Pesti Napló, 1911. február (62. évfolyam, 27–50. szám)

1911-02-01 / 27. szám

Budapest, szerda 1911 február 1. 27. szám. 3 PESTI NAPLÓ _ állami függőségünket. A közös bank egyébként még annyira sem respektálja a paritást, hogy tisztviselői létszámában a magyaroknak a megillető arányt juttatná. Az elnök fél egykor az ülést felfüggeszti. Szünet után Jaczkó Pál folytatta beszédét s határozati ja­vaslatot nyújtott be a külföldi váltók dolgában. Schuller Rezső (szász) azt bizonyítja, hogy az önálló bank nyomán várható kamatlábemelkedésnek a mai gazdasági viszonyaink közt komolyabb követ­kezményei lehetnek, mint fejlettebb államokban. A nehézségek nemcsak átmeneti természetűek, de tartós megrázkódtatásoktól is félnünk kell. Mérle­gelnünk kell azt is, hogy az osztrákok hogyan visel­kednének velünk szemben a gazdasági különválás esetén. A balkáni államok példája, amelyre az ellen­zéki szónokok hivatkoztak, nem találó, mi éppen azért nem állíthatunk önálló bankot, mert nem élünk már balkáni viszonyok közt s óvatosabbnak kell len­nünk a gazdasági kérdések kezelésében. A közös bank megfelel Ausztria és Magyarország érdekei­nek, ezért elfogadja a javaslatot. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Justh Gyula beszéde. Justh Gyula: Schuller szerint Magyarország gazdaságilag el van maradva, ezt elismeri az ellen­zék is, de míg Schuller továbbra is osztrák járom­ban akarja tartani az országot, az ellenzék föl akarja ebből szabadítani. Nem ismeri el törvényes­nek és kötelezőnek azokat a megállapodásokat, me­lyeket a kormány az áruegyezmény és a bank dol­gában az osztrák kormánynyal kötött, mert ilyen megállapodások csak a törvényhozás fölhatalmazá­sával köthetők. A kormánynak módjában volt a tör­vényes határidőn belül beterjeszteni és elintézni a bankra vonatkozó javaslatot. Az ellenzéket ezen a címen nem lehet az alapos vitától elütni. Nem akar a bankkérdés szakszerű fejtegetésébe bocsátkozni, a bizonyítást az ellenzék fényesen elvégezte az önálló bank mellett. Inkább a kérdés politikai oldalával fog­lalkozik. Kétségtelen, hogy a bank felállítása az első lépés Magyarország gazdasági önállóságához. Az osztrák elméleti szakemberek és politikusok egyet­értenek abban, hogy a közös bank a gazdasági kö­zösség legfőbb attribútuma. Nekünk ez mindent meg­magyaráz s megmutatja az utat merre kell halad­nunk. Ha nem akarjuk Magyarországot örökre gaz­dasági egyoldalúságban hagyni, ha meg akarjuk gá­tolni a kivándorlást, azon kell lennünk, hogy az ipari termelés alapjait megteremtsük. Carleyl is azt írta, hogy az az állam, amely megmarad a nyers termelés mellett, szegény állam. Közgazdasági önállóság nél­kül nincs ipar, ipar nélkül nincs gazdaság, e nélkül pedig nincs függetlenség. Ne hagyjuk magunkat megfélemlíttetni a bank auguroknak a nemzetet meg­­szégyenítő jóslásai által, az önálló bank még nem tett tönkre egyetlen nemzetet sem. (A hatalom.) Báró Madarassy-Beck Gyula kétségbe vonta Magyarország önállóságát. Ezzel mint magyar kép­viselő rossz szolgálatot tett az országnak kifele is. Báró Madarassy-Beck Gyula: Nem vontam két­ségbe. Csak praesumptióról volt szó. Justh Gyula: Mi hozzá vagyunk szokva ahoz, hogy önök mindent lekicsinyelnek a mi oldalunkról. Most is láttam a képviselő úr lekicsinylő mozdulatát. De legyen meggyőződve a képviselő úr, hogy bár­mennyire kicsinyeljenek is le bennünket, mi híven, becsületesen ki fogunk tartani a mi elveink mellett és küzdeni fogunk mindazok ellen, akik még Magyar­­ország függetlenségét és