Pesti Napló, 1903. november (54. évfolyam, 299-328. szám)

1903-11-01 / 299. szám

2 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1903. november 1. 299. szám­ mrányzati irányt nézni, mikor konkrét kérdések körül folyik a harc, ha jóhisze­műen történik is, mégis a megtévesz­tés. De azért a liberalizmushoz van köze a katonai politikának, csakhogy egészen más a kettő között a kapcsolat. A döntő tényezők — ez faktum — kerestek em­bert és kerestek pártot a nemzeti poli­tika legyőzésére. És találtak embert Ti­sza Istvánban és pártot a szabadelvű pártban. Amíg az urak ezt politikai op­­portunitásból, vagy élelmességből tisz­tán személyes vállalkozásnak nézik, ám lelkük rajta. De mikor a maguk vállal­kozására azt süttetnék rá, hogy erre a misszióra a liberalizmus vállalkozott, akkor a liberalizmusra sütötték rá a nemzetietlenségnek azt a bélyegét, mely csakis az ő személyüket illeti. S mivel mi azt a bélyeget meg nem tűrjük a liberalizmuson, s mivel mi szentül meg vagyunk győződve és csakis e meggyőződésben valljuk a li­beralizmust az országot egyedül éltető politikai iránynak, a liberális jelszó ál­tal meg nem tévesztettük magunkat s a Tisza István kétségtelen liberális vol­tát is el kell szigetelnünk az általános libe­ralizmustól. Ez eszköz a nemzeti magyar állam kiépítésére, iránya, törek­vése a haladás nemzeti irányban, nem­zeti kérdésekben, a hadsereg magyarrá fejlesztésében, a felségjogoknak a nem­zeti jogok rovására való tágítása ellen is. Tisza István minden egyébben lehet liberális, de a katonai politikában olyan álláspontot képvisel, mely nemcsak nemzetietlen, hanem illiberális is, mert ha liberális volna,nem juthatna szembe a nemzeti eszmével. Ebből pedig éppen az ellenkezője következik annak, amit a Tisza-kabinet liberális voltából következtetni akar­nak. Nem szabad belemenni abba, hogy ez a jogfosztó politika liberális politika volna. Nem szabad megengedni, hogy a liberalizmus számlájára írják a Tisza István Körber-politikáját, mert ha így van, akkor a liberalizmus elveszti jog­címét arra, hogy a nemzet vezetésére egyedül alkalmasnak valljuk. A Tisza­­kabinet liberális politikusok vállalko­zása, de nem a liberalizmus politikája. Szék­ alatt a liberális párt gazdasági és társadalompolitikai téren volt reakciós, Tisza István alatt pedig közjogi téren lesz reakcionárius. Ha hamis volt az a liberalizmus, hamis emez is. Igenis, a liberalizmus győzelme előtt meg fog­juk hajtani zászlónkat, de Tisza István­ ezt a győzelmet nem hozta meg. Aki majdan elhozza, — minden igaz ügy­nek győznie kell — az elhozza a ma­gyar nemzeti politikát is. Addig pedig küzdünk, mint eddig, a nemzet igaza mellett, bárki ellen­­i bölcsész, történetbúvár, hazafi, államférfiú, humanista és mindenekfelett író, k­iró a modern értelemben, kinek az volt a jelszava, hogy «nincs könnyebb és kellemesebb teher egy tollnál.» Sokoldalúságában két nagy lelki testvérére emlékeztet szüntelen: egy szenve­délyesebb, olasz Goethe volt ő, s egy komo­lyabb, lelkesebb Voltaire. De ezek egyikének befolyása sem hasonlítható ahhoz a tünemé­nyes hatáshoz, melylyel ő egy század felett uralkodott. Harminckétéves korában, midőn a költők királyává koronázzák a római Capito­­liumon, már az ő nevével van tele egész Európa, az ő dalait zengik a szerelmesek min­denfelé. Négy pápa (VI. Kelemen, VI. Ince, V. Orbán, XI. Gergely) akarja magához csa­tolni; két francia király (Jean le Bon és V. Ká­roly), s egy nápolyi király (Róbert) a barátai, a milánói Viscontiak, a mantuai, parmai, páduai zsarnokok, s a leghatalmasabb bíbor­­nokok csengenek látogatásáért. A velencei doge a jobbjára ülteti, s a szenátus okmány­ban adja ki, hogy sem a múltban, sem a je­lenben nem volt nagyobb bölcs és keresztény