Pesti Napló, 1902. március (53. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-01 / 59. szám

2 Budapest, szomba. PESTI IVAptA 1902. március 1. 59. számú­ ság is. A többi közt a beváltandó 4Va százalékos regálekötvények 101-en felüli árfolyama a kifizetendő névérték 100-as nívójára szállt alá és a még 4­2 száza­lékos jelzáloglevelekkel biró intézetek savanyu arccal nézik, hogy az állam megelőzi őket a konverzióval. Csak egyet tartunk ajánlatosnak, és ez az, hogy lehetőleg az egész 1100 millió árfolyamát biztosítsa magának Lukács Rothschildéknál. Úgy ne járjunk, mint a székes­főváros kölcsönének második felével a tekinte­tes tanács tavaly, mikor a bankok pénzszűkében voltak, mert az örökbéke mai aranykorában mi sem könnyebb, mint egy kis parázs háború. Már­pedig a «pénz», velünk együtt, utálja a vért és a puskaporszagot. És ha már a drága vérözön ellen nincsen pa­­naceánk, biztosítsuk magunknak legalább az olcsó pénzözönt. A képviselőhöz holnap, szombaton dél­előtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatják a kisebb tárcák költségvetésének részletes tár­gyalását. Pü­spökök gyűlése. A román görög-keleti püspöki kar március másodikán, vasárnap gyűlést tart, melyen a három egyházmegye közös folyó ügyeit rendezik, feliratot küldenek a képviselőházhoz, melyben az 1868. évi XLIV. törvénycikk gyökeres revideálását fogják kérelmezni. A kérvény benyújtására ama képviselők egyikét fogják felkérni, kik a most folyó költségvetési vita kapcsán érdekeiket hathatós véde­lembe vették a nemzetiségekkel szemben. Budapest, február 28. A civillista fölemelése. A képviselőház mai ülésén az udvartartás költségeinek tárgya­lása alkalmából a függetlenségi párt szónokai adósak maradtak azzal a nagy vitával, amit egyes jelentések előre jósoltak. Hír szerint Széll Kálmán miniszterelnök ülés előtt érteke­zett a két feliratkozott szónokkal, Rátkay Lászlóval és Nessy Pállal, s a nagy vita állító­lag azért maradt más alkalomra, mert a király most Budapesten van. Mindazonáltal elhang­zott a kérdés, igaz-e, hogy a kormány a civil­listának külön törvény útján való fölemelését tervezi, s e kérdésre Széll Kálmán miniszter­­elnök ezt felelte. Ami azt illeti, hogy ez a költségvetési tétel­­ azelőtt törvény által lett megállapítva, most pedig nem, és hogy mily összegben lesz jövőre meg­állapítva : a t. képviselő úrnak ezen kérdésére azt válaszolhatom, hogy annak idején előterjesztés fog tétezni, hogy úgy, mint azelőtt volt, hosszabb időre legyen ez az udvartartási költség megálla­pítva, az elkerülhetetlenül szükséges összeg magas­ságában. Addig is ezen összeget kérem az elő­irányzatba fölvenni, amint hogy tavaly is így történt. E válaszból, bármilyen tartózkodó is, annyit ki lehet venni, hogy a civillistát kétségtelenül fel fogják emelni. A katolikus kongresszus befejezése. Közel két hónapi tárgyalás után, az autonómiai kongresszus ma véget ért. Letárgyalták az összes még hátralevő szakaszokat és ezzel a huszonhetes bizottság javaslata átesett a kon­gresszus végső retortáján, melyből különösen a vallásalap­ és az iskolákra vonatkozó szaka­szok igen lényeges módosítással kerültek ki. A mai utolsó ülésen is gróf Szapáry Gyula el­nökölt. Mindenekelőtt a tegnapról visszamaradt 181-ik szakaszt fogadták el abban a szövegezésben, mely szerint az alapítványokról szóló utalványozást az igazgatótanács csak az előirányzat korlátai között gyakorolhatja. A 185—191-ik paragrafusokat Ko­­ványi előadó kisebb módosításaival elfogadták, a 192-iknél Sághy Gyula egy egészen új szövegezést ajánlott, amelyet a többség nem tett magáévá. Ezzel az összes szakaszok letárgyaltatván, szövegező bi­zottságot választottak, mely hivatva lesz a 27-es bizottság tervezetének ő­felsége elé való terjesztése céljából a jegyzőkönyvet megszerkeszteni. A bizott­ságba beválasztották gróf Szapáry Gyulát, Hoványi Gyulát, Szmrecsányi Pál püspököt, Rajner Gyulát és Rabár Endrét. Ezután