Pesti Napló, 1905. június (56. évfolyam, 150-178. szám)
1905-06-01 / 150. szám
2 Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ. 150. szám 1905. június 1. maradtak volna. Más államokban a nemzeti közszellem kitörése örökre bojkottálja az ilyen embereket. Magyarországon virít a búzájuk, mert nincs szervezett közvélemény, melynek nyiharja arra való, hogy a közéletet a fertőzött elemektől megtisztítsa, és a hatalom gyakorlóit a nemzet felségiségének térdet hajtani kényszerítse. A magyar nemzet 1867-ben békét kötött, királyával, fátyolt borított még a XIX-ik század művelődésének legsötétebb gyásznapjára, az aradi vesztőhelyre is. A szebb jövőbe vetett bizalmában, mint önrendelkezési joggal bíró különálló nemzet, az egyenrangúság és a paritás álláspontján királyával való egyetértésben törvénynyel szabályoztaa Magyarország és Ausztria között irányadó államjogi viszonylatot. Közel negyven esztendővel későbben pedig a magyar alkotmányos élet már hónapok óta de facto fel van függesztve. Csak azért, mert a magyar király parancsából ítéletre szólított nemzet a kiegyezéshez ragaszkodva, szuverenitásának gyakorlati érvényesülését követeli. Miért van a felfordulás, miért a király haragja, mely már-már az esküvel megerősített magyar alkotmány megtörésével fenyeget? Mert az 1867-iki kiegyezést a hatalmon levő magyar kormányférfiak soha sem léptették életbe. Mert a kiegyezési törvényt kezdettől fogva tökéletlenül és mindig az összbirodalmi fantom szolgálatában, olyképpen értelmezték és alkalmazták, hogy a magyar állam külön egyedisége, a magyar nemzetnek önálló felségisége háttérbe szorult az osztrák birodalmi eszme elől. Mert mindenkoron akadtak magyar kormányférfiak, kik a Turulmadárt elbújtatták a kétfejű sas szárnyai mögé. Megtették pedig azért, mert ezzel a törvénymagyarázattal és alkalmazással a dinasztiának kedvében járaz Egyesült Államokban milyen kitűnő nevelőintézetek vannak s hogy mi minden történik ott a közerkölcs érdekében, csupa olyan intézkedés, amelyek az európai államokban ismeretlenek?!. .. Mindez alighanem mese... Vagy ha nem, hát hiába, mert, úgy látszik, a kutyából nem lesz szalonna... Sokat érhetnek azok a nevelőintézetek s azok a közerkölcs-istápoló intézkedések, ha a legjobb körök érdeklődését le tudják kötni az efajta celebritások, s ha még maguk a különböző szakmákhoz és iparágakhoz tartozó királykisasszonyok is olyan eszményekről álmodoznak, akiknek a diplomáját egy-egy Nan Patterson állította ki!... Ha azonban ön, tisztelt olvasó, a legkevésbbé se hiszékeny természetű, akkor, a Nabob regényének elolvasása után, ezt gondolta magában, vagy ilyenformán szólt valakihez: — Negyven millió dollárba fogadok egy kézgaras ellen, hogy ez a parti «vissza fog menni!»... hogy a szredistyei nábob nem fog visszatérni Budapestre s ha budapesti ismerősei most ujongva fogadják szerencséje hírét, ez az öröm kissé korai, mert bizony a szredistyei nábob nem fog többé ötvenforintos borravalókat osztogatni és ebből a negyven millió dollárból negyvenkoronás tartozásait se tudja kifizetni!... Negyven millió dollárba fogadok egy rézgaras ellen, hogy a szredistyei nábob mint liftes ember, mint hordár, vagy mint evőeszköz-tisztító fog meghalni, ismeretlenül, ismeretlen helyen!... hogy a szegény szredistyei nábob nem is sejti, micsoda kalandokat fognak rá és tökéletesen ártatlan mindabban, amit róla beszélnek és írnak!... hogy a dohánykirály negyven millió dollárja