Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)

1906-01-02 / 1. szám

2 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1906. január 2­­1. szám. szólni és ilyen kijelentések elfogadásá­val nem lehet békét kötni. A táborszer­nagy is jól tudja ezt és amikor szem­fényvesztő módon elszaval néhány má­soktól megfogalmazott frázist a béke reménységéről is, úgy fest, mintha egész életében intrikát szőtt és nem a becsü­let fegyverét, a kardot, forgatta volna! A harcz hangulatában megyünk bele tehát az új esztendőbe és a nem­zetre, mindenekfelett pedig a törvény­­hatóságok tisztviselőire, akikről ma minden beszédben az igaz elismerés meleg hangján emlékeztek meg, még nagyon sok nyomor és szenvedés vára­kozik. De erősítse meg mindegyikünk­­nek hitét az a reménység, amelynek Justh­ Gyula oly szép szavakban adott kifejezést, hogy ,,a nemzet ősereje, szi­lárd kitartása, türelme, alkotmányához és törvényeihez való állhatatos ragasz­kodása csodát fog művelni, és a küz­dőknek meghozza a várva várt diadalt! A politika új esztendeje. Budapest, január 1. Azok a beszédek, amelyek az új év alkalmából az egyes pártokban elhangzot­tak, a politikai helyzet változatlanságát hirdetik. Báró Bánffy Dezső egyáltalán nem is nyilatkozott róla, szerinte most nem is alkalmas, de nem is lehet még a jövő eshe­tőségeiről szólni. Kossuth Ferenc, gróf Andrássy Gyula, Justh Gyula egyformán hangoztatták, hogy a békés és becsületes megoldás kedves és óhajtott célja az ellen­zék küzdelmének. De ez nem lehet olyan megalkuvás a körülményekkel, melyhez a nemzet jogainak elárulása árán juto­at. És ha valamennyien kifejezést is adtak an­nak, hogy a nemzet ereje diadalmasan megállja a próbáltatásokat és a többség ál­láspontja végre érvényesül, optimista szem­mel egyikük sem nézett a várható fejlemé­­­­nyek elé. A legnagyobb jelentősége gróf An­drássy Gyula újévi beszédének van, aki energikusan hirdette a harcot mindaddig, amíg a békés megoldás elfogadható bizto­­sítékai nincsenek a nemzet birtokában. Fi­gyelmeztette a király, hogy az elgyengí­tett és demoralizált állam trónja nem elég támaszték neki s a belső, szükség nélkül fo­lyó harc reá a nagyhatalmi állás megrendü­lésével és a hadsereg harcképességének el­­zű­llésével jár. Kossuth Ferencnek is volt üzenete a király címére: rámutatott, hogy a nemzet ellen intézett támadás a nem­zet­nek sem morális, sem gazdasági erejét nem törte meg s a tények logikája az volt, hogy a függetlenség tábora növekedett és nő egyre hatalmasabbra. Justh Gyula pedig azt a megyőződését juttatta kifejezésül, hogy a nemzet minden sziklákon, minden örvényeken és minden poklokon keresztül be fog kerülni a biztos kikötőbe. A szabadelvű pártban Hieronymi Ká­roly üdvözölte a beteg Tisza távollétében az ősz elnököt, báró Pod­mamiczky Fri­gyest. A volt miniszter, akinek gyöngéd érzelmei a Fejérváry-kormánynyal sze­im­­ben nem ismeretlenek, egész erejével a­­ nemzeti küzdelem ellen fordult. Kétségbeej­tő körülmény gyanánt mutatott arra, hogy „egy régi törvény elm­gyarázása révén“ a törvényhatóságok nem teljesítik a kor­mány rendeleteit és nem vállalják a rájuk küldött főispánokat. Szerinte a nemzeti vív­mányokért az alkotnán­yt veszélyeztetni nem szabad s a válság áhe­len fejleményéért az ellenálló nemzeti tét­­ezőké, a több­ség vezéreié a felelősség, akik nem vállal­ják a kormányalakítást. Hogy ez a beszéd a szabadelvű pártra milyen hatást tett, az egyelőre ismeretlen, de hogy az országban ismét fokozni fogja azt az ellenszenvet, amit a párt politikája keltett benne, ahol nem fér kétség. Báró Fejérváry Géza is beszélt néhány haladópárti hívének. Ugyanazt mondta, amit Hieronymi, csakhogy szelídebben és bátortalanabbul. A válság komplikációiért a koalíciót tette