Pesti Napló, 1902. március (53. évfolyam, 59-88. szám)
1902-03-01 / 59. szám
2 Budapest, szomba. PESTI IVAptA 1902. március 1. 59. számú ság is. A többi közt a beváltandó 4Va százalékos regálekötvények 101-en felüli árfolyama a kifizetendő névérték 100-as nívójára szállt alá és a még 42 százalékos jelzáloglevelekkel biró intézetek savanyu arccal nézik, hogy az állam megelőzi őket a konverzióval. Csak egyet tartunk ajánlatosnak, és ez az, hogy lehetőleg az egész 1100 millió árfolyamát biztosítsa magának Lukács Rothschildéknál. Úgy ne járjunk, mint a székesfőváros kölcsönének második felével a tekintetes tanács tavaly, mikor a bankok pénzszűkében voltak, mert az örökbéke mai aranykorában mi sem könnyebb, mint egy kis parázs háború. Márpedig a «pénz», velünk együtt, utálja a vért és a puskaporszagot. És ha már a drága vérözön ellen nincsen panaceánk, biztosítsuk magunknak legalább az olcsó pénzözönt. A képviselőhöz holnap, szombaton délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatják a kisebb tárcák költségvetésének részletes tárgyalását. Püspökök gyűlése. A román görög-keleti püspöki kar március másodikán, vasárnap gyűlést tart, melyen a három egyházmegye közös folyó ügyeit rendezik, feliratot küldenek a képviselőházhoz, melyben az 1868. évi XLIV. törvénycikk gyökeres revideálását fogják kérelmezni. A kérvény benyújtására ama képviselők egyikét fogják felkérni, kik a most folyó költségvetési vita kapcsán érdekeiket hathatós védelembe vették a nemzetiségekkel szemben. Budapest, február 28. A civillista fölemelése. A képviselőház mai ülésén az udvartartás költségeinek tárgyalása alkalmából a függetlenségi párt szónokai adósak maradtak azzal a nagy vitával, amit egyes jelentések előre jósoltak. Hír szerint Széll Kálmán miniszterelnök ülés előtt értekezett a két feliratkozott szónokkal, Rátkay Lászlóval és Nessy Pállal, s a nagy vita állítólag azért maradt más alkalomra, mert a király most Budapesten van. Mindazonáltal elhangzott a kérdés, igaz-e, hogy a kormány a civillistának külön törvény útján való fölemelését tervezi, s e kérdésre Széll Kálmán miniszterelnök ezt felelte. Ami azt illeti, hogy ez a költségvetési tétel azelőtt törvény által lett megállapítva, most pedig nem, és hogy mily összegben lesz jövőre megállapítva : a t. képviselő úrnak ezen kérdésére azt válaszolhatom, hogy annak idején előterjesztés fog tétezni, hogy úgy, mint azelőtt volt, hosszabb időre legyen ez az udvartartási költség megállapítva, az elkerülhetetlenül szükséges összeg magasságában. Addig is ezen összeget kérem az előirányzatba fölvenni, amint hogy tavaly is így történt. E válaszból, bármilyen tartózkodó is, annyit ki lehet venni, hogy a civillistát kétségtelenül fel fogják emelni. A katolikus kongresszus befejezése. Közel két hónapi tárgyalás után, az autonómiai kongresszus ma véget ért. Letárgyalták az összes még hátralevő szakaszokat és ezzel a huszonhetes bizottság javaslata átesett a kongresszus végső retortáján, melyből különösen a vallásalap és az iskolákra vonatkozó szakaszok igen lényeges módosítással kerültek ki. A mai utolsó ülésen is gróf Szapáry Gyula elnökölt. Mindenekelőtt a tegnapról visszamaradt 181-ik szakaszt fogadták el abban a szövegezésben, mely szerint az alapítványokról szóló utalványozást az igazgatótanács csak az előirányzat korlátai között gyakorolhatja. A 185—191-ik paragrafusokat Koványi előadó kisebb módosításaival elfogadták, a 192-iknél Sághy Gyula egy egészen új szövegezést ajánlott, amelyet a többség nem tett magáévá. Ezzel az összes szakaszok letárgyaltatván, szövegező bizottságot választottak, mely hivatva lesz a 27-es bizottság tervezetének őfelsége elé való terjesztése céljából a jegyzőkönyvet megszerkeszteni. A bizottságba beválasztották gróf Szapáry Gyulát, Hoványi Gyulát, Szmrecsányi Pál püspököt, Rajner Gyulát és Rabár Endrét. Ezután gróf Apponyi