Pesti Napló, 1909. december (60. évfolyam, 284-309. szám)

1909-12-01 / 284. szám

2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1909 december 1. 284. szám. nek, egészségének, boldogulásának a céljaira; ellenben a legkomplikáltabb csoportosulásokra, kivonulásokra, felvo­nulásokra és bevonulásokra tudnak fel­készülni, mihelyt egy másfajta közszük­séglet, az ember lelki épülésének kielé­gítéséről van szó. Ilyenkor kész az ér­deklődés, megvan a szervezkedés, jelent­kezik az az érdek, amelyet egyik kerü­let a másik miatt, egyik csoport a másik miatt és egyik felekezet is a másik miatt feltétlen respektálni akar és szokott is. Kész az érdekszövetség, amely kielégíti egymás óhaját, csakhogy más esetben is meglegyen az a szolida­ritás, amely a főváros mostani törvény­­hatósági csoportjainak a munkáját oly élénken jellemzi. Hiába szavalnak és hiába tiltakoznak az urak, amíg olyan tényeket állítanak elénk, mint aminő a tegnapi volt, amely napnál fényesebben igazolta, hogy a meggyőződés nyomban eltűnik, mihelyt a kerületi, felekezeti vagy egymás támogatását feltételező ér­dek megjelenik. Ilyenkor nincsenek se elvek, se programmok , csak kölcsönö­sen figyelembe veendő és kielégítendő ér­dekek vannak. A merész spekuláns. Budapest, november 30-Németország imponáló vehemenciával és szívóssággal törtet előre az útján, hogy a nemzetek közt politikai és gazdasági te­kintetben vezetőszerephez jusson. Jövője, sőt talán közeli jövője csakugyan a legra­gyogóbb, legdicsőbb színekben tűnhet fel a szemlélőnek. Itt, európai népek közepette, közvetlen szomszédságunkban valósággal az amerikaihoz és a japánihoz hasonló, szé­dületesen gyors fejlődés kápráztató szín­­játéka folyik le. Még az öreg­kor küszöbére is alig léptek azok a kortársak, akik tanúi voltak a meglepő eseménynek, hogy a kis német országocskák összefogva, megverték a katonailag oly félelmes és gazdaságilag a nagykapitalista spekuláció útjain vezető, Franciaországot, még napjaink eseménye jóformán, hogy a német birodalom győze­delmeskedve a francia császárságon, meg­alakult. És az azóta elmúlt négy évtized Né­metországra a rohamos fejlődésnek olyan korszaka volt, hogy most már nem is Fran­ciaországgal, hanem a gazdasági élet euró­pai vezetőjével, Angliával és az óriási Ame­rikával versenyez. Angliával való kon­kurenciája a veszedelmes feszültség so­káig növekedett. És a versenyben, amely­nek eldőlte a művelt világnak esetleg új ké­pet fog adni, Németország olyan megfeszí­tett, szinte kétségbeesett erőfeszítéssel ve­tette magát, hogy az elmúlt esztendőben a német kivitel összege már utolérte az an­gol kivitelét. Ha ennek a fejlődésnek a ritmusa ebben a lázasságban megmarad, már a legköze­lebbi korszakban szinte valósággá válik a német császárnak az a mondása: Német­ország a világ élén! Ennek a szédületes ha­ladásnak azonban megvannak a maga be­tegségei. Németországnak Európa legerő­sebb és legjobban szervezett hadseregét kell továbbra is fentartania. Gyári munkásai seregének vállát ugyancsak nyomja a biro­dalom junkerei javára inaugurált agrár­gazdasági politika és ennek az ellensúlyozá­sára nagy költségekkel járó munkásvédő és munkásbiztosító intézkedéseket kényte­len tenni. Hatalmas hajórajt kell teremtenie néhány év alatt. Mindez végtelenül nehéz terhekkel jár. A német birodalmi költségve­tésben jóformán örök