Pesti Napló, 1909. december (60. évfolyam, 284-309. szám)
1909-12-01 / 284. szám
2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1909 december 1. 284. szám. nek, egészségének, boldogulásának a céljaira; ellenben a legkomplikáltabb csoportosulásokra, kivonulásokra, felvonulásokra és bevonulásokra tudnak felkészülni, mihelyt egy másfajta közszükséglet, az ember lelki épülésének kielégítéséről van szó. Ilyenkor kész az érdeklődés, megvan a szervezkedés, jelentkezik az az érdek, amelyet egyik kerület a másik miatt, egyik csoport a másik miatt és egyik felekezet is a másik miatt feltétlen respektálni akar és szokott is. Kész az érdekszövetség, amely kielégíti egymás óhaját, csakhogy más esetben is meglegyen az a szolidaritás, amely a főváros mostani törvényhatósági csoportjainak a munkáját oly élénken jellemzi. Hiába szavalnak és hiába tiltakoznak az urak, amíg olyan tényeket állítanak elénk, mint aminő a tegnapi volt, amely napnál fényesebben igazolta, hogy a meggyőződés nyomban eltűnik, mihelyt a kerületi, felekezeti vagy egymás támogatását feltételező érdek megjelenik. Ilyenkor nincsenek se elvek, se programmok , csak kölcsönösen figyelembe veendő és kielégítendő érdekek vannak. A merész spekuláns. Budapest, november 30-Németország imponáló vehemenciával és szívóssággal törtet előre az útján, hogy a nemzetek közt politikai és gazdasági tekintetben vezetőszerephez jusson. Jövője, sőt talán közeli jövője csakugyan a legragyogóbb, legdicsőbb színekben tűnhet fel a szemlélőnek. Itt, európai népek közepette, közvetlen szomszédságunkban valósággal az amerikaihoz és a japánihoz hasonló, szédületesen gyors fejlődés kápráztató színjátéka folyik le. Még az öregkor küszöbére is alig léptek azok a kortársak, akik tanúi voltak a meglepő eseménynek, hogy a kis német országocskák összefogva, megverték a katonailag oly félelmes és gazdaságilag a nagykapitalista spekuláció útjain vezető, Franciaországot, még napjaink eseménye jóformán, hogy a német birodalom győzedelmeskedve a francia császárságon, megalakult. És az azóta elmúlt négy évtized Németországra a rohamos fejlődésnek olyan korszaka volt, hogy most már nem is Franciaországgal, hanem a gazdasági élet európai vezetőjével, Angliával és az óriási Amerikával versenyez. Angliával való konkurenciája a veszedelmes feszültség sokáig növekedett. És a versenyben, amelynek eldőlte a művelt világnak esetleg új képet fog adni, Németország olyan megfeszített, szinte kétségbeesett erőfeszítéssel vetette magát, hogy az elmúlt esztendőben a német kivitel összege már utolérte az angol kivitelét. Ha ennek a fejlődésnek a ritmusa ebben a lázasságban megmarad, már a legközelebbi korszakban szinte valósággá válik a német császárnak az a mondása: Németország a világ élén! Ennek a szédületes haladásnak azonban megvannak a maga betegségei. Németországnak Európa legerősebb és legjobban szervezett hadseregét kell továbbra is fentartania. Gyári munkásai seregének vállát ugyancsak nyomja a birodalom junkerei javára inaugurált agrárgazdasági politika és ennek az ellensúlyozására nagy költségekkel járó munkásvédő és munkásbiztosító intézkedéseket kénytelen tenni. Hatalmas hajórajt kell teremtenie néhány év alatt. Mindez végtelenül nehéz terhekkel jár. A német birodalmi költségvetésben jóformán örök a