Pesti Napló, 1906. július (57. évfolyam, 178-208. szám)
1906-07-01 / 178. szám
2 Budapest, vasárnap __________PESTI NAPL 6. it 906. Julius 1. 178. szám uj többség haladó párti lenne, úgy, ahogy Fejérváry képzelte, az természetesen megkegyelmezhetne a politikai bűnösöknek. De az a nagylelkűség, melyet a jelen kormány és pártja gyakorol halálos ellenségeivel szemben —, az nem igazság, hanem gyöngeség. Az éppen a szomorú, hogy a magyar nemzet nem büntetheti meg ellenségeit. A törvényhatóságok hiába kérik, hiába követelik a Fejérváry-minisztérium vád alá helyezését, a kérvények a bizottsághoz utasíttatnak és ott eltemethetnek,, mégpedig egy határozati javaslattal, amely nem mond semmit. A bizottság mai ülésén maga az igazságügyminiszter ellenezte a radikális indítvatelyt. Az irattár kincsét fogják képezni egy talán szerencsésebb nemzedék tör,ténetírói részére, kik csodálkozni fognak azon, hogy a magyar nemzet választott politikusai milyen gyarlók és könnyelműek valának a XX. század elején.Pedig a vádnak elejtése ezúttal nem könnyelműség,, hanem fájó tehetetlenség. Hát hiszen már Tisza Istvánt vád alá akarták helyezni a novemberi és decemberi merényletekért s akkor ezt is mindenki megokoltnak vélte. Azóta hová jutottunk el? Mikor garázdálkodni kezdtek azok a felfogadott imparlamentáris miniszter elé és akadtak bérenc főispánok és tisztviselők, a társadalom züllöttjei, kiktől megvetéssel fordult el minden tisztességes ember, akkor általános volt a közvélemény, hogy el fog jönni az idő, mikor a visszavívott szabadság ostorával fogjuk mindezeket kiűzni. És ime, itt bujkálnak köztünk, sőt a főváros utcáin nappal, fölemelt fővel lehet őket, sétálni látni. A főbűnösök nagy fizetést húznak életfogytiglan az államtól,h aldsebbek. göökrelégítést kapak, civik hivatalban van ma is s egyet közülök, a békési ex-főispánt, Krosiná-xikat Burián közös pénzügyminiszter éppen ma nevezte ki kormánytanácsosnak Boszniába. Lám, még jutalmat kapnak hazaárulásukért a gonosztevők. Ez így van és nekünk hallgatni kell. Hallgatni talán mégsem, mert melyik paktumban van az megírva, hogy a népképviselőknek beszélni sem szabad. Ámde szavazni csak úgy szabad, hogy a nemzeti Wekerle-kormányt le ne szavazzák! Hogyha pedig Fej érvényt és társait vád alá helyeznék, Wekenle és társai egy napig sem maradhatnának tovább miniszterek. Ez a helyzet, ez a reánk nézve szomorú helyzet. Egy felsőbb hatalom, mely a törvények felett áll, ámbár azokat megtartani és megtartatni köteles, azt tartja, hogy a darabontok az ő miniszterei volt, és ha ezeket vád alá helyezné a panament, a vádnak éle a szent és sérthetetlen koronát érintené. De hát akkor mirevaló az egész felelősségről szóló törvény? Ugyebár azért is szent és sérthetetlen akirály, mert mindenben fedik őt az általa kinevezett miniszterek. Tehát egy miniszter sem volna soha felelősségre vonható. Ha pedig ez áll, az mégis csak abszolutizmus. Tehát most is benne vagyunk az abszolutizmusban — nemde? !