Pesti Napló, 1907. június (58. évfolyam, 130-155. szám)
1907-06-01 / 130. szám
/ 1 58-dik évfolyam. 130. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 28 kor. — fill. Félévre_______14 , — , Megye névre — 7 , — , Egy bora____2 , 40 . Egyie szám_________K— fill. Apróhirdetések Era: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel S fillér. Hirdetések milliméter számitálsal, díjszabás szerint. Megjelenik hétfő kivételével naponkint, ünnep atán is. Budapest, 1907. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-ut 27. Szombat, junus 1. Kavarodás. Budapest, május 31. Az ország akoronázási jubileumot, mint az alkotmány ünnepét akarja megünnepelni. A jubileumi törvényjavaslat is ilyennek tervezi az ünnepet. S e törvényjavaslathoz a király is hozzájárult. Nagyon természetes, hogy a nemzet az alkotmány biztosítékait most még türelmetlenebbül várja, mint eddig. Hiszen az alkotmányt talán mégis előbb biztosítani, mint ünnepelni kell. Az alkotmányt meg kell védeni az ellen, hogy ,,a közelmúlt sajnálatos eseményei“ megismétlődvén, újból meg ne zavarják. Maga a király kívánta ezt tavalyi trónbeszédében. Föl kell tételeznünk azt, hogy a király, amikor most hozzájárult ahhoz, hogy a koronázási jubileum az alkotmány ünnepeként szerepeljen, tavalyi kívánságát megismételte. Mert a királyról nem szabad egyebet feltételezni, csak azt, hogy ígéreteit és kívánalmait komolyan veszi. Kivált azokat, amelyeket a trónról ünnepiesen hangoztat. Lehetetlen tehát, hogy az alkotmányt ünnepelni készülő király az alkotmány biztosítását megakadályozni akarja. Most mégis egész komolyan azt a hírt terjesztik, hogy a király nem akar hozzájárulni az alkotmány biztossítékokról gondoskodó törvényjavaslatokhoz. A hít, s komoly formája és alaposságának látszata iagy izgalmat kelt a politikai körökben. Ez izgalom nyomán valóságos kavarodás támadt. A parlamenti körök már a kormány lemondásának lehetőségét, tehát esetleges szükségességét is latolgatják. E körökben gróf Andrássy Gyula belügyminiszter elkedvetlenedését konstatálják, s olyan kalandos kombinációkat fűznek hozzája, amelyeket csakis válságos hangulat érlelhet. Azt híresztelik, hogy gróf Andrássy záros határidőt tűzött ki a garanciális törvényjavaslatok királyi előzetes szankciójára, s hogy e határidő leteltével lemond állásáról. Ebben a naiv határidő-kombinációban senki sem hisz, de mindenki a helyzet komolyságának tüneteképpen fogadja. A miniszter nem állhatott a király elé záros határidővel, de a maga lelkiismerete előtt igenis felmerülhetett az a gondolat, hogy a nagy nemzeti követelmény teljesítését még tovább is elodázni lehetetlen. Ez a követelmény, a trónbeszéd tanú ága szerint, a királynak is követelménye volt. Ha a király mégsem járul hozzá teljesítéséhez, úgy annak a miniszternek, akinek a teljesítést végeznie kell, nem lehet maradása állásában, így kombinálnak a legkomolyabb politikai körök, azok, amelyek a naiv határidő-kombináción mosolyognak. E körök megfigyelik a tüneteket és értékelni igernek őket. Íme gróf Andrássy Clyula megígérte a függetlenségi párt egyik csoportjának, hogy mai vacsoráján megjelenik. Ez a csoport nem annyira vacsorázni, mint inkább elégedetlenkedni gyülekezik. A függetlenségi párt ama részének hangulata nyilvánul meg benne, amely nem ittasodott meg a hatalom birtoklásától. Amely tehát restelkedik az ország közvéleménye előtt, amiért a nagy fogadkozások sehogyan sem valósulnak meg. Kivált az alkotmány biztosítását megfogadó nagy ígéretek. Gróf Andrássy Gyulát e csoporthoz csakis a közös röstelkedés fűzhetné, más közösség nincs köztük. De ez a röstelkedés elemi erővel tör ki az elégedetlenekből. A függetlenségi párti elégedetlenek állítólag egyenesen felszólították Kossuth Ferencet, a függetlenségi párt vezérét, hogy az, alkotmánybiztosítékoknak elmaradása folytán mondjon le miniszteri állásáról. Attól tartanak ugyanis, hogy a függetlenségi párt reputációja megsínyli az alkotmánybiztosi tökök elmaradásába való türelmes beletörődést. Kossuth Ferenc ezt a nógatást visszautasította. A helyzet titkait jobban ismeri, a lehetőségek dolgában jobban Lady Baseham, írta: Szomory Dezső. (Utánnyomás tilos.) Valami Hughes Reves nevű fiatalemberhez, aki a londoni