Pesti Napló, 1909. december (60. évfolyam, 284-309. szám)
1909-12-01 / 284. szám
Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1909 december I. 2-3. szám. O l Josipovich Géza horvát miniszterrel tanácskozott és több minisztériumban horvát ügyeket intézett el, ma éjjel tizenegy órakor visszautazott Zágrábba. Holnap minisztertanács. — A válság. — Budapest, november 30-(Saját tudósítónktól.) Holnap délután négy órakor a kereskedelmi minisztériumban Wekere Sándor elnöklésével ismét minisztertanács lesz, amelyre ma este tíz órakor gróf Andrássy Gyula belügyminiszter is visszaérkezett Budapestre. A kormány tanácskozása után Wekere Sándor Bécsbe utazik s valószínűleg már csütörtökön kihallgatáson jelenik meg a király előtt. Ezek a nap hírei. Amit ezeken kívül még megírhatunk, az csupa bizonytalanság és kombináció. Beavatottnak látszó bécsi forrásból azt hangoztatják, hogy a király újra a Wek e r t e k a b i n e 11 e t a rcar szerencsét próbálni, de előbb tisztában akar azzal lenni, hogy ez a kormány mivel tud neki szolgálni? Éppen ezért az a kívánsága, hogy a Háztól szerezzen Indemnitást. A kabinet körülbelül tisztában van azzal, hogy ez olyan feladat, amely túlmegy a megvalósíthatás valószínű határán s éppen azért holnap fog dönteni az iránt, hogy : Wekerlével mit üzenjen az uralkodónak. Ismét megkisértse-e, hogy lehetetlen helyzetére való tekintettel mégis kiesdekeljen valami engedményt, vagy pedig bejdentse, hogy semmire ■sem képes vállalkozni s megsürgesse elbocsátását. Úgy hallatszik, hogy a kormány, mely már belement a mostani csúf helyzetbe, következetes akar lenni s a maga részéről nem provokálja a szakítást. A minisztertanácson tehát a többség azt az álláspontot támogatja, hogy teljesítsék a király kívánságát s tegyék meg ezt az utolsó lépést is. Ezzel szemben állítólag Kossuth Ferenc és gróf Apponyi Albert hivatkoznak az eddigi kudarcokra s azt a véleményt vallják, hogy a kibontakozási kísérletek folytatása céltalan. De hogy mi igaz mindebből, azt egyelőre nem dönthetni el s éppen ezért kár a sok találgatással komolyan foglalkozni. Még csak meg - sejteni sem lehet, hogy huszonnégy óra múlva mi következik. Minden oldalról különböző jövendőmondások kerülnek ki s valamennyi egyformán kétes értékű. De hogy legalább a kormány szeretné végre kimondani az utolsó szót, kitetszik abból is, hogy a Kossuh-párt intézőbizottsága csütörtökön délután ülést tart, melyen Kossuth Ferenc nyilván a kabinet szándékairól tájékoztatja pártját. Pénteken délután értekezletet tart a Justh-párt is, amelyben ma este már befejezett tény gyanánt foglalkoztak azzal a Bécsből kapott értesülésükkel, hogy a Wekerle-kormánynak minden engedmény nélkül való kinevezése néhány napon belül okvetlenül elkövetkezik. A pártkörben ezzel a vállalkozással szemben nagy obstrukcióra készülnek. Egyébként a pártkörökben csend volt. Az alkotmánypárt körben szóvá tették Gessman keresztényszocialista osztrák képviselő legutóbbi beszédét, melyben az általános választói jog mellett azzal érvel, hogy az a magyarországi németség érdeke. Ezzel szemben a szász képviselők rámutattak arra a beszédre, melyet egy jelöltjük a napokban mondott, melyben a Gessman állításának éppen az ellenkezője foglaltatik. Ma a hajdúmegyei függetlenségi párt nagyválasztmány ülést tartott, hogy a függetlenségi pártban beállott szakadással szemben állást foglaljon . Pap Elek, Tüdős János és Csanak János felszólalása után elhatározták, hogy Justhékhoz csatlakoznak, Damjanich Jánosné meghalt. 