Pesti Napló, 1903. január (54. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-01 / 1. szám
.1. szám Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1903. január 1. 3 — Talán olyan tekintetek is lebegnek excellenciád előtt, melyek feszélyezik? k •— Ha volnának, akkor ezzel okoltam volna [meg tartózkodásomat; ha nem ezzel okoltam meg, nincsenek is. Engem nem feszélyez semmi, mivel ma magánember vagyok, aki élhet a magánember minden polgári szabadságával és élek is vele, amennyire jónak tartom. — Mi indította excellenciádat, aki a vám kitelisségnek elszánt védelmezője volt, arra, hogy most a gazdasági különválást vallja politikai dogmának? .. .s— Erre már szívesen válaszolok, noha a kérdés, ha tekintetekről lehetne szó, kényesebb az elsőnél. De engedelmével előbb a kérdést kell helyreigazítanom, mert az nemelég szabatos. Én a vámközösség alapján csináltam közgazdasági politikát, de nem dogmatikusan, és most egyetlen lehető megoldásnak a gazdasági különválást tartom, de szintén nem dogmatikusan. Dogmám nekem egy van: Magyarország közgazdasági politikáját közgazdasági érdekeinek szempontjából kell vezetni. A többi eszköz és mód kérdése, de nem elvé, vagy dogmáé. Igaz, minálunk a közösség és önállóság ellentétes politikai elvek voltak még az én időmben is, azonban ez csak a pártpolitika szempontjából jöhet számításba, én pedig most nem pártpolitika szerint gondolkodom. Igenis, nekem miniszterelnökségem ideje alatt az volt a meggyőződésem, hogy Magyarország közgazdasági érdekeit a vámközösség oltalma alatt lehet leghathatósabban ápolni. Nekem ehez a meggyőződéshez jogom volt, mert helyességéhez bizonyságot is szolgáltattam. Nincs okom szerénykedni akkor, amikor ellenfeleim állandó becsmérlésének és kisebbítésének tennék vele szolgálatot, hát hivatkozhatom a kiegyezésre, melyet én csináltam, melyet az ország örömmel fogadott, s amelyet ma is egynek tartanak az ország közgazdasági érdekével. Nekem ez a kiegyezés, mely egy lépéssel vitte előbbre a magyar gazdaságot, garancia volt a lehetőségre, hogy a vámközösség alapján akár én, akár más megteheti majd a másodikat is, a harmadikat is. —■ Engem a második lépésben bukásom, utódomat pedig az osztrák helyzet akadályozta osztálytanácsos úr ugyan ismerte a megváltó pénz elég forrását, az aranyos kútfőket, amelyek a bankok palotáiból ontják a kincsfolyamot, s a titkos, földalatti ereket az uzsorások sötét barlangjaiba, — de mikor számára már minden forrás eldugult? Olyan ismerősére már keresve sem találhatott volna, aki, bármily kunyerálásra is, hajlandó lett volna neki még egy váltót megzsirálni, olyan husz percentre dolgozó emberbarátra se, aki akár az örök üdvössége fejében is megszánná őt azzal a rongyos pár száz forinttal. Azt a rongyos pár száz forintot, azt az elérhetetlennek látszó mesebeli kincset mégis elő kell varázsolnia. Szentgály báróéknak jótékonycélú ünnepet kell rendezni, hiszen ki törülné le az elhagyatottak könynyeit? Az ő leányainak pedig a jótékony cél érdekében meg kellett igérniök a közreműködést és ott kell pompázniok XIV. Lajos udvartartásában .... A deresedő fejű osztálytanácsos tehát ismét elindult arra a modern Kálváriára, amit kölcsönszerzésnek neveznek. Nem először, haj é s bizonyára nem is utoljára ... A kölcsönszerzéshez ravasz haditerv kell. Nagy színművész legyen, aki megvan szorulva és pénzt akar kisajtolni a kősziklából, a bankok Wertheim-szekrényéből. Először is világért sem szabad elárulni, hogy égető szüksége van a pénzre. Biztos fellépés, gondtalan vidámság szükséges. Barátaid előtt is csak egy kis pénzzavarról beszélj, mikor a bosszú keskeny papirost elébük teszed. Zsarkó