Pesti Napló, 1909. április (60. évfolyam, 77–102. szám)

1909-04-01 / 77. szám

r­2 Budapest, csütörtök 1909. április T. TI. szánt ____________PESTI NAPLÓ* tette le magát az önálló banknak. A koalíció sokkal szentebb esküvések és sokkal nagyszerűbb fogadalmak után szerelt le, hogy vállalhassa a kormányt. Miért ne hagyhassa cserbe most a ban­kot, amely azokhoz a kérdésekhez ké­pest, amelyek akkor voltak szóban, szinte eltörpül. Nem fog valami nagy lelkiis­mereti furdalást okozni az uraknak, hogy szögre akaszszák ezt a követelést is, és ha állások is lesznek, akkor igazán si­mán fog menni minden. De hát akkor miért komédiáztak ed­dig? Miért ordítottak az egyik oldalon és miért hallgattak a másikon, azt a látszatot keltve, hogy gyávák otthagyni a beteg helyzetet. Mindkét részről félre­vezették a nemzetet. A hangosak, a lel­­kendezők lehetetlen vágyakat ébresztet­­tettek; a csendesek, a várakozók pedig kishitűvé tették azokat, akik hittek valami komolyabb megoldásban. A független­ségi párt lehetetlenségekért tüzelt, An­­drássy pedig ezalatt hallgatott és tűrte, hogy minden vágy és remény a függet­lenségi jelszavak köré csoportosuljon. Nem volt bátorsága egy táborban cso­portosítani azokat, akik reális és meg­valósítható, hazugságoktól és ámítások­tól ment politikát szívesen támogattak volna, és ha most egy egész ország lesz kénytelen a fájdalmas kiábrándulás kín­jait végigszenvedni, ebben ő is, sőt első­sorban ő hibás. Az egyéni hiúság javal­­hat hallgatást vagy cselekvést, az igaz, de most nem egyéni, hanem országos szempontok a döntők, és ha egy esz­tendeig becsapni engedtük az országot, csak azért, mert egyéni hiúságunk nem­­ igényelte a cselekvést, úgy ez még nem­­ mentheti fel Andrássyt az alól a fele­lősség alól, amely a megtörtént ámítá­sért minden felelős tényezőt megillet. Ha állandóan ámítanak egy országot, azt nem lehet „a helyzet kisszerűségé­­nek“ mondani, amely felett Andrássy szeme egyszerűen átsiklik, mint ahogy ezt ma igazolásképpen halljuk. Mert az ügy, amelyektől zsongott a levegő. És félté­­kenységi jelenetek, anyai korholások, öreges, lo­­vagias f­ellobbanások, sóhajok és virágcsokrok napirenden voltak. Még a pincérek, meg a fü­r­­dősné, a kocsis, meg a szakácsáé is beleszóltak a maguk szerelmi ügyeivel a júliusi hangulatba. Meleg volt, a hamisítatlan tátrai levegő meg se mozdult, az embereknek pedig semmi dolguk se volt. Szidták a kis ételporciókat, a nyolcvan­­krajcáros húsételeket, és szerelmeskedtek. A nyugodt, lecsendesült emberfajt kevesen képviselték. Ezekhez két öreg­úr tartozott, va­lami fürdőhelyen évek előtt összeismerkedett jó barátok, gyomorbajosok mind aketten. Az egyik — egy nagy, magas, vidéki gazdász — beletörődött mindenbe, betegségbe, közeli ha­lálba, drágaságba. Sárga arca majd mindig mo­solygott, ivott bort, ivott sört és hangosakat, nagyokat nevetett, úgy, nevetett, olyan jóindu­latúan, szinte ijesztően, hog­y csak úgy rengett bele nagy, kövér, petyhüdt teste .­­ . A másik, a barátja, csupa keserűség volt, csupa méreg, szándékos tapintatlanság és vi­lágmegvetés. Kitudódott, hogy meghalt neki mindenkire , felesége, leánya, akit egy férfi tett tönkre és a fia, akit egy nő tett tönkre, és ő itt maradt magába, öregen, betegen. Az ember megérthette igazán, hogy csak a zsörtölődésben telt öröme és csak az volt a célja, hogy a má­sok életét keserítse. Miután pedig tanult, intel­ligens ember volt — azt mondták: nyugdíjazott pesti tanár — a zsörtölődésben volt változatos­ság, olykor szellem és tartalom . . . No de ezeknek már csak nincs közük a sze­relemhez, ugy­e, hogy nincs? Ezek már elit­ország ámítása ellen fellépni államférfim kötelesség, még­pedig annál sürgősebb kötelesség, minél inkább van módunk­ban biztosan tudni, hogy az országot tényleg félrevezetik. Mert ez történt és mire a kormány beadja majd a