*Az imparlamentáris miniszterek és azok kreatúráiminden tettükért abszoluciót nyertek — előre. A paktum feltételeit nem ismeri az országgyűlés. Sohasem közölték egyik párttal sem és csak egymás után tűnnek ki tapasztalásból, hogy mekkora árt kellett a nemzet vezéreinek és általuk nekünk fizetni Fejérvárynak ama közbenjárásáért, hogy Bécsben a koalíciós minisztérium kinevezését meg nem akadályozta. Tehette volna, de szabadulni akart maga is és a király -Visszarettent az esküszegéstől és annak következményeitől. Átvehették a kormányt a magyar hazafiak oly feltétellel, hogy nemcsak a hatvanhetet, fogják megtartani, nemcsak újoncokat és pénzt adnak s a rendkívüli hadi szükségletek száz millióit szavazzák meg, nemcsak meghagyják az egységes vámterületet 1917-ig és beiktatják a rossz és törvénytelen kereskedelmi szerződéseket, de még azonfelül büntetlenséget is biztosítanak az alkotmány és népszabadság rablóinak. Máskülönben az osztrák abszolutizmus nem találna, többé Magyarországon eszközöket, ha ismét meg akarja kísérleni hazánk bekebelezését. — Majd mindjárt elmondom — felelte a Száraz parasztasszony.És el is mondta a „rendelését“, öntsenek tele egy kulacsot tiszta, jó borral, mennél erősebb, annál jobb, a bort forralják föl és tegyenek bele annyi tiszta mézet, amennyi a kulacs egy harmadrészébe belefér. Na most újra tegyék tűzre és addig forralják a mézes bort, amíg az a kulacsba ismét bele nem fér. Tehát a fölös mennyiséget el kell forralni. Ezt aztán igya, amikor jól esik. Ékomra, víz helyett, evés után, szóval mindig, valahányszor megkívánja a folyadékot. Ha elfogy, újra főzzenek egy másik kulacsravalót. — Ha ezt betartja, akkor nem lesz semmi baj. A mézes bort természetesen elkészítették. És kínálták is vele az öreget szélüibe, hosszába. .— Igyék kend, édesapám. ■— Igyon kend, párom. Jót tesz-e?... Érez-e kend valamit? Erre Dakáné volt kiváncsi, aki negyednapra igen megkönnyebbülten vigasztalta öreg párját: — Lám, lám, mégis csak jó szer ez. Se a hasa, se a lába nem dagadt már kendnek. — Én is úgy nézem — mondta rá némi örömmel Daka Péter. — De csakugyan . . . Egy csöpp különbség sincs a két láb között. — Nincs ám . . . Pedig sok különbségvolt. — Sok bizony . . . No, az Isten áldja meg minden lépésibe ezt a Vera nénit, mégis csak jó-e ez, amit kommendált. Nyolcadnapra megjött az öreg étvágya is. Egy bögre friss tejet, délbe krumplit vagy tarhonyát a levesben, este már a szalonnát is el-elfogyasztgatta. Hála Istennek no, kilábal a hajból. Már a járdányi ereje is megjött. Csak még a pipa nem esett jól. A pipa, ami az egészségnek is fokmérője. Ettől még mindig elcsavarodott a feje. Pedig hej, de élvezetes jószág volt ez mindig amióta a legénykor rászoktatta. Előbbvaló volt még az ebédnél is. No mindegy, majd megjön az is. Egyszerre nem lehet mindent kívánni. Elég már az is, hogy a szer jónak mutatkozik, a puffadást végleg elmulasztotta. Olyan űrnapja körül egy vasárnap találkoztam a ház előtt Dakánéval. A templomból jött, vecsernyén volt, kezében a mángolt fehér zsebkendő, meg a nagy szemű olvasó az ezüst feszülettel. — Jónapot szomszédasszony. Adjon a jó Isten. — Hogy vannak? •— Csak lassacskán. — Hát az öreg szomszéd? Szeméhez emelte fehér kendőjét az öreg asszony és összecsücsörödött a két ajka. Láttam, hogy szeretne sírni. Bizonyosan nyomja valami a lelkét. Valami bánat, talán félelem, amit a párját féltő szív sugallat a léleknek. — Jobban