Pesti Napló, 1904. július (55. évfolyam, 181-211. szám)
1904-07-01 / 181. szám
2 Budapest, pemes. ________NAPLÓ: ismerte, Hogy szerződéses tárgyalások meg nem kezdhetők vámtarifa nélkül, hacsak a törvényhozás másképp nem intézkedik. Ez a kijelentés is azt a garanciát foglalta magában, ami, ismételjük, a paktum-tárgyalásokon résztvett összes pártok intenciója volt, és ami az 1898. I. törvénycikk elvének feladásával másképp nem is volt képzelhető, hogy vámtarifa nélkül önállóan, függetlenül tárgyalhatunk a külfölddel, tehát de facto az önálló, vámterületre megyünk át. Gróf Tisza István mai beszédében lerontotta az 1899. XXX. törvénycikknek ezt a minimális garanciáját is, amely a Széll Kálmán magyarázata után is fenmaradt. Tisza a legegyszerűbb álláspontra helyezkedett. Azt mondja: én a közös vámterület hive vagyok. Mindenben aszerint intézkedem tehát, ahogy a közös vámterület megkívánja. Ennek folytán a saját felelősségemre alkalmazkodom a megváltozott helyzetekhez, és aszerint járok el. Majd utólag módjában lesz a törvényhozásnak vagy felvetni, vagy helybenhagyni az én eljárásomat. Maga is beismeri és nyíltan ki is mondja azonban, hogya kérdés korrekte megoldva csak akkor lesz, ha ez a törvényjavaslat (t. i. az 1899. XXX. törvénycikk módosítását célzó javaslat) letárgyaltakat és elfogadtatott». Mindazonáltal túlteszi magát a törvényen, a közjogilag korrekt állásponton és azt teszi, amit akar. Hát a miniszteri aukkrácia ilyen nyíltan hirdetett térfoglalására nincs példa a magyar parlament történetében és valóban csak ott lehetséges, ahol a kormány egy mindenre kész többséget tud a háta mögött. Bizonynyal lehetnek esetek, amikor a miniszteri felelősség elve alapján parlamenten kívüli intézkedések is szükségessé válhatnak. De ehhez olyan parlament kell, mint az angol és nem olyan többség, mint a mienk, amely, a miniszteri intézkedések bírálatában még sohasem lépte túl a pártérdek megengedte határokat. De még Angliában se volna elképzelhető, hogy olyan alaptörvény ellenére cselekedjék a kormány, amelytől bizonyos korszakos változás beálltát várta az azt alkotó törvényhozás és amely változásnak éppen a meghiúsítása volna a kormány önhatalmú intézkedése. Ez a nemzeti önállóság garanciáinak kijátszása, amelyet a világ egyetlen parlamentje se tűrne meg. Hogy az 1899. XXX. törvénycikk ily brutális semmibevevése után gróf Tisza István fellöki a másik garanciális kiegyezési törvényt, az 1867. XII. törvénycikket is, azt csak következetesnek és természetesnek kell találnunk. Aki nem becsüli az egyik törvényt, nem becsüli a másikat sem, és aki cselekedni tud az egyik törvény ellenére, cselekedni tud a másik ellenére is. Miért kösse meg magát gróf Tisza István éppen az 1867. XII. törvénycikk 25. §-ával, amelynek szószerinti értelme is teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy Ausztriában ne a reichsrat hozzájárulásával, hanem a hírhedt 14. § alkalmazásával léptessék életbe a kiegyezést! Tisza egyszerűen kijelenti, hogy ő nem engedi megkötni a maga és a nemzet kezét. Hát, bocsánatot kérünk, ez a két kéz már meg van kötve az 1867. XII. 25. §-ban, és azt nem lehet még jobban megkötni a miniszterelnök esetleges kijelentésével sem, hogy a 14. § alapján tényleg nem lehet megújítani a kiegyezést. Ha tehát a miniszterelnök mégis ilyen kijelentést tesz, úgy ennek épp az az értelme van, hogy a miniszterelnök