a holdban van s hogy szende leánya, a dohánynagyhercegnő, egyáltalán nem is létezik!... s hogy végre ez az egész elérzékenyitő történet csak tak, mert Magyarországon csak azokat tekintették posszibilis államférfiaknak, kik a nemzeti érdekek kiszolgálásának elébe és fölébe helyezték a dinasztikus kívánságok előtt való meghódolást. Mivelhogy a hatalomra való emelkedésnek előcsarnoka a legitim magyar nemzeti követelések visszaszorításából nyílott, mert a kormányképesség kvalifikációja az udvari politika előtti meghódolással azonosíttatott. A magyar nemzet pedig keleti fatalizmussal tűrte meg a kiegyezési törvény keretein belül történt szakadatlan megaláztatását is, és nem alakult ki az a közvélemény, mely a kishitűeket, a mindenre vállalkozókat elsöpörte volna, amelynek nyomása lehetetlenné tette volna a magyar nemzet jogain való következetes megalkuvást. Ily szervezett közvélemény, erőteljes nemzeti közszellem hiányában, Magyarországon bármely fejedelmi poltika és kormányzati rendszer képviseletére és támogatására mindig akadt magyar államférfi- és politikai párt, anélkül, hogy annak kárát vallották volna. A jelenlegi politikai válságnak is ebben a körülményben van magyarázata. A jogkörére és felségiségére annyira féltékeny fejedelem kormányzati programmponttá avatta az állami szuverenitás másik faktora, a képviselőház belső rendjének minden áron való megváltoztatását, a Ház szabályainak szigorítását. És bárha ez irányban a kezdeményezés és a határozathozatal kizárólag a képviselőház autonóm hatáskörébe tartozik, mégis a kormány és pártja meghajoltak a királyi parancs előtt, sőt annak honorálása érdekében még az erőszak eszközétől sem riadtak vissza. A nemzet ítélete elkárhoztatta ugyan az erőszak politikáját és erőteljes nemzeti kormányzást követel, az uralkodó azonban az 1867. évi XII. törvénycikknek egy csinos képzeletű, new-yorki magyar levelező kötetlen beszédben irt epikus költeménye. Igen, tisztelt olvasó, ön, aszerint, amint kételkedő vagy kevésbbé kételkedő természetű, igy vagy amúgy vélekedik. De ön és az önhöz hasonlók együtt, összesen legfölebb százezren vannak. Ellenben milliókra megy a száma azoknak, akikhez ez a new-yorki hír szintén el fog érkezni, mert a népszerű hírlapok révén az eféle érdekesebb újság ma már mindig eljut az analfabétákhoz is; milliókra megy a száma azoknak, akik ezt a negyven millió dollárt készpénznek veszik, akik a new-yorki románcot szépnek, megkapónak, példaadónak, buzdítónak találják és akiknek a képzeletét a szredistyei nábob soha meg nem történt kalandja éppen olyan sokáig fogja foglalkoztatni, mint amily sokáig foglalkoztatták hajdan az ön képzeletét Robinson Crusoe története, Gulliver regénye, vagy az Ezer gyér meséi. A sajtó ma nem: az egyik nagyhatalom, a sajtó ma az első, a legnagyobb hatalom a világon. A nagy középpontoktól messze eső, természettől elzárt, elrejtett zugokba, ahova a többi hatalom nem juthat el, ahol a többi hatalom nem is kereskedik, eljut a repülő betű, a maga roppant befolyásával. Ezzel a befolyással ma már semmi se versenyezhet. Az újság mindenüvé elhatol, mindennap, milliárd és milliárd ügyvivője van; többször prédikál, mint bármely eszme papja; amikor pedig nem prédikál, csak mesél és a tanulság kihámozását az olvasóra bízza, még hatalmasabb, mint egyébkor. Az a történet, mely minden nagy újságban, minden komoly újságban benne van, a közvetítő, a kis újság révén, melynek híreit az