felelőssé, mely nem telje­síti a kormányalakítás kötelességét; kon­statálta, hogy a kormány és hívei az igazi hazafiak, mert nem hagyták oltalom nél­kül­­ a törvény megtámadott tekintélyét. A beszéd vége újból fölhívás a koalícióhoz,­­ hogy szerelje le az elveit, árulja el a nem­zet jogait és vállaljon kormányt. Az újévi beszédekből, amelyek­­­sze­rint csak ridegebbé teszik a helyzet meg­ítélését, az alábbi tudósításaink számol­nak be: A függetlenségi pártban, Kossuth Ferenchez az újév alkalmából az or­szág minden részéből tömegesen érkeztek az üdvözlő táviratok és a levelek. Élő­szóval elsőnek reggel tíz órakor a Budapesti Egyesült Asztaltársaságok Köz­pontjának tíz tagú küldöttsége köszöntötte Kossuthot, aki Szilágyi Károly beszédére mondott válaszában elmondta, hogy él benne a hit, hogy igazságos ügyünk diadalmaskodik. Ezután a hete­dik kerületi függetlenségi párt ötven tagú küldött­ségét fogadta Kossuth, aki dr. Földeák Gyula be­szédére többek közt ezeket mondta: — Az alkotmányos harcnak megvannak a maga kellékei, az első köztük, hogy a harc higgadt nyugalommal folyjék, hogy az ész irányítsa s a szív csak bátorítsa. Igaz, hogy most békehírek jár­nak, de a nemzet addig a maga részéről járjon az ed­digi után és folytassa küzdelmét, mert ezek így ve­­zethet­nek a béketárgyalások eredményre, ha azt látja a végrehajtó hatalom, hogy azok nem a gyen­geségnek, hanem a mérsékletnél: jelei. Eddig a tár­gyalások eredményre nem vezettek, de itt titkolód­zásról nincs szó, hanem csak arról, hogy az ország­nak ilyen fontos ügyei teljes nyilvánossággal nem tárgyalhatók addig, míg valami konkrét eredményre nem jutottunk. Abban bízhatnak, hogy mi semmit nem tanácsolunk a nemzetnek, ami akár érdekével akár jogaival meg nem egyezik. A mostani küzde­lem nem végződhetik úgy, hogy a nemzet megadja magát, ez csak úgy végződhetik, hogy a­ király jo­gai és a nemzet jogai egyenlő mértékben érvénye­süljenek. Ezek az eszmék vezetnek engem és társai­mat. Én azt hiszem, hogy ebben az országban támo­gatásra fogunk találni. Mi a hatalomra nem vágyó­dunk, én részemről megvallom, hogy a hatalomtól irtózom, mert azzal olyan kötelességek járnak, a­melyeket a mai időkben az én elveimmel nagyon ne­héz teljesíteni, de azért, én is,a barátaim is a nemzet­nek rendelkezésére állunk, majd ha az idő eljön,­rde, hogy ez az idő közel van, vagy távol, vagy hogy eljön-e, azt nem tudjuk sem én, sem társaim. Ezután a Magyar Tanítók Otthonának küldött­ségét fogadta Kossuth, melyet Száva Gyula vezetett. Ekkor már gyülekeztek a függetlenségi és 48-as párt tagjai is, akiknek nevében Saághy Gyula üdvö­zölte Kossuthot és többek közt ezeket mondta: Meg vagyunk győződve, hogy a nemzet tel­jes áldozatkészséggel folytatja a rákényszerített harcot és­ küzdelmet. Sziklaszilárdan áll hitünk és reményünk, hogy országunk mostani káoszából Ma­gyarország állami függetlenségének, jövő nagyságá­nak képe fog megvalósulni. Semmiféle erőszakosko­dás nem fogja a nemzetet letéríteni útjáról és meg­akasztani kitűzött nagy nemzeti céljainak megvaló­sítására irányzott törekvéseiben. Az üdvözlő beszédre Kossuth Ferenc az alábbi választ mondta: mindezzel azonban nem törődöm, mert töké­letesen meg vagyok elégedve az úgynevezett önzetlen jó barát méltóságával, mely a ka­tasztrófa után vérszegény kárpótlásomul jutott. Mindezeknél fogva e sok gyenge fe­csegés erőteljes pointje gyanánt legyen sza­bad önt tisztelettel arra kérnem, hogy vegye vissza ezt az ezer forintot és ne kívánja, hogy Gyurka az amerikai hatóságok körmei közül kiszabaduljon. Jobb neki, ha a fogház­ban marad. — Nem akarom, hogy szenvedjen! —­ Helyes. Ez nagyon szép öntől, főleg ha tudja, hogy miért dugta be a kitűnő new­­yorki alderman Gyurkát a fogház