Pesti Napló, 1903. február (54. évfolyam, 32-58. szám)
1903-02-01 / 32. szám
67. szám Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1903. február 13 * 95. §. részleteire vonatkozólag beadott nagyszámú indítványt és azok közül elvileg elfogadta a következőket: 1. hogy ki kell zárni uj szöveggel olyan értelmezés lehetőségét, mely szerint az ingatlan kezelője alatt házmestert, vincellért és általában olyanokat lehessen érteni, akik cselédi, vagy szolgai viszonyban állanak; 2. hogy a gazdatisztek mellett a bányatisztnek és az erdőtisztnek is legyen képviseleti joga; 3. hogy ne csak a kereskedőnek, hanem az iparosnak üzletében állandóan alkalmazott meghatalmazottja is lehessen perbeli meghatalmazott; 4. hogy a gazdatisztnek, bányatisztnek, erdőtisztnek és az ingatlan kezelőjének csak az ezen viszonyból felmerült perekben, úgyszintén a kereskedő és az iparos meghatalmazottjának az üzleti iszonyból származó perben legyen képviseleti joga; 5. hogy a gazda a háztartásában alkalmazott cselédnek is lehessen képviselője; végre 6. hogy a meghatalmazottak bizonyos csoportjában csak magyarul tudó férfit lehessen meghatalmazni. Felkérte ezek után a bizottság az igazságügyi minisztert, hogy a szakasznak e megállapodásoknak megfelelő új szövegezéséről gondoskodjék. — A tárgyalás február harmadikén délután három órakor folytatják. Se Bánffy, se Wekerle. A minap «Tisza ivadék« névvel megjelent egy röpirat, amely Dobzse Széll Kálmán kormányzását bírálgatta és oda konkludált, hogy Bánffy és Wekerle csinálják meg az új szabadelvű pártot. Válaszképpen erre a röpiratra ma viszont «Egy Dobzse-párti» adott ki brosúrát, amelyben megtorolni igyekszik a Széll Kálmánra halmozott vádakat. A szerző tényleg nagy barátja lehet a jelenlegi kormányelnöknek és csak azt az egyet veszi tőle rossz néven, hogy a néppárttal szövetkezett nemzeti pártiakat megtűri pártjában. Általában nagyon tájékozottnak látszik a Dobzse-párti, aki Széll Kálmánnak okvetlenül nagy szívességet tett röpiratával. Ellenben Hegedűs Sándor volt kereskedelmi miniszter aligha köszöni meg a «leleplezéseket..", amelyekből szintén telik az ismeretlen szerzőnek. Először is ismételten szóvá teszi a Hegedűs Sándor sévresi vázáit és gobelinéit, ezenkívül leközli a volt miniszter egy levelét, melyben a fővárosi háztulajdonosoknak szíves figyelmébe ajánlja az Első (osztrák) Általános Biztosító Társaságot baleset ellen. Azt is megcáfolni igyekszik, hogy Hegedűs Sándor jogosan használja a nagyzsákodi nemesi előnevet. Miután még néhányszor végigtallózott a közélet erkölcsi mezején, k Széll Kálmánnak is szemére veti, hogy a nemzetiségi kérdésben úton-útfélen vereséget szenvedett és alatta ugyancsak elhatalmasodott a nemzetiségek vakmerősége. Őszintén beismeri, hogy ez Bánffy alatt kiveszett volna tökéletesen. Végül melyekben az volt az egyetlen álma, hogy az igazgatója megölelje, amikor egy váratlan esemény hirtelen kiűzte a múltak ködéből élesének ezt a szomorú epizódját. Borzaváry Sándor, az ura testvéröcscse, hazatért a külföldről, ahol a tanulmányait végezte s egy ideig vendégül mulatott a borzavári kastélyban. A fiatal gróf a nyári délutánokon át átlovagolgatott a szomszéd családokhoz, s bizalmas barátságba lépett Takách báróékkal. A sok látogatásnak az volt a következése, hogy egy este — nyár volt és az angolkert fölött csillagok ragyogtak — a terraszon szivarozva így szólott a bátyjához és a sógornőjéhez: — Tudjátok-e, mi az újság? — No? — Hogy föllépek a borzavári kerületben, aztán megházasodom. Már meg is egyeztem a jövendőbeli menyasszonyommal... — És ki a jövendőbeli menyasszonyod? — kérdezte a grófné. — Csodálkozni fogsz, ha megmondom: Takách Duci... A grófné megdöbbenve nézett a sógorára, de Miklós gróf helyeslőleg bólintott: — Ha szereted, okosan teszed, hogy feleségül veszed... Kívánom, hogy oly boldog légy, mint én vagyok... Az inas teát hozott s igy a beszélgetés egy pillanatra megakadt, de mikor ismét magukra maradtak, a grófné haragosan ugrott föl a helyéből. — Takách Ducit akarja feleségül venni, — és te még azt mondod, hogy okosan teszi? Egy Borzaváry gróf ilyen jöttmentekkel akarja megosztani a nevét és a vagyonát? Tudod, hogy Takáchék csak egyszerű bérlők, akiknek annyira se telik, hogy egyszer évenkint elutazzanak hazulról? A báróságok mindIllyés Bálint. Bécsben még mindig nem akarják