Pesti Napló, 1904. szeptember (55. évfolyam, 241-270. szám)

1904-09-01 / 241. szám

2 Budapest, csütörtök. molynak kell látnia, akik máskülönben azt tudják, hogy Olaszországnak a hár­mas­ szövetségben való részvétele olyan érdekpolitika, amelynek a szükséges­ségei nem változtak meg máig. A szö­vetséget csak tavaly újították meg. Ta­valy óta nem változtak meg Itália szük­ségességei és lehetőségei. És tavaly óta nem változtak meg a mi monarkiánk politikai cirkul­usai. Mire való az a mély­séges, érzelgős félhivatalos tiltakozás az olasz riadalom ellen, amikor magá­ban Olaszországban minden politikus tisztában van annak a mostani riada­lomnak politikai értékével, s amikor a monarkia külügyi politikáját intézők h­osszú idők tapasztalatából szintén tudják, hogy az ilyen riadalomnak mek­kora a súlya és mi az értéke? Igazán megijedtek Bécsben, amiért az irredentizmus megint fujtatóval szitja az olasz néplelkületben pislogó gyűlölséget? Valami bánthatja a bécsi lelkiismeretet, hogy olyan nagyon meg­riadt Garibaldi Ricciotti harmincezer titokzatos katonájától, akik állítólag várják-lesik vezérük parancsát, hogy rajta, nekirontsanak Itália ellenségé­nek ! Olaszországban Ricciott­it nem ve­szik komolyan, s az ő harmincezer újabb kiadású vörösingesét a tódítások közönségesebb osztályába sorozzák. Egy négyszögméternyi Albánia nem nagy, de tudják, hogy ennyit se foglal el Ricciotti harmincezer hőse. Máskor is szállt a rémhír szájról-szájra, máskor is borzongásra tanították a hiszékeny taliánt az irredentista legendák, de máskor­­is megelégedtek Bécsben az olasz kormány kijelentéseivel, és meg­bíztak a komoly olasz politika józan­ságában. amiért, hogy most a Ballplatz tűzoltói gőzfecskendővel vonulnak föl, és oltják, eltogatják a tüzet, amely nem is ég? Talán attól tartanak, hogy­ az ausz­triai olasz mozgalommal nem bírnak, ha túl a határon lobogva lángol az irre­dentizmus? Talán Ausztria belső nyo­morúsága, a tiroli hadakozás,­a trieszti gyűlölködés ejti kétségbe a monarkia politikájának vezetőit, hogy ünnepi hir­detésben tesznek tanúságot róla, hogy Itália és a monarkia közt «semmi ko­molyan vehető ok sem merült föl össze­ütközésre, vagy súrlódásra.» Le kell lohasztani a nagyfecskendővel az ausz­triai olaszok «értelmetlen kombiná­cióit.» Más értelme a nagy fölvonulás­nak, valamennyi félhivatalos mozgósí­­tásának nincsen. Bécsben csak oly jól tudják, mint Rómában, hogy a «piszkos tenger» jön is, eltűnik is. Az irredentiz­mus föl-föl lobog, Garibaldi Ricciotti nagyokat mond, a közhangulat hábo­­rog, azután pedig megint csöndes hét­köznapi érzéssé lohad le Ausztria gyű­­lölése. Az irredentizmus már nem po­litikai energia lent Itáliában, és a vég­érájra készíti elő az olasz néplelküle­­ten hovatovább eluralkodó szocializ­mus. Fend­ék és Turatiék kinevettetik az olasz néppel a Ricciott­izmust. Az utazó kormány. Gróf Tisza István mi­niszterelnök holnap Nagyszalontára utazik, hogy a református egyházmegye közgyűlésén mint főgond­nok elnököljön.