Pesti Napló, 1904. július (55. évfolyam, 181-211. szám)

1904-07-01 / 181. szám

IIII. szám Budapest, pernek PESTI NAPLÓ. 1904. julius 1. 3 ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, június 16. Nincs az a miniszter, akinek szemében a legunalmasabb szavazás is föl ne érne akár­melyik gyönyörű beszéddel, így eléggé érthető, hogy Tisza ma már jónak látta árkot vetni a sok szó elé, amelyik a költségvetési vita folya­mán már a kormánypártról is hömpölyög a piros bársonyszékek felé. Mivel pedig par­lamentáris szokás szerint a vitát beszéddel kell befejezni, hát átesett ezen a kellemetlen histórián is. Nem volt túlságosan nehéz a dolga: üres kézzel jött és így üres kézzel bocsátotta el azokat is, akik holmi kívánságok­kal kopogtattak nála. Az azonban bizonyos, hogy ügyesen in­tézte el a nemfizetés kellemetlen álláspontját. A költségvetési vitának mind a három kormány­­párti szónokát valósággal elbűvölte az a bánás­mód, amelylyel leereszkedett hozzájuk. Ho­­ránszky Lajosnak például az atyja emléké­ről szólt olyan meleg pietással, hogy szimpati­­kus lett volna, ha az ember nem keresi a szándékot s nem gyanakszik akkor, amikor a farkas Chopin-keringőt énekel. Hogy a har­mónia teljes legyen, a fiatal veszprémi kép­viselőről is koncedálta, hogy az apja fia. Egyebekben a kívánsága, a kisbirtokosok hely­zetének a javítása: ez gyönyörű dolog, csak sok nehézséggel jár. Tisza igazi élvezettel faragcsálta le a kérdésről a zöld háncsot; el­mondta, hogy nem kell hozzá egyéb, csak a társadalom közreműködésén kívül egész sereg törvényhozási intézkedés, a jelzáloghitel re­formja, hitelszövetkezetek racionális újjászer­vezése, végül telepítési és birtokvásárlási köl­­csönalap. Amíg aztán ez mind meglesz, addig a sok takarékpénztár bátran megeheti az utolsó kisbirtokos utolsó kajlaszarvú, fehér, szelid­­szemü tehénkéjét is. V­­­e­t­o­r i­s­z Miklós : oh, ez is kitűnő politikus és a nemzetiségi kérdés, az is nagy dolog, — sóhajtott fel Tisza. Azonban ezt sem lehet csak úgy suba alatt elintézni. Az orvos­sága az, hogy — minden pap teljesítse a ha­zafias kötelességét, akkor mindjárt nem lesz baj. Majd a bőven emlegetett természeti pro­cesszusnak is szánt szerepet. A hazai szerbek és románok be fogják látni, hogy a balkáni államok létét csak az biztosíthatja, ha a Duna völgyében van egy nagyhatalom . . . — Amely magyar ! Amely erős, mert füg­ne boszants föl annyira, hogy nyíltan is sze­medbe mondjam az igazságot... Nagyon jól tudom én, hogy miért nem kell nekem az a te Udvarnokid, s nagyon jól tudja, — vagy legalább érzi — Nataska is, hogy miért nem akar ehhez a te türelmesen piketirozó, csinos kis Ottódhoz férjhez menni. — Nem akar?­­— Nem bizony. — Ohó! — Csak ohókálj, fiam­, csak’ ohókálj, amed­dig jól esik, ez így van és pont, — hiába ugrálsz föl a székből és borzolgatod össze gyér hajadat. A dolog úgy áll, hogy Nataska csinos fiúnak tartja ugyan Udvarnoki urat, de ha arról van szó, hogy férjhez menjen, akkor nem őt vá­lasztja, hanem a bagam­ást. úgy bizony, Nagy Jánost, az én jelöltemet — és nem a tiedet. Erős emberre van szüksége, nem csinos fiúra. Magától értetődik, hogy ezt az okos taná­csot én adtam neki. Hallgass kérlek... ez a dolog be van fejezve, pont! Hiába beszélsz. Egyébiránt, ha sokat beszélsz, akkor részlete­sen is föl fogom sorolni, miért nem akarom, hogy Nataska leányom az én sorsomra jusson. Itt van, — most kimondtam. Tetszik? Elkezd­jem a részletezést? — Nem vagyok rá kiváncsi... — Dörmögj, dörmögj, Nácikám, nem bá­nom, veled elvégre okosan is lehet beszélni, nem vagy annyira makacs. Hagyjuk abba! Én sem beszélek többet. Eredj a szobádba és húzz valami fekete kabátot. Nagy János nemsokára itt lesz és meg fogja kérni Natuska kezét. Apai áldásodat fogod adni és meg fogod csókolni kétszer. Hallod, Náci —■ kétszer! Én is itt leszek, — jól vigyázz magadra — amikor apai áldásodat fogod adni és meg fogod csókolni­­ kétszer. .