Antal is megpróbálta ezt a taktikát — de hiába. Nem használt a biztos, bátor föllépés; a bankigazgatók Röntgen-sugárral néznek az ember veséjébe és meg, melyet annyira parancsolónak ismert el, hogy az évek folyamán a vámközösség keretében nemcsak előbbre nem vitte közgazdaságunkat, hanem — és ez tulajdonképpen feleletem — minden további időkre megfosztotta a vámközösséget a magyar gazdasági politika szolgálatára való alkalmatosságától. Ma a vámközösség mást jelent, mint jelentett az én időmben, ezért kellett velem együtt sok másnak, talán az egész ipari és kereskedelmi társadalomnak elidegenednie a mai vámközösségtől és közelednie a gazdasági önállósághoz. — Ha megengedi kegyelmes uram, Excellenciád politikáját is az osztrák helyzet akasztotta meg s ha kormányon marad, nem-e ugyanazon nehézségekkel kell vala megküzdenie, mint most Széll Kálmánnak? .— Mindenesetre. De anélkül, hogy belekeverném a napi politikát, mondhatom, hogy én az osztrák helyzetet másnak néztem, mint a mostani politika. Én azt a helyzetet felhasználandónak tartottam a vámközösségben elért előnyök biztosítására, ellenben a mostani politika a magyar érdekkört találja olyannak, amelynek alkalmazkodnia kellene az osztrák helyzethez. Én arról gondolkodtam, mit kell tenni Ausztriában, hogy a kész kiegyezés ott törvénynyé váljék; most arról van szó, milyen kiegyezést csináljanak, hogy az beilleszkedhessék az osztrák viszonyokba. Az én időmben az osztrák helyzet volt az akadály és a kiegyezés a cél, most a Badenivel kötött egyesség az akadály és az osztrák belső rend a cél. Mindenesetre oly különbség, mely lényegesen esik a mérleg serpenyőjébe, amikor politikai vélemény formálásáról van szó. — És elérhetőnek, azaz kormányképes programoinak tartja excellenciád a gazdasági különválást ? — Minden irány kormányképes, mely a nemzeti érdeket szolgálja és a nagyhatalmi érdeket, mely azonos a dinasztikussal, föl nem adja. Az én nézetem szerint ma az osztrák belső bajok is könnyebben szanálhatók, ha a különböző pártok kezéből kicsavarnék a kiegyezést, melyet most fegyverül használnak egymás ellen. A nagyhatalmi politikában is szükségképpen be kell állani a változott viszonyok szerint a fölfogás változásának. A két állam meglátják, hogy ez az úr, aki el akarja velük hitetni, hogy ő tesz velük szívességet, ha a pénzüket elfogadja,voltakép egy fuldokló, aki a végső szalmaszálhoz kapkod. Nem használt az sem, amikor barátai előtt levetett© az álarcát, és bemutatkozott a maga valóságában, mint a szegény családapa, aki lányai jövendőjéért áldozatot akar hozni. Befejezte a körutat; a pénzes zsákok és a baráti szivek ridegen becsukódtak előtte. S ő odakünn volt az utcán, ahol a végigömlő téli verőfény olyan volt, mint a takarékpénztári igazgatók hideg mosolygása ... -" III. Lehajtott fővel ődöngött tova, amikor egy sarkon beleütközött egy régi ismerősébe, akire nem is gondolt. Az öreg Lübeck volt, akivel valamikorugyancsak kellemetlen találkozója volt; akkor még keményebben összeütköztek, mint most a szegletkőnél. Lübeck úr mindenféle irodaszereket szállított a minisztériumnak s egyszer valami állami szállítást akart elnyerni. Az osztálytanácsos ur pártfogását kérte s egy borítékot akart ottfeledni az Íróasztalán. Zsarkó Antal akkor fölháborodva vágta az arcába a borravalót: — Minek néz maga engem? Takarodjék a piszkos pénzével együtt azonnal! Lübeck úr szörnyen megzavarodva kért bocsánatot és hátrált ki az ajtón; a tanácsosnak pedig most eszébe jutott, hogy nagyon is goromba volt ehez az emberhez. Csaknem kilökte — pedig hát mit csinált? Törvényellenes dolgot nem követelt tőle — csak a fáradságát, a jóakaratát akarta megjutalmazni. Hányan vannak, akik szó nélkül tűrik, hogy belső konszolidálása és egymáshoz való viszonyának rendezése négy év előtt még a vámközösség fentartásával mutatkozott könynyebben megoldhatónak, ma pedig már világos, hogy ez a rend hamarabb és biztosabban a gazdasági elkülönülés útján érhető el. Eszerint igaz, hogy excellenciád foglalkozik a gazdasági különállás érdekében új párt alakításával ?