Pesti Napló, 1909. október (60. évfolyam, 232-258. szám)

1909-10-01 / 232. szám

Budapest, péntek PESTI NAPLÓ egyszerűen új lapot ragaszt a nemzet történetkönyvébe. Az opportunus bölcsek, akik a kolerá­ról is kitalálták, hogy mi a jó benne, fölényes mosolygással konstatálják, hogy ez így van jól. A nemzet ezer érdeké­nek tülekedéséből megnyugvással néz­hetünk az örök nyugvó pont: a tapasz­talt, pártatlan és nagy király alakjaidé. Abból a földöntúli magasságból, ahonnan a mi kis föllendüléseinket és apró neki­­busulásainkat nézi, legjobban látja, hogy mi az igazság és mi a jó. ő nem sovén és ő nem kozmopolita. Ő elfogulatlan és­­ szenvedelem nélkül határoz. Az öregedés földi embernél bus és lassú pusztulása szellemi értékeinek. De Nála megfordítva van: aranytiszta aszú­­borrá forr ki Benne az évek hevében az éleslátó judicium. Talán igy is van jól. Talán az agg ki­rály mérséklete, nyugalma és érdeke, melyeket csak a mi érdekeink kielégítése szolgálhat, fölülemelkedik húszmillió em­ber szerteágazó, tüzes vértől ösztökélt és ingadozó kívánságain. Kívánunk gaz­dasági önállóságot, áhítozunk az állam nemzeti kiépítésére ; törvényekben meg­adott jogaink megvalósítását követeljük a hadseregben, a külügyek vezetésében, belső politikánk eredményeiben. Kinek ez a programmja, ki mást írt föl a zászló­jára, de mindez összességében a nem­zeti akarat tartalmát adja. És a király minderre az feleli, hogy az ő bölcse­­sége jobban tudja, mi kell nekünk. Hát legyünk opportunisták, hunyjunk szemet a mi borzasztó elhagyatottságunk felett és hazudjunk magunknak ezután is alkotmányos fikciókat és szavaljunk lelkes költeményeket március tizenötö­dikén. De akkor legalább azt a bizo­nyosságot szerezzék meg nekünk, hogy csakugyan az öreg király hosszú és ko­moly tapasztalataiból kiváló vélemény kerül elénk, hogy nemzeti akarat legyen belőle és nem egy dacos, ismeretlen és fiatal temperamentum kísérletezései szá­mára szolgálunk objektumul. Mert van alkotmányos monarkia és abszolutizmus. De hogy a nemzeti akarat is, királyi el­határozás is csak ügyetlen leple legyen egy harmadik, törvénytelen faktor kalan­dozásainak, ez olyan szerencsétlen kor­mányzási forma, hogy felrobbanthatják vele az alkotmányos monarkiát is, az abszolutizmus esetleges sikereit is. bourgesi hülye", „Heloise, a rongyszedő leánya“ vagy „Az amsterdami hóhér“ című darabokban! Ő volt az egyetlen nő, akihez verseket írtam. Borzasztó versek voltak, de véresen komolyan vettem őket és sohase voltam elég bátor ahoz, hogy átadjam őket Blanchenak. Később eljött a nyári vakáció ideje és én hazautaztam szüleim­hez a vidékre. A máskor olyan nehezen, olyan epedéssel várt két hónap hihetetlenül gyötrel­­mes volt számomra. Számolgattam az órákat, hogy mikor térhetek vissza Párisba és az első estén, amikor ismét a Quartier Latin falai közt voltam, rohantam a színházba. Blanche Lilast azonban a három színház egyikében se találtam. A lesújtó kétségbeesés, amelyet felfedezésem után éreztem, végül is felbátorított annyira, hogy a portásnál mertem kérdezősködni. Meg is tudtam tőle, hogy Blanche szerződését nem újították meg és tartózkodási helyét se tudják. És akár hiszi, édes Sophie, akár nem, azon a napon szenvedtem át életem legnagyobb, leg­mélységesebb fájdalmát. Fél éjszakát töltötten­ egy padon zokogva és öngyilkosságra