­­u- ■_ ■ t getlen ! — kiáltották közbe balról egyszerre tizen is. Tisza korrigált: —­ Amely szövetségben van egy hatal­mas, más állammal . . . Külömben kijelen­tette, hogy a nemzetiségeket csak szeretettel lehet hozzánk kapcsolni. Megmondta mindjárt a módját is: revideáljuk a büntetőtörvény­­könyvet, hogy kellőképpen megtoroljuk az izgatásokat... Akkor próbálják meg a nemzeti­ségek, hogy ne szeressenek minket, ha §§-kal kényszerítjük erre őket! A kormánypárti beszédek közül az utolsó Kovácsevicsé volt. Ezzel nem sokat bajlódott a miniszterelnök. Kijelentette rövi­den, hogy az igazságnak Horvátországban győznie kell. És csakugyan, már miért is ne győzne az igazság ? Ezt kérdezte Tisza A­p­p­o­­nyitól is, mert az ellenzéki beszédek közül elsőbben az övével foglalkozott. Arra a vádra, hogy a kormánynak antiszociális az iránya, mert törölte a gyermeknevelés százezer koro­náját a budgetből, vidám önérzettel verte a mellét a kormányelnök: — Micsoda? Antiszociális? Igenis, már ismét ott van az a százezer korona a költség­­vetésben ! . . . Mindjárt ezután a hadseregnek jutó négyszáz és még néhány millióról beszélt. El­mondta, hogy az ország minden szükségletét ismeri, egy-egy részletet valamennyiből beil­lesztettek a tavalyi költségvetésbe is, hát nem érti, hogy miért húzódoznak az egésztől. így is kell, úgy is kell, hát nem mindegy, ha a négyszáz milliót egyszerre fizetik s nem har­minc év alatt? A kormánypártnak tényleg mindegy volt, annál is inkább, mert Tisza pokoli élvezet­tel a volt gazdáját, Széll Kálmánt kezdte birizgálni. Az pedig emberi természet, hogy az ilyesmi jólesik azoknak, akik valamikor ugyancsak ünnepelték azt a miniszterelnököt, akiről Tisza ma kijelentette, hogy ami rossz van az ő javaslataiban, az mind örökség, legfölebb­­részletkérdésekben­ tért el a mai kormány a Széll-kormány eljárásától... Apponyi te­hát intézze a kifogásait a rátóti bölcs címére. Beszéde végén a miniszterelnök szólt az 1899. évi XXX. törvénycikk garanciáiról. Ter­mészetesen : nem kötteti meg a kezét holmi garanciális ceremóniákkal. Hogy pedig az el­lenzék zúgolódó tiltakozásán minél hamarább túlessék, mindjárt idebigygyesztette a 14. §-al való kiegyezés kérdését is. És most sem tett határozott nyilatkozatot, hanem ismét a ke­zére hivatkozott, amit — ismeretes módon — ezúttal sem hagy megkötni. Annál is inkább, mert az ország — a közös vámterü­let mellett van... Politikai axiómákban eszerint nem volt hiány. Csattanóul pedig a választások kérdésé­ben nyilatkozott. Megígérte, hogy 1906. őszén az új törvény alapján választanak. — Hát most, októberben nem lesz választás?-­- kérdezte viharos de­rültség közben, naiv meglepetéssel G­a­b­á­n­y­i Miklós. Tisza kapott az alkalmon: — Ha nem muszáj, nem lesz; ha muszáj, le­sz. Ez a politikai hely­zettől függ. Az ellenzéken persze elértették a célzást és s­zaporán biztatgatták egymást a képvi­selők : — Csak legyetek jók, akkor eltart a man­dátumotok még két esztendeig. Ezzel vége is volt a mulatságnak. A kor­mánypárt most hallgathat a legközelebbi bud­­getvitáig, amikor csinos szónoklatokat a mi­niszterelnök ismét hajlandó lesz cukorédes el­ismeréssel honorálni. . . . Tisza előtt Pintér Sándor, a nem­zeti párt tagja beszélt. Volt egy kis csetepaté a kvóta dolgában érkezett királyi leirat miatt is, az ülés végén pedig P­o­­­ó­n­y­i Géza inter­pellált két kérdésben. Ugron Gábor azt indítványozza, hogy tűzzék azt az átiratot napirendre s annak rendje és módja szerint tárgyalják. Az elnök: Annak idején napirendre fogják tűzni s tárgyalni fogják. Egyben tudomásul vétetik. (Felkiáltások a baloldalon: Nem veszszük tudo­másul.) Olay Lajos : Nem vettük tudomásul, mert hi­szen tárgyalásra tűztük ki. Az elnök: Magát a bejelentést vették tudomá­sul csak, de a miniszterelnök átiratát azért tárgyalni fogják. Ugron Gábor: Ha valamit tudomásul veszünk, akkor már fölösleges a tárgyalás. Az elnöki enun­­ciáció ezért helytelen, vonja azt vissza. Gróf Tisza István : E fölött már egyszer vitat­koztak s akkor megállapították, hogy a kvótameg­­állapitás a felség joga s azt a képviselőház meg nem változtathatja. (Zaj a baloldalon.) Mindamel­lett most tárgyalni lehet az átiratot. Polónyi Géza : A parlamentnek igenis jogá­ban van megvizsgálni, hogy a kvóta megállapításá­nak megvoltak-e a