— Engedelmet kérek, ezt a kérdést sem találom elég szabatosnak, hogy szabatosan megfelelhetnek. Pártalakítással nem foglalkozom, mert egyáltalán nem foglalkozom aktív politikával. De ha pártalakulásra gondol, abban mindenesetre van valami. De ami alakul, ahoz az egyes embernek nincs hozzátevése, ez egyszerűen azt jelenti, hogy az országban sokat gondolkodnak úgy, mint én és e gondolkodás formát akar ölteni, a belőle kiszűrődő politikai törekvés érvényesülni akar és éppoly természetes, hogy ebből a törekvésből nem fogom magamat kivonni, amilyen természetes az, hogy ilyen alakulás nélkül mesterségesen, puszta ambícióból én sohasem keresném a politikába való visszaelegyedést. Budapest, december 31. A képviselőház ülése. Ma délelőtt tíz órakor pár percnyi formális ülésre jött össze a képviselőház. Elég szép számmal voltak együtt a képviselő urak, természetesen nagyrészben a kíváncsiságtól összetoborozva. A miniszterek is mind eljöttek, kivéve Széll Kálmánt, aki Bécsben volt. Egyetlen tárgya az ülésnek a főrendek összeférhetetlenségéről szóló javaslat benyújtása volt, amit a kormány még erre az esztendőre ígért és éppen a tizenkettedik órában be is nyújtott. Háromnegyed tizenegyre járt már az idő, mikor gróf Apponyi megnyitotta az ülést. Bejelentette, hogy az összeférhetetlenségi bizottság már elkészült Beck Marcel összeférhetetlenségi ügyének vizsgálatával. A jurit január tizenkilencedikén fogják kisorsolni. Néhány apróbb jelentés után Lukács László a hivatalból távollevő miniszterelnök helyett benyújtotta a főrendek inkompatibilitásáról szóló törvényjavaslatot. Még hitelesítették a jegyzőkönyvet és ezzel az esztendő utolsó ülése véget ért. A ^ Változás egy napilapnál. A «Pol. Ért.» jelenti : Kossuth Ferenc a mai nappal kilépett a «Független Magyarország» munkatársai sorából, ama bizonyos borítékokat az asztalukon feledjék, — sőt még meg is köszönik! Mit tudta Lübeck úr, hogy ilyen fehér hollóra akad ? Meglehet különben, hogy ha Zsarkó Antalnak már akkor is két bálozó leánya van: ő sem lesz ilyen fehér holló Zsarkó Antal most engesztelően, barátságosan mosolygott a szállítóra s kezet nyújtott neki: — Nini! Lübeck úr! Be rég nem láttam! A szállító is megismerte a tanácsos furat és nagyon örvendett. — Hát hogy szolgál az egészsége? — tudakolta tovább, a tanácsos. — És hogy megy az üzlet? — Sehogy, — mosolygott szélesen a régi ismerős. — Abbahagytam, nyugalomba vonultam. Most már csak úgy tengődöm, ^ ahogy, lehet. % ’• ’*#^6 ÜSNj Lübeck úr pufók arca, hatalmas potroha, vastag óralánca mutatta, hogyan tengődik... Ezt külömben a tanácsos úr is tudta, hogy a hajdani szállító jól meglépesedett s nyugalomba vonult — s most legföljebb holmi kölcsön-üzletecskékkel foglalkozik. Hozzácsatlakozott s elkezdett beszélni a régi jó időkről, amikor még üzleti érintkezésben állottak. Gyöngéd célzást tett arra, hogy Lübeck urnak ő mindig jóakarója volt. Egy ízben valami viszontszivességet is akart neki tenni a szállító s ő azt merőben félreértette. Végtelenül örvend, hogy Lübeck ur már el is felejtette azt a kis kellemetlenséget. Annál is inkább, mert most egy kis szívességre akarja kérni. Éppen ő hozzá indult... S elkísérte alvóit szállítót hazáig, a félre-