­­ Nyíri Sándor honvédelmi miniszter szeptember negyedikén érkezik haza nyári vakációjáról, ezután G­r­o­m­o­n Dezső honvédelmi államtitkár megy el a fővárosból néhány napi üdü­lésre. — P­­­ó­s­z Sándor igazságügyminiszter Somlyóvásárhelyről, hol üdülés céljából három he­tet töltött, holnap Budapestre érkezik s Bernáth igazságügyi államtitkár holnap kezdi meg nyári szabadságát. — Hieronymi Károly kereske­delmi miniszter Marienbadból ma családjával együtt Tátra-Lomnicra érkezett, ahol a jövő hétig marad. A jövő héten — amint jeleztük — Budapestre ér­kezik és gróf Serényi Béla kereskedelmi állam­titkár kezdi meg nyári szabadságát. — Báró B­u­r­­­á­n István közös pénzügyminiszter, több heti távollét után ismét Bécsbe érkezett s a mai napon átvette minisztériuma vezetését. Burián hir szerint közelebb újra leutazik az okkupárt területekre. — Zsilinszky Mihály közoktatásügyi miniszteri államtitkár Horgosról, ahol pár napot töltött, vissza­érkezett a fővárosba. —­ Nem. — Miért? Pedig — lásd — azt hittem, hogy ha valaki, hát te lelkesedni fogsz érte. Egy kis titkos, semmiféle­ hivatalos jelleget nem fitogtató, barátságos liga, asztaltársaság, valami kis korcsma külön szobájában... Nem volna kellemes? Egy kis felüdülés, megköny­­nyebbülés az után, ahogy meghentereg az em­ber a közönséges életben, mindenféle piszok­ban, amiben elvégre meg kellene fordulni ez­után­ is, mivelhogy a mi szegény kis kompá­niánkban nem volnának se kiadók, se meg­rendelők, se pöfögő mecénások. Ha ezeket be­­bocsátanók, egyszerre vége lenne az egész­nek. Megváltoznék a karaktere... — Hát aztán hol a biztosíték arra a nagy tisztességre, amit vársz a személgetésből s ami egyébként egy kicsit unalmas is lehet. — De megnyugtató. — Honnan tudod, hogy csupa olyan be­csületes ember kerülne össze, akinek alkalma is volt már arra, hogy válogasson a becsület és a becstelenség között. Akit nemcsak a fé­lelem tartott meg ez ideig a becsület útján. Mert hát, én Istenem, az ember egyáltalában csak azért nem lop, mert azt, amit ellopni érdemes, vigyázza a rendőr, vigyázza a gazda, a szomszéd, az egész érdekközösség. S aki nem lop, az csak igen kis részben becsületes em­ber, nagyjában csak gyáva. Hát hogyan vá­logatod ki az óvatosak közül a becsülete­seket? i—: Az érzésemmel, az ösztönömmel, meg kétféle mérték. Módfelett érdekes a kormánypárti sajtó viselkedése Pitreich had­ügyminiszter nyelvrendeletével szemben. Az első napon valósággal ujongtak és ünnepel­ték a kormányt azokért a nagy vívmányokért, amelyeket a nyelvrendelettel az országnak megszerzett. Mikor aztán az osztrák sajtón keresztül bizonyos, bár nagyrészt tettetett izgalom volt észrevehető, amely az osztrák politikai és katonai köröket a magyaroknak tett nagy «engedmények» miatt elfogta, egy­szeriben változtatott a kormánypárti sajtó a maga taktikáján és mindazt, amit tegnap még vívmánynak mondott, ma már az eddigihez képest alig számbavehető haladásnak jelenti ki, így a «P. Lloyd» mai estilapja, nyilván a katona urak számára külön is megmagya­rázza, hogy a rendelet folytán tulajdonkép­pen csak az fog történni, ami eddig is tör­tént, és csak a teendők határozottabb körül­írása mondható újnak az egész rendeletben. Mi magunk is ezt mondtuk első pillanattól kezdve. Csakhogy ha már a kormánypárti sajtó is kénytelen ezt, bármi okból, beismerni, legyen őszinte befelé is és ne hintsen port a magyar közvélemény szemébe, hogy Isten tudja, micsoda nagy diadalt szerzett a kor­mány a nemzeti álláspontnak. Ne mérjünk két­féle mértékkel. Ami kifelé az igazság, az be­felé is az... a tieddel, a mindnyájunkéval. Annak, aki csak gyáva, hiányzik a szeméből a nézésnek az a bátorsága, ami benne van például a te sze­meidben. Az ilyen szembe belenézni jólesik, eltelik az ember bizalommal. S tíz ilyen meg­bízható szempár egy asztal körül, hogy az ember senkire se gyanakszik... — Az órádat félted? — Nem, magamat. Tiszta akarok lenni s bemocskol, magamtól elidegenít az érintkezés is az olyan elemmel, ami nem kedvemre való. Semmim sincs, nem vagyok benie, a talentu­mom