189—1909. Budapest, november 30-Hosszú haldoklás után, kilencven esztendős korában csendesen örök álomra szenderült ma reggel fél négy órakor Damjanich Jánosné, a vértanú tábornok özvegye. A végzet fátumszerű kényszerével lehet csak megérteni az olyan életet, amilyen Damjanich Jánosnénak is osztályrészéül jutott. Jó nevű, előkelő és gazdag család sarja, aki 1847-ben már készen áll arra, hogy a nő számára való egyetlen alkalom révén, a házasság által elérje mindazt, ami elismertetés, boldogság, öröm és élvezet alakjában a nőnek nyitva áll és úgy is indul meg az élete. 1847. augusztus 30-án Csernovics Emilia, a dúsgazdag Csernovics Péter közeli rokona, egyike a legboldogabb teremtéseknek Magyarországon. Ezen a napon lett neje a 61-ik császári és királyi gyalogezred egyik daliás kapitánynak, Damjanich Jánosnak, aki addig Olaszországban állomásozott ezredével. Csernovics Emília nagyon boldog ezen a napon és a rákövetkező hónapokban, mindazok, akik szeretik, vagy irigylik, azt látják benne egyedül, hogy a legszerencsésebb lények egyike. Ki mert volna 1847 nyarán 1849 október hatodikára gondolni. A politika legtapasztaltabb időjósai is honnan tudhatták volna, hogy csak egy hónap múlva is, mi fog történni? Hát még Csernovics Emília, aki előkelő urileány volt, de semmi több. Nem értett a politikához, nem tudta a körülötte végbemenő események magasabb értelmét felfogni, s minthogy nem tudta más sem s nem tudjuk mi sem, akik más korban élünk, de még csak napok számára sem bírjuk előrelátni a jövőt. A népek életének nagy eseményei azonban belejátszanak az egyes emberek apró viszonyaiba és anélkül, hogy menekülhetnének végzetek elől, belejutnak az események forgatagába, mint a falevél a forgószél örvényébe. Ezek a nagyobbszabású és magasabb rendű események példázzák aztán, hogy az egyes ember nem elszigetelten él, hanem a körülötte megújuló történeti tényezők uralkodnak felette. Ahoz a komor tragédiához, amely Aradon 1849. október 6-án végbement, előzményül a francia forradalom volt szükséges. A francia forradalom kitörése egymásután felgyújtotta a forradalmi lángot Európában s éppen olyan váratlanul tört ki nálunk is, mint bármelyik külföldi államban. A magyar forradalmi mozgalmak lassanként aztán alternatíva elé állították az osztrák császárral való viszonyt. Damjanich János egyike szintén azoknak az osztrák tiszteknek, aki, mikor értesül a március tizenötödiki események sikeréről, Magyarországra való áthelyeztetését kéri s mikor a harc Ausztria és Magyarország között kikerülhetetlenné vált, továbbra is megmarad a magyar hadsereg kötelékében. Meglepetésszerű sikerek között halad előre. Kapitálisból rövid idő, úgyszólván napok alatt őrnagy, majd ezredes és tábornok lesz s ugyanígy ■ emelkedik vele rangban, tisztességben és ünnepeltetésben neje. Rendes asszonyok között húsz év is alig elegendő a legtehetségesebbek számára, hogy ilyen pályát megfussanak, ámde most minden rendkívüli. Damjanichné a mozgóképszerűen változó szituációk között valóban úgy vetődik ide-oda, mint a szél által kergetett levélbe. És ugyanígy vetődnek mindazok, akik, akár cselekvőleg, akár szenvedőleg, az eseményeknek ebbe az erős forgatagába belefutottak. Kitérni nem lehet semmi elől, az egymásra rohanó jelenetek árja hajtja az embereket, mert olyan hatalmak erői működnek ebben a küzdelemben, melyek mellett az egyes emberi erőnek nincs semmi önállósága. Emberek bukkantak elő a semmiből s akiknek tegnap még a nevét sem tudta senki, ma már százezrek visszhangozzák dicsőségüket. De nemcsak a siker, hanem a bukás is éppen ilyen meglepetésszerűen tör az emberekre. A világosi fegyverletétel eredménye az lett, hogy a negyvennyolcas magyar tábornokok osztrák fogságba jutottak. A Haynau irányítása alatt működő haditörvényszék kimondta rájuk a halált, és abban a pillanatban, mikor ezt a kegyetlen és megalázó ítéletet a brünni hóhér végrehajtotta a tábornokok felett, előtérbe kerülnek hozzátartozóik, mint olyan élő ereklyék, kiknek velük való vonatkozása és átszenvedett fájdalmaik végtelenül drágák a