a törvény által nem engedi megköttetni magát és nyíltan hirdeti azt az eshetőséget, hogy ha kell, hát igenis meg fogja kötni a kiegyezést a 14. § segítségével is. Mert hisz őszintén megmondja, hogy ő esetleges kijelentésekkel nem engedi magát lépre vinni, mert ő a közös vámterület híve. Ami magyarul annyit tesz, hogy nem mondhatom, hogy nem fogadom el a 14. §-t, mert akkor biztosan életbe lép az önálló vámterület. Tehát a közös vámterület érdekében el kell fogadnom a 14. §-t, de hogy épp ezt megtehessem, és legalább addig ne verjék be érte a fejem, hallgatni fogok. A miniszteri felelősség elve itt már nem egészen érvényesül és a miniszterelnök a bujkálást ezúttal jobbnak találta, mint az autokratikus elvek hangoztatásában való örökös öntetszelgést. A nemzetnek azonban mindegy, hogy kormánya a taktika milyen rendszerét követi. Ő csak azt látja, hogy] ismét be akarják csapni. Csak az a kérdés, hogy el fogja-e tűrni ezt a brutális, törvénytipró becsapást. tuskát ahhoz a te szolid és nyápic Ottódhoz adjam férjhez. Még csak az kellene! _j_.. .. — Elvégezted? *— Isten ments! Még roppant sokat tudnék mondani. — Szép! Hát csak folytasd. Addig majd én ide ülök ii, az ablak mellé és várok. — Gyökeret verhetsz, fiam, azon a széken.— Tudom. De hát majd gyökeret verek, ha úgy akarod. Várakoznom kell, mig teljesen kibeszéled magad, mert a Nataska dolgát ma okvetetlen dűlőre kell vinni. Udvarnoki Ottó megkért tegnap a kaszinóban, hogy ma okvetetlen határozzunk sorsa fölött. — Ugye? Ez nyilván azt jelenti, hogy a szolid fiatal úr nem akarja hiába vesztegetni becses idejét, hanem, ha innen kikopik— másfelé indít vadászatot a hozományra. — Udvarnoki nem hozományvadász, hanem is előkelő fiatal ember... — Szegény, de becsületes, tönkrement, jónevü családból, amely valamikor igen diszlett, de most igen rongyos. Ottó urnak főérdeme, hogy «szeretik a minisztériumban», a hol dijtalan segédfogalmazócska és hogy két óra hosszat is elpiketirezik veled a kaszinóban.— Ez is amellett bizonyít... — Amellett bizonyít, hogy ijesztően szolid fiú! Mondtam én, hogy nem az? Csak rá kell nézni. Szőke, vékony, kicsiny, és finom. Majdnem azt mondom, hogy finomszőrű, mint egy kedves kis uszkár.... — Klára! — Sohase szörnyüködj, édes öregem! Tudom én, hogy mit beszélek, de azt is tudom, hogy olyan szolid fiatal emberhez, aki veled — vén tátival — még a legszebb nyári estén is két óra hosszáig képes piketirozni, nem adom a leányomat., poat, erről el is beszéljünk többet. Arról aztán meg éppen ne beszéljünk, hogy az én bagaracsizmás Nagy Jánosom ér-e többet, vagy a te szolid Ottód. Mert a te szolid Ottód most még semmi és még igen sokáig nem lesz semmi, — amíg valami lenne, fölélné Natuska egész hozományát. Az én Nagy Jánosom azonban földbirtokos... — És bérlő. Aféle — árendás.— Igenis, aféle árendás! Nagyon jól mondod, fiam — árendás, mert nyolcszáz hold földet árendál, mivel neki magának nincsen csak száznyolcvan hold szántója, huszonnyolc hold erdeje, kilenc hold rétje, két holdnyi belsősége, 1740 négyszögöl szőlője és egy háromszobás, zsindelyfedeles, salukáteres falusi háza...