se valami túlságos, hát legalább azt az értéket akarom nagyra nevelni magamban, hogy becsületesen éltem becsületes emberek között. Ilyenformán aztán el tudom képzelni azt, hogy az ember mosolyogva hal meg. — Csak ezért? — Az élet is más. Derűsebb. — S hol a próba. Végre is, ha az arany­nak ki kell állani a próbát, a te embereidet is alá kellene vetni valami kísértésnek. A bi­zalomnak anélkül semmi alapja nincs. A szem, ahogy mondod? Hátha hályog borul a sze­memre, már nem vagyok neked elég becsü­letes ember ? Ámbár... A fiatal­ember körülnézett, gondolkozott s kissé kedvetlenül felelt: — Gondolkoztam a próbán is. Nem is pró­bán, mert hiszen én bizonyos lennék a dol­gomban. Hanem tegyük föl, hogy van egy sorsjegyem s én lenn vagyok Lovranában, vagy másutt, hiszen ez mindegy s a kezembe A pécskai pótválasztás. A pécskai képviselő­­választás eredménye szerint pótválasztást kell tar­tani Herczeg Ferenc szabadelvűpárti és Z­­­i­n­s­z­k­y István függetlenségipárti jelölt kö­zött. Aradról azt jelentik, hogy a megye köz­ponti választmánya a pótválasztást szeptember 13-ra tűzte ki. A lavasi püspök lemondott. Geay püspök szereplése a Vatikán és Franciaor­szág között való konfliktus kitörésekor igen sajátságos volt. A pápa többször szigorúan ráparancsolt, hogy Rómába jöjjön, a lavali püspök útnak is indult. Útközben azonban utolérte a kormány figyelmeztetése, hogy rögtön elcsapják, ha Rómába megy. A lavali püspök visszatért székhelyére. A pápa erre­ megfenyegette, hogy kiátkozza, ha nem já­rul elébe. A lavali püspök Rómába utazott. Itt felszólították, hogy mondjon le és sovány, püspöki fizetéséért kárpótlásul zsíros hivata­lokat is ígértek neki. Sokáig habozott, míg most végre egy római távirat jelenti, hogy a jámbor lavali püspök követte a dijoni püspök példáját és lemondott. — Nem valami je­lentős egyéniség Monsignor Geay, a világ­­történelem véletlensége sodorta bele az ese­ményekbe. Bretagneba, Lavalba került püspök­nek, ahonnan az egyházmegye fennállása óta a bigott, királypárti, reakcionárius breton ne­messég előtte már öt más püspököt üldözött ki, csak azért, mert köztársasági és liberális kormány nevezte ki. Geay ellen azt találták akad egy újság s olvasom, hogy nyertem­ negyvenezer forintot. Nem jöhetek haza. Be­­adósodtam a hotelben, innen várom a pénzt. De hát most már van magamnak is, csak éppen egy megbízható emberre van szüksé­gem, akinek elküldtem a sorsjegyet s aki ke­zeimhez juttatja a pénzt. Hát ugyan kinek küldeném itt, mondd? Kire bízhatnám rá,úgy, hogy én odalenn ne remegjek a pénzemért? Éppen csak hogy megértsd azt, hogy mi az, amire én gondoltam, azért hozom fel ezt a példát. Ha tudniillik megcsinálnám az én tár­saságomat, annak küldeném el benne a sors­jegyemet, akinek éppen eszembe jutna a neve. Akármelyiknek. S aztán a jobb fülemről rá­fordulnék a bal fülemre s boldog nyugalom­ban horkolnék tovább. Például neked külde­ném, ámbár te itt vagy társaság nélkül is... A másik ember elgondolkozva­­nézett reá s lassan, vontatottan kérdezte: — Nekem? — Neked. Hallgattak s végre is az, akinek a cí­mére majd elindul a sorsjegy, egy kis, ő maga előtt is nevetséges szorongással, aggodalmasan egyezett bele a dologba. — Hát jó, hanem ne a házbérnegyed idején. Ilyenkor semmiféle jótállást nem vál­lalhatok. Ha az embert nagyon szorongatják, elkölcsönöz a negyvenezerből pár száz forin­tot. Nem gondolod? r^Tl r. A P L 6­ ■■ 11 1 .........1 1 ■■ iiwr»niiii.ni i ............... I Budapest, augusztus 31. 1904. szeptember l. 241. szánh

Next