Pesti Napló, 1907. augusztus (58. évfolyam, 182-207. szám)

1907-08-01 / 182. szám

2 Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1907. augusztus 1­. 1­z. szán. De kifogás alá esik az okirat tar­­talma is. Feltűnő benne, hogy a kvóta-meg­­állapitásnál az eddigi gyakorlathoz ké­pest magában álló, szokatlan kivételt statuál. Eddig a korona döntő szava rendszerint egy évre szólt. Ezt a maxi­mális határidőt engedi meg hozzá az osztrák törvény, s az uralkodó máskor mindig ehez tartotta magát. Érthető is volt, hogy miért járt el így. Tárgytalanokká akarta tenni egy év tartamára az ellentéteket, melyek a kvóta kérdésében a két állam közt hosz­­szú idő óta fenforognak. Nyugodt ál­lapotot igyekezett biztosítani a két tör­vényhozás, rendet és biztonságot a kö­zös intézmények számára. Most senki sem érti, mi okból kel­lett ez uzustól eltérni, s az évi provizó­riumot hat havi intervallumra szállítani le. Mely remények fűződnek váljon e rövid lélekzetű nyugalomhoz, s mi jó származhat abból, ha félév múlva a jelen kvótaarány érvényessége lejár s évzárta előtt a két állam ez ügyben is­mét civódni kénytelen. Tán nem magyarázzuk tévesen a korona intencióját, ha e döntést aképp értelmezzük, hogy semleges álláspont­ból egyaránt kedvezni akart a magyar s az osztrák igényeknek. Magáévá tette a kvóta dolgában a magyar küldöttség, a terminus dolgában pedig az osztrák deputáció javaslatát. Csakhogy ez a formaszerű pártatlanság a dolgok lé­nyegében mást jelent. A magyar javas­lat a statusquo fentartását, az osztrá­koké pedig annak megbontását veszi célba. A magyarság nem bír és nem akar az eddiginél magasabb kvótát fizetni, az osztrákok pedig mielőbbi al­kalmat keresnek, hogy azt tőlünk kicsi­karni megpróbálhassák. Magyarország a közgazdasági egyezmény kérdését s a kvótakérdést elvileg szétválasztja, a segédkönyvelőnek, „kifogástalan kondíció­ban“ érkezett meg. Haza vitte és ezúttal ki­vételes gyorsasággal gyümöszölte be az ebé­det, hogy annál gyorsabban neki láthasson a fagylaltnak. Ebéd után a fagylaltot szépen kirakta a tányérra, valóságos szobrászi művészettel tetszetős formába mintázta és nagyot só­hajtva bele akart kezdeni. De e pillanatban csöngetés hallatszott az előszobában. Kipil­lantott és rémülve vette észre, hogy a doktor jön. Dühösen dörmögte magában: — Épen most tudta hozni az ördög! No majd le fogom rázni magamról gyorsan. Az igazi gourmet nem szereti, ha társa­sága akad, nemcsak ama kicsinyes félelem­ből, hogy meg kell majd osztania a falatját mással, hanem főként azért, mert áhítatá­ban zavarja meg idegen emberek jelenléte. Wild úr tehát fájdalmasan bár, de gyors el­határozással eldugta a fagylaltot az ebédlő­­szekrény fülkéjébe. Úgy, hogy más észre ne vehesse, de ő folyton szemmel tarthassa. A doktor belépett és jókedvűen kérdezte: — Hogy vagyunk, hogy vagyunk­? Mint szolgál az egészség? Wild úr komoran felelte: — Nincs semmi baj ... De most meg­bocsáss, édes doktork­ám, sok a dolgom és ... ugye nem veszed zokon ? . . . Igazán sietős privát dolgom akadt. — Ej, ej! Mire való már az a túlbuzga­­lom! Látod, máris észreveszem, hogy nyug­talan vagy. Igen, igen, valami izgatottság iránt. Wild úr a fagylaltra nézett és kedvte­­lenül tiltakozott: —Dehogy is! Ismétlem, hogy, semmi Ausztria pedig a két problémát a meg­oldási időpontban összetolni igyekszik. A semleges uralkodó arbitriuma ez el­lentéteket most aképp egyenlíti ki, hogy Magyarország kedvéért fentartja ugyan az eddigi kvótaarányt, de Ausz­tria kedvéért megrövidíti annak tarta­mát és helyreállítja ily módon a