Pesti Napló, 1904. július (55. évfolyam, 181-211. szám)

1904-07-01 / 181. szám

2 Budapest, pemes. ________NAPLÓ: ismerte, Hogy szerződéses tárgyalások­ meg nem kezdhetők vámtarifa nélkül, hacsak a törvényhozás másképp nem­ intézkedik. Ez a kijelentés is azt a ga­ranciát foglalta magában, ami, ismétel­jük, a paktum-tárgyalásokon résztvett összes pártok intenciója volt, és ami az 1898. I. törvénycikk elvének feladá­sával másképp nem is volt képzelhető, hogy vámtarifa nélkül önállóan, függet­lenül tárgyalhatunk a külfölddel, tehát de facto az önálló, vámterületre me­gyünk át. Gróf Tisza István mai beszédében lerontotta az 1899. XXX. törvénycikk­nek ezt a minimális garanciáját is, a­mely a Széll Kálmán magyarázata után­ is fenmaradt. Tisza a legegyszerűbb álláspontra helyezkedett. Azt mondja: én a közös vámterület hive vagyok. Mindenben aszerint intézkedem tehát, ahogy a közös vámterület megkívánja. Ennek folytán a saját felelősségemre alkalmazkodom a megváltozott helyze­tekhez, és aszerint járok el. Majd utólag módjában lesz a törvényhozásnak vagy f­elvetni, vagy helybenhagyni az én el­járásomat. Maga is beismeri és nyíltan ki is mondja azonban, hogy­­a kérdés­ korrekte megoldva csak akkor lesz, ha ez a törvényjavaslat (t. i. az 1899. XXX. törvénycikk módosítását célzó javaslat) letárgyaltakat és elfogadtatott». Mind­azonáltal túlteszi magát a törvényen, a közjogilag korrekt állásponton és azt teszi, amit akar. Hát a miniszteri aukkrácia ilyen nyíltan hirdetett térfoglalására nincs példa a magyar parlament történetében és valóban csak ott lehetséges, ahol a kormány egy mindenre kész többséget tud a háta mögött. Bizonynyal lehetnek esetek, amikor a miniszteri felelősség elve alapján parlamenten kívü­li intéz­kedések is szükségessé válhatnak. De ehhez olyan parlament kell, mint az angol és nem olyan többség, mint a mienk, amely, a miniszteri intézkedések bírálatában még sohasem lépte túl a pártérdek­ megengedte határokat. De még Angliában se volna elképzelhető, hogy olyan alaptörvény ellenére cselekedjék a kormány, amelytől bizo­nyos korszakos változás beálltát várta az azt alkotó törvényhozás és amely változásnak éppen a meghiúsítása volna a kormány önhatalmú intézkedése. Ez a nemzeti önállóság garanciáinak kiját­szása, amelyet a világ egyetlen parla­mentje se tűrne meg. Hogy az 1899. XXX. törvénycikk ily brutális semmibevevése után gróf Tisza István fellöki a másik garanciális ki­egyezési törvényt, az 1867. XII. törvény­cikket is, azt csak következetesnek és természetesnek kell találnunk. Aki nem becsüli az egyik törvényt, nem becsüli a másikat sem, és aki cselekedni tud az egyik törvény ellenére, cselekedni tud a másik ellenére is. Miért kösse meg magát gróf Tisza István éppen az 1867. XII. törvénycikk 25. §-ával, amelynek szószerinti értelme is teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy Ausztriában ne a reichsrat hozzájárulásával, hanem a hírhedt 14. § alkalmazásával léptes­sék életbe a kiegyezést! Tisza egysze­rűen kijelenti, hogy ő nem­ engedi meg­kötni a maga és a nemzet kezét. Hát, bocsánatot kérünk, ez a két kéz már meg van kötve az 1867. XII. 25. §-ban, és azt nem lehet még jobban megkötni a miniszterelnök esetleges kijelentésé­vel sem, hogy a 14. § alapján tényleg nem lehet megújítani a kiegyezést. Ha tehát a miniszterelnök mégis ilyen ki­jelentést tesz, úgy ennek épp az az ér­telme van, hogy a miniszterelnök a törvény