deficit, annál inkább, mert a legjobb adóforrásokat kénytelen az országoknak átengedni. Mostanában a birodalmi adókat kénytelenek voltak fölemelni, hogy legalább egyelőre víz felett tarthassák az államháztartást. Esztendőre azonban a nagy és gyökeres bajok ismét, újra aktuálissá lesznek. Ezek a gondok tükröződnek Vilmos császár trónbeszédében, amelylyel a birodalmi gyűlést megnyitotta. A külpolitikára vonatkozó részletek, amelyek egyébkor a császár szájában olyan érdekesek, ma néhány, a hármas szövetségről szóló frázisban kimerültek. A fontos a birodalom szinte válságos pénzügye. A német ipari termelés bámulatosan erős és gyors haladásnak indult, ehez a nagyszabású produkcióhoz azonban hiányzik a szolid alap, a dús és könnyű tőke, amely régebbi virágzású nagytermelő országoknál a gazdasági élet mélyre lenyúló humusza. A német vállalkozás olyanforma, hogy mindig az egész tőke, sőt még ennél több is állandóan kockán forog. Külföldi tőkék az alapjai az ipari nagyvállalkozásnak és a polgárok takarékosságának még nem volt ideje nagy nemzeti vagyont összegyűjteni. Ezért aztán az adónak oly nagymérvű megnövesztése, mint az most Németországban történik, megriasztja a közönséget és bizonyos aggodalom, a vállalkozási kedvnek és a gazdasági életnek bizonyos megtorpanása észlelhető. Az emberek magukba szállnak és arra gondolnak, várjon a szinte másfél milliárdos hadi budget, az ipar amerikai szabású nagyvállalkozásai nem homokra épített várak-e? Abban a lázas buzgóságban, amelylyel Németország törtet előre a haladás útján, nem siették-e el túlságosan a tempót? Aggódás és bizonyos kellemetlen magábaszállás fogja el most a németeket, amikor a büszke és rohamos haladás számláit prezentálják. Az új adók és a birodalom pénzügyi helyzete már egy kancellárválságot okozott. Vilmos császár most egy új kancellárral az oldalán az előtt a feladat előtt áll, hogy birodalmát e pénzügyi nehézségeken, amelyek szinte válságos színezetűek, átsegítse. Németország úgy áll most a világban, mint egy egészséges, de merész spekulációra alapított vállalat. Igazságtalanság volna a sorstól, ha a spekuláció nem ütne be és reméljük, hogy a sors ezúttal igazságos és kedvező lesz rá. Ilonkaa fiókos almárium alsó fiókját kihúzza és abból egy árkos papirost vesz elő.) Tessék! (A krajcáros tintás üveget a füléhez emeli, megrázza.) A tinta beszáradt. Az öreg tekintetes: önts egy kis ecetet hozzája és keverd meg. Négy év előtt irtam utoljára... Csónakosné: Tudom... tudom... Mán akkor is alig volt tinta benne. De se baj. Van én nálam toll, amibe van tinta. A városban láttam. Mondok, nálam mindig elkel. (A tárcából öntöltő amerikai tollat vesz elő, beállítja, Ilonkának adja.) Fogja no, lelkem, ez ir ... Az öreg tekintetes: Hogy ez ir? És be se kell mártani? Csónakosné: Hogy ir-e? (Elveszi a tollat s a papirosra vonalat húz.) De hogyan ír... Kész csuda. Áldassék az Isten neve, aki ilyesmit teremt. Nagy könnyebbség ez a szegény embernek. Az öreg tekintetes: Hát írja meg, amit alá kell írni... Csónakosné: Óh... óh... csúfolkodik a tekintetes úr. Nem tudok én írni. Oskolázatlan nő vagyok. Majd a kisasszonyka... Én csak bemondom. Ilonka (leül. Az öreg föl és alá jár. Csónakosné székét Ilonkához közel húzza és az irás fölé hajlik): Kezdhetjük. Csónakosné (diktál, Ilonka