lemondását, az ország látni fogja, hogy milyen komédiát űztek vele. Budapest, március 31. A főrendiház holnap, csütörtökön, délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen a kongruát tár­gyalja. A katolikus népszövetség és a pápa. A ka­tolikus népszövetség kormányzótanácsa elhatá­rozta, hogy terjedelmes jelentésben számol be a pápának a népszövetség ed­digi munkájáról és számszerű eredményéről. A jelentést a tanács megbízásából Rakovszky István v. k. t. t. vezetésével Zboray Miklós alelnök, Ernst Sándor vezérigazgató, Lan­dauer Béla és Beniczky Ödön tanácsta­gok fogják Rómában a húsvéti ünnepek alatt ü­nnepies audiencián átnyújtani.­­ A magyar katolikusok politikai szövetsége eszerint munká­jához a pápától kér jóváhagyást. Jogi hatálya tekintetében utal arra, hogy az állami számvitelről szóló törvény létrejötte előtt is az ál­lamháztartás kezelésénél igen fontos vonatkozások­ban országos határozatok voltak hatályban. Az ál­lamvasutak hírlapi átalányait illetőleg megjegyzi, hogy a kormány azért járult a képviselőház erre vo­natkozó határozatához, mert coercitív hatást vár tőle az igények túltengése ellenében. Teljes meg­szüntetését a pausáléknak nem igen lehet elérni, mert bizonyos hirdetések közzététele nemcsak az államvasutaknak, hanem az iparnak is érdekében áll, de törekedni kell arra, hogy ezek az átalányok ne váljanak burkolt szubvencióvá az államvasutak üzemi érdekeitől távol álló publicisztikai szolgála­tokért. A bizottság hozzájárult a zárószámadásokra vonatkozólag hozott határozatokhoz. Püspöki konferencia: Vaszary Kolos bíboros­­hercegprimás a katolikus püspöki kar tagjait ma dél­előtt tíz órára konferenciára hívta egybe a primási palotába. A püspöki kar tagjai közül megjelentek: Dr. Vá­­rossy Gyula kalocsai érsek, gróf Batthyány Vilmos nyitrai segédpüspök, Balázs Lajos rozsnyói, Cser­­noch János csanádi, báró Hornig Károly veszprémi, gróf Majláth Gusztáv erdélyi, Fetscher Antal nagy­­váradi püspöki helynök, Radnay Farkas beszterce­bányai, Proh­ászka Ottokár székesfehérvári, Párvy Sándor szepesi és gróf Zichy Gyula pécsi római ka­tolikus püspökök, Firczák Gyula munkácsi, Hosszú Vazul lugosi, és Radu Demeter nagyváradi görög ka­tolikus püspökök. A többi egyházfejedelem részint betegség, részint más elfoglaltság miatt kimentette magát. Vaszary Kolos hercegprímás tíz órakor nyi­totta meg a konferenciát és Isten áldását kérte a ta­nácskozásra. A jegyzőkönyv vezetésére dr. Pro­­hászka Ottokár püspököt kérte meg. A konferencián a püspöki kar megvitatta, minő álláspontot foglaljon el a főrendiházban a kongrua tárgyalása alkalmából és megbeszélték, hogy a „Ne temere“ pápai bullát ho­gyan hajtsák végre. A konferencia déli egy órakor véget ért. Az angol-japán szövetség­ Londonból táviratoz­­zák. Kitchener lord tábornok, aki az utóbbi öt év alatt az indiai hadsereg főparancsnoka volt, augusztusban Japánba utazik, ahol jelen lesz az őszi hadgyakorlaton. Az angol-japán szövetségi szerződés értelmében Japán köteles India esetleges megvédelmezésében részt venni. A herakleai bányák­ Konstantinápolyból távira­­tozzák. A ..Standard­­ftoinstantinápolyi értesülése sze­rint valószínű, hogy Constant francia nagykövet, aki állítólag a herakleai bányavásárlás ügyében kompromittálva van, májusban szabadságra megy és nem tér vissza nagyköveti állására. ■■■ A zárószámadások a főrendiházban. A főrendi­ház pénzügyi bizottsága ma Harkányi Frigyes elnöklése alatt tartott ülésében tárgyalta a képviselő­ház által legutóbb elintézett zárószámadásokat, ame­lyekre vonatkozó jelentéseket G­a­á . Jenő bizottsági jegyző terjesztette elő. Báró Rudnyánszky Jó­zsef hozzájárul a képviselőháznak a zárószámadás tárgyában hozott határozataihoz. Óhajtandónak tartja a nyugdíjtörvény revízióját, de miután erre a na­gyobb jelentőségű és sürgősebb megoldásra váró po­litikai kérdések