Pesti Napló, 1904. április (55. évfolyam, 92-120. szám)
1904-04-01 / 92. szám
92. szám. Budapest, péntek -PESTI NAPLÓ, 1904. április 1* 9 határozott korlátokon belül fizetési halasztást engedélyezhessen. A halasztás részletfizetések engedélyezésével adandó meg, úgy azonban, hogy az utolsó részletesedékességi ideje 1905. évi szeptember hónap végén túl nem állapítható meg. A részletek mértékét, azok befizetési idejét a pénzügyigazgazdság a körülményeknek gondos mérlegelésével fogja meghatározni. A halasztás az egyenesadó-hátralékokra kamatmentesen adható, oly világos kikötéssel és figyelmeztetéssel azonban, hogy ez a halasztás már az 1904. évi április hónap 1-én és azután esedékes folyó tartozásokra ki nem terjed; azok tehát esedékességük szerint, illetőleg a befizetésre az 1883. évi XLIV. törvénycikkben megállapított határidőkben pontosan beszolgáltatandók, továbbá, hogy úgy a folyó tartozás, valamint bármely hátralékos részlet befizetésének elmulasztása a kedvezmény elvesztését vonja maga után, minélfogva ily esetekben az egész tartozás egyszerre esedékessé válik s törvényes járulékaival együtt behajtandó lesz. Abban az esetben, ha a halasztást kérő adózónak még az 1903. évi május hónap első napját megelőző időből is volna hátraléka, a halasztás engedélyezése határozottan ahhoz a feltételhez kötendő, hogy az ily régi hátralék rövid záros határidő alatt befizettessék. Csakis a szó teljes értelmében rendkívüli méltányosságra számot tartó esetekben van felhatalmazva a pénzügyigazgatóság arra is, hogy az 1903. évi május hónap 1. napját megelőző időből származó hátralékokra a részletekben való fizetés kedvezményét engedélyezhesse. Ezekre a hátralékokra a kamatmentesség kedvezménye nem terjedvén ki, a törvényes késedelmi kamat számítandó. Ha — ami alig tehető fel — valamely kir. pénzügyigazgatóság a kérelmezésre általánosságban folyó évi szeptember hó 1-ig terjedő határidő kiterjesztését valamely rendkívüli körülménynél fogva szükségesnek tartaná, az iránt köteles lesz hozzám külön indokolt jelentést tenni. 2. A fentiek szerint halasztást engedélyezhetnek a királyi pénzügyigazgatóságok mindazoknak, akiknek egy évi adótartozásuk 500 koronát meg nem halad. Az ennél nagyobb adófizetők folyamodásai hozzám terjesztendők fel. A közvetlen adófizetők hátralékai általában, a községnél fizetők hátralékai pedig abban az esetben, ha egyébként veszélyeztetve volnának, az 1883. évi XLIV. t.-cikkben meghatározott módon biztositandók. 3. Az adózók a részletes fizetés engedélyezéteire irányuló kérelmeket külön-külön vagy együttesen nemcsak írásban nyújthatják be, de szóbelileg is előterjeszthetik és pedig nemcsak a kárályi pénzügyigazgatóságoknál, hanem a pénzügyigazgatóságok által megfelelően utasítandó királyi adóhivataloknál is. A királyi adóhivatalok a náluk benyújtott vagy jegyzőkönyvbe vett kérelmeket kötelesek fölöttes pénzügyigazgatóságaiknak haladéktalanul beküldeni. A fizetési halasztások engedélyezésére irányuló kérelmek (folyamodások) a bélyeg- és illetéki díjjegyzék 14. tételszám p. pontja alapján bélyegmentesen fogadandók el. 4. Felhatalmazom a kir. pénzügyigazgatóságokat, hogyha valamely tisztviselőjük hivatalos kiküldetésben, vagy az 1889. évi XXVIII. törvénycikk 11. §-a alapján teljesítendő ellenőrzés céljából olyan községben működnek, melynek lakosai közül nagyobb számban vannak oly adózók, kik a részletes fizetés kedvezményét a fentebb előadottak szerint igényelhetik, az ily adózókat és azok tartozásait az illető tisztviselő által — a község elöljáróságának közbejöttével — jegyzékbe foglalhassák s azok részére további külön kérelmezés nélkül adhassák meg a fizetési halasztást. 