Pesti Napló, 1909. július (60. évfolyam, 154-180. szám)
1909-07-01 / 154. szám
154. szám 2 Budapest, csütörtöki.---------------------------------------------—----------------.. _________PESTI NAPLÓ ___ 1909. julius t. ;ugratás, amiből senkinek se lehet haszna,hanem ez a válság megoldásának amegkönnyítése, amely az ország szempontjából elvégre mégis a legnagyobb é érdek. Mert ha a különneműek szétváltak, akkor vagy Kossuthékkal, vagy justhékkal jöhet létre valami többség, amelylyel aztán meg lehet csinálni akibontakozást. De ha a két ellentét együttmarad és folyton meggátolja, hogya másik meg tudjon csinálni valamit, s akkor ebből tényleg nem lehet más,mint országos felfordulás. Ez pedig kinek lehet az érdeke? Aki a békét, akibontakozást akarja, annak a harctól nem szabad visszariadnia. De ha az urak ezt a harcot még a saját soraikon belül ■se merik elkezdeni, hát akkor milyen [bátorsággal fogják folytatni az igazi ellenséggel szemben? Holnap bizonyára diadalmasan fogják hirdetni, hogy pártjuk milyen egységes és hogy milyen lelkesedéssel sorakozik Kossuth Ferenc körül. De hát igazán azt hiszik, hogy most erre a nagyhazugságra van szüksége az országnak ? !Hisz a koalíció is a nagy hazugságokterhe alatt omlott össze. Hát hogyanakarják lehetővé tenni a kibontakozást, s ha megint csak ilyen nagy hazugsággal kezdik!? Budapest, június 30. A miniszterelnök Budapesten. Weker I e Sán- Sior miniszterelnök, aki tegnap dánosi birtokára utazott, ma reggel visszaérkezett a fővárosba. A képviselőhöz összehívása. Merakovics Bogdán, a horvát-szerb koalíció elnöke, ma délelőtt kilenc órakor meglátogatta Justh Gyula képviselőházi elnököt és jelezte neki,hogy huszonöt képviselőtársa a házszabályok 255. szakasza alapján a képviselőház öszszehívását fogja kérni. Justh kijelentette, hogya házszabályokon alapuló kívánságellen nem lehet kifogása, de mégis figyelmeztetia horvát képviselőket, hogy talán nem opportumus dolog a képviselőház határozata ellenére, jobbra, balra s ha hozzá hasonlót látott, megdobbant a szíve. Egyszer mégis találkoztak, de ekkor már nyár volt. Az ember a kálvária kápolnájának márványlépcsőjén ült (dolga volt-e erre, vagy más hozta ide, ki tudja) és nézte a délutáni napot, amint két oldalról növesztette a stációkövek árnyékait, az asszony pedig valami rok®nához iparkodott, aki kint lakott egy kis majorságban, a városon kívül. Ő szólította meg a gyermekkori barátot. — Miklós! Csend volt. Izzott a nap, a madarak is bebújtak a bokrok közé. Sehol egy lélek ... Csakegy csengő hang, mely olyan, mint az imádság könyörgő szava. Megrázkódott egész lelkében :az ember azután felugrott, megölelte az aszszonyt és megcsókolta az ajkát, mohón, mint a korsó csücskét az eltikkadt ember. Egy pillanatra elfeledkeztek mindenről. A napsütést se látták. Csak régi szerelmükre gondoltak, mely olyan volt most, mint a legédesebb szavú madár, ha visszatér hosszú szökés után. Az ajkaknak ez az édes összeölelkezése különben nem volt olyan meglepő. Hiszen akkor is megcsókolták egymást, mikor elváltak, tizenhat esztendő előtt, hogy soha ne találkozzanak többé. Ezt ugyan csak szóval mondták akkor, voltaképpen pedig úgy gondolták, hogy hiszen az egész csak tréfa. Holnap vagy holnapután újra találkozunk, újra azok az egymásért rajongó gyermekek leszünk, akik tegnap voltunk. IV. A sors azonban nem így akarta. A sors