Pesti Napló, 1903. június (54. évfolyam, 149-176. szám)

1903-06-02 / 149. szám

2 Budapest, kedd PEST! NAPLÓ, 1903. június 2. 149. szám,­ folyt és végül is késő éjszaka K­á­r­o­l­y győzelmé­vel végződött, aki 81 szavazattal többet kapott, mint ellenfele. Barabás Béla a kibontakozásról. Bara­bás Béla a szegedi «Függetlenség»-ben a követ­kezőképpen nyilatkozik a helyzetről: — A pünkösdi ünnepek után ki fog tisztulni a látóhatár. A kibontakozásnak számos formája közül, melyek a levegőben lógnak, legjobban tartja­­ magát a következő három: 1. Széll Kálmán bukik s az utódja (hir szerint gróf Csáky Albin) a katonai javaslatokat nem tár­gyaltatja, hanem előbb munkaképessé teszi a parla­mentet s azután elhagyja helyét, hogy más mi­niszterelnök folytassa ott, ahol Széll Kálmán le­törött. 2. Más forrás szerint gróf Andrássy Gyulát bízná meg Széli elejtése után a király a kabinet­­alakítással. Andrássy az ellenzékkel olyan megálla­podásra jutna, hogy nem kötné magát a katonai javaslatok rögtöni tárgyalásához, hanem előbb fel­oszlatná a képviselőházat, természetesen amikor az indemnitást, a tisztviselők fizetésrendezését és a költségvetést is elintéztette. 3. (És ezt a legvaló­színűbbnek véli). Széll Kálmán maga keresi és megtalálhatja a kibontakozás fonalát olyaténképp, hogy az ellenzékkel ez irányban megegyezésre jőve, minden indokolás nélkül kijelenti pünkösd után, hogy mindenekelőtt a költségvetést tűzeti ki napi­rendre. Ez esetben a képviselőház munkája nyu­godtan folyhat tovább, ,az ellenzék semmi akadályt sem gördít eléje, hacsak újból nem kísérleteznek a katonai javaslatokkal. A törvényhatóságok és az obstrukció­ Békés megye május 30-án tartott közgyűlésén szintén foglalkozott az obstrukcióval. Indítvány létetett, hogy a megye helyteleníti az indemnity ellen való obstrukciót, de még ezt az indítványt is csak ■ 47 bizottsági tag támogatta ugyancsak 47 bizott­sági tag ellenében, úgy hogy az elnöklő főispán, Lukács György döntött, természetesen az indít­­vány mellett. A főispán ezúttal kétszer is szavazott, mert mint megyei virilista előzőleg szintén leadta szavazatát. — Kassa város törvényhatósága, mint onnan jelentik, e feliratban állapodott meg: Kassa sz. kir. város törvényhatósági bizottságának köz­gyűlése aggodalommal szemléli a magyar képviselő­házban előállott parlamenti helyzetet, mert a költség­­vetési, illetőleg a felhatalmazási törvény hiánya miatt előállott törvényen kívüli állapotot veszélyes­nek tartja nemcsak az ország anyagi érdekeire, de alkotmányára is; ennélfogva fentartván ez al­kalommal is a katonai törvényjavasla­tokkal szemben a képviselőházhoz ez évi március 30-án intézett felirata­kalomnak kínálkozott együgyü tréfálkozá­saikra. — Közös szolgánk lesz! — mondta Gau­­don. — Közös szolgálót is fogunk tartani... és ő lesz a mi közös izénk is... Közös lesz a kutyánk is... És örömtől csillogó szemekkel, kipirult arccal dadogta: — Igen, öregem... látod, te is közös vagy!... Te vagy a mi közös barátunk. Amire Fleury megveregette Gaudon vál­lát és így felelt: — Nem leszünk egyedül... mindenünk közös lesz, öreg barátom... Mert te nagy kópé vagy, Gaudon!* * * Már két hónapja teljesen készen van a Fleury háza és mindenben tökéletesen hason­lít a Gaudonéhoz. Még a két kert is egészen egyforma. Csak a bennük pompázó virágokban külömböznek. Gaudon előszeretettel viselkedik a gerániumokkal szemben, Fleury pedig a petú­niákat kedveli. Mindketten tökéletesen boldogok. Majdnem az egész napot együtt töltik a közös kút előtti padon és határtalan boldogságukról álmodoznak. Csak lefekvéskor válnak el egy­mástól. Közös szolgálólányuk van, akinek konyhai tudásával és tisztaságával tökéletesen meg vannak elégedve. Ami a tervbe vett aga­rat illeti, ennek megszerzését a következő évre halasztották. És minden reggel, felkelésük után rögtön egymás mellé ülnek a kút mellett levő padon. — Hogy aludtál ? — kérdezi