5. Azok a körülmények, melyeket a részletes fizetési kedvezmény engedélyezésének feltételeiként fentebb részleteztem, de különösen a folyamodók időleges fizetési képtelensége és az, hogy a követelés náluk veszélyeztetve nincs, az illetékes községi (városi) elöljárók által igazolandó, s a községi elöljáróságok (városi adóhivatalok) a halasztások engedélyezésével egyidejűleg szigorúan utamtandók, hogy a részleteket pontosan szedjék be s azokat — az állami adóra s egyéb köztartozásokra — a fennálló szabályok és törvényes kulcs szerint számolják el. A községi elöljáróságok (városi adóhivatalok) ezen eljárását a kir. pénzügyigazgatóságok mindig vizsgáltassák meg, valahányszor valamely tisztviselőjük az illető helyen hivatalos teendőt teljesít és ha mulasztás vagy viszszaélés merülne föl, a szigort megtorlás iránt okvetlenül intézkedjenek. 6. Ez a rendelet nem terjed ki a filoxera által elpusztított szőlők felújítására az 1896. évi V. törvénycikk alapján engedélyezett kölcsönökre, továbbá a kincstár készkiadásából származó térítményekre és a királyi közjegyzők részére hagyatéki tárgyalásokért bíróilag megállapított, azonban közadók módjára behajtandó díjakra, úgyszintén az országos tanítói nyugdíjalapot illető járulékokra sem. Ezek a tartozások tehát haladék nélkül beszedendők. Elvárom, hogy a királyi pénzügyigazgatóságok e rendeletem végrehajtásánál úgy az adózók, mint az államkincstár érdekeire kiváló figyelmet fordítsanak , eljárásuk alapos, körültekintő, kifogástalan és minden irányban megnyugtató legyen. Lukács ak. azután a megvadított paripák a Szférába döntöttek. A másik két maitress is elvesztette a cár kegyét. Vaszilicsikov Anna a krónika szerint erőszakos halállal halt meg, Meletiev Vaszilissza pedig kolostorba zárva végezte az életét. Az öregedő cár pedig újból megnősült: egyik barátjának fiatal leányát, Nagoj Máriát vette feleségül. Új násza azonban nem gátolta meg abban, hogy új házasságra gondoljon. Az a merész terv fogamzott meg benne, hogy hatalmának erősítése végett feleségül veszi Erzsébet angol királynőt. Saját apósát bízta meg azzal, hogy nyerje meg számára a fiatal angol királynő kezét. Az angolok már ekkor kereskedelmi összeköttetésbe léptek Oroszországgal s az eszes Erzsébetnek sok gondot okozott az, hogy a cárt elutasító válaszával meg ne haragítsa, hogy ezzel gátat vessen az angol kereskedők terveinek. Az elutasító választ azonban végre mégis megkapta a cár, aki egy ideig mód nélkül dühöngött és miután sértő levelet írt az angol királynőnek, egyben kitiltotta birodalmából az angol kereskedőket. Az eszes Erzsébetnek azonban sikerült kiengesztelnie a haragos cárt, hadiszereket küldött neki. Iván ekkor más után kísérlette meg az angol uralkodócsaláddal való szövetkezést. Angol orvosának tanácsára Erzsébet közeli rokonát, Hasting Máriát akarta feleségül venni. De ez a terve sem sikerült. Erzsébet asszonyias furfanggal kosarazta ki a cárt, aki kénytelen volt megnyugodni az elutasításban, s boszút sem állhatott, tartva az angolok hatalmától. Erzsébet királyné követe, Bowes, tanulságot tett előtte az angolok rettenthetetlenségéről. Ez az ember volt az egyetlen, aki nem rettent meg tőle. Mikor kedvezőtlen válasza után a dühöngő cár halállal fenyegette őt, nyugodtan jegyezte meg, hogy királynője minden elkövetett sérelmet meg fog boszulni. Rettenetes Iván, aki ezer, meg ezer fejet üttetett le a legcsekélyebb ellenszegülésért, ez egyszer hirtelen lecsöndesedett és nem fenyegette többé az angol követet. Különös ellentét volt Iván egyéniségében, hogy aljassága mellett fanatikusan vallásos volt, jobban mondva szigorúan alkalmazkodott a vallás minden külsőségéhez. Valóságos papi renddé változtatta környezetét s szigorú rendben végezte az istentiszteletet, mely után rendesen nagy dáridó következett. Egy ilyen dáridó alkalmával részegen agyonütötte egyik udvari bolondját. Tetteinek legrettenetesebbike azonban a saját idősebb fia, a trónörökös meggyilkolása volt. Iván trónörökös hasonló volt atyjához, erkölcsben és észjárásban. A legenda szerint egymás szeretőit isserélgette az apa és a fiú. Egy alkalommal a cár különös módon büntette meg fiát, aki elcsábította tőle kedvesét. A cárevicset és a leányt mezítelenre vetkőztetve kidobatta a hóra, ahol minden járókelő láthatta őket. A cáré vies különben igen tehetséges, eszes ember volt s a krónika szerint egy alkalommal keményen megdorgálta atyját a hadvezetésben való baklövéseiért és magának követelte a vezérséget. A cár ekkor dühében agyonszúrta