Pesti Napló, 1905. április (56. évfolyam, 91-119. szám)
1905-04-01 / 91. szám
Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1905. április 1.91. szám 2 Az engedmények tartalmáról pozitív tudomásunk nincs, de hiszen most magának az engedékenységnek bekövetkezése a nevezetes dolog. A szabadelvű párt sajtója szégyenletes frivolizlással állította szembe a királynak azt a követelését, hogy a koalíció tagadja meg alkotó pártjainak programmját, s a többségnek azt a kívánságát, hogy a király járuljon hozzá a nemzet akaratához, és megbotránkozott azon a gondolaton, hogy a király engedjen, amikor a többség nem akar engedni. Egyetlen percre se jutott az eszébe egybevetni az erkölcsi lehetetlenséget és a hatalmi , célszerűséget. A király, úgy látszik, nem olyan dinasztikus, mint az ő szolgái. A király tehát hajlandó megtenni annak egy részét, amiről még tegnap azt mondotta, hogy nem tehetem. A királyok politikájára leginkább áll az a tétel, hogy a politikában nincsen soha. Minden lehetséges, ami nem jelenti a létalapnak megtagadását. Ezért lehetetlen most az ellenzéknek bizonyos fokon túl terjedő engedékenysége. Mert az erkölcsi lehetetlenség elkövetése az ellenzék erkölcsi és hatalmi alapjának fölbontása volna. A király csak célszerűségi elfogultságokat áldoz föl, s áldozatával a hatalma alapját kiszélesíti a magyar nemzet megelégedésével s a magyar államiság fokozott energiájával. Mi is ismételjük: a kibonyolítás lehetősége minden elfogulatlan politikus előtt tisztán, világosan állott. Csak éppen az szükséges, hogy a király is e politikusok közé álljon, hogy az élükre álljon. Csak az szükséges, hogy belássa a célszerűségnek és az erkölcsi lehetetlenségnek értékbeli különbségét, s hogy megismerje a parancsoló szükségességeknek és a mesterségesen konstruált célszerűségnek is a különbségét. Most az hírlik, hogy a király engedmények dolgában tárgyal és alkudozik. Azt, hogy azok az engedmények mekkorák, nem tudjuk, nem tudhatjuk azt sem, hogy a mérsékletben és önmegtagadásban nagy politikai érettségről tanúskodó ellenzéket kielégítik-e; de magát azt, hogy a király a parlament többségének megnyerését a közbejött megtévesztő mesterkedések ellenére is szükségesnek tartja, s hogy a nemzeti többséghez engedményekkel közeledik, minden aggódó lelkű magyar — ma pedig minden hazafi az — megnyugvással, reménységgel fogadhatja, dacára annak, hogy nagyon is kétséges még, vájjon a közeledésnek megegyezés lesz-e az eredménye. — Nem tudok aludni, ma is öt órakor hajnalban szenderedtem el. — Úgy? öt órakor? Én éppen akkor kelek. Mindegy, a vadállatok sohase alusznak éjszaka, mégis egészségesek. Egészségesebbek, mint mi. Mindegy, majd adok egy kis bromot... s nem sokat ér, de megpróbáljuk. Megírta a receptet s távozni készült. Mal-vin marasztotta: — Ne siessen, doktor úr, megvallom, beszélni szeretnék egy kissé. 11 — Parancsoljon. — A volt uramról. — Úgy? Arról? Éppen hozzá megyek. Malvin fölkelt s közelebb ült a doktorhoz: — Igaz, hogy olyan nagy beteg? Az öreg orvos nagy flegmával rántotta meg vállát. — Köszönöm, elég rosszul van. Nincs fogyatkozás komplikációkban, mint mondani szoktuk. — De csak nincs halálán? — kérdezte az felvált asszony. — Halálán? Én az eféle prognózisokba nem szívesen megyek bele. A halál, nagyságos asszonyom, hírnökök és heroldok nélkül is beállít. Annak nem kell parádé. Ismét menni készült, mit azzal jelzett, hogy kabátját gombolta. Malvin újfent tartóztatta. — Ne siessen, doktor úr. Megmondom önnek az igazat: nyugtalan vagyok. Szeretném tudni... A doktor ránézett nagy, barna szemével g lakonikusan odaszólt: , — Tessék meglátogatni. — Kit? — A beteget. ~ l' j — Én? — ön. Emberi kötelesség meglátogatni a beteg ismerősöket. Minthogy pedig a beteg tudtommal önnel igen intimus ismeretségben állott... Ha nem, megbocsát, most sietek... hárman is várnak. Mindegyiknek a baja súlyosabb, mint az öné. Isten önnel! A bromot, ha tetszik, beveheti. Nem muszáj. Magamat ajánlom. Malvin három napig habozott, hogy meglátogassa-e volt urát. Mérlegelte a szempontokat s nem tudott dönteni. Egy alkalommal már föl is öltözött, de aztán mégis elejtette a vizitet. Beismerte, hogy kicsinyes szempontok tartóztatják vissza. És mégis habozott. Negyednapra aztán elhatározta, hogy elmegy. Előbb az orvostól akarta megtudni, hogy milyen a beteg állapota, fogadhatja-e? Magához kérette az öreg orvost, ki nem is engedte kibeszélni. — A beteg? Haj, nagyságos asszonyom, nincs itthon. Tegnap fölpakkoltattam s kiküldtem a tanyára. Túl van minden bajon. — Hála Istennek! — mondotta Malvin s melegen megszorította az öreg orvos kezét, ki ismét sietve távozott. Három hét múlva a szobaleány rémült arccal nyitott be Malvinhoz: — Jaj, nagyságos asszonyom, tudja ki van itt? Az izé, a nagyságos úr, a volt izé. — Kicsoda? — kérdezte Malvin. — Szerémi nagyságos úr. — Mondd, hogy várom. Szerémi sápadtan, lesoványodva, de mosolyogva lépett be. Lehajolt és kezet csókolt. — Megbocsát, — kezdte — de meg lett köszönnöm a szives részvétet. Halál hogy meg akart látogatni... — Igen, tessék helyet foglalni. — Köszönöm, sajnálom, hogy nem ve már eléggé beteg arra, — folytatta Szó — hogy érdemessé tettem volna magam, ön komolyabb részvétére... — De kérem...