Pesti Napló, 1905. április (56. évfolyam, 91-119. szám)

1905-04-01 / 91. szám

Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1905. április 1.­91. szám­­ 2 Az engedmények tartalmáról pozi­tív tudomásunk nincs, de hiszen most magának az engedékenységnek bekö­vetkezése a nevezetes dolog. A szabad­elvű párt sajtója szégyenletes frivoli­­z­lással állította szembe a királynak azt a követelését, hogy a koalíció tagadja­­ meg alkotó pártjainak programmját, s a többségnek azt a kívánságát, hogy a­­ király járuljon hozzá a nemzet akaratá­hoz, és megbotránkozott azon a gon­dolaton, hogy a király engedjen, amikor a többség nem akar engedni. Egyetlen­­ percre se jutott az eszébe egybevetni az erkölcsi lehetetlenséget és a hatalmi , célszerűséget. A király, úgy látszik,­­ nem olyan dinasztikus, mint az ő szolgái. A király tehát hajlandó megtenni annak egy részét, amiről még tegnap azt mondotta, hogy nem tehetem. A ki­rályok politikájára leginkább áll az a tétel, hogy a politikában nincsen soha. Minden lehetséges, ami nem je­lenti a létalapnak megtagadását. Ezért lehetetlen most az ellenzéknek bizo­nyos fokon túl terjedő engedékenysége. Mert az erkölcsi lehetetlenség elköve­tése az ellenzék erkölcsi és hatalmi alapjának fölbontása volna. A király csak célszerűségi elfogultságokat áldoz föl, s áldozatával a hatalma alapját ki­­széles­íti a magyar nemzet megelége­désével s a magyar államiság fokozott energiájával. M­i is ismételjük: a kibonyolítás lehető­sége minden elfogulatlan politikus előtt tisztán, világosan állott. Csak ép­pen az szükséges, hogy a király is e politikusok közé álljon, hogy az élükre álljon. Csak az szükséges, hogy belássa a célszerűségnek és az erkölcsi lehetet­lenségnek értékbeli különbségét, s hogy megismerje a parancsoló szüksé­gességeknek és a mesterségesen kon­struált célszerűségnek is a különbsé­gét. Most az hírlik, hogy a király en­gedmények dolgában tárgyal és alkudo­zik­. Azt, hogy azok az engedmények mekkorák­, nem tudjuk, nem tudhatjuk azt sem, hogy a mérsékletben és önmeg­tagadásban nagy politikai érettségről tanúskodó ellenzéket kielégítik-e; de magát azt, hogy a király a parlament többségének megnyerését a közbejött megtévesztő mesterkedések ellenére is szükségesnek tartja, s hogy a nemzeti többséghez engedményekkel közeledik, minden aggódó lelkű magyar — ma pe­dig minden hazafi az — megnyugvás­sal, reménységgel fogadhatja, dacára annak, hogy nagyon is kétséges még, vájjon a közeledésnek megegyezés lesz-e az eredménye. — Nem tudok aludni, ma is öt órakor haj­nalban szenderedtem el. — Úgy? öt órakor? Én éppen akkor kelek­. Mindegy, a vadállatok sohase alusznak éjszaka, mégis egészségesek. Egészségesebbek, mint mi. Mindegy, majd adok egy kis bromot... s nem sokat ér, de megpróbáljuk. Megírta a receptet s távozni készült. Mal-­­vin marasztotta: — Ne siessen, doktor úr, megvallom, be­szélni szeretnék egy kissé. 11 — Parancsoljon. — A volt uramról. — Úgy? Arról? Éppen hozzá megyek. Malvin fölkelt s közelebb ült a doktorhoz: — Igaz, hogy olyan nagy beteg? Az öreg orvos nagy flegmával rántotta meg vállát. — Köszönöm, elég rosszul van. Nincs fo­gyatkozás komplikációkban, mint mondani szoktuk. — De csak nincs halálán? — kérdezte az felvált asszony. — Halálán? Én az eféle prognózisokba nem szívesen megyek bele. A halál, nagyságos asszonyom, hírnökök és heroldok nélkül is be­állít. Annak nem kell parádé. Ismét menni készült, mit azzal jelzett, hogy kabátját gombolta. Malvin újfent tartóztatta. — Ne siessen, doktor úr. Megmondom ön­nek az igazat: nyugtalan vagyok. Szeretném tudni... A doktor ránézett nagy, barna szemével g lakonikusan odaszólt: , — Tessék meglátogatni. — Kit? — A beteget. ~ l­' j — Én? — ön. Emberi kötelesség meglátogatni a beteg ismerősöket. Minthogy pedig a beteg tudtommal önnel igen intimus ismeretségben állott... Ha nem, megbocsát, most sietek... hárman is várnak. Mindegyiknek a baja súlyo­sabb, mint az öné. Isten önnel! A bromot, ha tetszik, beveheti. Nem muszáj. Magamat ajánlom. Malvin három napig habozott, hogy meg­látogassa-e volt urát. Mérlegelte a szempon­tokat s nem tudott dönteni. Egy alkalommal már föl is öltözött, de aztán mégis elejtette a vizitet. Beismerte, hogy kicsinyes szempon­tok tartóztatják vissza. És mégis habozott. Negyednapra aztán elhatározta, hogy el­megy. Előbb az orvostól akarta megtudni, hogy milyen a beteg állapota, fogadhatja-e? Magához kérette az öreg orvost, ki nem is engedte kibeszélni. — A beteg? Haj, nagyságos asszonyom, nincs itthon. Tegnap fölpakkoltattam s kiküld­­tem a tanyára. Túl van minden bajon. — Hála Istennek! — mondotta Malvin s melegen megszorította az öreg orvos kezét, ki ismét sietve távozott. Három hét múlva a szobaleány rémült arc­cal nyitott be Malvinhoz: — Jaj, nagyságos asszonyom, tudja ki van itt? Az izé, a nagyságos úr, a volt izé. — Kicsoda? — kérdezte Malvin. — Szerémi nagyságos úr. — Mondd, hogy várom. Szerémi sápadtan, lesoványodva, de moso­lyogva lépett be. Lehajolt és kezet csókolt. — Megbocsát, — kezdte — de meg lett köszönnöm a szives részvétet. Halál hogy meg akart látogatni... — Igen, tessék helyet foglalni. — Köszönöm, sajnálom, hogy nem ve már eléggé beteg arra, — folytatta Szó — hogy érdemessé tettem volna magam, ön komolyabb részvétére... — De kérem...