írni-olvasni nem tudóknak is felolvassák, vagy elmesélik, mindig hatással van tömegek eddigi gyakorlati értelmezéséhez ragaszkodva, a magyar államnak nemzeti alapokon foganatosítandó továbbépítését megtagadja. Ámbár ilyképpen a magyar politikai élet alakulásában a kérdés a nemzet önrendelkezési jogán és a magyar állam különálló, független individualitásán, vagy pedig függő tartományi jellegén múlik. Magyarország még most is azt a páratlan látványt nyújtja, hogy, egy számban és súlyban tekintélyes parlamenti magyar párt magatartása teszi lehetetlenné a nemzeti követelések győzelmét. Sehol másutt a világon ily állapot még csak képzelhető sem volna. Amikor a nemzet jogainak érvényesítéséről van szó, a nemzeti szuverenitás kérdése forog kockán, akkor mindenütt elhallgatnak a párttusák és a nemzeti közszellem egygyé tömöríti az állam minden fiát. Csak Magyarország tesz kivételt, mert minden csapás és szenvedés dacára, mind a mai napig sem fejlődött ki magyar nemzeti közszellem. Csakis ennek hiánya teszi lehetővé az alkotmányellenes kísérleteknek még csak gondolatát is. Mert ha volna egységes nemzeti közvélemény, mely a hazaárulás erkölcsi bélyegét nyomná azokra, kik ily kísérletek eszközéül és támogatására ajánlkoznak, akkor nem akadna magyar ember, aki alkotmányellenes, vagy akár csak a nemzet közvéleményével, a nemzeti közmeggyőződéssel ellentétes kormányzásra vállalkoznék. Ennek tudata és szükség esetében gyakorlati tapasztalása pedig más csírájában elfojtaná a törekvést, hogy egy közel húszmillió népességű államot mesterségesen béklyóba verjenek, hogy egy kulturnemzetet másképpen kormányozzanak, mint azt évezredes alkotmányára támaszkodva a nemzet egyeteme követeli. Csakhogy Magyarországon eddig bármely fejedelmi programoi számára gondolkodására és elhatározására, néha olyan nagy és mély hatással, hogy e hatás eredményétől, a szembeszökő általános jelenségekből az újság kiszámíthatatlanul rengeteg erejére kell következhetnünk. És mit olvasunk az újságokban — például — Amerikáról? Főképpen azt, hogy Amerikában milyen szertelen vagyonok vannak. Körülbelül azóta, amióta a magyar újságok is, legalább összeségükben, nagy elterjedésnek «örvendenek», alig múlik nap, hogy minden újságban benne ne legyen egy pár amerikai hír vagy «vegyes», melyek a legtöbbször arról szólnak, hogy Amerikában mily elképzelhetetlen gazdagságok vannak egyes emberek birtokában, hogy az amerikai «milliárdosok» micsoda fényűzést űznek s hogy a new-yorki pénz- és egyéb királyok feleségei, leányai és kedvesei milyen szeszélyeket engedhetnek meg maguknak. Ha valaki összegyűjtené és könyvalakba foglalná mindazt, ami a magyar újságokban a Vanderbiltekről, Astorokról, Gouldokról, Rockefellerekről, Carnegiekről, és Pierpont Morganokról, mint újdonság és «különféle» megjelent: ezekből a könyvekből olyan könyvtárat állíthatna össze, amekkora könyvtáruk aligha van ezeknek a pénzfejedelmeknek. Ellenben vajmi ritkán olvasni arról, hogy a szertelen vagyon Amerikában is kivétel. Összeségükben ezek a hírek átkozottul hamis képet adnak Amerikáról. Amint hogy az ifjúság számára itt, optimista felfogású elbeszélésekből azt következtetheti a gyermekifjú, hogy a földet emberalakú angyalok népesítik be, s amint hogy a francia regényekben több érdekes márki és több észbontó szépségű grófkisasszony szerepel, mint ahány lakosa van egész Franciaországban, ezeket a léptennyomon felbukkanó amerikai apróságokat él-