— Bocsásson meg, el kell mondanom a haldoklót kétségen kívül meglátogatta , talán le is törölte volna a halálos verejt, s nem sajnált volna a halottól egy koszorút, vagy mi annál becsesebb: né könyet... Malvin fölkelt, arca lángolt az izgalom Miért mondja ön ezt nekem? — Miért? Nem tudom... Ne vegyem olyan, amit beszélek... Még nem vágyóljesen ép, egészséges. Még szánhat egy kiss — Ön gúnyolódik? Szerémi szomorúan mosolygott. — Igaza van, ostobaság. Meggondoló ostoba szavak... Többnyire az ilyenek festik a futó haragot állandó gyűlöletté. Boson meg! Csókolom kezét. Csak megkösz jöttem részvétét... a beteg iránt. Elment. Malvin egy óráig járt föl-a szobában. Aztán hirtelen odaült az irtashoz. Levelet irt: Kedves barátom! Ha időd engedi, úgy ma este szívesen rak egy kis beteg vacsorára... Utóiratot is irt hozzá: Vagy inkább én menjek hozzád? Budapest, március 31. Magyar udvarnagyi hivatal. Bécsből táviratozza tudósítónk. A „Corr. Wilhelm közli, hogy a király elhatározta a magyarországi udvarmesteri hivatal fölállítását. Ez az új udvari hivatal a bécsi főudvarmesteri hivatal és a budai várkapitányság, továbbá a budapesti és gödöllői udvari kertészeti hivatalok közt fog helyet foglalni és május 1-én kezdi meg működését. A „N. W. T.“ ehhez megjegyzi, hogy gróf Apponyi Lajos magyarországi udvarnügy mellé 3—5 hivatalnok volt rendelve s mivel ez a hivatal ilyen kis létszámú, a budai várkapitányság és a budapesti, valamint gödöllői udvari kertészeti hivatalok minden ügyben egyenesen a császári és királyi főudvarmesteri hivatalhoz fordultak Bécsbe. A császári és királyi magyarországi udvarmesteri hivatal létesítése után erre nem lesz többé szükség. Ez a szervezet közös lesz és egyáltalán nem tekinthető az utóbbi események fejleményének, mert e hivatal létesítését már régen tervezték. A magyarországi udvarmesteri hivatal hatásköre tisztán adminisztratív lesz és alárendelik a bécsi főudvarmesteri hivatalnak. Olasz készülődés Ausztria ellen. Rómából táviratoztak: Pedotti hadügyminiszter kijelentette, hogy a határerősítésekre megszavazandó 200 millió lírából egyelőre csak 70 milliót szándékozik igénybe venni, az összeg hobbi részét pedig tíz évi részletre osztja fel. Olaszország keleti részein, az osztrák határ mentén négy várat, illetve megerősített tábort fognak építeni. A válság. Budapest, március 31. A kompromisszum terve, amelylyel ma bőven híradással voltunk, valóságos felfordulást okozott a politikai világban. A mindkét oldalról — a korona tanácsadói és a koalíció részéről való — görcsös titkolózás után a meglepetés is fokozta a hír hatását. És beszámolván a politikai körök hangulatáról, följegyezhetjük, hogy ez a hatás jóformán csak a szabadelvű párton volt kellemes. Itt az a felfogás, hogy Lukács és Szögyény ideája erőltetésének matematikai biztossággal a koalíció szétrobbanása a következése, sőt beállhat a szabadelvű pártra legkedvezőbb eset, a függetlenségi párt szakadása is s ha ezen az alapon csinálják meg a kormányt, úgy a többségbe okvetetlenül be kell vonni a szabadelvű pártot is. A helyzet tudja tehát váratlanul megint feléjük fordult. Mára ugyanis kitudódott az is, hogy a kompromisszum fejében nem adnak semmit, csak azt, hogy elhalasztják két évre a katonai terhek emelését. A zászló- és jelvényügy rendezése, az ezrednyelv engedménye, amit rekompenzációként emlegettek, nincs benne az ajánlatban, sőt abból egyszerűen elfeledik a gazdasági önállóság kérdését is. Ez az az új alap, amelynek elfogadására rá akarják a koalíciót venni s bár ennek nagy az ellenzéki a szövetkezeti táborban, nem tagadható, hogy vannak, akik opportunitási okból hajlandók elfogadni. Köztük Kluth Ferenc is, aki egy esti lapban vezércikket irt, mely nagy feltűnést tett minden vonalon s amelyben , valós tekintettel, hogy mi lenne a vétkezése annak, ha parlamenten ki kormány venné át az ország ügyeit arra vetemednék, hogy a képviselők. többszörösen feloszlassa, úgy véli, az összeütközési pont bizonyos h