által nem engedi megköttetni magát és nyíltan hirdeti azt az eshető­séget, hogy ha kell, hát igenis meg fogja kötni a kiegyezést a 14. § segítségével is. Mert hisz őszintén megmondja, hogy ő esetleges kijelentésekkel nem engedi magát lépre vinni, mert ő a közös vám­terület híve. Ami magyarul annyit tesz, hogy nem mondhatom, hogy nem foga­dom el a 14. §-t, mert akkor biztosan­ életbe lép az önálló vámterület. Tehát a közös vámterület érdekében el kell fogadnom a 14. §-t, de hogy épp ezt megtehessem, és legalább addig ne ver­jék be érte a fejem, hallgatni fogok. A miniszteri felelősség elve itt már nem egészen érvényesül és a miniszterelnök a bujkálást ezúttal jobbnak találta, mint az autokratikus elvek hangoztatásában való örökös öntetszelgést. A nemzetnek azonban mindegy, hogy kormánya a taktika milyen rend­szerét követi. Ő csak azt látja, hogy] ismét be akarják csapni. Csak az a kér­dés, hogy el fogja-e tűrni ezt a brutális, törvénytipró becsapást. tuskát ahhoz a te szolid és nyápic Ottódhoz adjam férjhez. Még csak az kellene! _j_.. .. — Elvégezted? *— Isten ments! Még roppant sokat tud­nék mondani. — Szép! Hát csak folytasd. Addig majd én ide ülök ii, az ablak mellé és várok. — Gyökeret verhetsz, fiam, azon a széken.­­— Tudom. De hát majd gyökeret verek, ha úgy akarod. Várakoznom kell, mig teljesen kibeszéled magad, mert a Nataska dolgát ma okvetetlen dűlőre kell vinni. Udvarnoki Ottó megkért tegnap a kaszinóban, hogy ma ok­­vetetlen határozzunk sorsa fölött. — Ugy­e? Ez nyilván azt jelenti, hogy a szolid fiatal úr nem akarja hiába vesztegetni becses idejét, hanem, ha innen kikopik­­— másfelé indít vadászatot a hozományra. — Udvarnoki nem hozományvadász, hanem is előkelő fiatal ember... — Szegény, de becsületes, tönkrement, jónevü családból, amely valamikor igen diszlett, de most igen rongyos. Ottó urnak fő­érdeme, hogy «szeretik a minisztériumban», a hol dijtalan segédfogalmazócska és hogy két óra hosszat is elpiketirezik veled a kaszinóban.­­— Ez is amellett bizonyít..­. — Amellett bizonyít, hogy ijesztően szo­lid fiú! Mondtam én, hogy nem az? Csak rá kell nézni. Szőke, vékony, kicsiny­, és finom. Majdnem azt mondom, hogy finomszőrű, mint egy kedves kis uszkár.... — Klára! — Sohase szörnyüködj, édes öregem! Tu­dom én, hogy mit beszélek, de azt is tudom, hogy olyan szolid fiatal emberhez, aki veled — vén tátival — még a legszebb nyári estén is két óra hosszáig képes piketirozni, nem adom a leányomat.,­ poat, erről el is beszéljünk többet. Arról aztán meg éppen ne beszéljünk, hog­y az én bagar­acsizmás Nagy Jánosom ér-e többet, vagy a te szolid Ottód. Mert a te szo­lid Ottód most még semmi és még igen sokáig nem lesz semmi, — amíg valami lenne, fölélné Natuska egész hozományát. Az én Nagy Já­nosom azonban földbirtokos... — És bérlő. Aféle — árendás.­­— Igenis, aféle árendás! Nagyon jól mon­dod, fiam — árendás, mert nyolcszáz hold föl­det árendál, mivel neki magának nincsen csak száznyolcvan hold szántója, huszonnyolc hold erdeje, kilenc hold rétje, két holdnyi belső­sége, 1740 négyszögöl szőlője és egy három­­szobás, zsindelyfedeles, salukáteres falusi háza...