belátni, hogy az uralkodóházat semmi sem mentheti meg, ha szétbomlik Ausztria, csak az önálló magyar hadsereg. Vagy tán, mint a vad népek hitvesei, Ausztria máglyáján mi is elégessük magunkat? Nem kér semmit a honvédelmi miniszter közös zászlajából, mert ez csak szorosabban össze sincs több, mint ötven éves, hiszen a dédapjuk még írnok volt a vármegyénél. És te, aki az első famíliák közt válogathatsz, te akarod oltár elé vinni ezt a penészvirágot? ! Miklós gróf, aki tizenhat év alatt meglehetősen tisztába jött a Holischauer őrnagy múltjával — többek közt megtudta, hogy a vitéz norvég katona fiatal évei javarészét gibiceléssel töltötte el a Kodzafa-utcai Bischitzky-kávéházban — a grófné kitörésére nyugodtan így felelt: — Édes szivem, még jól emlékszem arra az időre, amikor magának se volt egyebe a piros napernyőjénél, a két batiszt blúzánál a fehér aljánál és a sárga félcipőjénél... És azt is tudom, hogy a Hollschauer-család nemessége se igen volt több félszázadosnál, amikor feleségül jött hozzám... És lám mégis boldogabbak vagyunk, mintha a gótai almanach legelső lapjáról választottam volna magamnak feleséget ... A gróf e szavak után nyugodtan gyújtotta meg kialudt szivarját, mint az olyan ember, aki fején találta a szeget. Pedig úgy látszik, nem találta a fején, mert a grófné kipirult arccal állt eléje. — Ezt hasonlítja a mi esetünkhöz, ezt? — kiáltotta jogos haraggal és megbotránkozással. — Maga igaz, hogy nem vett el egyenrangú leányt, de legalább engem vett el, — értse meg: engem... Ez az úr azonban egy vadonat idegen lányt akar feleségül venni... Hát annyi belátása sincs, hogy a két eset közti különbséget tudjon tenni?... Még többet is mondott volna, de az inas is ismét megjelent a terraszon. A két férfi szintén hallgatott, s ijedten, kissé megzavarodva nézett egymásra.. *' ■ *'*■■'* -t, néhány határozottan okos szóval méltatja a minap lezajlott «hazaárulási komédiát». Az érdekes könyvecskének ára 1 korona, nyomatott Légrády testvéreknél. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, január 31. Folyik csendesen az obstrukció. Szenvedélytelenül, izgalmak nélkül, csak végtelenül , hosszú és sok beszéd elmondásával. Akit szeretnek, vagy aki érdekel, azt hallgatják, aztán megint üres lesz a terem, amint a különböző vérmérsékletű honatyákat felhívják a jegyzők. A vitát Illyés Bálint, a poéta folytatta. Olyan kenetteljes, imádságos hangon beszélt, mintha templomban volna. Beöthy Ákos, a második szónok, a hagyományos osztrák katonai szellemet és annak sikereit boncolgatta a historikus szemével. Sokszor hivatkozott a saját tapasztalataira és bizony, Báró Fejérváry hiába rázta tagadólag a fejét, úgy van az csakugyan minden, ahogyan azt Beöthy elmondta. Az obstrukciót teljesen jogosultnak mondotta a szertelen katonai követelések ellen és miközben ezeket kijelentette, nem sajnált Bécstől sem néhány igazságot. Bár ha nem is volt olyan csípős, mint máskor, mindvégig érdekes maradt, eredeti és hatásos. Az utána következő Kelemen Béla szűzbeszéde igen okos, komoly és tartalmas volt. A párt lelkesen üdvözölte szimpatikus fiatal tagját, aki úgy látszik ambícióval jött a parlamentbe. Az egyetem boncoló intézetében uralkodó állapotokat is tapétára hozták. Benedek János interpellált a minapi törvényszéki tárgyalás kapcsán és a kultuszminiszter megígérte, hogy ha lesz reá ok, utólag még elrendeli a fegyelmit. Egy másik interpelláció, a tisztviselők ügyében, leszorult az idő hiánya miatt. A képviselőt ürz ülése. — Kezdete délelőtt tis óra!...r. — Flnök: gróf Apponyi Albert. (A katonai javaslatok.) Ausztriához fűzne. Az 1848. évi XXI. törvénycikk 1. §-a nincs eltörölve, az pedig kimondja, hogy a nemzeti szin és címer visszahelyezendők régi jogaikba. A honvédelmi miniszter azt mondta, hogy' 48-ban osztrák zászlók alatt harcoltak a honvédek. (Zaj a baloldalon.) Báró Fejérváry Géza: Kivételes esetekben! Illyés Bálint: Igen, addig, míg azt nemzeti szinű zászlóval fel nem cserélték. Hendaller Lajos: A mundérról is rögtön letépték a sárga zsinórt, amint átjöttek. Illyés Bálint: A napról-napra nehezedő élet, a nehéz megélhetési viszonyokra haza szociális viszonyainak fekete árnyai és ezek fenyegetőleg eme- lik fel kezöket a katonai szörnyeteg ellen, amely újabb áldozatot akar ragadni az ifjúság körül. Ha a 67-es kiegyezés pártolói le is mondtak