gon­dolva ... — És ez minden? — kérdezte Sophie — Ez. — Maga tréfál, Fabrec, maga mulat raj­tam ... Ebben a pillanatban a színésznő szoba­leánya nyitott be az ajtón: — A kocsi itt van, asszonyom, a legtöbb ideje, hogy induljunk. A lépcsőn már hallani lehetett az ügyelő szavát: —­ Gyorsan. Sophie, úgyis elkéstünk már. Sophie Cherubin beburkolódzott köpe­nyébe és sietve kezét nyújtotta Fabrecnak. — Viszontlátásra, öreg gúnyolódó. Várjon, megfizetek még magának ezért. És ezzel már rohant is lefelé a lépcsőn, a komorna utána. A képviselő szintén távozni ké­szült, mikor az öreg öltöztetőb­ő odalépett hozzá és fonnyadt arcát az övéhez közelítette. — Uram, — szólt alázatosan. — Na! Mit akar, jó asszony? — Nagy kérésem van önhöz, uram, öreg vagyok, kihasznált rongy vagyok, betegeske­dem is, itt is alig bírom végezni a dolgomat, kérvényt adtam be, hogy felvegyenek a sze­gényházba ... — Jó, — szólt Fabrec szórakozottan, — legközelebb érdeklődöm. Hanem az öreg még nem mondott el min­dent. — Azonkívül, uram, van még egyéb is, ami miatt én az én sorsom iránt érdeklődhetnék... az imént hallottam, mit beszélt Sophienak...­­ nos hát... én vagyok Blanche Lilas! Fabrec önkéntelenül visszahökkent. Blanche­­ Lilas! Ez lenne Blanche Lilas, szegényes fekete­­ ruhában, ez a megtestesült nyomorúság? Za­vartan, csaknem megborzadva kérdezte: — De hát milyen idős is ön? — Hatvankét éves, — felelt az asszony fáj­­dalmas mosolylyal, — de persze, sokkal idő­sebbnek látszom. Abban az időben, mikor ön engem a külvárosi színpadokon látott, negyven­egy esztendős voltam és éppen azért bocsájtot­­tak el, mert nagyon öregnek találtak. És ezzel kezdődött az én kálváriám. Több, mint tizenöt esztendeig cselédkedtem, azután találkoztam egy hajdani kartársammal, akit segédszínésznek szerződtettek az Odeonba — ő szerezte nekem ezt a kis állást De most már a végső erőm is elhagy, nem bírom tovább, ezért fordulok ala­mizsnáért. És minthogy ön régebben érdeklő­dött irántam... Abbahagyta a beszédet, mintha szégyelné magát és félne, hogy ezzel az emlékkel magára haragította a képviselőt Fabrec azonban lágyszívű ember volt. — Már holnap megteszem a szükséges lé­péseket, — szólt megindultam kissé reszkető hangon, — megbízhat bennem... Egyelőre fo­gadja el tőlem... — és a pénztárcája felé nyúlt. — Nem, nem, nagyon köszönöm, uram. Minden, amire vágyom, az, hogy a szegény­házba felvegyenk. A színészegyesület kétszáz frank nyugdíjat szavazott meg nekem egy évre, apró szükségleteimet tehát ki tudom elégíteni. — Jól van hát. Fabrec bucsúzásul kezét nyújtotta Blanche Utasnak, de mikor az asszony csontos, aszott kezét a magáéban érezte, nem tudott ellentállni a borzalomnak arra a gondolatra, hogy húsz évvel ezelőtt sírt volna az örömtől, ha erre a kézre egy bátortalan csókot nyomhat. És mikor kifelé ment a keskeny korridoron, minden fá­sultsága ellenére is elcsodálkozott a párisi élet­nek ezen a csudálatos forgatagán, amely olyan különös módon hozza össze és választja szét az embereket.