junkui­­mot a kiegyezés és a kvóta­kérdés közt. Vajjon oly biztosak-e a kormá­nyok, melyek e döntést javasolták, a jövő őszszel a kiegyezés sortja felől, hogy meg merik kockáztatni annak a kvótaemelési kérdéssel komplikációját is? — vagy a jövő őszi hónapokat any­­nyira elasztikusaknak vélik, hogy azok­ba bizton belegyömöszölhetők a felhal­mozott függő ügyek: az állambudget, a belreformok, az alkotmánybiztosítékok, a horvát bonyodalom, a kiegyezési harc, a kvóta­háború s a parlament lappangó válsága, mely ugyanakkor készül ki­törni. Hazard politika az, mit a magyar kormány most folytat, akár szándéko­san, akár kénytelenségből teszi. S többé föl se hagyhat vele: a korona ily irányú döntése után, melyet ez a kormány ja­vasolt és ellen­jegyzett, nincs számára visszatérés. Ám lássa, h­ogy végzi, amit igy kezdett. Et videant consules, ne quid­ detrimepti re­­publica capiat­­ i ! A kvóta. A hivatalos lap mai száma a követ­kező királyi kéziratot közli: Kedves dr. Wekerle! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt ki­rályságok és országoknak törvényes képviseletei közt, arra az arányra nézve, amelyhez a közös ügyek költségeihez járulni tart­oznak, az 1867. évi XIX. tc. 19., 20. és 21. szakaszai (az 1867-ik évi december hónap 21-én kelt ausztriai törvény 3. szakasza R. G. Bl. 146. szám) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre, a közös ügyek költségeihez való hoz­zájárulási arányt az idézett te. 21-ik szakasza (az idézett törvény 3-ik szakasza) alapján az 1907. évi bajom sincs . . . Csak reppen ez a külön munka . . . Megbocsáss, de . . . — Megyek már na! De az orvos szemét nem lehet megcsalni. Én belelátok a lel­­kedbe. Téged most izgatottá tesz az a munka, amely reád várakozik. Természetesen egész délelőtt is dolgoztál, most tehát amúgy is túlfeszültek már az idegeid. Wild úr észrevette, hogy a fagylalt Csú­csai izzadni kezdenek, mint a havas hegyor­mok tavaszszal. E látványtól az ő homloka is kigyöngyözött és az arca egészen belepi­rult a dühbe. A doktor diadalmasan mondta: — Most megfigyeltem az arc­ színed gyors változását. Ez a tipikus szimptómája az idegességnek. Tudniillik az idegesség a szív szabálytalan működését vonja maga után, ebből pedig a kedély váratlan esései és az emelkedései következnek. Most például hirtelen minden ok nélkül valami nagy de­pressziót érzesz ... Mered ezt tagadni! A fagylalt lassan-lassan roskadozni, la­pulni kezdett. A tányér alján pedig egyre gyűlt a hig­­é. Wild­er fojtottan lihegte: — No igen, szó sincs róla . . . Némi de­presszió ... De most nagyon kérlek . . . Nem veszed talán rossz néven tőlem, de sür­gős dolgom van és . . . — Dehogy veszem pajtás, dehogy ve­szem! Hiszen barátok között ez rendes dolog. No meg én ezenkívül orvosod is vagyok. Én még akkor se haragudnám meg, ha goromba volnál. Nekem mindez csak szimptóma . . . Én egyszerűen tudomásul veszem és megcsi­nálom a diagnózist. Nekem nem az a hivatá­som, hogy megharagudjam, hanem hogy gyógyítsak ... Tehát, hogy visszatérjünk a tárgyra, neked az idegesség ellen csak egy Budapest julius 31. julius hónapr elsejétől, ugyanezen évi decem­­ber hónap 31-ig terjedő félév tartamára való ér­­vénynyel akképp állapítom meg, hogy a közös ügyek költségeiből — levonva azokból előzetesen az 1872. évi IV. tc. értelmében a magyar államkincstár ter­hére eső két százalékot — a magyar korona országai 33,­ százalékot, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pedig 66“/1 százalékot vi­­seljenek. Utasítom önt, hogy ezt köztudomásra­ hozza. Kelt Ischlben, 1907. évi július