Pesti Napló, 1905. augusztus (56. évfolyam, 210-240. szám)

1905-08-01 / 210. szám

f Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1905, augusztus 1. SIO. Sxmni A szociális lelki­ismeret vezérli politikán­kat, nekünk tehát semmi okunk sincs védekezni a szocialisták újságjának ká­­­­romkodása ellen. De sajnáljuk, hogy az olyan komoly számbavételre joggal as­piráló pártnak, a magyar közvélemény e széles és erős rétegének vezetősége ■ olyan utakon tévelyeg, amelyekről ir­tózva térne le, ha egyszer úgy látná ma­gát, amilyennek a szociáldemokrácia legkomolyabb köreiben már jó ideje látják. Sikerült tehát a magyarországi szo­ciáldemokrata pártnak új bálványt sze­rezni Kristóffy «magánember» t­r szemé­lyében. Mert csakis a bálványozó tisz­telet alkalmas rá, hogy a szociáldemo­­­­krácia a magánember kijelentéseiben az igéretf­öldjének kecsegtetését lássa, de a parlamenti ellenzék hivatalos kijelen­téseit semmibe vegye. Az ellenzék­ ün­­nepies programmokban nyilatkozott, Kristóffy pedig ünnepiesen kijelentette, hogy az ő nyilatkozata nem egyéb ma­gánábrándozásnál. A bécsi «Arbeiter­zeitung» ezt a magánábrándozást pa­raszt­fogásnak mondta, a magyar köz­vélemény pedig a megfogott paraszton fölháborodott s a fogdosó szélhámossá­gon mosolygott. De mondott Kristóffy magánember Úr olyasvalamit is, amit egyelőre a közvélemény is számonkér­­het tőle. Azt mondotta, hogy mint mi­niszter betekintett a választói jog dolgá­ban gyűjtött hivatalos adatokba s azt látta belőlük, hogy az általános vá­lasztói jog a magyar nemzeti államot meg fogja erősíteni. Ez volt a szavai értelme. A miniszter tehát fölhasználja a kormány adatait, hogy aztán a magánemberi inkognitóba bur­kolózván, bujtogassa a szocialistákat a koalíció ellen. S ez a miniszter vagy ez a magánember egyre azt hangoztatja, hogy neki nincs más missziója csak az, hogy a többség kormányzatát előké­szítse, s hogy nem dolga a kezdemé­nyezés és törvényalkotás. Nem rekriminálunk a magánember visszaélése ellen, de követeljük, hogy a miniszter jóvátegye azt a visszaélést. Azokat az adatokat a kormányok nem Kristóffy magánember úr magánhaszná­latára gyűjtötték, azokat az adato­kat a nyilvánosság rendelkezé­sére kell bocsátani. Szépséges mo­nopolista szövetségi alakult azon a híres audiencián. Kristóffy úr monopolizálja a választói jog adatgyűjteményét, Bo­kányi úrék monopolizálják az általános választási jogért való küzdelmet. Az utóbbi monopólium a nemzeti politikát a választói jogért való síkraszállásban nem zavarja, de Kristóffy úr monopó­liuma ellen a közvéleménynek tiltakoz­nia kell. Kristóffy a saját vallomása szerint a választói reform dolgában csak­ han­gosan gondolkozó magánzó,­­ a koa­líció pedig még Kristóffyék kijelentése szerint is a kormányzat hivatalos váro­mányosa. Még a zugkormány is azt vallja, hogy a szövetkezett ellenzéknek a belügyi reformok terén a nagy alkotás lesz a kötelessége és mégis Kristóffy úr magánhasználatra visszatartja a leg­nagyobb reform adatgyűjteményét, s ez adatmatéria alapján az ellen a koalíció ellen lázít, amely csakis meggyőződés, nem pedig pozitív adatok alapján foglal állást a választói reform dolgában. Ez álnok politikai játék. Ha igaz az, amit Kristóffy úr mondott, hogy ugyanis a gyűjtött adatok az általános választói jog veszélytelen voltát bizonyítják­, ak­kor ez adatok az egész