gróf Apponyi Albert azt indítványozta, hogy a most részleteiben is letár­gyalt javaslatot bocsássák harmadszori olvasás alá, ezenkívül pedig az utolsó ülés jegyzőkönyvébe vegyék bele a jogfentartó nyilatkozatot. Sághy Gyula azt kívánta, hogy ne egyszerű jegyzőkönyvet csa­toljanak a tervezethez, hanem válaszfeliratot és ennek kapcsán juttassák a tervezetet a királyhoz. Mind a két indítványt elfogadta a kongresszus és a válaszfelirat megszövegezésére is a jegyzőkönyv­­szerkesztő bizottságot kérte föl. Végül az elnök prepozíciójára elhatározták, hogy március 10-ikén délelőtt tizenegykor, esetleg délután négykor ismét összejönnek a harmadszori olvasásra. Miután még hitelesítették a mai ülés jegyzőkönyvét, a kongresz­­szus véget ért, tudta összehangolni, így festődött a magyar formát öltött renaissanceról Watteau-kép, így került Mátyás király és a többi szereplő is versaillesi levegőbe. Ahol a suhogó alsószoknya és az egyéb selyemalsóruha a hangulat alkotó eleme. A renaissance boldogságos életöröme más, mint­ a rokokónak pikáns szenzációra mo­hósága. Micsoda különös dolog, hogy az a renaissance-társaság és az a misztikus m­infa­­világ egy későbbi kor életét anticipálja! Az életét is, a beszédét is. Még jó Kinizsi Pál, a betűvetéstől idegenkedő molnár is, udvar­­járóvá lehetne a versaillesi palotában. A maga szemével látott és a maga világos­ságával világított eddig mindig ez a mi nagy életképmeglesőnk, életképfestőnk. Hanem új társadalmi osztályai a maguk núk­eu-követelé­­sükkel rászorították az eklektikára. A romantikát meg kellett tanulnia. Tapasztalatokat kellett gyűjtenie. Meg kellett ismernie azt, hogy hogyan csinálják mások. És megismerte a ro­mantikus drámában az ötletnek a dialógban való szerepét. A fordulatos elmésségéét, és az iróniáét, tízekre alapította tehát a maga dialógját. Az antitézis és a kiélezett mondás, a szentencia és a fordulatos kijelentés kis dolog az olyan finom elmésségű írónak, ami­lyen Herczeg Ferenc/ Micsoda nagyizlésű író az, aki dobálózni is tud velük, és még nem is mutogatja őket. Hanem a Balatoni regében, igenis, hajigálja őket. A sellők és az emberek, a finomult renaissance-alakok és az analfabéták a beszédjük ötlettornászásával tesznek tanúságot ala­, hogy romantizmusra fogta őket a szerző. A nemzetiségi törvény revíziója. A Politikai Értesitő­nek jelentik Brassóból: Az erdélyi részek­ben a szászok közé ékelt magyarság körében moz­galom indult meg, mely a nemzetiségi törvény re­vízióját célozza. Legközelebb tömeges aláírással Ha legalább versben beszélnének, ha a beszédnek ritmusban ringása, összecsengés felé imboly­gása akusztikus szenzációval szolgálna ! Ha a lehegyezést ellensúlyozná a simító rím, ha az ötlet belehalna a nyelv muzsikájába ! De nem teszi. Herczeg világosság-fanatizmusa idegen­kedik tőle, hogy nyelvezete mással is hasson, ne csak az értelmével. A versben van vala­melyes kabalisztikus formalizmus a próza nyílt egyenességével szemben. Rím után járása, so­rainak végükön összebogozása szinte bűbájos köröket rajzol, amelyekből a beszéd varázsla­tos muzsikaként szólal meg. Erre a muzsikára okvetetlenül szüksége van a misztikusságnak. Talán még annak is, amely olyan világos és kristálytisztán áttetsző, mint a Herczeg Ferencé. Mennyivel emberibbek az ő emberfölötti alakjai ebben a színjátékban, mint a valóságos emberek ! Mennyivel érdekesebb Sid-nak, a kis balatoni sellőnek, ez az ember volta, mint magáé Mátyás királyé. Aki csak szeszélyesen ábrándos, ügyefogyottan ravasz és komikusan fenséges. Akinek a színjátékban az a dolga, hogy csapdába essen és kinevessék. Aki egyre ötle­teket mond és ötleteket meghallgat, de elveszti ötletességét, amikor azt hiszi, hogy rászedték. A napkirály, aki nem ragyog, hanem magára erőszakoltatja a fényességet. A renaissance nagy fejedelme, aki a preciensek módjára ked­veli a kényes művészeteket. Se nem a nap­király, se nem a­ népkirály, hanem csak víg­játéki rokoko­ nagyúr, akivel tréfálnak a hely­zetek, s aki a tréfát többnyire meg is érti. Igazi emberek csak a sellők, pedig nekik sellőknek kel­az igazságügyminisztérium zárószámadása. A képviselőház zárószámadási bizottsága ma délután Benke Gyula elnöklésével ülést tartott, melyben el­intézte az igazságügyminisztérium zárószámadását. Szerdán a kultusztárca zárószámadása kerül sorra. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, február 27. A költségvetés részletes tárgyalásának is megvannak a maga érdekességei. Mindjárt ma, a kisebb tárcáknál egész csomó, úgyneve­zett kényes ügy vetődött napirendre, amelyekre válaszolni, bizony nem kis ügyességébe került a miniszterelnöknek. A függetlenségi pártról Nessi Pál és Rátkay László szóvá tették a királyi magyar udvartartást, ami nincs, a ka­binetiroda szervezetét, célját, a civillistát s azt, hogy fölemelik-e az udvartartás költségeit. Be­levonták a vitába a főhercegek távolmaradását Magyarországtól, a trónörököst, szóval mind olyan témákat, amelyekről eddig minden oldal­ról hallgattak. Széll Kálmán a legjobb akarattal sem elé­gíthette ki az ellenzéket. Őszinte volt és in­kább hallgatott, amikor így gondolta jónak. A civillista fölemelésének kérdéséről nem szólt, csak jelezte, hogy a civillistát hosszabb időre megállapító külön javaslatot be fogják nyújtani. Feltűnést keltett Bartha Miklós beszéde az új országházról. Megdöbbentő bírálatot mon­dott arról a könnyelműségről, melyivel har­mincnégymilliót föláldoztak a nemzet pén­zéből és végre is készítettek egy teljesen cél­szerűtlen, kényelmetlen házkolosszust. Amit Bartha a berendezésről mondott, nagy cso­dálkozást keltett, mert a Ház tagjai e tekintet­ben tájékozatlanul állottak, de valószínűvé tette a dolgokat, hogy Széll miniszterelnök is beis­mert egyet-mást. A művészeti kritikája Barthá­­nak, ha ugyan egyáltalán annak lehet nevezni, már nem állotta meg a sarat. Nagyon való­színű, hogy az új országházának ügye egyha­mar nem kerül le a tapétáról. Annál inkább, mert Rakovszky a bírálatból átment a legkí­méletlenebb támadásba és egy parlamenti bi­zottság kiküldésének eszméjét is megpengette. Egyelőre ismét Széll Kálmán próbálta meg a védelmet. Egy kicsit unhatta már a minisz­terelnök, hogy mindent az ő nyakába zúdíta­nak, ki is jelentette, hogy hiszen mindenért, ami Ádám óta történt, csak nem lehet ő a felelős, de azért ezt a kérdést is méltányos­lene lenniök. Igazi ember csak Sió, aki az intrikát szövi, az embereket vezeti és félrevezeti, aki­nek eleven temperamentuma van, s akit a költő szeretettel alkotott meg, mert kinevettette vele azt az egész különös világot, amelynek a lefestésére ő maga vállalkozott. Ez a világos­­eszű, világosbeszédű sellő olyan magasságban van az egész társaság fölött, amilyenben Her­czeg a maga mai igyekvése fölött. Elvégzi a maga dolgát, kineveti a földieket és megy vissza a Balatonba. A költő talán még mosolyogni sem mosolyog azon a világon, amelyet megmozgatott, de visszatér igazi birodalmába, amelyben ha­talmas úr. Ez a Sió sellőnek fia, de az apja földi ember volt, a horvát bán, Benignának, a szép­séges özvegyasszonynak is apja. Benignába szerelmes a király, aki mint Mátyás diák mulat a Balaton erdőiben. A szép asz­­szonyt veszedelem fenyegeti, várát, amely királyi birtok, el akarja venni a kancel­lária. Benigna az epekedő királynak oda­adja a kamarájába vivő titkos lépcső kul­csát. Azt hiszi, hogy elfoghatja a királyt és kierőszakolhatja tőle jussának elismerését. Be­nigna meglátja Kinizsit, a hős molnárt, meg­szereti és magához invitálja. Azt hiszi, hogy Kinizsi nemes ember, s hogy védelmezője lehetne a király ellen. Talán erre nem is gondol, ha­nem csak a szerelméért epekedik. Sió meg­kezdi intrikáját. Ellopja a király gyűrűjét , ezzel a gyűrűvel Benigna várába hívja a tiha­nyi apátot, hogy eskesse meg Benignát Kini­zsivel. És meginvitálja az esküvőre a szomszéd

Next