­­ Budapest, szeptember 30. Uj államtitkár. A király Pap Elek miniszteri tanácsost a pénzügyminisztérium államtitkárává ne­vezte ki. Az új államtitkár régi és kitűnő munkája a pénzügyi közigazgatásnak, a hitel- és költségvetési osztályokat vezette hosszabb ideig s a kiegyezési tárgyalásoknál is kitűnt ötvenegy éves és közel harminc éve van állami szolgálatban. A pénzügymi­nisztérium tisztviselői karában kinevezése megelé­gedést keltett Változás a honvédhadbírák osztályában. A király h­ozájárult, hogy a honvédelmi minisztérium 15. osz­tályát 15/a és 15/b osztályokra válaszszák szét; hogy ez osztályokból egy negyedik rangosztálybeli tábor­nok-hadbíró, illetve a honvédbirák tisztikara főnöké­nek vezetése alatt ij igazságszolgáltatási osztályt szervezzenek és hogy a honvédbírák tisztikarának tényleges állományát két százados­ hadbíróval növel­jék, valamint hogy a már fennálló tábornok-hadbírói állások egyikére egy negyedik rangosztálybeli tá­bornok- hadbírói állást szervezzenek.. Varesanin szemlontja. Szerajevóból jelentik': Varesanin tartományi önök csapa­tfőfelügyelő, Bosznia északnyugati kerületeibe tizennyolc napra tervezett szemlontra indult !. Á fi. S. Prágából jelenti tudósítónk', hogy, az osztrák kormány a Reichsrath­ egybehívását eredeti szándékától eltérően későbbi időpontra hívja egybe. A kormány a házat nem fogja feloszlatni, mert az új választásoktól nem reméli a pártviszonyok javu­lását A házat hosszabb időre el fogják napolni, a költségvetési provizóriumról pedig a 14. §. alapján fognak gondoskodni . Bécsi tudósítónk telefonozza: A németek és csehek közti békítési akció teljesen csődöt mondott Szombaton minisztertanácon fognak a helyzettel foglalkozni. A szláv unió kiadta a jel­szót az obstrukcióra a Bienerth-kormány ellen. A kormány meg fogja kísérteni, hogy a parlament munkára hajlandó elemeivel költségvetési indemnityt biztosítson. A király környezetéből eredő hírek az­ 1909 október 1. 232. szám ■ ______er­ról biztosítanak, hogy sem Ausztriában, sem Magyarországon koncessziókat nem fog tenni a korona és kísérletekre sem fog alkalmat adni, amelyek koncesszió­kon épülnének fel, tekintettel a külpolitikai helyzetre. Wekerle a királynál. -­ A válság. — / Budapest, szeptember 30. ^ (Saját tudósítónktól.) We­­kerle Sándor mai audienciája sem hozta meg, amint ez előrelátható volt, a döntést. A miniszterelnök hetven percig volt az uralkodónál, akinek kibontakozási tervét fejtegette s távozóban nem volt mondani­valója a nyilvánosság számára. — írásbeli lemondásomat okoltam meg élőszóval beszélte.­n A felség még nem határozott Ennél az információnál sokkal bőbe­­szédűebbek a bécsi hírforrások, melyek egyértelműen azt jelentik, hogy a királynak nem kell se Wekerle, se Kossuth külön, ha­nem szeretné fentartani vala­hogy a koalíciót amely olyan bril­iánsan szolgálta három évnél tovább a bi­rodalmi érdekeket Ezt a kívánságát fogja kifejezésre juttatni szombaton Kossuth Ferencnek is. Ha csakugyan így áll a helyzet nem te­hetünk egyebet mint érzéketlen nyugalom­mal várjuk, mi fog történni. Józan számí­tással, a viszonyok ismeretével lehetetlen­nek kell tartani, hogy a függetlenségi pártot és a hatvanheteseket közös munkára még­­egyszer össze bírják terelni. Sokkal mé­lyebb árkot vágott köztük a hatalmi vetél­kedés és a gyűlölet mint hogy ezen akár a királyi szó is hidat verhessen. De azért a magyar politikában nincs lehetetlenség, ki­vált ha mindössze álláspontok feladásáról és elvek elárulásáról van szó, aminek ez­úttal is szépen hangzó elnevezést találhat­­nak: a veszélyben levő alkotmány megmen­tését Kossuth Ferenc és a király majd megpróbálják, mire mennek egymással. Ha

Next