a deficit, annál inkább, mert a legjobb adóforrásokat kénytelen az országoknak átengedni. Mostanában a biro­dalmi adókat kénytelenek voltak fölemelni, hogy legalább egyelőre víz felett tarthassák az államháztartást. Esztendőre azonban a nagy és gyökeres bajok ismét, újra ak­tuálissá lesznek. Ezek a gondok tükröződnek Vilmos császár trónbeszédében, amelylyel a biro­dalmi gyűlést megnyitotta. A külpolitikára vonatkozó részletek, amelyek egyébkor a császár szájában olyan érdekesek, ma né­hány, a hármas­ szövetségről szóló frázis­ban kimerültek. A fontos a birodalom szinte válságos pénzügye. A német ipari termelés bámulatosan erős és gyors haladásnak in­dult, ehez a nagyszabású produkcióhoz azonban hiányzik a szolid alap, a dús és könnyű tőke, amely régebbi virágzású nagytermelő országoknál a gazdasági élet mélyre lenyúló humusza. A német vállalko­zás olyanforma, hogy mindig az egész tőke, sőt még ennél több is állandóan kockán fo­rog. Külföldi tőkék az alapjai az ipari nagy­­vállalkozásnak és a polgárok takarékossá­gának még nem volt ideje nagy nemzeti vagyont összegyűjteni. Ezért aztán az adó­nak oly nagymérvű megnövesztése, mint az most Németországban történik, meg­riasztja a közönséget és bizonyos aggodal­­om, a vállalkozási kedvnek és a gazdasági életnek bizonyos megtorpanása észlelhető. Az emberek magukba szállnak és arra gon­dolnak, várjon a szinte másfél milliárdos hadi budget, az ipar amerikai szabású nagy­­vállalkozásai nem homokra épített várak-e? Abban a lázas buzgóságban, amelylyel Né­metország törtet előre a haladás útján, nem siették-e el túlságosan a tempót? Aggódás és bizonyos kellemetlen ma­­gábaszállás fogja el most a németeket, ami­kor a büszke és rohamos haladás számláit prezentálják. Az új adók és a birodalom pénzügyi helyzete már egy kancellárválsá­got okozott. Vilmos császár most egy új kancellárral az oldalán az előtt a feladat előtt áll, hogy birodalmát e pénzügyi nehéz­ségeken, amelyek szinte válságos színeze­tűek, átsegítse. Németország úgy áll most a világban, mint egy egészséges, de merész spekulációra alapított vállalat. Igazságtalan­ság volna a sorstól, ha a spekuláció nem ütne be és reméljük, hogy a sors ezúttal igazságos és kedvező lesz rá. Ilonka­­a fiókos almárium alsó fiókját ki­húzza és abból egy árkos papirost vesz elő.) Tessék! (A krajcáros tintás­ üveget a füléhez emeli, megrázza.) A tinta beszáradt. Az öreg tekintetes: önts egy kis ecetet hozzája és keverd meg. Négy év előtt ir­tam­ utoljára... Csónakos­né: Tudom... tudom... Mán akkor is alig volt tinta benne. De se baj. Van én nálam toll, amibe van tinta. A városban láttam. Mondok, nálam mindig elkel. (A tárcából öntöltő amerikai tollat vesz elő, beállítja, Ilonkának adja.) Fogja no, lelkem, ez ir ... Az öreg tekintetes: Hogy ez ir? És be se kell mártani? Csónakosné: Hogy ir-e? (Elveszi a tol­lat s a papirosra vonalat húz.) De hogyan ír... Kész csuda. Áldassék az Isten neve, aki ilyes­mit teremt. Nagy könnyebbség ez a szegény embernek. Az öreg tekintetes: Hát írja meg, amit alá kell írni... Csónakosné: Óh... óh... csúfolkodik a tekintetes úr. Nem tudok én írni. Oskolázatlan nő vagyok. Majd a kisasszonyka... Én csak bemondom. Ilonka (leül. Az öreg föl és alá jár. Csó­­nakosné székét Ilonkához közel húzza és az irás fölé hajlik): Kezdhetjük. Csónakosné (diktál, Ilonka