újságírásban állítólag igen előkelő, sőt brilliáns szerepet játszott, volt egy úgynevezett ajánlólevelem. A Gower-street mélyén akadtam rá, ama rettenetes penziók egyikében, ahol esténként, a vendégasztal körül, e földi lét nyomorúságának egypár elragadó példánya csoportosul: holmi dúlt arcú öreg skót leányok, kenyérért lihegők, német hetérák beteges kövérségben és tragikus hajóskapitányok, akik alkalmazás híján a szárazföldön lézengenek. Felmentem a lépcsőn, a nappal is őrködő bús gázlámpák alatt a negyedik emeletre. Az emberem ott lakott a szögletben, a szögleten is túl, a mélyben, a legmélyebb mélyben, ahová a folyosó gázfényes homálya sem ért s ahol barrikádszerü tömegek mögött, nyilván elmaradt vagy lefoglalt málhák mögött a vízvezeték sírva pendült aláhulló csepp-A falakat tapogatva az ajtórészek világos csíkja mentén, végre ráakadtam, a kilincsre, kopogtattam, benyitottam. Egy hosszú, kissé feldúlt szoba volt, aféle szomorú barlang, ahol a meghajszolt vad pihen. De hogy pihent! Az ágyban, a besüppedt matracban, mintegy végérvényesen, szürkén és kopaszan, letörve, megsemmisülve. Mégis elég derűsen fogadott. A nyomornak azzal a boldog reménységével, mely jót vár még a rossztól is. A levelet elolvasta s menten elhullatta, könnyedén, hanyagul, mint egy lord, elegánsan. — Nyissa ki kérem az ablakot, — mondotta. — A függöny tegnap leszakadt, — tette hozzá a tárgyak iránt való sajátos jóindulattal. Egy darab napégette rongy, amolyan avult elefántcsontszinű lógott az ablakmélyedésben. Ami a függönyből maradt. — Nem baj, — folytatta — azért lady Bakham mégis gyönyörű. — Igen, — feleltem tájékozatlanul. És kinyitottam az ablakot. A szomszédból magas falak meredeztek a napsütéses korom sajátos derűjében. Nyár volt. Egy távoli udvarból egy lombos fa is látszott s egy piros női ruha néhány kék virág között a fényben. Már akkor elvágyakoztam innen. Igen különösnek tűnt, hogy ebbe a siralomba ajánlottak bele. A kopasz ember felült az ágyban. Onnan kinézett az ablakon. Nyilvánvalóan a nap állását tanulmányozta. — Legalább három óra van már, — mondotta. — Sőt négy, — feleltem némi ostoba ingerültséggel, amit a hangomból rögtön kiérzett. — Ah, fiatalember — szólott enyhén, — ha tudná, micsoda öröm átaludni az ebédet. — Ebben nem látok semmi gyönyörűséget, — feleltem ridegen. — Sokkal élvezetesebb jól ebédelni. Rám nézett, gondolom egy csöppet megvetőleg. Talán sajnálkozott is rajtam a felsőbbrendű lények ironikus jóindulatával. Egy perc múlt el, egy egész nagy, kínos perc. A gúnyos tekintetében valósággal megfürödtem közben, úgy tűnt nekem, hogy sok mindent mondana még, de láthatólag kerülni kívánja a bonyodalmas polémiát. Továbbá a „jól ebédelni“ is imponálhatott neki valamelyest, minden előkelőség dacára, — ön szokott jól ebédelni? — kérdezte csöndesen, valami leplezett nyomatékkal. — Szoktam, — feleltem önérzetesen. — Én a rendes élet barátja vagyok. — Nagyon helyes, nagyon helyes, — szólott kényedén s egy szál selyem pyjamában kiszökött az ágyból. Ön bizonynyal azért is neheztel rám, — folytatta mosolyogva — hogy a függöny leszakadt s még újat nem varrattam. Nyilván azért is neheztel, hogy ebben az appartementban nincsen olyan agatbe-pszlopos fürdő, rózsákkal behintett medencével, amilyenben például Caracalla lubickolt, nincsenek renaissance tükrök, skót gobelinek és Velasquezek, nincsen semmi, csak egy kopasz korbély, aki estefelé ébred, mint a hold. Egyszóval ön neheztel, amiért hozzám ajánlották. Holott én nagyon jó fiú vagyok. Én egy kitűnő fiú vagyok. Én olyan fiú vagyok, amilyen kevés van e földön. Rám ilten nagy szükség van e földön. De talán parancsol egy cigarettát? — kérdezte előzékenyen. Egy szalmából font szegény kis tárcát rántott elő. Két magányos cigaretta vonult meg benne egymásra dőlve.— Finom, igen finom, — ajánlotta — a király is ezeket szíja, nincs külömb, a legkülömb! — Köszönöm, — feleltem s rágyújtottam. — Nagyon finom, — szólottam mintegy szuggesztióképpen, de meggyőződés nélkül. — No látja, — ragadta meg a szavamat — no látja! Minden igen finom itten. Nézze például ezt a pyjamát. Ez nem lyoni selyem, ez nem manchesteri selyem, oh, a világért sem, — ez japán szövés, pókhálószerűen Mai számunk 23 oldal.