hónap 28-án Ferenc József s. k., Wekerle Sándor s. k. A királyi kézirat tehát a kvótát félévre álla­pítja meg. Nyilván visszaható ereje is van, mert julius 28-án kelt s mégis julius 1-től állapítja meg a közös költségekhez való hozzájárulási arányt. Ezzel megszűnik a harminc napos kvóta ex-lex. Bécsből jelentik, hogy az osztrák hivatalos lap is ma közli az osztrák miniszterelnökhöz intézett kéziratot,­amely a kvótát az év december­­végéig az eddigi arányban állapítja meg. Közli továbbá a hi­vatalos lap a szentesített költségvetési provizórium­­törvényt. A miniszterelnök itthon, Wekerle Sándor mi­niszterelnök ma reggel visszaérkezett a fővárosba. Wekerle először a miniszterelnökségre hajtatott, ahol dolgozószobájába vonult és jelentést tétetett magának több folyó ügyről. A miniszterelnökségről átment a pénzügyminisztériumba s egészen délig ott dolgozott. A miniszterelnök augusztus 20-ig a fővárosban marad s bevárja a király születésnapját és a Szent István-napi ünnepségeket s csak ezután utazik klopodiai, temesmegyei birtokára. Augusz­tus három ■hetében állandóan Budapesten fog időz­ni, ide esténkint kimegy családjához Dánosra és reggel visszautazi­k a fővárosba. A miniszterelnök­nek Budapesten való maradását főképp az a körül­mény teszi szükségessé, hogy a miniszterek közül senki sem lesz hivatalában. Klopodiai birtokán is csak tíz napig marad a miniszterelnök, mert at szeptember 4-én újból megkezdődő kiegyezési tár­gyalások munkába szólítják. Horvát ügyek. Zágrábból jelentik a Kel. Ért­nek. Hogy a horvát koalícióban nem legnagyobb az egyetértés, azt bizonyítja az az életripolémia is, melyet a „Pokret“, a haladók orgánuma és az „Obzor“, a rezolucionisták lapja a „Hrvatska“- val, a jogpárt lapjával folytatnak, erősen elítélve a jogpártnak külön elvi álláspontját. Egyes horvát lapok ma megelégedéssel fogadják Darányi mi­niszternek a horvátországi állatforgalomra vonat­kozó rendeletét, mely az eddigi korlátozásokat részben megszünteti. A Kel. Ért. tudósítója ma beszélgetést folytatott a báni kormány egyik tanú­orvosságod lehet: a nyugalom, barátom, a, nyugalom! Wild úr a fagylaltra nézett és az arcai elkékült. Dühösen sziszegte: — Igen, igen, nyugodt leszek. Ez a leg­okosabb ... De most ha nem veszed rossz néven . . .­­— Lám és már megint dolgozni akarsz! Az ördögbe is, az élet a legfontosabb. Ti lai­kusok persze nem igen hisztek abban, hogy, az idegesség komoly betegség. Ti inkább haj­landók vagytok úton-útfélen azt hirdetni, hogy az idegesség egyszerű hóbort. Elneve­zitek divatnak és azt hiszitek, hogy ezzel el­intéztétek. Az ám­! De mikor aztán jön az álmatlanság, az örökös fejfájás, a melan­kólia, a folytonos szívszúrás, akkor bezzeg kétségbeesve szaladtok az orvoshoz. Pedig mindezt meg lehet előzni egy kis mérséklet­tel. No mert nemcsak az élvezeteknek van ökonómiája, hanem a munkának is. Volta­képpen egyenrangúak a munkával: ez is, az idegeket támadja meg . . . De mi az?... Rosszul vagy talán? ... Az ördögbe is!..­. Hé vizet! Wild úr arca egyszerre olyan lett, mint a posztó. Széles melléből hörgő sóhajtás tört elő és a szeme fölakadt, hogy csak a fehérje látszott. Húsos ajka még rebegett valamit értelmetlenül, de aztán az is elnyugodott. A nagy test végig vágódott a földön és oly mozdulatlanul nyújtózott ott el, mint a fa­­tusk­ó. Dr. Kiss serényen fölszakította mellén a kabátot inget és dörzsölni kezdte a szíve tájékán. Aztán megdöbbenve hebegte: — Szivszélhüdést kapott! , , , Pedig Ha ideje lett volna rá, hogy végig hallgasson, semmi baja se lett volna! , , .

Next