van? — kérdeztem. — Volt csak ... De most megint roszszabbul érzi magát. — Mit szól az orvos? Rám nézett félénk kék szemeivel, olyan lett az arca, mint a gyereké, aki nem mer — Az orvos? ... Hát tudja kérem, nem nézettük még meg az orvossal. — Csodálom. Miért nem? — Csak javasasszonynyal . . . Mert tete-szik tudni, az ember vár is, hátha javul, meg aztán úgy gondoljuk, talán így jobb lesz. Pedig dehogy így igaz. Egyszerűen fél az úriembertől. Nincs hozzávaló bizalma. Azonfelül pedig vissza- tartja az a csodálatos takarékoskodás, mely a nép vérében fekszik, s amely az egyedüli eszköz, hogy tudatlansága dacára is vágyó-honosodjon kétkeze munkája mellett. Különösen a betegségeknél tapasztalja az ember az érthetetlen és valóban csodálatos hitet, melyet féltékenyen ápol a paraszt. A jelszava, hogy fűben, fában hagyta az Isten az orvos-ságot és hogy ennek a fölismeréséhez tapasz- talat kell csupán. Ezt a tapasztalatot pedig megszerezheti bárki, az Írástudatlan is. Egész kötetre való jegyzetek szaporodtak együvé az idők folyamán nálam, melyeket a nép közötti kocorgásomban szedtem összearról, hogy mit mivel gyógyít a nép. Mit mire használtat föl vele a babonaság. Mert hiszen ez az ősi homályosság voltaképpen az alapja minden dolgoknak. És sajnos, ebből a középkori állapotból nem hogy kiragadnák őket azok, kik hivatva vannak erte, sőt még inkább befogják a szemüket. így, hogy csak egy példával éljek, a „balázsolást“ említem föl. Mi a balázsolás? Az elme elsötétítése. Hazug félrevezetés. Nem egyéb. Aki ezt műveli, aki nem a szeretet vezérli. Mert a szeretet világosságot gyújt. Elűzi a valótlanban való vak hitet. A balázsolás nem más, mint egy ostoba egyházi szokás. Nálunk cselekszik ^(Mi meg ,Krisztus 4 egy lázállak fölszentelt szól* Budapest, junius 80. A képviselőház hétfőn délelőtt tíz órakor formális ülést tart, melyen megállapítják' ;_ a keddi érdemleges ülés napirendjét. Krcsmarik kormánytanácsos. Magyarországon vidáman meg lehet halni, mert ha itt nem is támad fel valaki, egész vigan boldogulhat Boszniában. Krcsmarik Jánost a Fejérváry-kormány kinevezte Békés megye főispánjává és egy emberi számítás szerint ezen a földön be kellett fejeznie a nyilvános szereplését. Miután pedig áll a paktum, s a legnyomorúságosabb megyei dijnokot is kirúgták a hivatalából, mert lemásolta a törvénytelen főispán rendeletét. Krcsmarikot kinevezték a bosznia-hercegoviniai országos kormányhoz kormánytanácsossá. Báró Bullán ezzel a méla akkorddal búcsúzik a magyar delegációtól. Ezek után Kubinyi Géza, Cseresnyés János és Rudnay Béla is jogos önérzettel felvethetik a kérdést, hogy velük mi lesz. Voltak ők is olyan legények, mint Krcsmarik János. A képviselőház bizottságaiból. A mentelmi bizottságnál ma délelőtt kilenc órakor kellett volna ülést tartania. Imivel azonban a mentelmi bizottság tagjai nem jelentek meg határozatképes számban, az ülést nem tartották meg, hanem elhatározták, hogy jelentést tesznek az elnöknek, hívja föl a mentelmi bizottság tagjait, hogy pontosabban jelenjenek meg a bizottság ülésein. — A kvótabizottság hétfőn' délután' négy órakor filést tart. Az alkotmánypárt szervezkedése. Dicsőszentmártonból jelentik: A kiskuküllenjegyei alkotmány'.