­­­­— Bocsásson meg, el kell mondanom a haldoklót kétségen kívül meglátogatta , talán le is törölte volna a halálos verejt, s nem sajnált volna a halottól egy koszorút, vagy mi annál becsesebb: né könyet... Malvin fölkelt, arca lángolt az izgalo­m Miért mondja ön ezt nekem? — Miért? Nem tudom... Ne vegye­m olyan, amit beszélek... Még nem vágyól­jesen ép, egészséges. Még szánhat egy kiss — Ön gúnyolódik? Szerémi szomorúan mosolygott. — Igaza van, ostobaság. Meggondoló ostoba szavak... Többnyire az ilyenek fes­tik a futó haragot állandó gyűlöletté. Bo­son meg! Csókolom kezét. Csak megkösz jöttem részvétét... a beteg iránt. Elment. Malvin egy óráig járt föl-a szobában. Aztán hirtelen odaült az irtas­hoz. Levelet irt: Kedves barátom! Ha időd engedi, úgy ma este szívesen rak egy kis beteg vacsorára... Utóiratot is irt hozzá: Vagy inkább én menjek hozzád? Budapest, március 31. Magyar udvarnagyi hivatal. Bécsből táv­­iratozza tudósítónk. A „Corr. Wilhelm­ közli, hogy a király elhatározta a magyarországi udvarmesteri hivatal fölállítását. Ez az új udvari hivatal a bécsi főudvarmesteri hivatal és a budai várkapitányság, továbbá a budapesti és gödöllői udvari kertészeti hi­vatalok közt fog helyet foglalni és május 1-én kezdi meg működését. A „N. W. T.“ ehhez megjegyzi, hogy gróf A­p­p­o­n­y­i Lajos magyarországi udvarnügy mellé 3—5 hivatalnok volt rendelve s mivel ez a hivatal ilyen kis létszámú, a budai várkapitányság és a budapesti, valamint gödöllői udvari kertészeti hiva­talok minden ügyben egyenesen a császári és királyi főudvarmesteri hivatalhoz fordultak Bécsbe. A csá­szári és királyi magyarországi udvarmesteri hivatal létesítése után erre nem lesz többé szükség. Ez a szervezet közös lesz és egyáltalán nem te­kinthető az utóbbi események fejle­­ményének, mert e hivatal létesítését már régen tervezték. A magyarországi udvarmesteri hivatal ha­tásköre tisztán adminisztratív lesz és alárendelik a bécsi főudvarmesteri hivatalnak. Olasz készülődés Ausztria ellen. Rómából táviratoztak: Pedotti hadügymi­niszter kijelentette, hogy a határerősítésekre megszavazandó 200 millió lírából egyelőre csak 70 milliót szándékozik igénybe venni, az összeg hobbi részét pedig tíz évi részletre osztja fel. Olaszország keleti részein, az osz­trák határ mentén négy várat, illetve meg­erősített tábort fognak építeni. A válság. Budapest, március 31. A kompromisszum terve, amelylyel ma bőven híradással voltunk, valóságos felfordulást okozott a politikai világban. A mindkét oldalról — a korona tanács­adói és a koalíció részéről való — görcsös titkolózás után a meglepetés is fokozta a hír hatását. És beszámolván a politikai körök hangulatáról, följegyez­hetjük, hogy ez a hatás jóformán csak a szabadelvű párton volt kellemes. Itt az a felfogás, hogy Lukács és Szö­­gyény ideája erőltetésének matemati­kai biztossággal a koalíció szétrob­­banása a következése, sőt beáll­hat a szabadelvű pártra legkedvezőbb eset, a függetl­enségi párt sza­kadása is s ha ezen az alapon csi­nálják meg a kormányt, úgy a több­ségbe okvetetlenül be kell vonni a sza­badelvű pártot is. A helyzet tudja tehát váratlanul megint feléjük fordult. Mára ugyanis kitudódott az is, hogy a kompromisszum fejében nem adnak semmit, csak azt, hogy elhalasztják két évre a katonai terhe­k eme­lését. A zászló- és jelvényügy rende­zése, az ezrednyelv engedménye, amit rekompenzációként emlegettek, nincs benne az ajánlatban, sőt abból egysze­rűen elfeledik a gazdasági önállóság kér­dését is. Ez az az új alap, amelynek elfogadására rá akarják a koalíciót venni s bár ennek nagy az ellenzéki a szövetkezeti táborban, nem tagadható, hogy vannak, akik opportunitási ok­ból hajlandók elfogadni. Köztük K­luth Ferenc is, aki egy esti lapban vezércikket irt, mely nagy feltűnést tett minden vonalon s amelyben , valós tekintettel, hogy mi lenne a vétkezése annak, ha parlamenten ki kormány venné át az ország ügyeit arra vetemednék, hogy a képviselők. többszörösen feloszlassa, úgy véli,­­ az­ összeütközési pont bizonyos h

Next