költő nála. Mikor utazik, a rohamra menő el­lenséges seregek megállnak és tisztelegve en­gedik át homlokvonaluk előtt... De legna­­gyobbszerű a IV. Károly császárral való ba­rátsága, s nyolc napra bezárkózik vele, lel­kesítve küldi Rómába, s azzal biztatja, hogy helyet juttat neki a hősök közt történeti mű­vében. A hálás császár grófi címet küld neki, s a császárné kedveskedő levélben jelenti be Petrarcának fia születését... Ekkora hatalmas ember volt az a költő, aki olyan alázatosan imádta Laurát! Idealista nem csak szerelmében, hanem minden egyéb­ben is. Nem a helyi hazafiság ragadja szenve­­délyre, mint Daniét, hanem az antik római hősöktől megrészegedve, egyetemesebb esz­méért rajong: ő az olasz egység első harcosa. Rendbe akarja hozni a züllő Európát, h­a a császár legyen ismét a világiak feje, a pápa­­ a lelkieké s mindenekfelett menjen már vissza Avignonból Rómába. Mikor aztán nem sikerül­­ a terv, legalább Olaszországot akarja egy biz­­t­­os jogar, a nápolyi Róbert király jogara alá egyesíteni. Róma nevével lelkesíti Itáliát az unióra. Üdvözli a szabadsághős Rienzi­ t, bá­­kiti a torzsalkodó génuaiakat és velenceieket s dühvel kergetne ki minden idegent imádott Olaszországából: . fuori i stranieri!... Szidja a «tedesca rabbia»-t, utazik, lel­kesít, lázit s politikai szerepétől csak az örök­igaz és örökszép szemléletében pihen meg. Ilyen volt a külső ember, nézzük most a belsőt, azt, aki Laurára nézve fontos lehetett. Petrarca a legragyogóbb, a legszínjátszóbb egyéniség, akiben olyan ellentétes tulajdonok megfértek, amilyeneket a mai kopottabb és fáradtabb lelkek alig tudnának egy ember ke­retén belül egyesíteni. Mindenekelőtt egyforma erővel tudott a cselekvés és a szemlélődés em­bere lenni. Kellem­­es erő, hajlékonyság és büszkeség, értelmiség és erő: ezek ennek a bámulatosan ruganyos őserejű természetnek az alapelemei. De lényének uralkodó vonása azért mégis a szabadságszeretet­ személyes függet­lenségének a szívós, hogy ne mondjam, ra­vasz megvédése. Petrarca lelke mélyén volta­képp szerzetes-természet, s privát ügyeiben egész életén át azért küzd, hogy egyedül lehes­sen, hogy az eszméihez szükséges magányt biz­tosíthassa magának. Ezt a magányt nem ál­dozza ő fel senkinek, sem a pápáknak, sem a királyoknak, de még Laurának sem. Sze­relmi szempontból itt vagyunk jelleme sarkala­tos pontjánál: itt látjuk az öntudatos filozó­fust s az (habár nemesen) önző írót, kinek első kedvese mégis mindig az irodalom marad. Nézzük ebből a szempontból egész életét. Francesco ott születik az arezzói után (1304.­­ július 19-én), mialatt atyja, Petracco, a szárn­­y­űzött firenzei j­egyző, a vesztett csata után az ül­döző fekete guelfek elől menekül.Kilencéves ko­­r­rában szüleivel a pápai Avignonba kerül s­­ nem messze, Carpentrasban nő fel. Atyja min­denáron jogászt akar csinálni belőle, de ő egyaránt gyűlöli ezt a tudományt úgy Mon­­perlierben, mint Bolognában, pedig ez utóbbi városban a Joannes de Andrea professzor szép leánya, a híres Novella segített atyjának a Pandektákat előadni!... A szerelem csakha­mar tollat ad a kezébe s költővé lesz. «Én ragadtam el őt», mondatja később a szerelem­mel a «Világ megvetéséről» szóló val­lomásában, « iffan az ügyvédségtől, attól a­ mesterségtől, hogy szavait, vagyis inkább ha­zugságait áruba bocsássa»... Atyja hamar meg­halt s ő csak Cicero kéziratát örökli tőle; a bizonytalan költői mesterséggel ott áll a világ­ban segély nélkül. De, bár maga bevallja, hogy «fél a szegénységtől», nem fogad el semmi helyhez és időhöz kötő hivatalt, mert szabad akar lenni. Nem tud egy helyen maradni, uta­­záskor született s utaznia kellett egész életé­ben. Már szereti Laurát, már hires s a nagy urak versengve hívják a