Gaudon. — No,, no ! ... És te ? Jól aludtál ? — Hm, hm ! . . . Fleury ezután a vékony, elszáradásnak indult, levéltelen barackfát veszi szemügyre. Gaudon pedig hoszszan elnézi a cseresz­nyefáját, amely még gyümölcsöt sem hozott. A politikai helyzet az ünnepek alatt is változatlan maradt. A miniszterelnök Rátó­­ton töltötte az időt, a Ház sokat zaklatott elnöke Eberhardra menekült néhány napra. Ezt az időt használta fel gróf Andrássy Gyula, hogy beszámolót adjon a helyzetről, de főképpen a saját hitvallásáról. Miután pedig ez a hitvallás olyan természetű, hogy azt sem a választók, sem a parlament nyugodtan meg nem hallgatná, mi sem természetesebb, hogy Andrássy Gyula a bécsi sajtót kereste fel, amely az egyébként is a legalkalmasabb és a legrövidebben vezet oda, ahol ő megértetni kívánja magát. A «Neue Freie Presse» szíves­­örömest hasábokat nyitott Andrássy Gyula né­zetei részére. A közös hadsereget a maga mai szervezetében és német nyelvével senki úgy nem imádja, mint Andrássy Gyula, aki alig talál szavakat, hogy ebbeli rajongását kifeje­zésre juttassa. Valósággal esküt tesz a király­nak, hogy ha rajta múlnék, szent köte­lességének tekintené a hadsereg érintetlensé­gét, visszautasításával mind­annak, amit már a mai kormány is változtathatnak jelzett. Még Tisza Istvánnál is többet kíván, aki leg­alább azt beismerte, hogy sok kifogás tehető a hadsereggel szemben magyar nézőpontból, de ő az időpontot ezek­re a változtatásokra még nem tartja elérkezettnek. Andrássy cikke ilyen körülmények között érthető feltűnést keltett a magyar politikai körökben. Itt adjuk kivonatosan a cikk tar­talmát: Nagy harc közepén állunk. A magyar nemzet egy része, áthatva ugyanattól a hazafias érzéstől. — Péntek van ma, mi ? — kérdi Gaudon. — Igen . . . tegnap csütörtök volt . . . — Tehát akkor holnap szombat lesz! — Persze, öregem, én jó Fleury barátom. — Természetesen, öreg Gaudon barátom! Amint a karjukat összekulcsolták és pillan­tásaikat a távolba szögezték, olybá látszott, mintha mély értelmű dolgokon gondolkodná­nak. Valójában azonban semmire sem gondoltak. Az ösvény mentén a lapály letarolt és egyenletesen piszkos sárga A folyam szinte láthatlanul folyik át e kopár lapályon. Egyetlen fasor vagy hajó sem jelzi futásának kanyargó medrét, amely belevész e lapos, egyhangú, sá­ros talajba. De ezt egyikük se látja. Hébe­­hóba egy-egy emlék cikázik át agyukon a mi­nisztériumról, de ez is csak messze távolról, elmosódva, elfeledve. Az ott töltött harmincöt esztendőből egyetlen egy tiszta kép maradt meg bennök : az ezüstláncú portás uralkodói megjelenése. — Milyen boldogság függetlennek lenni! — mormogta időről-időre Gaudon. — Függetlenül ! . . . Igen bizony ! Már ez így van ! . . . ujjongott Fleury . . . Füg­getlenül a saját otthonunkban! ... Füg­­get­le­nül! Áhítattal ismételgették ezt a szót, és az egyes szótagok között közbe-közbe mesteri pauzákat tartottak. Mialatt pedig itt a gerá­niumok, odaát meg a petúniák elhervadtak, nem is találtak más közös gondolatot. Egy este, vacsora előtt, azzal állott elő Gaudon : — Végre-valahára csak be kellene már egyszer festenünk a kerítést is ! — Helyes, nagyon helyes, — felelte Fleury. — És milyenre festessük a kerítést ? — Zöldre! — Nem, fehérre! — De a fehérre rá se tudok nézni. — Én meg ki nem állhatom a zöldet. A zöld nem is szín! — Mi ? A zöld nem is szin ? Miért állítod, hogy a zöld nem is szin ? — Mert a zöld szin utálatos. — Mi? A zöld . . . utálatos ? És Gaudon izgatottan, kipirultan és méltó­ságteljesen állott fel: — Talán ez célzás akar lenni ? — Vedd, amint neked jól esik! — Fleury ! — Gaudon ! És Fleury hirtelen dühbe gurult, dühös mozdulatokat tett és mérges arcot vágott. — Én pedig azt mondom, a zöld szid utálatos ... azért, mert már megelégeltem a te kényuraságodat. Te építtetted a házamat, rendezted be a kertemet és beleártod magad mindenbe, amihez voltaképpen semmi közöd se volna ! . . . . Jóllaktam a te kényurhat­­námságoddal! — Az én kényurhatnámságommal ? — b­* * hegett Gaudon.