szabadságát is elhomályo­sítani akarják, csak azért, hogy argumentumokat szolgáltassanak az önálló magyar jegybank ellen. Egy hang a baloldalon: Kár ezen báró Mada­­rassynak nevetni! (Zaj.) Justh János: Büszke a banktudományára! Nagy vicc! Abba született bele! Azért lett báró! Báró Madarassy-Beck Gyula: Ki az, ki mondta ezt! (Nagy zaj.) Justh Gyula: A vélelem, az általános szabály az önálló bank mellett szól, a bizonyítás terhe tehát a közös bank híveire hárul. Fejtegeti a koalíció válsá­gát. A fordulatot a politikai életben annak idején az idézte elő, hogy a függetlenségi párt nem volt haj­landó­­a gazdasági önállóságot föláldozni a hatalom­ért. úgy gondolkozott, hogy a hatalom csak addig lehet értékes, míg a nemzet érdekében élhetünk vele. Enélkül csak hitvány rongy. (Zajos tetszés a bal­oldalon.) Huszár Károly: Arról beszéljen, igérte-e Lukács az önálló bankot vagy nem? (Nagy zaj.) Gróf Batthyány Tivadar: Minket hiába ugrat a képviselő úr. Huszár Károly: Vagy komolyan harcolunk vagy nem. Justh Gyula: A függetlenségi párt úgy is tud komolyan harcolni, ha nem alkalmazkodik a Huszár eszejárásához. Népképviseleti államokban a kormány­képességet a király és nemzet bizalma adja meg. Nálunk elegendő a királyé. A nemzetet pénzzel és hatalommal is meg lehet szerezni. Várjon ha a bankot a király is akarná, akkor is hangoztatnák a gazda­sági aggodalmakat a többség soraiból. Ha visszapillantunk a­ közelmúlt nagy küzdel­meire, igaz lelki megnyugvásunkra szolgál az a tudat, hgy megtettük kötelességünket és hogy más­ként nem cselekedhettünk, ugyannyira, hogy ha ha­sonló viszonyok állnának elő, akkor most sem csele­kedhetnénk másképp. Mikor a közgazdasági önálló­ságért és nem a magyar nemzeti jegybankért folyt m­ért küzdelmünk hajótörést szenvedett, akkor nem fordítottunk egyet a köpenyegen, hanem híven és becsületesen kitartva elveink mellett, nem elveink­nek, hanem a hatalomnak fordítottunk hátat. Hock János: Úgy van! Ezt nem lehet letagadni! Justh Gyula: És ezen önzetlenségünkért sokak részéről nem elismerésben, de a legkíméletlenebb támadásban volt és van részünk. Egy hang a szélsőbaloldalon: Cinikusok! Justh Gyula: Pedig kérdem, mi elitélni való van abban még Magyarországon is, ha valaki hivebben megáll és inkább ragaszkodik az elvekhez, mint a hatalomhoz? Eitner Zsigmond: Ezt ők nem értik meg! Justh Gyula: Támadtak bennük­et a kritikának legkíméletlenebb eszközeivel, a legkönyörtelenebb eszközökkél szállottak velünk harcba, gyanúsítottak, rágalmaztak, piszkoltak, lekicsinyeltek, kalandorpoli­tikusoknak lettünk kikáltva. (Kik a kalandor politikusok?) Mintha nem éppen azok volnának a kalandor­politikusok, akik azért, hogy a hatalmon maradhas­sanak, hogy valahogy az egyoldalú kormányképes­ségen csorba ne essék, készek bármely percben el­veiket cserben hagyni . . . (Úgy van? Úgy van! taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Darvas Fülöp: Mi nem hagytuk cserben! (Zaj.) Gróf Batthyány Tivadar: Mit mondott Hiero­­r­ym­i Pozsonyban? Lovászy Márton: Kevés elvet hoztak, de mind cserben hagyták! Gróf Batthyány Tivadar: Hát a választói jog. (Zaj.) Kovács János: Bécsnek többet ajánlanak, mint amennyit itt kérnek! (Folytonos nagy zaj.) Justh Gyula: . . . akik készek a parlamenta­rizmus teljes kijátszásával a legképtelenebb eszközö­ket alkalmazni a nemzet letörésére és arra, hogy az ország választópolgárait a kormány igájába hajtsák. Ha mi kalandorpolitikát folytatnánk, vagy folytat­tunk volna, ha mi többre becsültük volna