Pesti Napló, 1904. december (55. évfolyam, 332-361. szám)

1904-12-20 / 351. szám

351 szám Budapest, kedd PEST 1. N­A­P 1.0. 1904. december 20. 13 mintha tű­zből lett volna az esti égboltra odafestve. És e szemkápráztató fényben egy világkiállítás kö­zönsége nyüzsgött. Amerre a szem ellátott, min­denütt tömött sorban várakoztak a gyönyörű foga­tok, automobilok, hogy följuthassanak a följáróhoz. A kocsik acetilén-lámpáinak ezrei a földet hímez­ték tele fénynyel, úgy hogy tűzbe borult az egész világ itt künn, a Sándor-híd arany­szobrai tájékán. Maga, a kiállítás a laikust csak mérhetetlen, nagyságával kapja meg. Akkora üvegcsarnokban, mint a Szabadság-tér, sűrűn állnak egymás mellett az automobilok legkülönfélébb fajtái. És ha az em­ber mindezt bejárta ép egészségben, akkor a kalauz fölviszi az emeletre, leviszi a pincébe, ahol ugyan­ennyi még a látnivaló. És mikor ezen is túl van a jámbor laikus, akkor megmagyarázzák neki, hogy sétáljon néhány száz lépést a szabad levegőn és a Szajnaparton fog találni egy másik ilyen üvegcsar­nokot, amelyben­­ újból kezdheti az egészet. A kocsik immár a legbujább kényelemszeretetre készültek. Vannak köztük egész­­száguldó lakások, puha bőrüléssel, pompás fűtéssel, metszett üveg­falakkal. De a legjobban két szélsőség szimbóluma kapott meg. Az egyik­ az az automobil volt, amelyet a perzsa sah számára készített egy gyáros. Ez a kocsi minden részecskéjében a­ lomha kényelemnek készült. Vörös selyem ülései, nagy, aranyozott ru­gói, nehéz arany rojtjai inkább vallanak valami tizennyolcadik századbeli hintóra,­ mint a­ modern automobilra. A másik szélsőség az a kocsi, amely a Gordon- Bennet-d­­at vitte el száz kilométeres sebességgel. Hosszú, keskeny vasalkotmány, széles tengelyekkel, szűk, rézveretű üléssel, hegyes orral, amely ha­sítja a levegőt. Az egészen nincs egy mákszemnyi fölösleges sem. Sötét kékre festve olyan, mint va­lami koporsó. Vagy annak a koporsója, aki­ benne ül, vagy azé, akit útjában talál... A kocsik között ki vannak állítva a léghajózás kudarcot vallott hősei is: a különféle «kormányoz­ható» léggömbök. Itt van kiállítva, az a madár is, amelyet egy ambiciózus föltaláló vászonból és alumí­niumból konstruált­ meg. Az embar Lenn áll a madár testében, a szárnyakat pedig kis benzinmotor moz­gatja. Az egész gép kitűnően sikerült, egészen olyan, mint a madár, csak éppen­­ repülni nem tud.­­.: * Kedden és szombaton délutáni a Sorbonne-egye­­tem komor épülete valami vigadóhoz hasonlít. A főkapu elé egymásután robognak az elegáns hintók, automobilok és elegáns hölgyek, urak sietnek föl a lépcsőkön, mintha bálba készülnének. Ilyenkor tartja itt­ előadásait a nagy amfi­teátrumban B­a­r­r­e­t Wendell amerikai egyetemi tanár és regényíró Amerika politikai és társadalmi történelméről. Nem valami könnyed, tetszetős téma és őt hallgatni mégis valóságos divattá vált. No mert a kitűnő tudós egyúttal elsőrendű színész is, aki mindig beleilleszt egy-két szavalást az előadásába. Szaval­ása lendületes, patetikus, sőt olykor éppen színfalhasogató, ami határozottan érdekes dolog egy alapos, nagytudományú­ értekezés keretében. Nekünk, moderneknek, aligha tetszik ez a­ szavalás, de a komédie Brancaise és a Nemzeti Színház közön­ségében könnyen találhat méltánylókra. • " * Ma ádáz keserűséggel olvastam­ a francia lapok tudósításait a magyar parlamenti eseményekről. Mind azt írják, hogy ilyen dolog csak olyan ország­ban eshetett meg, mint Magyarország és hogy egyet­len hazafias szándékú ember van ott, az Tisza István. Az ellenzék pedig, amely akár a testi ép­ségét is föláldozza a maga igazáért,­­ az csak aféle barbár csorda.