büntetett... Az egyiket jobbra, a másikat balra lökte, mint az apa a civakodó gyermekeket s azután se könnyel, se szenvedéssel, se vágyódással nem bírták többé könyörületre bírni. Egy kíméletlen erős vonást húzott a szerelmesek könyvében, összefogództak most és mentek a fasor között. Két oldalt lombos akácfák vezettek árnyékot az útra, melyen zörgős tanyai kocsik iparkodtak hazafelé. Az út végén betértek a keskeny gyalogösvényre, mely belevezetett az erdőbe. Az erdő illatos volt és hűvös. Madarak énekeltek a fák között. A hangulata, a varázsa megkapta a lelküket. És úgy érezték magukat, mint tizenhat év előtt. Fiatalnak, szabadnak és gondtalannak. Az erdőben leültek egy száraz, szúette padra. Szótlanok voltak egy ideig. Csak néztek egymásra. Különös is az, mikor az ember visszaesik abba az állapotba, amelyben tizenhat esztendő előtt volt. Régi érzések támadnak föl ilyenkor a lelkében és eközben elbámul a változáson, melyet az első tekintetre igen élesen és könnyen felfedez. A szó ilyenkor nehéz. Megejti egész lényét az emlékezés. S amig elmereng, megkezdődik a vizsgálódás. Előbb az arcon, mely akkor még üde volt, mint a hajnali harmat és ime, most a hamvas rózsaszint átfutja a fonnyadás sejtelemszerű zománca. Mint szeptember végén a mezőt. Ráncokat lát az ajk és a szemek körül, az élet borulatát a homlokon és pelyhüdtséget a bőrön. Itt-amott csillogó ezüstként ősz hajszálakat ... Azután a szemek villannak elő és úgy rémlik, mintha azoknak a tüzük is lohadt volna. Csak a beszéd, a mosoly maradt meg a réginek, noha ebben is érezni lehet már az élet eltitkolhatatlan fanyarságát. Egyszóval úgy érez az ember régi ismerősének vizsgálódása közben, mint mikor őszelőn elbolyong a mezőn és látja, hogy itt-amott még világok nyílnak a partok napos oldalain, közben pedig valami megnevezhetetlen szomoru hangulat támad a lelkében és érzi, hogy egyre közelebb-közelebb ér az elmúlás ködös gondolatához ... Később felmelegednek, a férfi megfogja az asszony kezét, megszorítja és mosolyog. Az aszszony is mosolylyal felel. — Mikor ültünk így? kezdi a beszédet az ember. — Mikor!? ... Ugye-e kiváncsi? — Igazán kiváncsi vagyok. — Hát, liát... Éppen tizenhat esztendeje — Talán igaz se volt. — Lehet. — Én nem tudom mi az oka, de úgy elfelejtettem már mindent. Még arra sem emlékszem, hogy is váltunk el egymástól. — Nem?... Csodálom. — És hogy miért? — Miért? ... Hm ... — Igen, miért... Meguntuk egymást, vagy mi történt köztünk. — Semmi. — Lehetetlen, hiszen olyan jó barátok voltunk. — Egyszerűen az, hogy maga pénzes lányra vágyódott... — Én!... — Igen, igen.... És ez egy szép napon elhamvasztotta a szerelmünket. — Én! — ismétli fenhangon, csillogó szemekkel a szőke ember. — Ez lehetetlen. Sose gondoltam a pénzre. Nálam a szív parancsolt mindig. Azután tovább folytatja az asszony. A beszéde csöndes és panaszos. Elmondja, hogy egyszer látogatóban volt náluk Becker Miklósnak egy bizalmas ismerőse, aki valami házasságféléről beszélt, azután olyan tapogatódzó for- mely szerint a válság megoldásáig szünetet tart, az ülés összehívását kérni. Medakovics az elnöknek ezt az üzenetét elvitte a Continentalszállóban levő többi horvát képviselőnek s ezekkel értekezletet tartott, melyen elhatározták, hogy holnap, csütörtökön délelőtt beadják a képviselőház elnökének a Ház összehívására vonatkozó kérvényt. Ezt Surmin