­­— Ohé! Nem ház, hanem csak putri.. . — Mondjuk, hogy nem is putri, hanem csak vityilló, ez még kevesebb, — de az övé, fiam Náci... érted? Az övé és nem másé, ő benne az ur, és nem Kohn Mór, sem az Első Hazai. Földjei, lovai, viarhái, szamarai, vityillója — minden az övé; jövedelme pedig még rossz esztendőben is meghaladja a négyezer forintot tisztán, a birtokkezelés költségein kívül. Igaz, hogy egyetemet nem végzett és csak érettsé­gije van, de megtanult és tud pénzt szerezni. Felesége hintón fog járni, nem villamoson. A maga asszonya lesz, egészséges, friss, falusi levegőben, bőségben, gondok nélkül, meg­áldva egészséges, életrevaló, szép gyermekek­kel... _ — Ohó! Ami ezt illeti... — Ohókálhatsz, édes fiam,ezt én tudom jobban, nem te. Abból a te nyápic Ottódból nem néz ki semmi. Hiszen csak rá kell nézni! Oly finom és kicsiny — tisztára sajnálatra­­méltó. Ennek legyenek életrevaló gyermekei? S­e feledkezzünk meg, fiam, egy nagyon fog­. Budapest, június 30. A képviselőház holnap, pénteken dél­előtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatja a költségvetés tárgyalását. Szólásra a költség­­vetés mellett Dobreczky Sándor, ellene U­d­v­a­r­y Ferenc, Smialovszky Valér, B­a­b­ó Mihály, Nagy Sándor, N­e­s­s­i Pál, Darányi Ferenc, Pap Zoltán, Boda Vilmos, G­á­l Sándor, V­á­r­a­d­y Károly és Molnár János vannak feljegyezve. Debrecen és a galaci átirat. Debre­cenből jelentik, hogy ottani Uj-párt gróf De­gen­f­e­l­d József elnöklése alatt értekezletet tartott, melyen elhatározták, hogy Debrecen város közgyű­lése elé javaslatot terjesztenek és felkérik, hogy írjon fel a város nevében a képviselőházhoz, hogy az utasllsa a kormányt a magyar nyelv jogainak megvédésére és a külképviseletre vonatkozó törvé­nyek betartás­­ár­a. Egyben elhatározták azt is, hogy hasonértelmű feliratok küldésére fölkérik az ország valamennyi törvényhatóságát. Gróf Apponyi Albert Budapesten. Gróf Apponyi Albert — mint Eberhardról táviratozzák — elhalasztotta budapesti útját. A nemzeti párt vezére csak akkor jön a fővárosba, amikor záróbeszédét fogja elmondani a képviselő­házban. Mos dologról. Ne feledjük, hogy Nataska ide­­s­tova harminc éves. Tudod-e, hogy­ mit jelent ez a harminc? — Eh! Nem látszik többnek húsznál, s végre is ez a fontos. — Nem látszik? Lehet, hogy nem látszik nagyon, mert karcsú és gyenge szegény, mint egy üvegházi virág, — del a to Ottód legfölebb huszonhatéves lehet. , — Huszonhét.­­ — Legyen huszonhét. No már most meg­gondoltad-e, hogyan festenének ezek egymás mellett tíz év múlva? ! — Hogyan? — Bolond vagy, édes öregem — ne kér­dezz ilyen zöldet! Az én bagar­acsizmás Jáno­som negyvenéves, megállapodott, érett, kemény, férfi. És olyan egészséges, — mondom — hogy: szélben, esőben, hóban, viharban, napsütésben —■ mindig egyforma, sohasem más, mindig jó­kedvű, sohasem beteg és jószivű, engedékeny, figyelmes, szinte félszeg a nőkkel szemben, mint minden becsületes Herkules, akinek he­lyén a szíve. Hiába ohókálsz, ez így van, pont ... * ne is beszéljünk róla. A gyenge virágot még a legostobább kertész is megtámasztja; minél gyengébb a virág, annál erősebb karó kell neki. No, az a te finom, kis Ottód, ugyan­csak vékony támasza lenne a leányomnak! Hi­szen ezt a szolid fiút még egy közepes szél is kettétöri. Hát az én bagariás Jánosomat még egy orkán sem mozdítja ki a helyéből, erről jót állok. Csak rá kell nézni az ökleire, meg a nyakára. Mik vagytok ti — finom és szolid állami hivatalnokok ?— őhozzá képest! Ne ne­heztelj, édes öregem, de mi nők, bizonyos dol­gokban, egészen másképp ítélünk, mint ti, gyakorta csak kíméletből hallgatjuk el vele­tek szemben, az igazságot, Légy ,tehát szíven 1904. junius 1. 181. zsám

Next