­­.. -Hát annyi bizonyos, hogy ezek az információk egy helyről jöttek. Az is bizonyos, hogy a francia lapok, amelyek mindent megfizettetnek maguknak, ezt a kis szívességet sem tették ingyen Tisza Ist­vánnak. Most hát végére kellene járni, hogy ki és kinek a pénzén merészeli a külföld előtt­ hazug­sággal szennyezni be hazánk hírnevét. Akárki az, bizonyos, hogy abból a fajtából való, amelyik kész letagadni akár egy ezeresztendős igazságot, csak a maga baja­ uralmát megoltalmazza! BT. E. Koholmányok. Operai intervjúk. Az egész városban szétfutott a hite, hogy Szamosi Elza és Krammer Teréz operai éne­kesnők összevesztek. Krammer nem akarta tűrni, hogy Szamosi jelen legyen, mikor ő próbál és Sza­mosi nem akarta tűrni, hogy Krammer ne tűrje, hogy Szamosi jelen legyen, mikor Krammer próbál. Egyéb­ként kölcsönösen becsülik és tisztelik egymást. A nagy hercehurca folytán munkatársunk azonnal ko­csiba ült és fölkereste mind a két művésznőt. Mind a kettőt meginterjúvolta, s küldetése eredményéről a következőkben számol be: Sza­mosinál. Beléptem. Parfümillat. Trillák. A művésznő, édes mosolylyal siet elém. " — Mit tart­, Nagyságos Asszonyom, Krammer Terézről? — kérdezem én. A művésznő a következőket felelte: — Krammer Teréz a világ összes operaéne­kesnői kolub a legkülömb — háziasszony. Patti hozzá képest Kiss Mihály, vagy hogy népiesen fejezzem ki magamat: kismiska. Bármelyik, szerepét játszsza, egyaránt méltó a világ bámulatára, mint gondos gazdasszony, akinél jobban senki sem vigyáz a ház rendjére. A felsőbb regiszterekben éppúgy, mint az alsóbbakban dúdol, miközben a ház körül teendőit végzi és példát vehetne róla Lembrich Marcella, Lindh Jenny, vagy Lindh Marcella, m­ely kitűnően főz. Társalgási szerepekben zsurokon pompás. Nincs nála kedvesebb társalgó sem a párisi, sem a ber­lini operaházban. Azt hiszem, jobban már meg se dicsérhetem, mert még azt hinné, hogy elfogult va­gyok iránta ... — Köszönöm — mondom, kezet csókoltam és távoztam. Krammer­nél. Beléptem. Parfümillat. Trillák. A művésznő édes mosolylyal siet elém. •­­r-r Mit tart, Nagyságos Asszonyom, Szamosi Elzáról? — kérdezem én. A művésznő a következőket felelte: — Szamosi Elzát láttam «Garmen»-ben és mond­hatom önnek — pedig már sok külföldi színpadon végignéztem Carment — hogy oly enyhe telünk már rég nem volt, mint az idén. Megnéztem Szamo­sit «Sámson és Delilá»-ban és én, aki Calvétől hal­lottam Párisban Delilát, én mondhatom önnek, a­nélkül hogy elfogultsággal vádolhatna, hogy a po­litikai helyzet mostanában nagyon érdekes. Sza­­­­mosi egyébként most igen egészséges, amit Calvé­­ról nem lehet elmondani. Hallottam, hogy Szamosit a bécsi operához hívták és én kívánom neki, hogy szerződtessék is. Azt hiszem, jobban már meg sem dicsérhetem, mert még azt hinné, hogy elfogult va­gyok iránta ... —Köszönöm — mondom, kezet csókoltam és távoztam. Ez az egész. —..— színház és művészet. (*) Filharmóniai hangverseny. Joachim, Grünfeld, Kemény Beethoven-estéje, az Operaház ünnepi Fidelio-előadása, végül a mai dicsőséges filharmonikus hangverseny, amelynek műsorán Bee­thoven monumentális alkotása szerepelt, teszi em­­emlékezetessé az idei Beethoven-hetet. A műsor­ első száma a harmadik Leonora-nyitány volt. Er­kel Sándor nagy tradícióját híven megőrizték a filharmonikusok: a hatalmas koncepciójú mű gon­dolatmenetének nagyarányú, filiszterkedő kicsinyes­kedéstől ment, szinte ideális tökéletességű inter­pretálása, a tartalomnak a plasztikus forma meg­sértése nélkül való kiaknázása, a markáns ritmu­sok erőteljes, ellenállhatatlan hatású visszaadása, arra vall, hogy immár teljesen megértik egymást a filharmonikusok és derék, nagytudású vezérük: Kerner István. Az ötödik szimfóniát, az emberi küz­delmek, remények, csalódások ez utolérhetetlen raj­zát már régen hallottuk a maihoz hasonló erővel, határozottsággal előadni. Közönségünk lelkesedés­sel méltányolta a filharmonikus zenekar nagyértékű produkcióit, valamint Mihalovich Ödön egyik ré­gebbi munkáját, a­­Ronde du Rabbate-t. Ez a nagy tudással koncipiált munka is igazolja, hogy Miha­ Jovich egyik leghivatottabb harcosa a Liszt Fe­­r­enc szimfonikus stílusának és egyik legimpo­­nálóbb készültségű komponistája hazájának. A hangversenyen Gay Mária spanyol származású éne­kesnő működött közre; Gluck, Buoncini, Giordani, Fauré dalait és néhány kedves spanyol népdalt adott elő. Szép, pasztózus alt-hangja van. Orgánuma nem­csak a mély regiszterben hangzik kellemesen, ha­nem középhangjai is igen lágy színezetűek. Ének­beli