a hatalmat elveinknél és a választási küzdelmek alkalmával az eszközök megválasztásában nem lettünk volna rigo­­rózusabbak (Hosszas derültség a jobboldalon), ak­kor bizony ma mi volnánk a hatalmon és a nemzeti munkapártnak még csak izmagját se lehetne sem itt a Házban, sem az országban találni. Azt hiszem, a kormánypárt legvérmesebb tagja is tisztában van azzal és meg fogja nekem azt engedni, hogy ha egyforma eszközökkel küzdöttünk volna, akkor ma itt a magyar képviselőházban most is azok volnának nagy többségben, akik a magyar önálló jegybankot követelik. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Moz­gás és zaj a jobbolddalon.) A munkaképességünkre bénítólag ható, folyton megújuló válságoknak oka az, hogy az egyensúly a király sz­uverenitása és a nemzet szuverenitása közt nincs helyreállítva és hogy, sajnos, mindig akadnak ebben az országban oly politikusok, oly államférfiak, kik a nemzet akaratával szemben min­denkor készek a kamara álláspontjára helyezkedni. A nemzet röviddel ezelőtt csaknem egyértelm­ű­­­leg nyilatkozott meg a magyar jegybank mellett. (Felkiáltások a baloldalon: Házhatározattal!) Tanú­­bizonyság erre a múlt országgyűlés képviselőházá­­nak csaknem egyértelműig hozott határozata a jegybank ügyében, és tanúbizonyság emellett a tör­vényhatóságok nagy részének feliratai, melyek itt vannak a Ház asztalán. (Igaz! Úgy van­ a szélsőbal oldalon.) (A többség akarata.­ Azt mondják, hogy a többség akaratának érvé­nyesülnie kell. Tökéletesen igaz, aláírom. De kér­dem, a mait országgyűlésen érvényesülheten-e a­­ többség akarata? Adva volt a mód, ahogyan hosszú időre biztosítani lehetett volna a békés fejlődést, a képviselőház és a törvényhozás munkaképességét. A nemzet akarata nem érvényesülhetett. A felaján­lott mód nem­ tetszett és a nemzethez történt appelláta. Gróf Batthyány Pál: De mikor? Justh Gyula: Azután a választásoknál sikerült pénzzel és hatalmi eszközökkel és azzal a biztatás­sal, hogy ha a készfizetések felvétele Ausztria ellen­állásán hajótörést fog szenvedni, hogy akkor nincs­­ erő­s hatalom, mely megakadályozza az önálló ma­gyar jegybank felállítását . . . Hock János: Ez volt a programmjuk! Justh Gyula: . . . olyan többséget összehozni, amelynek nem kell a magyar jegybank, amely tér­det, fejet hajt a korona akarata előtt és amely kép­telen Magyarország törvénybe iktatott jogos igényei kielégítésére. (Zajos felkiáltások a jobboldalon: Hát önök meg tudták valósítani elveiket?) Viharos kiáltások a szélsőbaloldalon: Ott is hagy­tuk a hatalmat, nem ragaszkodtunk hozzá görcsösen mint önök. (Folytonos nagy zaj a Ház minden olda­lán.) Ugron Zoltán: Kiesett a holló szájából a sajt! (Nagy derültség a munkapárton) Zajos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Vizet im öregnek! Nem lehet tekintélye az olyan országnak, azt semmibe sem veszik, azzal mindenki packázhat, amelyben lehetséges rövid idő alatt az ország köz­hangulatát megfordítani és amelyben erő és ellenál­lási képesség nincs. Jó lesz megfigyelni és megszív­lelni Macaulay bölcs szavait, melyek szerint: „Skócia függetlenségének gyors pusztulását az utolsó skót parlament rettenetes szervilizmusa okozta.