enyhe falai közé. — Ön tudja? — Igen, én tudom. •— Nekem nem írta meg. Csak annyit írt, hogy valami adósság miatt tartóztat­ták le. — Elhiszem, hogy nem részletezte az adósság természetét. Méltányolom is, hogy az ilyesmit nehezen valja be jó ízlésű ember, bár azt a másik óriási ízléstelenséget, hogy szabadulására elvált hitvesétől rimánkodja a segítséget — minden habozás nélkül el­követi. Lássa, ennyit ér Gyurka. Ne nézzen ily kelletlenül rám: nem gyanúsítok ezúttal sem, nem is rágalmazok, csak megint konsta­tálok. Ez valami pokoli szomorú örömöt okoz a szívemnek — ne irigyelje. Szóval, jobb, ha Gyurka a fogházban marad, amíg kötél­nek áll. . — Nem értem . . . Mire céloz? — Arra, hogy ön valóban sajnálja és azt akarja, hogy megjavuljon, megkomolyod­jék és tisztességesen élje le életét a tengeren túl, ahonnan — más egyébb kényes tört csere­pei miatt sem térhet többé vissza — akkor nem szabad módot nyújtania, hogy kiszaba­duljon a hurokból és ismét sarkára keljen a könnyelműség lapos vizein az abszolút erköl­csi és fizikai bukás felé. — Világosabban! Ez csak frázis . . . — Téved, ez az igazság. — Azt akarja velem elhitetni — — Nem akarok elhitetni semmit! — Tehát arra céloz, hogy valami . . . csúnyaság miatt tartóztatták le? — Olyasforma. — Tudni akarom, hogy miről van szó! Ha ön barátom, amint mondja, akkor nem célozgat, nem sejtet, nem beszél rébuszokban, hanem megmondja nyíltan, hogy ezt, vagy azt tette ... az a szerencsétlen. És rám bízza, hogy sajnálkozást fogok-e érezni iránta, vagy mást . . . amit megérdemel. Őszinte választ kérek öntől­ .— Csak az erőszaknak engedek. — Ne tréfáljon. — Dehogy! Fedezni akarom a hátamat, nehogy utólag azzal vádolhasson, hogy helye­sebben tettem volna, ha befogom a számat és nem avatom önt be ebbe a csúnyaságba. Mert bsz itt csúnyaságról van szó, asszonyom — ha parancsolja, elmondom. — Kérem! Nem vagyok apáca­növen­dék . . . — Én sem vagyok félénk gimnazista, de annak a volt hitvesnek, mégis csak nehéz ilyesmit elmondani. Nem a dologban magá­ban van a nehézség, hanem a Vonatkozásban. Mert ön kénytelen lesz belőle magára vonat­koztatni és amit érezni fog — az sokban ha­­sonlít a megalázáshoz. Ez pedig önök a legne­hezebben tudják elviselni. Röviden, nagysá­gos asszonyom, arról van szó, hogy Gyurka a szabad Amerika földjén is úgy viselte ma­gát, mint itt. Őt azonban nem értik a tréfát, hanem egyszerűen letartóztatták és a legne­­veletlenebb formában kioktatták, hogy vagy fizet 500 dollár hadikárpótlást a bolonddá tett leányzónak, aki bepanaszolta, vagy nőül veszi, vagy pedig leüli a hasonló gáláns delic­­tumra kirótt tíz hónapi börtönt természet­ben. Szabadon válogathatván a három mód között, ő természetesen a legkönyebbet vá­lasztotta — és velünk akarja megfizettetni a kalandot. — Nem, nem! Ez lehetetlen!­lyen csu­­ nyaságra nem képes . . . — Ezért nem szükséges elpirulnia, asz­­szonyom, — elég, ha fokozatosan gyöngülő hangon védelmébe veszi azt a kedves ször­nyeteget. Ez persze semmit sem változtat a dolgon. Gyurka igenis, következetes maradt önmagához és ott is oly szeretetreméltó, ki­kapós, vidám gentleman akart lenni, mint amilyen itt volt. ízlése is ugyanaz maradt, de egy fokkal alább szállt a „tenyeres-talpa­sok“ ranglétráján, mert míg itt ön egy csi­nos szobaleányt kényszerült elcsapni szolgá­latából — ott egy viruló egészségű, termetes szakácsnő-kisasszonyt tüntetett ki férfias ke­gyeivel. — Igaz ez, ügyvéd úr? — Sürgönyözzön, kérem, közelebbi bi­zalmas részletekért Leidl Klára kisasszony­nak, New-York, 16-ik utca. „Hotel Huber“,­­ amelynek rengeteg szállóbeli konyháján az United States e nagyon erélyes leánya alkalmazva van. Kora: harminc év, fizetése: 1 heti 25 dollár, energiája: ötemeletes. FIZ a

Next