szép és lángeszű ifjat magához. Élete nagy részén át vendég lesz ő, de nem hizelgő tányérnyaló, hanem olyan, aki mindig önérzetesen megmondja a zsarnok­nak az igazat s kinek munkás magányát a házigazda mindig tiszteli. Sem királyok, sem pápák nem tudják őt rögzíteni, — a pápától utóbb elfogad kanonokságot, de csak azért, mert ez a stallum helyhez nem köti, — a püspökséget már tisztelettel vissza­utasítja... Petrarca hajlékony természet, de mégis csodálkozva kérdjük: vendég szerepében mégis hogy tudott olyan gaz zsarnokoknak a barátja lenni, mint Azzo da Corressio ? Leghívebb em­bere, a fiatalabb Boccaccio nyíltan szemére veti, hogy fogadhatta el a szörny .Visconti Budapest, október 31. A katonai bűnvádi perrendtartás. Az érdekelt hatóságok szakreferenseinek kö­zös tanácskozása alapján elkészített új katonai bűnvádi perrendtartást tudvalévően már július hónapjában közölték a magyar és az osztrák kormánynyal véleményadás és esetleg a par­lamentek elé terjesztés céljából. Mint a «P. Lt.» értesül, az osztrák kormány válasza már beér­kezett a közös hadügyminisztériumhoz, míg a magyar kormány válasza a politikai viszo­nyok következtében még mindig késik. Most azonban remélhető, hogy a hadügyminisztérium és a két kormány között még fennálló utolsó differenciák nemsokára elenyésznek. A had­ügyi vezetőség a katonai bíróság előtt védő ügyvédeket azokra az ügyvédekre akarja kor­látozni, kik tartalékos tisztek, vagy katonai tisztviselők, míg a két kormány a korlátozás ellen van. A hadügyi vezetőség azonkívül a kegyelmezési jogot a­ katonai parancsnoksá­gokra akarja ruházni, míg­ az igazságügyminisz­terek a kegyelmezési jogot a korona fentar­­tott jogának vallják. ..’! ! ! ■ ■ ■ ! *t“ MTTrt,°r~7r-mki Beszámolók. Benedek János, a Hajdú­bö­szörményi kerület képviselője november 1-én, vasár­nap mondja el beszámoló beszédét a választókerület központján, Hajdú-Böszörményben. — Ne­s­s­i Pál országgyűlési képviselő vasárnap folytatja beszámoló körútját a tahi választókerületben. — Molnár Ákos, a székelyhídi kerület képviselője holnap a bi­­har megyei Diószegen, a Kossu­th-szobor előtt fog nyilatkozni a helyzetről. „ A delegációk összehívása. B­é­c­s­b­ő­l telegrafálják nekünk. A magyarországi politikai helyzetben bekövetkezett fordulat folytán itten való­színűnek tartják, hogy a delegációk még az idén összeülhetnek. A delegációk elé terjesztendő mun­kálatokkal a közös minisztériumok elkészültek. Mivel ezúttal a delegációk Bécsben fognak ülésezni, a reichsrath nem lesz kénytelen félbeszakítani mun­­kásságát. ... «­ ~ Kimen Bécsben. Gróf Khuen-Héder­v­á­r­y Károly ma délután Bécsbe utazott. -------- * .~j?~ röj'jjtrrs. A temesvári szerb püspöki szék betöl­tése. Brankovics György szerb pátriárka, mint félhivatalosan jelentik, legközelebb előterjesz­tést tesz ő felségének a szerb püspöki zsinat össze­hívása tárgyában, melynek az lesz a feladata, hogy az üresedésben levő temesvári püspöki széket vá­lasztás útján betöltse. Ezen előterjesztés folytán ő felsége valószínűleg december hóban hívja össze a püspöki zsinatot. Némely lap már ma püs­­pökjelöltek nevét hozza forgalomba. A jelölés kizá­rólag a pátriárka joga, aki annyi jelöltet ajánlhat, amennyit akar. Ennélfogva a püspöki jelölések legalább is koraiak, mert a pátriárka, jelöltjeit majd csak a püspöki zsinat első napján fogja előterjesz­teni. Különben illetékes helyen azt hiszik, hogy az új püspök a szerzetesek közül lesz kisze­melve. A püspök megválasztásáig a temesvári püs­pökséget­ Bogdanovics Lucián budai püspök adminisztrálja. Pártértekezlet. Az oszággyűlési szabadelvű párt kedden, november harmadikán este fél nyolc órakor értekezletet tart, amelyben az új kabinet az eskületétel után bemutatkozik. 1.

Next