nemzetnek. Damjanich Jánosnét is ez az esemény tette mártírrá, köztiszteletben mindenekfelett álló nővé és a nemzet bálványává. Életének ez adta meg tartalmát, nevének a diszt és halála mostani pillanatában azt az egyetemes, mély részvétet, melyet csak azok számára tartogatunk, akik nagyon kedvesek voltak szívünknek. Az ő személyében tiszteljük meg férje és társai felejthetetlen szolgálatait és az ő személye ad ürügyet arra is, hogy kultuszt csináljunk minden olyan epizódból, melynek szálai visszanyúlnak azokba a nagy időkbe, mikor a nemzet legszebb erényei kihajtottak. A Damjanichné iránt való részvétünk és kegyeletünk az ő személyes tulajdonságai folytán is gyarapodott állandóságában. Nem mindennapi előkelőség kellett hozzá, hogy egy olyan emléket, amin ő az ő számára is jutott, a nemes lelkek egyszerűségével tudjon viselni. Csak egy kis tulzás vagy közönségesség kell s a vértanuság frivol ízléstelenséggé vagy üzérkedéssé változik, mihelyt nem őszinteség és mély érzés az alapja. Damjanich Jánosné azt a nagy örökséget, mely férje halála révén, mint letéteményesre reá maradt, félszázadnál jóval tovább terjedő időn át egy pillanatig sem kompromittálta sohasem. Nagy fájdalmával és pár hónapos boldogsága emlékeivel visszavonult a nyilvános élettől, amikor pedig néha-néha megjelent, mindig olyan helyeken volt látható, ahol a szegények, ügyefogyottak és elhagyatottak érdekében kellett valamit tennie. A férje halála után eltelt évtizedek mutatták meg igazában, hogy méltó asszonya volt az urának. Előkelő, jószívű, nemes ízlésű, kiváló nő volt. A leánysorból alig hónappal ment át a hitves magasztos hivatásába, 1849. október 6-án pedig már bekövetkezett a katasztrófája. Még viruló fiatal asszony volt, mikor férje elhalt, de az özvegyi fátyolt többé nem tette le. Az osztrák vérbirák halálos ítélete az ő élete fölött is határozott. Özvegységének éveit a jótékonyságnak szentelte s élén állt számos jótékony egyesületnek. Nagy érdeme volt a magyar nőnevelés terén is. A Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének elnöknője volt s ebben az egyesületben mindvégig áldásosan működött. Az idén májusban meleg ünneplésben volt része kilencvenedik születésnapja alkalmából. Az egész országból elárasztották ekkor üdvözléssel. " Szerető gondozója, jóltevője volt mindig az ártyiknak és a szenvedőknek. Nemes lelkületét jellemzi utolsó kívánsága is. Többször mondogatta ugyanis, ha majd meghalt, koporsójára ne szórjanak virágot, ne tegyenek koszorút, hanem mindazok, akik részvétük jeléül koszorút akarnak majd küldeni, váltsák meg ezt pénzben s küldjék a koszorúra szánt összeget az árvák javára. A nagyasszony utolsó óhajának megfelelően kéri a család, hogy a koszorúra szánt összeget küldjék a kegyeletes emberek özvegy, Batthyány Gézáné grófné Teréz körúti palotájába. (Betegsége és halála.) A tisztes matróna pénteken este hirtelen roszt szül lett, agyszélütés érte. Hozzátartozóit, akik gyengéd és szerető gondozással vették körül, váratlanul érte a végnek és elmúlásnak ez a hirtelenül jött kezdete. Betegágyához nyomban orvost hívtak, aki konstatálta, hogy rövidesen leperegnek a nagyasszszony utolsó órái. Péntek óta egy pillanatra sem nyerte vissza az eszméletét s ma reggel meghalt. Ágya mellett ott virrasztanak rokonai: Végh József kúriai biró családja, a Csernovits-család tagjai. Halála hire gyorsan elterjedt s mindenütt részvétet fakasztott. Egyik-másik középületre a nemzeti gyász jeléül már délelőtt gyászlobogót tűztek, a háznál reggeltől kezdve egymást váltották föl a kondolálók. Damjanich János özvegyének holttestét az eddigi megállapodások szerint csütörtökön délután három órakor temetik a Szentkirályi utca 51. számú házból. A beszentelést Krizsány Mihály pápai kanonok, józsefvárosi apátplébános fogja végezni.