közvélemény és a kormányzat várományosának fölvilá­­gosítására valók, nem pedig a közvé­lemény megosztására, a választói jogért való küzdelem meghamisítására, a zug­kormány magánagitációjára. Látni akar­juk azokat az adatokat, látni akarja őket a közvélemény. Hadd múljon el azoknak is az aggodalma, akik nemzeti szem­pontból talán félnek még az általános választójogtól. Hadd lássa mindenki, hogy az általános választójog életbelép­tetése egy minden veszedelem nélkül megvalósítható követelménye a nemzet parlamentáris életének, nem pedig csak taktikai jelszó, amit most innen is, on­nan is előrángattak csak azért, hogy vele agyonüssék, vagy legalább elodáz­zák, a nemzeti követelményeket, szívbe osonó, alázatos, csengő lenni, mint annak­­előtte. Valahányszor kimondotta az alamizsna­­kérő szózatot, az mindig úgy hangzott, mintha azt mondta volna: — A közbeszóló urat másodszor rendre­­utasítom! És ennek meg voltak a súlyos következ­ményei, mert ha hazamenet megszámlálta a keresetét, mindig kevesebb volt az. Régi kliensei egyre több tisztelettel «elnök ur»-azták és egyre kevesebb pénzt adtak neki. De hát Vak Tóbiás bőséges kárpótlást ta­lált mindezért a közügyekben, amelyeknek lán­goló szivű bajnoka volt. Minden választmányi és közgyűlésen buzgón elnökölt és személye­sen intézett el minden hivatalos aktát. Talán így ment volna ez időtlen időkig, ha a véletlen csúfus kettőbe nem szegi a dolgok csöndes menetét. Az történt, hogy a közgyűlés egy küldött­séget menesztett a rendőrfőkapitányságra, a kéregető-ügyosztály vezetésével megbízott segédfogalmazó gyakornokhoz. És e küldött­séget Vak Tóbiásnak kellett vezetnie. A derék öregnek megdobbant a szíve erre a nagy tisztességre, hogy egy valóságos rend­őrségi segédfogalmazó gyakornokkal fog szem­­től-szembe állani, szónokolni fog hozzá, sőt... sőt talán kezet is fognak a végén. De aztán egyszerre elszomorodott, amint végignézett magán. Hát bizony, a ruházata egy csöppet sem volt méltó ahoz az előkelő álláshoz, amelyet ő képviselt. Okvetlenül kel­lett volna egy fekete kabát és egy kürtő­kalap. Volt egy ószeres ismerőse, akinél mind­ezt jutányosan megkaphatta volna, ha lett volna pénze. De nem volt. * Azaz dehogy nem volt! Hiszen ő kezelte az egyleti pénztárt, amelybe máris tizenkét forint harminchat krajcár gyűlt be tagsági di­jakból. Rövid lelkitusa után meggyőzte önma­gát, hogy az egyesület érdekében van szükség erre a kiadásra. Megvette hát a kabátot, ka­lapot és a pénztárkönyvbe beírta: — «Az elnök urnak beruházási kölcsön... 4 forint 22 krajcár.» Így aztán a tisztelgés a legünnepélyesebb formában folyt le. A segédfogalmazó gyakor­nok úr ugyan nem fogott kezet az elnökkel, de megkínálta egy cigarettával, amit az­­ élete legszebb emlékei közé tett el. Ám a legközelebbi közgyűlésen Fellábú János, aki a legszélsőbb ellenzék padsoraiban foglalt helyet, szenvedélyesen megtámadta a beruházási kölcsön ügyét. Sziláján mondta: — Míg mi hűségesen rakjuk össze fillé­reinket, amelyekhez a munkás emberiség ve­rejtéke tapadt, addig az elnök úr gőgös ha­talmi polcán dorbézolja el pénzünket! Féllábú János leleplezése fölkavarta a szen­vedélyeket. A közgyűlés bizalmatlanságot sza­vazott az elnöknek és Kezetlen Miklós, az el­lenzék egyik tagja, sajátkezüleg cibálta őt le az emelvényről. Vak Tóbiás sírva, sápadtan hagyta ott a közgyűlést és