ir): Én, alulírott Benes József elismerem, hogy özvegy Csónakos Bálintnétól a mai nap folyamán két­száz korona kölcsönpénzt . . . muti leányom... a számokat tudom ... (megnézi) igen . . . felvettem . . . Az öreg tekintetes: De csak százöt­ven koronáról van szó . . . Csónakosné: Hát azért kétszáz... Mint a Kelemenéknél, a jó isten a tanúm. Ebben már az interes is benne van. Kurtább az írás. Az öreg tekintetes: Értem is, meg nem is . . . Nem valami suskus ez? Csónakosné: Suskus? . . . Nálam . . . Oh, teremtő szent atyám ... Én, aki mindig a szegény emberek gyámolítója voltam... Suskus? . . . Nálam? Ha gondolják, hogy ez nem igazság . . . (Felveszi a tárcát, csattog­tatja rajt a gummit): Az öreg tekintetes: Dehogy... De­hogy . . . Csónakosné lelkem asszony , hogy gondol ilyet? ... írd csak lányom, írd . . . Csónakosné (félig sértődötten, félig ki­békülve): Azért . . . Hol hagytuk el? Ilonka: Felvettem . . . Csónakosné: Az a . . . (diktál) A két­száz koronát egyenlő tíz hónapos rátákban az év szeptember tizenötödikétől kezdve minden hónap tizenötödikén visszafizetem. Ha egy rátát netán esetleg elmulasztanék, az a nevemre írott ingatlanon . . . Az öreg tekintetes (indulatosan az asztalra csap): Ne ird . . . Nem kell a pénz... A házról ne legyen az írásban szó. A ház nem az enyém, a ház a lányé ... A házat bántani nem hagyom . . . Nem kell a pénz ... Én tő­lem csattogtathatja. Csónakosné: No... De megfiatalo­dott... Ne írd hát lányom... Nem vagyok én követelős. Ismerem én a tekintetes urat ... Ál­lami pénz, jó pénz, ha mindjárt lassú pénz is... A horvát bán elutazása. Báró Rauch Pál hor­­vát bán két napi budapesti tartózkodás után, mely, idő alatt W­e­k­e­r­­­e Sándor miniszterelnökkel és Aztán itt van a tanító úr is . . . Elég nekünk ennyi irás is . . . írja hát alá a tekintetes ur... Az öreg tekintetes (megbékélve). No . . . (Időközben felvette pápaszemét és le­ül). Megvan. (Aláírta az írást). Csónakosné­­összehajtja a papirost és a tárcából pénzt szed elő. Lassan számol. Min­den bankót megnyálaz és ujjával morzsol.) Húsz korona . . . Negyven korona ... (A világos­ság felé tartja a pénzt). Ez a sok újféle bankó mindig megzavarja az embert . . . (Egymásra teszi a pénzt) Hatvan korona . . . Hetven . . . Kilencven korona . . . (Újra kebelébe nyúl. Kis kendőt vesz elő, csücskét felbogozza, aranyak vannak benne) Száz korona . . . Százhúsz... A múltkor is krajcár helyett adtam ki egyet... Százharminc . . . (Felemeli szoknyáját, alsó­szoknyája zsebéből másik kendőt vesz elő. Fel­bogozza, ötkoronások és koronások benne) har­mincöt, negyven, negyvenöt, negyvenhat, negy­venhét, nyolc, kilenc, itt az ötven . . . Az öreg tekintetes: Hát köszönöm a szívességét. Csónakosné: Semmi az no, tekintetes uram. (Minden holmiját visszarakja, az amerikai tollat megtörli szoknyájában.) Nem szégyen a szegénység. Az a szégyen, ha nem fizetik visz­­sza. És mért ne segítsek. Az istenke, áldass­­sék a neve, az egyiknek azért adott, hogy segít­sen a másikon. Most kis dolgom van az ügyvéd úrnál ... A körorvos úr egy rátával elma­radt . . . (Sóhajt.) Hajh, pedig, hogy nem sze­retek pörösködni . . . Mért nem élhetnek bé­kességben az emberek? (Megy el.) Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus mindörökké. Ámen. (És keresztet vetve, lassan kiballag az ajtón), Budapest, november 30.

Next