őt. Egy másik verzió szerint Iván haragjában megütötte a cárevics feleségét, mert nem a szertartásos öltözetben jelent meg előtte. A trónörökösné áldott állapotban volt s az ütés következtében idő előtt szült. A fiú ekkor dühösen támadt rá atyjára, aki azonban kirántotta tőrét,és agyonszúrta őt. A gyilkosság után jajgatni kezdett s összegyűjtve udvarát, kijelentette, hogy bünbánatában kolostorba vonul. De bünbánata hamarosan el-s oszlott s szó sem volt többé visszavonulásáról. * , A legenda szerint a jósok előre megmondották Rettenetes Iván halála napját. Hirtelen támadt rá a halál. Egyszerre undok betegség lepte meg s teste messzire büzlött. Utolsó napjaiban meglepte a halálsejtelem s kincstárában szorongva nézegette mesés drágaköveit, amelyektől meg kellett válnia. Mikor már ereje fogytán volt, elhozatta egy egyszarvú hosszú szarvából készült jogarát, amelynek bűvös erőt tulajdonítottak, s orvosával bűvös kört csináltatott vele az asztalon. Ezután egy csomó pókot dobtak az asztalra. A pókok közül azok, amelyek a bűvös körbe jutottak, csakhamar elpusztultak, amelyek kívül estek rajta, elmenekültek. A cár ekkor kétségbeesetten kiáltott fel:— Most már végem van. A bűvös jogar sem tud már megmenteni engem! Mikor megjött az a nap, amelyen, a jóslás szerint, a cár életének végeszakad, az udvari emberek tudatták a jósokkal, hogy a cár még mindig él. Azzal fenyegették ugyanis a jósokat, hogy halállal lakóinak, ha a jóslat be nem teljesedik. A krónika szerint ez titkos biztatás volt arra, hogy a megjelölt napon mérgezzék meg a cárt. A jósok ezt válaszolták:«A nap csak a nap nyugtával végződik.» S mire a nap lenyugodott, Rettenetes Iván — 1584. március 17-én — meghalt, ötvenötéves korában. Utolsó órái rettenetesek voltak, kétségbeesetten küldött a szerzesekhez, hogy imádkozzanak érte: a "bűnbánó betegért". Betegesen ragaszkodott az élethez, még jobban a hatalmához. Az elmúlás gondolata volt a legrettenetesebb bűnhődése ennek a rejtelmes egyéniségű embernek. Terrorizmus. — A vasutasok mozgalma. — Budapest, március 31. — A vasutasok mozgalma a mai nappal ij stádiumba lépett. A kormány, amely eddig ígéretekkel tartotta a vasutasokat, a mai nappal a megfélemlítés eszközeihez nyúlt, hogy a vasutasok tiltakozásának elejét vegye és őket a további mozgolódástól elriassza. Valósággal nevetségesek volnának ezek az eszközök, ha alkalmazásuk nem volna olyan megdöbbentő azoknak a jogtiprásoknak a révén,amelyeket ez eszközök alkalmazásával elkövetnek. Az üldözés és terrorizmus első napját két nevezetes intézkedés jelöli emlékezetessé. Az egyik Hieronymi kereskedelmi miniszter rendelete, kiegészítve Ludvigh elnökigazgató kísérőrendeletével, a másik a bűnvádi vizsgálat elrendelése a vasutasok angyalföldi gyűlésén részt vett két államvasúti alkalmazott ellen. A Hieronymi-Ludvigh-féle rendelet nem egyéb, mint a legpéldátlanabb hatásköri túlllépése a kereskedelmi miniszternek és az elnökigazgatónak. Eltiltják a gyűjtést az 1879. évi XL. törvénycikk 39. §-a alapján, azzal az ürügygyel, hogy a vasutasok nem az országos szövetség, hanem egy sztrájk, vagy a mozgalom áldozatai céljaira akarnak gyűjteni. Még ha igaz volna is ez, akkor is, ez a törvény csak akkor lép hatályba, ha már van fegyelmileg vagy bűnvádilag elítélt, akinek a gyűjtés javára szolgáljon. Ilyen azonban még nincsen, a gyűjtéssel tehát az államvasutasok nem sértették meg az idézett törvényt, gyűjtésük tehát ez alapon nem kihágás, sem nem büntethető tehát, sem el nem tiltható. Ilyen állítást csak a teljes törvénytudatlanság, vagy a tudatos törvényferdítés merhet megkockáztatni. Különben is e törvényparagrafus betartásának őre nem az államvasúti igazgatóság, sem a kereskedelmi miniszter, hanem az ügyészség és a rendőrség. A második szempont, amelyből a rendeet kiindul, az 1897. évi június 17-iki belügyminiszteri rendelet, amely a nyilvános jellegű adományok gyűjtését kormányhatósági engedélyhez köti. Ez alapon a gyűjtés csakugyan megtámadható, de nem államvasúti hivatalos úton, mert ez a vasutasoknak nem hivatalos,szolgálati, hanem teljesen magánjellegű