős eseménye lett a Plősz Sándor miniszter beszéde. Mielőtt erre sor került, két szónok gyarapította az igazságügyminiszter mondani­valóit fejtegetéseivel. Az első, Fassie Tódor a jobboldalról a bírák helyzetét és sorsát vette pártfogásába meleg szóval, azután meg a nem­zetiségi gimnáziumokat védte a hazafiatlan ne­velésnek a szélsőbalnál elhangzott vádja ellen. Fassieből itt a hazafias érzésű román ember szólt és gonddal készült formás beszéde méltó tetszést is aratott. Major Ferenc követte s kevés figyelem mel­lett sok kifogást hallatott különösen a köz­jegyzői intézmény ellen. Hanem jogászi fejte­getései mögül mégis kibújt az orvosdoktor, amikor a törvényszéki orvosok helyzetének ja­vítását sürgette. Most állt szólásra Plósz Sándor miniszter, és a vita szónokainak legfontosabb fejtegeté­seire is reflektálva — tartalmában és adatai­ban rendkívül velős és örvendetes expozét tárt figyelő, nagy hallgatósága elé. Legelsőbb az új bűnvádi eljárás életbeléptetésének eredmé­nyeit mutatta be, megcáfolva a közigazgatási hatóságok túlterheléséről szóló panaszt. Majd sorra vette a Visontai négy határozati javasla­tát, és mélyreható megokolással mutatta ki, hogy azok el nem fogadhatók. Időszerűtlen a sajtóügyi eljárás revíziója, a közigazgatási ki­hágásügyi reformmal pedig már foglalkoznak a­­ belügyminisztériumban, amint azt Széli miniszterelnök nyomban meg is erősítette. Be­hatóan szólt a katonai büntető törvénykönyv­ről, ennek előkészítési stádiumáról, élénk he­lyeslés közt hangsúlyozva, hogy létrejöttét maga is m­elegen óhajtja. De a részletkérdések mellett nevezetesebb részei voltak a beszédnek azok, amelyek a mi­nisztériumban készült és készülő reform­munkákról szóltak. Bő és üdvös volt az a Pro­gramm, amit ő részben bemutatott a miniszter, s ami a Plósz Sándor nagy tudásának s ha­talmas munkaerejének fáradhatatlan fölhaszná­lása mellett tanúskodott. Mély és nagy hatást tettek az egész Házra Plusz miniszter egyszerű s keresetlen formájú, de gazdag tartalmú fejte­getései, meleg helyeslés szólt feléje beszéde befejezése után és sokan gratuláltak neki. Molnár Jenő, Kola János, Páder Rezső beszédei után Emmer Kornél előadó zárószóval élt. Élénken, elmésen s nagy hatással védte beszédét az ellenzéki szónokokkal szemben, de megvolt a záróbeszédének is egy pikáns specialitása: a sajtóügyi eljárás reviziója dolgá­ban — Visontai pártjára állt. — Engem nem törtek meg! Amit tegnap mondtam, azt fogom mondani holnap is. Me­gyek majd korcsmáról korcsmára és munkás­tól munkáshoz. S ha minden helyet kidobnak és mindenki kinevet, mégis mindig élülről kez­dem. Amig elértem egészen odáig, ahonnan élve már nem lehet mélyebbre sülyedni. . . . De maga ne kösse magát hozzánk édes­apánk! Maga a tisztesség útján járt eddig, maradjon meg rajta, arra a darabra, mely még sírjáig vezet. Tegyen úgy, mint anya tett, meg se forduljon utánunk. Ne is nézze, merre megyünk . . . Csak ha valamikor szemközt kerül egy olyan leánynyal, ki elől undorral fordul el minden jóravaló ember, ak­kor forduljon el maga is, édes apám, de hullasson érte egy könyet és jusson eszébe : ilyen az én leányom is. S ha egy megtépett, elzüllött emberrel találkozik, forduljon el attól is, édes apám, de hullasson érte is egy könyet és jusson eszébe : ilyen az én fiam is !

Next