“ Keve­sebb hatalomvágy, nagyobb elvszilárdság, vállvetett munkálkodás a nemzet igazaiért — és akkor, de csakis akkor sikerülhet rést ütnünk az osztrákoknak ellenünkben szervezett egységes falankszán. Hogy milyen perspektívánk van nekünk közgaz­dasági téren, azt napnál világosabban mutatják az osztrák banktárgyalások és a magyar képviselőház többségének megalkuvó, meghátráló magatartása. Odaát szívós kitartás, tervszerű, következetes, meg­alkuvást nem ismerő magatartás és ezel szemben a mi részünkről kapkodás, az energiának teljes hiánya, a kishitűség, a következményektől való örö­kös rettegés, aggodalmainknak folytonos hangozta­tása és a katasztrófáknak, rázkódtatásoknak örökös falrafestése. Ehhez hozzájárul még, hogy a bankkér­désben a túloldal szakférfiai és a magyar sajtónak egy része egész nagy apparátussal igyekeznek bi­zonyítani, hogy milyen gyenge ez a nemzet, amelyet a független hitelrendszer, az önálló nemzeti jegybank tönkretesz s amely csak az örökös gazdasági gyám­ságban tudja megtalálni boldogulásának egyedül üd­vözítő arkánumát. Ilyen körülmények között Magyarország köz­­gazdasági perspektívája bizony a legszomorúbb, a legktségbeejtőbb. Lehetetlen, hogy az életképessé­günkbe vetett hit világszerte meg ne inogjon, lehetet­len, hogy nagyhatalmi pozíciónk megtartható le­gyen, mikor ország-világ látja Magyarország szer­telen, anyagi erejét messze túlhaladó fegyverkezé­sét, ugyanakkor, amikor erejét saját fiai a legpará­nyibb államok erejénél is parányibbnak tüntetik fel. Gróf Tisza István t. képviselőtársam egy 1896- ban megjelent munkájában, amely a magyar agrár­­politikáról szól, itt a valutarendezés kérdéséről. Azt hiszem, nagy szolgálatot teszek az ügynek, amikor ezen kiváló elmének, akkor elfoglalt álláspontját megismertetem most a t. képviselőházzal. Gróf Tisza István nevezett munkájában a követ­kezőket mondja (olvassa): ,.Az az egész akció, amely a relációnak 1919-ben való megállapítását eredmé­nyezte, a produktiv s ezek között első­sorban a mezőgazdasági érdekek fényes győzelme volt, a kamataiból élő tőke, a haute finance érdekeivel szemben s azon férfiú körültekintő bölcsességének és hazafiságának fényes tanúbizonyságát képezi, aki­nek az egész valutarendezési akció megindításában s alapelveinek megállapításában oroszlánrész jutott. Ha soha semmi egyebet nem tett volna Wekerle Sán­dor, ez egy művével jogos igényt szerzett a magyar nemzet, elsősorban a magyar gazdaközönség hálá­jára. De arra ,hogy ez érték­ relációt végleg biztosít­juk magunknak , hogy teljes mérvben élvezzük az aranyvaluta összes előnyeit, feltétlenül szükséges, hogy annak életbelépte, a készfizetések felvétele ne húzódjék ok nélkül tovább. „Ma még bízik a külföld törekvésünk őszintesé­gében, ezért váitóárfolyamunk meglehetős állandósá­got mutat és a külföldi tőke is mindjobban érdeklő­dik a koronaértékre szóló elhelyezés iránt, de ez még mindig csak kis része a joggal várható előnyöknek és az olcsó tőkét oly nagy mérvben igénylő közgaz­daságunknak csak akkor fog az teljes mérvben ren­delkezésre állani, ha a­ k­orona valódi élő aranypénz lesz és minden, ami koronaértékre szólt bármikor effektív aranyra lesz átváltoztatható. (Élénk helyes­lés a szélsőbaloldalon.) Ha pedig tovább tart a kér­désnek fenyegető elposványodása, félő, hogy teljesen elveszti a külföld ez akció komolyságában vetett hitét és hitelviszonyaink egész vonalán be fog állani a reakció. Valóban itt az ideje, hogy mi, gazdák be­lássuk saját érdekeinket, követeljük, sürgessük az aranyvaluta minél előbbi életbeléptetését. Fel kell még olvasnom gróf Tisza Istvánnak aradi programm­­beszédében erre vonatkozólag elmondott nézetét. Ezt pedig azért teszem, hogy mindenkinek élénken elmé­jébe véssem­­. képviselőtársamnak ama klasszikus ki­jelentését. Azt mondja (olvassa): „Ha ezt a játékot

Next