elindult a «Léda»-kávéház felé. Útközben beragasztotta a szemét enyvvel és megtörten rebegte: — A közügyek!... Koldusbotra juttattak a közügyek! Aztán odaállott a kávéház elé és alázatosan dörmögte: — A szegény világtalannak!... És a vidám lumpok nyájasan m­­viták neki: — Jó estét ellök úr! És nem adtak neki semmit. A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, julius S1. Még a deési beszéd hatása alatt állva, az ország már báró Bánffy Dezső holnapi sze­replése elé néz érdeklődéssel. Az új párt ve­zére résztvesz (3-Budán az ottani párt megala­kulását előkészítő értekezleten s ez alkalom­mal, hallomás szerint, részletesen megvilágítja, terveit és azokat az okokat, amelyek most kettőzött energiával küzdelembe vitték. A kormány oldaláról rémüldözve haran­goznak az akciója elé. A hatvanhetes pártok tömörülése, amelyről ma gróf Apponyi Al­bert is várakozásteljesen és megnyugvással teljes bizalommal beszélt, a szabadelvű párt szétzüllését vonja maga után s félhivatalos tollak máris lázasan percegnek Bánffy és An­­drássy terveinek megvalósulása ellen. A fél­­hivatalos «M. Nemzet» ma igy nyilatkozik az uj alakulásról: Lehető-e, hogy a szabadelvű párt, amely mind e mai napig azt hirdeti, hogy a kommandó­­nyelv magyarosítását helyesli ugyan, de korona és nemzet­közi konfliktus felidézésére elég fontosnak­ nem­ tartja, most azokhoz álljon, akik e kérdés körül a kérlelhetetlen harcot hirdetik? A mi nézetünk ez. Amíg a kibontako­zást attól teszik függővé, hogy azon egyetlen rész­letkérdés, a vezényleti nyelv megmagyarosítása ke­­resztülvitessék, addig a kibonyolítás sem­mivel sem halad előre, akárminő új alaku­lások jönnek is létre. Ha akad egy majoritás, mely­nek lesz bátorsága nyíltan hirdetni, hogy az or­szágot egy ilyen aránylag csekély je­lentőségű kérdés miatt pusztulni hagyni ne­ki szabad­, akkor a kibontakozási műve biztosítva lesz, álljon bár ez a többség a koalíció alapján. Vagy létesüljön a 67-es pártok koalíciója következtében. Addig azonban képtelenek vagyunk belátni bárminő Új alakulás praktikus hasz­nát és értékét.­­ . . j­­ : A kormány lapjának ez a kelletlen pesszi­mizmusa mindenesetre fokozz­a a bizalmat Bánffy vállalkozásának sikere iránt. Mert az elképzelhetetlen, hogy az egységes magyar nemzet kívánsága is megtörjék egy­ idegen udvar intrikusainak a mesterkedésén. A nemzetközi szociáldemokraták egész erővel nekiláttak az általános választói jog és Kristóffy erre vonatkozó nyilatkozata kap­csán tervbe vett agitációnak. Ma elhatározták, hogy az általános választói jog érdekében és a politikai helyzet kellő megvilágítására két­százezer röpiratot bocsátanak ki és a jövő hónapban kétszázötven népgyűlést tartanak, külön országos népgyűlést is Budapesten. Az új rezsim tehát nekik nagyon beütött. Hogy pe­dig agitációs jelszóban, melyet a koalíció ellen fordíthassanak, sehogyse legyen hiány, a bel­ügyminiszter hirdetteti, hogy szeptemberben törvényjavaslatot akar beterjeszteni a Ház elé­­ az általános titkos választói jogról. Ilyen kilátások között kezdte meg báró Fejérváry Géza fürdőzését Karlsbadban, ahol augusztus közepétől kezdve Kossuth Fe­renccel alkalma lesz találkozni. Mai híreink itt következnek­: A miniszterelnök Karlsbadban, Karlsbad­ból jelentik. Báró Fejér­váry tegnap délelőtt tizedfél órakor a busziehrádi­­vasúton ideérkezett. M állam.

Next