—Tudod, hogy te egész közön­séges, aljas fráter vagy ! . .. — És te . .. te hülye vagy .. . marha... igen, marha vagy ! — Fleury ur ! — Gaudon úr! Felemelt öklökkel, dühtől sugárzó szemek­kel, reszkető ajakkal, arc-arcnak szegve állat­tak egymással szemközt és a ressigaérgéssedet, több szitkokat szórták egymásra. — Uram ! Megtiltom önnek, hogy a lábát valaha is csak a lépcsőmre tegye ! — Ha maga még egyszer a szemem elé kerül, hát akkor . .. akkor . . . * A következő napon, kora hajnalban Gau­­den kőfalat rakatott a saját és a Fleury bir­toka között lévő deszkakerítés helyére. I­ban elfoglalt álláspontját és abban elő­terjesztett kérelmeit, feliratot intéz a képviselőház­hoz azzal a kérelemmel, hogy a törvényen kívüli állapotot mielőbb megszüntetni és a kormányzat tör­vényességének folytonosságát helyreállítani méltóz­­tsasék. A Versecről azt írják, hogy az ottani városi törvényhatóság 45 szavazattal 13 ellenében bizalmát nyilvánította Széll Kálmán iránt. Andrássy Gyula ajánlata, Budapest, junius 1. mely az én politikai barátaimban is él s amely minden magyar szivében kiirthatatlan gyökereket vert, — a miénktől eltérő nézetek és meggyőződés alapján csak úgynevezett nemzeti vívmányok ellent­­ében hajlandó az újonclétszámemelést átereszteni. Nem vagyok azon a nézeten, hogy az általuk követelt vívmányok erő­sítenék a hadsereget. A hadsereg érdeke egyformán magyar, min£ osztrák érdek. Biztonságunk, tekintélyünk, lé­tünk harcképességünktől függ. A hadsereg ereje a mi erőnk, egy háború valamennyiünk sorsát dönti el, a győzelem mindnyájunknak legfőbb érdeke. Mindent, ami árt a hadseregnek, ellenezni fogok tehát. A jövőre nézve is harcolni fogok a közös és egységes hadseregért Belső szolgálati viszonyait is úgy akarom szervezve látni, hogy a szerves részek gyors és pontos együttműkö­dése biztosíttassék. Éppen azért vagyok a német szolgálati nyelv mellett is. Meg vagyok róla győződve, hogy a nemzet többsége azok mellett fog kitartani, akik a mostani küzdelemben előttem­, vagy mellettem harcolnak. Ez a kijelenté­sem azonban csak akkor áll, ha a hadsereg, melynek hívei vagyunk, nem úgy van szervezve, hogy ki­zárja a magyar hazafiságot és magyar érzést. Ilyen hadseregért sem honfitársaim, sem én fölmelegedni nem tudnánk. Ez itt senkinek sem volna ínyére és aki ilyen hadsereget akarna, hiába fecsérelné erejét, mert az országban visszhangra nem találna. A kö­zös hadsereget magyar földön a siker reményével csak akkor lehet föntar­­tani, ha az valóban közös és nem osztrák. Az Ausztriában uralkodó felfogás szerint a hadse­regből a nemzeti érzés kizárandó és az egységes had­sereg minden tagjától ugyanazt az érzést kell kö­vetelni: a birodalomhoz való ragaszkodást. A biro­­rodalmi egységnek nagy ténye lenne tehát az a politikai gondolat, melynek a hadseregben kifeje­zésre kellene jutni. Kénytelen vagyok e felfogás­sal az enyémet szembeállítani. Azon a nézeten vagyok, hogy a hadseregben a speciá­lis nemzeti érzésnek teret kell engedni. Mindenkinek a hazafiságát tisztelni kell és azt ki kell használni a közös védelem céljaira. Az a politikai gondolat, melynek a hadseregben meg kell nyilat­koznia, nem lehet más, mint különböző politikai egyéniségeknek együttműködése egy egységesen szervezett hadseregben.­­ Ajánlom, nagyon fontolja meg az osztrák köz­, vélemény, hogy abban az esetben, ha a hadvezetőség magáévá tenné azt a felfogást a hadseregben szük­séges szellem tekintetében, amely ellen föntebb síkra, szállottam,­­ a közös hadsereget nálunk csak erő­szakkal lehetne föntartani. Végzetes félreértés volna azt hinni, hogy mi, akik az egységes hadsereg s az egységes szolgálati nyelv hívei vagyunk, jelszó­nak elfogadtuk volna: In deinem Lager ist Oester­reich. A hadsereg szolgálja ugyanazt az eszmét.

Next