— Ohé! Nem ház, hanem csak putri.. . — Mondjuk, hogy nem is putri, hanem csak vityilló, ez még kevesebb, — de az övé, fiam Náci... érted? Az övé és nem másé, ő benne az ur, és nem Kohn Mór, sem az Első Hazai. Földjei, lovai, viarhái, szamarai, vityillója — minden az övé; jövedelme pedig még rossz esztendőben is meghaladja a négyezer forintot tisztán, a birtokkezelés költségein kívül. Igaz, hogy egyetemet nem végzett és csak érettségije van, de megtanult és tud pénzt szerezni. Felesége hintón fog járni, nem villamoson. A maga asszonya lesz, egészséges, friss, falusi levegőben, bőségben, gondok nélkül, megáldva egészséges, életrevaló, szép gyermekekkel... _ — Ohó! Ami ezt illeti... — Ohókálhatsz, édes fiam,ezt én tudom jobban, nem te. Abból a te nyápic Ottódból nem néz ki semmi. Hiszen csak rá kell nézni! Oly finom és kicsiny — tisztára sajnálatraméltó. Ennek legyenek életrevaló gyermekei? Se feledkezzünk meg, fiam, egy nagyon fog. Budapest, június 30. A képviselőház holnap, pénteken délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatja a költségvetés tárgyalását. Szólásra a költségvetés mellett Dobreczky Sándor, ellene Udvary Ferenc, Smialovszky Valér, Babó Mihály, Nagy Sándor, Nessi Pál, Darányi Ferenc, Pap Zoltán, Boda Vilmos, Gál Sándor, Várady Károly és Molnár János vannak feljegyezve. Debrecen és a galaci átirat. Debrecenből jelentik, hogy ottani Uj-párt gróf Degenfeld József elnöklése alatt értekezletet tartott, melyen elhatározták, hogy Debrecen város közgyűlése elé javaslatot terjesztenek és felkérik, hogy írjon fel a város nevében a képviselőházhoz, hogy az utasllsa a kormányt a magyar nyelv jogainak megvédésére és a külképviseletre vonatkozó törvények betartására. Egyben elhatározták azt is, hogy hasonértelmű feliratok küldésére fölkérik az ország valamennyi törvényhatóságát. Gróf Apponyi Albert Budapesten. Gróf Apponyi Albert — mint Eberhardról táviratozzák — elhalasztotta budapesti útját. A nemzeti párt vezére csak akkor jön a fővárosba, amikor záróbeszédét fogja elmondani a képviselőházban. Mos dologról. Ne feledjük, hogy Nataska idestova harminc éves. Tudod-e, hogy mit jelent ez a harminc? — Eh! Nem látszik többnek húsznál, s végre is ez a fontos. — Nem látszik? Lehet, hogy nem látszik nagyon, mert karcsú és gyenge szegény, mint egy üvegházi virág, — del a to Ottód legfölebb huszonhatéves lehet. , — Huszonhét. — Legyen huszonhét. No már most meggondoltad-e, hogyan festenének ezek egymás mellett tíz év múlva? ! — Hogyan? — Bolond vagy, édes öregem — ne kérdezz ilyen zöldet! Az én bagaracsizmás Jánosom negyvenéves, megállapodott, érett, kemény, férfi. És olyan egészséges, — mondom — hogy: szélben, esőben, hóban, viharban, napsütésben —■ mindig egyforma, sohasem más, mindig jókedvű, sohasem beteg és jószivű, engedékeny, figyelmes, szinte félszeg a nőkkel szemben, mint minden becsületes Herkules, akinek helyén a szíve. Hiába ohókálsz, ez így van, pont ... * ne is beszéljünk róla. A gyenge virágot még a legostobább kertész is megtámasztja; minél gyengébb a virág, annál erősebb karó kell neki. No, az a te finom, kis Ottód, ugyancsak vékony támasza lenne a leányomnak! Hiszen ezt a szolid fiút még egy közepes szél is kettétöri. Hát az én bagariás Jánosomat még egy orkán sem mozdítja ki a helyéből, erről jót állok. Csak rá kell nézni az ökleire, meg a nyakára. Mik vagytok ti — finom és szolid állami hivatalnokok ?— őhozzá képest! Ne neheztelj, édes öregem, de mi nők, bizonyos dolgokban, egészen másképp ítélünk, mint ti, gyakorta csak kíméletből hallgatjuk el veletek szemben, az igazságot, Légy ,tehát szíven 1904. junius 1. 181. zsám