ir): Én, alulírott Benes József elismerem, hogy özvegy Csónakos Bálintnétól a mai nap folyamán kétszáz korona kölcsönpénzt . . . muti leányom... a számokat tudom ... (megnézi) igen . . . felvettem . . . Az öreg tekintetes: De csak százötven koronáról van szó . . . Csónakosné: Hát azért kétszáz... Mint a Kelemenéknél, a jó isten a tanúm. Ebben már az interes is benne van. Kurtább az írás. Az öreg tekintetes: Értem is, meg nem is . . . Nem valami suskus ez? Csónakosné: Suskus? . . . Nálam . . . Oh, teremtő szent atyám ... Én, aki mindig a szegény emberek gyámolítója voltam... Suskus? . . . Nálam? Ha gondolják, hogy ez nem igazság . . . (Felveszi a tárcát, csattogtatja rajt a gummit): Az öreg tekintetes: Dehogy... Dehogy . . . Csónakosné lelkem asszony , hogy gondol ilyet? ... írd csak lányom, írd . . . Csónakosné (félig sértődötten, félig kibékülve): Azért . . . Hol hagytuk el? Ilonka: Felvettem . . . Csónakosné: Az a . . . (diktál) A kétszáz koronát egyenlő tíz hónapos rátákban az év szeptember tizenötödikétől kezdve minden hónap tizenötödikén visszafizetem. Ha egy rátát netán esetleg elmulasztanék, az a nevemre írott ingatlanon . . . Az öreg tekintetes (indulatosan az asztalra csap): Ne ird . . . Nem kell a pénz... A házról ne legyen az írásban szó. A ház nem az enyém, a ház a lányé ... A házat bántani nem hagyom . . . Nem kell a pénz ... Én tőlem csattogtathatja. Csónakosné: No... De megfiatalodott... Ne írd hát lányom... Nem vagyok én követelős. Ismerem én a tekintetes urat ... Állami pénz, jó pénz, ha mindjárt lassú pénz is... A horvát bán elutazása. Báró Rauch Pál horvát bán két napi budapesti tartózkodás után, mely, idő alatt Wekere Sándor miniszterelnökkel és Aztán itt van a tanító úr is . . . Elég nekünk ennyi irás is . . . írja hát alá a tekintetes ur... Az öreg tekintetes (megbékélve). No . . . (Időközben felvette pápaszemét és leül). Megvan. (Aláírta az írást). Csónakosnéösszehajtja a papirost és a tárcából pénzt szed elő. Lassan számol. Minden bankót megnyálaz és ujjával morzsol.) Húsz korona . . . Negyven korona ... (A világosság felé tartja a pénzt). Ez a sok újféle bankó mindig megzavarja az embert . . . (Egymásra teszi a pénzt) Hatvan korona . . . Hetven . . . Kilencven korona . . . (Újra kebelébe nyúl. Kis kendőt vesz elő, csücskét felbogozza, aranyak vannak benne) Száz korona . . . Százhúsz... A múltkor is krajcár helyett adtam ki egyet... Százharminc . . . (Felemeli szoknyáját, alsószoknyája zsebéből másik kendőt vesz elő. Felbogozza, ötkoronások és koronások benne) harmincöt, negyven, negyvenöt, negyvenhat, negyvenhét, nyolc, kilenc, itt az ötven . . . Az öreg tekintetes: Hát köszönöm a szívességét. Csónakosné: Semmi az no, tekintetes uram. (Minden holmiját visszarakja, az amerikai tollat megtörli szoknyájában.) Nem szégyen a szegénység. Az a szégyen, ha nem fizetik viszsza. És mért ne segítsek. Az istenke, áldasssék a neve, az egyiknek azért adott, hogy segítsen a másikon. Most kis dolgom van az ügyvéd úrnál ... A körorvos úr egy rátával elmaradt . . . (Sóhajt.) Hajh, pedig, hogy nem szeretek pörösködni . . . Mért nem élhetnek békességben az emberek? (Megy el.) Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus mindörökké. Ámen. (És keresztet vetve, lassan kiballag az ajtón), Budapest, november 30.