Albert azt indítványozta, hogy a most részleteiben is letárgyalt javaslatot bocsássák harmadszori olvasás alá, ezenkívül pedig az utolsó ülés jegyzőkönyvébe vegyék bele a jogfentartó nyilatkozatot. Sághy Gyula azt kívánta, hogy ne egyszerű jegyzőkönyvet csatoljanak a tervezethez, hanem válaszfeliratot és ennek kapcsán juttassák a tervezetet a királyhoz. Mind a két indítványt elfogadta a kongresszus és a válaszfelirat megszövegezésére is a jegyzőkönyvszerkesztő bizottságot kérte föl. Végül az elnök prepozíciójára elhatározták, hogy március 10-ikén délelőtt tizenegykor, esetleg délután négykor ismét összejönnek a harmadszori olvasásra. Miután még hitelesítették a mai ülés jegyzőkönyvét, a kongreszszus véget ért, tudta összehangolni, így festődött a magyar formát öltött renaissanceról Watteau-kép, így került Mátyás király és a többi szereplő is versaillesi levegőbe. Ahol a suhogó alsószoknya és az egyéb selyemalsóruha a hangulat alkotó eleme. A renaissance boldogságos életöröme más, mint a rokokónak pikáns szenzációra mohósága. Micsoda különös dolog, hogy az a renaissance-társaság és az a misztikus minfavilág egy későbbi kor életét anticipálja! Az életét is, a beszédét is. Még jó Kinizsi Pál, a betűvetéstől idegenkedő molnár is, udvarjáróvá lehetne a versaillesi palotában. A maga szemével látott és a maga világosságával világított eddig mindig ez a mi nagy életképmeglesőnk, életképfestőnk. Hanem új társadalmi osztályai a maguk núkeu-követelésükkel rászorították az eklektikára. A romantikát meg kellett tanulnia. Tapasztalatokat kellett gyűjtenie. Meg kellett ismernie azt, hogy hogyan csinálják mások. És megismerte a romantikus drámában az ötletnek a dialógban való szerepét. A fordulatos elmésségéét, és az iróniáét, tízekre alapította tehát a maga dialógját. Az antitézis és a kiélezett mondás, a szentencia és a fordulatos kijelentés kis dolog az olyan finom elmésségű írónak, amilyen Herczeg Ferenc/ Micsoda nagyizlésű író az, aki dobálózni is tud velük, és még nem is mutogatja őket. Hanem a Balatoni regében, igenis, hajigálja őket. A sellők és az emberek, a finomult renaissance-alakok és az analfabéták a beszédjük ötlettornászásával tesznek tanúságot ala, hogy romantizmusra fogta őket a szerző. A nemzetiségi törvény revíziója. A Politikai Értesitőnek jelentik Brassóból: Az erdélyi részekben a szászok közé ékelt magyarság körében mozgalom indult meg, mely a nemzetiségi törvény revízióját célozza. Legközelebb tömeges aláírással Ha legalább versben beszélnének, ha a beszédnek ritmusban ringása, összecsengés felé imbolygása akusztikus szenzációval szolgálna ! Ha a lehegyezést ellensúlyozná a simító rím, ha az ötlet belehalna a nyelv muzsikájába ! De nem teszi. Herczeg világosság-fanatizmusa idegenkedik tőle, hogy nyelvezete mással is hasson, ne csak az értelmével. A versben van valamelyes kabalisztikus formalizmus a próza nyílt egyenességével szemben. Rím után járása, sorainak végükön összebogozása szinte bűbájos köröket rajzol, amelyekből a beszéd varázslatos muzsikaként szólal meg. Erre a muzsikára okvetetlenül szüksége van a misztikusságnak. Talán még annak is, amely olyan világos és kristálytisztán áttetsző, mint a Herczeg Ferencé. Mennyivel emberibbek az ő emberfölötti alakjai ebben a színjátékban, mint a valóságos emberek ! Mennyivel érdekesebb Sid-nak, a kis balatoni sellőnek, ez az ember volta, mint magáé Mátyás királyé. Aki csak szeszélyesen ábrándos, ügyefogyottan ravasz és komikusan fenséges. Akinek a színjátékban az a dolga, hogy csapdába essen és kinevessék. Aki egyre ötleteket mond és ötleteket meghallgat, de elveszti ötletességét, amikor azt hiszi, hogy rászedték. A napkirály, aki nem ragyog, hanem magára erőszakoltatja a fényességet. A renaissance nagy fejedelme, aki a preciensek módjára kedveli a kényes művészeteket. Se nem a napkirály, se nem a népkirály, hanem csak vígjátéki rokoko nagyúr, akivel tréfálnak a helyzetek, s aki a tréfát többnyire meg is érti. Igazi emberek csak a sellők, pedig nekik sellőknek kelaz igazságügyminisztérium zárószámadása. A képviselőház zárószámadási bizottsága ma délután Benke Gyula elnöklésével ülést tartott, melyben elintézte az igazságügyminisztérium zárószámadását. Szerdán a kultusztárca zárószámadása kerül sorra. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, február 27. A költségvetés részletes tárgyalásának is megvannak a maga érdekességei. Mindjárt ma, a kisebb tárcáknál egész csomó, úgynevezett kényes ügy vetődött napirendre, amelyekre válaszolni, bizony nem kis ügyességébe került a miniszterelnöknek. A függetlenségi pártról Nessi Pál és Rátkay László szóvá tették a királyi magyar udvartartást, ami nincs, a kabinetiroda szervezetét, célját, a civillistát s azt, hogy fölemelik-e az udvartartás költségeit. Belevonták a vitába a főhercegek távolmaradását Magyarországtól, a trónörököst, szóval mind olyan témákat, amelyekről eddig minden oldalról hallgattak. Széll Kálmán a legjobb akarattal sem elégíthette ki az ellenzéket. Őszinte volt és inkább hallgatott, amikor így gondolta jónak. A civillista fölemelésének kérdéséről nem szólt, csak jelezte, hogy a civillistát hosszabb időre megállapító külön javaslatot be fogják nyújtani. Feltűnést keltett Bartha Miklós beszéde az új országházról. Megdöbbentő bírálatot mondott arról a könnyelműségről, melyivel harmincnégymilliót föláldoztak a nemzet pénzéből és végre is készítettek egy teljesen célszerűtlen, kényelmetlen házkolosszust. Amit Bartha a berendezésről mondott, nagy csodálkozást keltett, mert a Ház tagjai e tekintetben tájékozatlanul állottak, de valószínűvé tette a dolgokat, hogy Széll miniszterelnök is beismert egyet-mást. A művészeti kritikája Barthának, ha ugyan egyáltalán annak lehet nevezni, már nem állotta meg a sarat. Nagyon valószínű, hogy az új országházának ügye egyhamar nem kerül le a tapétáról. Annál inkább, mert Rakovszky a bírálatból átment a legkíméletlenebb támadásba és egy parlamenti bizottság kiküldésének eszméjét is megpengette. Egyelőre ismét Széll Kálmán próbálta meg a védelmet. Egy kicsit unhatta már a miniszterelnök, hogy mindent az ő nyakába zúdítanak, ki is jelentette, hogy hiszen mindenért, ami Ádám óta történt, csak nem lehet ő a felelős, de azért ezt a kérdést is méltányoslene lenniök. Igazi ember csak Sió, aki az intrikát szövi, az embereket vezeti és félrevezeti, akinek eleven temperamentuma van, s akit a költő szeretettel alkotott meg, mert kinevettette vele azt az egész különös világot, amelynek a lefestésére ő maga vállalkozott. Ez a világoseszű, világosbeszédű sellő olyan magasságban van az egész társaság fölött, amilyenben Herczeg a maga mai igyekvése fölött. Elvégzi a maga dolgát, kineveti a földieket és megy vissza a Balatonba. A költő talán még mosolyogni sem mosolyog azon a világon, amelyet megmozgatott, de visszatér igazi birodalmába, amelyben hatalmas úr. Ez a Sió sellőnek fia, de az apja földi ember volt, a horvát bán, Benignának, a szépséges özvegyasszonynak is apja. Benignába szerelmes a király, aki mint Mátyás diák mulat a Balaton erdőiben. A szép aszszonyt veszedelem fenyegeti, várát, amely királyi birtok, el akarja venni a kancellária. Benigna az epekedő királynak odaadja a kamarájába vivő titkos lépcső kulcsát. Azt hiszi, hogy elfoghatja a királyt és kierőszakolhatja tőle jussának elismerését. Benigna meglátja Kinizsit, a hős molnárt, megszereti és magához invitálja. Azt hiszi, hogy Kinizsi nemes ember, s hogy védelmezője lehetne a király ellen. Talán erre nem is gondol, hanem csak a szerelméért epekedik. Sió megkezdi intrikáját. Ellopja a király gyűrűjét , ezzel a gyűrűvel Benigna várába hívja a tihanyi apátot, hogy eskesse meg Benignát Kinizsivel. És meginvitálja az esküvőre a szomszéd