György, Babits- Gyarszki, Lorkovics és Banjanin közölték Justhtal, aki a jövő hétfőre hívja ülésre össze a képviselőházat. A horvát képviselők tudvalevőleg Novoszel Mátyás letartóztatása miatt kérik az ülés egybehívását. Az üzleti tisztesség győzelme. Budapest, június 30. A Rimamurányi elsőbbségi részvényei nem fognak napvilágot látni. Az egész transzakciót stomnírozzák, a Wiener Bankverein visszavonult és a Rimamurányi, ha csakugyan pénzre van szüksége, meg fogja szerezni olcsóbb és kevésbbé szokatlan utakon, mint az elsőbbségi részvények kibocsátása és a törzsrészvények megkárosítása útján. Az igazgatóság ma ülést tartott és elhatározta, hogy az egész tervezetet, az elsőbbségi részvények kibocsátásának javaslatát leveszi a napirendről. A július 12-ére hirdetett rendkívüli közgyűlést, amelynek a kibocsátás megszavazása lett volna az egyetlen tárgya, ilyenformán nem is tartják meg. A börzének és a budapesti üzleti életnek akciója tehát ütközet nélkül, botrány és lárma nélkül győzelmet aratott. Ez a vértelen győzelem nagy megnyugtatására szolgálhat az egész magyar üzleti világnak. Kellő pillanatban tehát van összetartás, morális erő és a nagytőke bármily hatalmas fegyverkezésénél is erősebben szól a közérdek szava; a nagyspekuláció, amely pedig csak az igazi erő és hatalom előtt kénytelen meghajolni, meghajolt a közvélemény és a közérdek előtt. Fizikai akadálya talán alig volt annak, hogy a rimamurányi transzakciót végrehajtsák, fia befogják fülüket és behunyják szemüket, ha nem akarnak látni és hallani, ha a felhangzó háborodást és méltatlankodást egyszerűen mint üzletinek nem számítandó tényezőt elmellőzik, a jól kieszelt tervet talán pontosan a határidőre végrehajthatják. De az imponderábiliák, az erkölcsi akadályok, a dolog szaga, a közhangulat, amire mind nem számítottak a terv felépítésekor, ami sem nem készpénz, sem nem tartozás, sem követelés, sem pénzre nem váltható egyéb érték, egyszerre áttörhetettlen fallá sűrűsödtek össze. Mint a mérnök, aki repülőgépet eszel ki, mindent tekintetbe vett, mindent megfontolt; amikor azonban fel akarja bocsátani, nem mozdul a gép, mert elfelejtette a levegő ellenállását számításba venni. A levegő pedig, bár meg nem fogható, kézzel nem tapintható valami, mégsem szabad róla megfeledkezni, mert minden benne és általa történik. Az üzleti élet alapja, különösen pedig minden spekulációé, a hitel. A hitel pedig — erkölcs ... Ez a megfoghatatlan, pénzben ki nem számítható, de annál erősebben ható tényező, a budapesti piac jó hitelének védelme sűrítette össze bámulatos gyorsasággal és a közlélek megnyilatkozásában erősen érezhető vehemenciával azokat az üzletembereket, akiknek a pesti értékpapírüzlet érintetlensége kincs. Ezek indították meg az akciót, amely a hatásos tüntetésnek minden eszközét, a küldöttség-járatást, hirdetést az újságokban, sőt legvégső esetben a tüntetősztrájkot is kilátásba helyezte. Mindez azonban a maga igazi hangját nem tudta volna hallatni, ha nem adja meg hozzá a kellő akusztikát — a sajtó. A mi sajtónk, amelynek annyi rágalom cáfolatául csak ez a felelete van: amikor alkalom adódik, nem a hatalom, a háláját csillogtató támadó nagytőke, hanem a gyengék és a veszélyeztetett közérdek mellé áll. Így tett a Pesti Napló a múltban, így tett most is. És a sajtó mindig eldönti a csatát. Holott nem áll rendelkezésére erős fegyver, csu-