tudása előkelő, nagy stilérzéke, meleg, kife­jezésteljes deklamációja, erős muzikális érzéke­ azt mutatja, hogy nem közönséges kaliberű művésznő. (*) Sarah Bernhardt Konstantinápolyban, Konstantinápolyból Írják: A török főváros közön­ségének érdeklődését a múlt héten szinte kizáróan Sarah Bernhardt foglalta le. Még a pontika is háttérbe szorult azóta, amióta az utcákon meg­jelentek a lepedő nagyságú falragaszok, melyek a nagy francia tragika fellépéseit ad­ák hírül. Az itt megjelenő francia újságok szorgalmasan asszisztál­tak Sarah impresszáriójának a hírverésben, az egyik lap naponkint három­ hasábot írt Sarah Bernhardt­­ról és művészetéről. A nagy reklámra re éppen nem is volt szükség. Sarah­ Bernhardt e nélkül is nagy sikerre számíthatott Konstantinápolyban,­ ahol igen nagy a franciák száma. Meg is telt min­den este a színház, noha egy földszinti hely­nek harminc frank volt az ára. A nagy si­ker dacára Sarah Bernhardt láthatóan rosszkedvűen játszott a török közönségnek. A cenzúra sok boszúságot okozott neki. Műsoráról az összes modern darabokat törölték, úgy hogy sem az «Aiglon»-t, sem a «Tosca»-t, sem a «Pheniá»-t nem játszhatta. «A kamérás hölgy»-nek, a «Frou­­trou»-nak és a «Sappho«-nak megkegyelmezett a szigorú cenzor. A török cenzúra ugyanis nem en­gedi meg az olyan darabok előadását, mehekben koronás fők, királyi hercegek, vagy udvari emberek fordulnak elő. A művésznő megvigasztalására Pierre Loti, aki most a «Vautour» nevű hadihajón a Boszporuson tartózkodik, ünnepséget rendezett, ahol honfitársai körében igen jól érezte magát. Ezenkí­vül megengedték neki, hogy a szelamlik-ünnepet végignézhesse, társulatával együtt. (*) «Színészek». A Vígszínház furcsa kísérle­tet tesz. Karácsony első napjának estéjén ad bemu­tatót. Az újdonság Vajda László «Színészek» mtm darabja, melynek premierjét eredetileg csü­törtökre tervezték. A bemutató-előadást most elha­lasztották vasárnapra, december 25-ére. Csütörtökön a «Boldogság», pénteken a «Fanyar gyümölcs» ke­rül színre. A csütörtöki előadásra előreváltott je­gyek a vasárnapi premierre nem érvényesek. Azok árát a pénztár visszatéríti. Szerdán búcsúzik a Vígszínház közönségétől Harmat Hedvig a «Diákélet» Katica szerepében. (*) A Népszínház karácsonyi kiállítása. Holnap, kedden és másnap, szerdán 10 órától 5 óráig babavásár lesz a Népszínház előcsarnokában, Vidor Pálné rendezése mellett a népszínházi nyug­díjintézet javára. Az elárusításra kerülő művészi kosztümökbe öltöztetett babákat a színház művész­női fogják árusítani. (*) A szabadkai színház jubileuma. S­z­a­ba­d k­ár­ó­l jelentik. Háromnapos jubileumot ült az átalakított, megszépített színház. Fennállásának ötvenedik ésioldeóját összekötötte az újjáépítés ünnepségével. Pesti Ihász Lajos színigazgató Ábrányi Emilt kérte föl a prolog megírására. Ezt a költeményt F­a­l­u­s­s­y István, a szabadkai színház rendetője nagy hatással szavalta el. A pro­log után a Himnuszt énekelték, azután a zenekar Rózsavölgyi Márk egy régi szerzeményét adta elő, majd Vörösmarty drámai költeményét, az «Árpád ébredésé»-t, a «Cigánybáró» és a «Sziget­vári vértanúk» egy-egy felvonását mutatta be a színtársulat. Ugyanezt adták elő a jubileum máso­­dik­ estéjén is. A harmadik jubiláris estén Mol­nár Gyula pályadíjnyertes darabját, a «Névtelen hősök»-et játszották először, melyet Korniss Aranka szép prológusa vezetett be. Előadás után ünnepi lakoma volt. (*) A montekarlói színház újdonságai. A momekarlói színházban az idén két nagy érdekes­­s­égű újdon­ságot fog bemutatni Gunsbourg igazgató. Az első Massenet «Cherubin» című új operája, melynek szövegét Francis de C­rois­­set és Henry Cain írták. A másik újdonság Mascagni sokat emlegetett új dalműve: «Amica», melynek librettóját «Berel» álnév alatt Paul de Choudens párisi zeneműkiadó írta. Mascagni maga dirigálja az e­lad­ást, a női főszere­pet C­a­r­v­é Emma énekli. Érdekes terve ezeken kívü Gunsbourtnak az, hogy három komponista «Faust»-ját akarja előadni. Gounod «Faust»-ját, Berlioz «Faust elkárhozásá»-t és Arrigo B­o­i­t­o «Mefistofeles»-ét

Next