törvényes feltételei. Különben most nem erről van szó, hanem arról, hogy az elnök «tudomásul vétetett» olyasmit, amit csak ké­sőbb fognak tárgyalni. Ez volt a hiba. Gróf Tisza István: Miután felfogásunk között nincs eltérés, az elnöki enunciációnak nem lehet különböző értelmet kölcsönözni. Szóló is azt vallja, hogy a képviselőháznak joga van megvizs­gálni, vájjon a kvóta megállapításának megvoltak-e a törvényes előfeltételei. (Helyeslés.) Az elnök a határozatot ebben az értelemben mondja ki. A költségvetés. Pintér Sándor: Korona és nemzeti képviselet egyenrangú tényezők az állam életében. Ha ennek a két egyenrangú tényezőnek működése egyöntetű, volna, az ország fejlődnék, de ha szemben állanak egymással, a stagnáció beáll minden téren. Míg a parlamenti többség a nemzet gondolkozásának hű kifejezője nem lesz, addig egészséges állami és nem­zeti élet el nem képzelhető. (Úgy van­ balfelől.) Fog­lalkozik a hadsereg szellemével és nemzetietlen be­rendezésével. Az, aki el akarja hitetni a királyijai, hogy joga van alattvalóiból álló hadseregében a nyelvet megállapítani olyan módon, hogy a nyelv idegen legyen, megsérti a király felséges személyét. A kilences bizottság programmját bírálja. Azt vi­tatják, hogy vívmány az, hogy a hadsereg isko­láiban néhány tantárgyat magyarul tanítanak. Még abban az esetben is, ha minden tárgy magyarul taníttatnék, vívmányról nem lehetne szó,­­ mert a nyelv jogát csak érvényesítenék, nem pedig kegy­képpen kapnék azt. A magyar anyanyelvű katoná­kat németül tanítani nem célszerű és nem mutat fel eredményeket, mert a magyar anyanyelvű ka­tonák, vagy katonaiskolai növendékek a német nyelv szertelen tanításával elbntittatnak s a fogalmakat összezavarják. A jelvénykérdésről szól. A magyar zászlónak színei, a piros-fehér-zöld, úgy összeforrtak a nép lelkével, hogy azokat onnan kiirtani, azok­nak tiszteletét csökkenteni semmiféle hatalom sem képes. Ezeknek a színeknek sértése a magyar nép megsértése, melyért elégtételt szerezni mindig kész a magyar. Áttér a költségvetés bírálatára. Hely­telen pénzügyi szempontok vezetik a kormányt a költségvetés megállapításánál. A többséget kell felelősségre vonni azért, ha megadja a kormány­nak a kormányzás eszközeit nemzetellenes politi­kájának végrehajtásához. A kormány nincs figye­lemmel a népéletire és a nemzet gazdasági helyzetére. Mert vannak az országban olyan pénzintézetek, me­lyek már betéteket el sem fogadnak, mert nem tud­ják elhelyezni tőkéiket Ha a pénzügyminiszter egy kis fáradságot vett volna magának s szétnézett volna az országban, nem kellett volna külföldi kon­zorciumokhoz fordulnia a kölcsön megkötéséért Az egyes tárcák budgetjeivel foglalkozik, melyek a­ hadügyi tárca költségvetéséhez mérten ugyancsak kis összegekkel rendelkeznek. Nemzeti­­ nevelési célokra kellene nagyobb összeget befektetni. Sürgeti a katonás nevelést hogy lövésben, vívásban és test­gyakorlásban gyakoroltassék az ifjúság. Majd ki­jelenti, hogy azt a bizonyos nemzeti törekvést, a­mit sokszor hangsúlyozott a miniszterelnök, nem ta­lálja meg politikájában s ezért a költségvetést nem fogadja el, hanem csatlakozik gróf Apponyi Alberti határozati javaslatához. (Helyeslés balfelől.) (Tisza István beszéde.) Gróf Tisza István: Röviden kíván nyilatkozni,­ mert már igy is késő nyárig fognak húzódni az országgyűlés tárgyalásai. A költségvetési vitát oázisnak tartja a sok elméleti és közjogi vita után,­s örül annak, hogy a nemzet figyelmét nem abszor­beálják ugyanazok a kérdések, hanem jut figyelme a gyakorlati élet nagy problémáinak a megoldá­sára is. Elismeréssel szól Horánszky Lajos beszédéről. És nem hiszem — folytatta — hogy lett volna e Háznak — kivált közöttünk, akik régebb idő óta vagyunk e Háznak tagjai — egyetlen egy olyan tagja is, akinek gondolatait és érzelmeit e beszéd vissza ne vezette volán egy olyan férfiú, felé, akit.­ A képviselőh­áz ülése. — Kezdete délelőtt tiz órakor.­­• Elnök: béró Feilitzsch Artur. Az irományok bemutatása után az elnök előterjesztette a miniszterelnök átiratát a kvótának királyi döntés útján egy évre való megállapítására vonatkozóan.

Next