miatt a közel­jövőben nincs kilátás, célszerűnek tartja legalább országos határozatokkal elejét venni a tapasztalt visszaélések ismétlődésének. A magyar államvasutak hirdetési átalányai tekinteté­ben is helyesli a képviselőház által hozott határoza­tot s úgy politikai, mint pénzügyi érdekből célszerű­nek látván az átalányok megszüntetését s az állam­vasutak érdekében szükséges hirdetések dijának ta­rifa szerint esetenként való megtérítését, mert ez a rendszer nagy visszaélésekre vezet. Báró Forster Gyula a kegyelmi jog korlátozása tekintetében nem vár elég eredményt országos határozatoktól, s kérdi, nem lehetne-e ezt a kérdést mielőbb törvénymódosí­tással megoldani. Popovics Sándor államtitkár megjegyzi, hogy a nyugdíjtörvény revíziója folya­matban van, e részben maga az állami számvevő­­szék lépett fel kezdeményezőleg. A javasolt határozat válódtak attól a körtől ... A napsugarak há­tukat melengetik, de nem izgatják, nem bolon­­dítják meg őket, nem hozzák remegésbe kialudt érzéseiket, fáradt, eltompult érzékeiket . . . Nem-e? És feleletül e kérdésre, megjött a postás­kisasszony. A kicsi, félénk, szerény, soványka, harmincesztendős postáskisasszony. A szom­széd városkában egyszer valaki, valami külö­nös ember lehetett, nem „odavalósi“, ez egy­szer egy alapítványt tett. Azt akarta, hogy an­nak a kamataiból minden évben küldjenek egy postáskisasszonyt három hétre nyaralni. Isten tudja, hogy jutott az a valaki­­h­ez a gondolat­hoz, melyik muskátlis ablak mellett ülő postás­kisasszony indította meg szívét annyira, hogy pénzt adott ... De hát meg volt a pénz és az idén a kis Ernesztin kisasszony mehetett nya­ralni. A kis felvidéki városból, amelyre rette­netesen ránehezedett a szász unalom, idejöhe­tett, a fürdőhelyre. Tisztára mosott blúzaival, kis horgolt gallérjaival, egy mindenre jó, örökké tartó nagy zsák­kabáttal és az ő üres, izgalom nélküli múltjával. Nagyon vérszegény volt, sápadt és úgy félt, hogy valakinek útjában van. A fürdővendé­geket szörnyen előkelő embereknek hitte, az asszonyoknak kezet csókolt, a fiatal emberekre pedig nem mert nézni, mert azok nem az a számára éltek . . . Nagyon igénytelen, kis érzelmi világa volt, élt eddig, a férjhezmenés minden reménye nél­kül és a szerelem egészen elkerülte. Az újság­­regények és a kölcsönkapott könyvek férfiaihoz egy pár öreg hivatalnok, nős emberek, egy n­é­met tanár, néhány fiatal, mosolygó arcú pap járult — de mindezek semmiféle emóciót sem­ okoztak csöndes, kötelességtudó életében. És múltak az évek, jönnek évek, sok, sok és ő megöregszik egészen, egészen . . . Istenem, mennnyit várt ettől a három hét­től! Maga se tudta, mit, sok szint, életet, gyö­nyörűséget. Nem tudott aludni, férfi dolgozni, ha arra gondolt, hogy ő elmegy arra, a hegyek felé, nyaralni. Most itt volt. Megreggelizett és kiment az erdőbe, horgolásával. Körülötte alig vette észre a szerelmi ügyeket, csak érezte, érezte, hogy ez más világ, szebb világ és valami remeg a le­vegőben . . . Ott ült és horgolt, olyan szelíden, lemondóan, kicsinyen, hogy alig is vették észre a jelenlétét . . . És egy nap a két öreg úr, odaült melléje. Szóltak hozzá. Megbarátkoztak vele. Ezentúl együtt sétáltak és az ebédnél egy asztalnál ül­tek. A nagy, kövér ember néha elmaradt tőlük, de a tanár úr sohase mozdult el a postáskis­asszony mellől. És nem zsörtölődött vele. In­kább valami meghatottsággal, néha izgatott in­gerkedéssel szólt hozzá. Mesélt neki: az élet­ről, az emberekről és Ernesztin kisasszony csak bámult! Annyi új gondolata támadt, roppantul okosodott és ragyogó szemmel nézett fel az ő mesterére . . . A tanár úr pedig állítólag „atyai jóindulat­tal“ viseltetett iránta. A barátjának azt mondta Lehet, hogy Ernesztin is annak tekintette gon­doskodását róla . . . Nem tudom. De elpirult, ha reggel odajött hozzá a tanár úr, ha délben

Next