a függetlenségről, nem mondtak le a nemzet milliói, akik szerzett jogaikat nem adják oda senkiért semmiért. Pártolja Komjáthy határozati javaslatát és kijelenti, hogy a 48-as törvényekből a jelen körülmények között sem akar egy jottányit sem engedni. Állíttassanak hát vissza a nemzet színészési jogaikba. Határozati javaslatot nyújt be, amelyben követeli az 1848. évi XXI. törvénycikk 1. §-ának végrehajtását és a nemzeti szin használatának a katonaságnál való alkalmazását. (Zajoshelyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Elfogadjuk!) Beöthy Ákos szerint a katonai javaslatok a legvakmerőbb támadások a nemzet jogai ellen, a magyar kormány asszisztenciájával. A javaslatok ellen jogosultnak tartja még az obstrukciót is. Az obstrukció mindig jogosult, ha az ország érdekében becsületes meggyőződéssel folytatják.. A monarkia katonai és nemzetközi helyzete nem követeli ezeket a javaslatokat, melyek csupán a militarizmus kirohanásai a magyar nemzet ellen. Azt hiszi, hogy a függetlenségi párt igen helyesen cselekednék, ha részt venne a delegáció munkájában. Mert, ha a hadsereget ketté akarják választani, akkor mindenekelőtt ismerniük kell a közös hadsereg mai állapotát és a hadügyi kormányzás rendszerét,melyet a delegációban sokkal jobban megismerhet- nek, mint az országgyűlésen. Fölemlíti, hogy 1886- ban a népfölkelési törvény tárgyalásakor már előre kijelentette, hogy a katonaság létszámát a népföl- kelők és póttartalékosok behívásával bármikor fölemelhetik. Báró Fejérváry akkor azt mondotta, hogy ez nem történhetik meg, s íme, most már a póttartalékosok behívását követelte a hadügyi kormány. A delegációban egyszer megkísérelték a katonaság létszámának megállapítását, ami azonban teljes lehetetlenségnek bizonyult. Senki sem tudja még azt se, hogy mennyi a közös hadsereg létszáma. Nem vagyunk tisztában a monarkia nagy- hatalmi állásával sem; azt se tudjuk, hogy mi ez a nagyhatalmi állás és hogy micsoda előnye szár- mazhatnék belőle. Ha a monarkiának imponáló ál lásra van szüksége, ehez nem hadsereg kell, ha-nem rendezett viszonyok, meg pénz, igen sok pénz. Hódítás céljából szükséges talán a nagyhatalmi ál-' lás? Szó sincs róla, hisz ezt hivatalosan tagadják. A haza védelmére meg éppen nem okvetetlenül szükséges a nagyhatalmi állás. A múlt században Ausztria kétszer próbálta meg a nagyhatalmi ál- lást, egyszer Metternich miatt, s akkor a negyvennyolcas események voltak a törekvés következményei; másodszor az átkozott nevű Schwarzenberg Félix próbálkozott meg vele, akit Széchenyi vámpírnak és szörnyetegnek nevezett, s akkor Solferino és Königgrätz volt a következmény. A nagy' Hatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája. Az uralkodóház a monarkia államait és tartományait családi majorságoknak tekinti, amelyeket folyton növelni kell. A logika szerint a hármas szövetség miatt nem tovább fegyverkezni, ha,nem a fegyverkezést folyton csökkenteni kellene. Vagy Oroszország miatt fegyverkezünk? Mindig az orosz mumussal okolják meg a szertelen hadügyi követeléseket. Ezt már jól tudja ő, aki a delegációban már négy hadügyminisztert kiszolgált. Az orosz mumus miatt tették a brünni hadtestet Przemyslbe, az orosz miatt építették a krakkói és a przemysli várat. Mellékesen megjegyzi, hogy az ilyen várak csak cinkefogók, amelyekben a katonaságot elcsípik. A krakói várat az oroszok a saját területükről összelövethetik, oly közel van a határhoz. Botrányos, hogyan építették a krakói sátortábort,, nyakra-főre, óriási munkabéreket fizetve. A keleti kérdésről azt hallotta egy diplomatától, hogy ha a diplomáéri akarja, akkor van keleti kérdés, de ha nem akarja, akkor nincs keleti kérdés. Ha antagonizmusa van Oroszország és a monarkia között a Balkánon, akkor nem lett volna szabad elállási az 1856-iki párisi szerződéstől, nem lett volna szazad hozzájárulni a berlini szerződéshez, s nem lett volna szabad Boszniát okkupálni. Nem tartozik a lehetőségek közé, hogy míg II. Miklós cár uralkodik, addig monarkiánk és Oroszország háborút viseljen a Balkán miatt. Régi dolog, hogy a háború a politika eszköze. Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint ha katonák csinálják a politikát. Ha valaki 1865-ben még felszólalt volna a felsőolaszországi híres várnégyszög ellen, éppen úgy kinevették volna, mint azt, aki most fölszólal Fejérváry