Pesti Napló, 1911. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

1911-03-01 / 51. szám

2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ mi március 1. 81. »Jám. jók kutforrásává, azoknak is teljes erő­vel azon kellene lenni, hogy a törvényhozás végre alkossa meg a vá­lasztói jog reformját. A nemzet elleni bűn, hogy ezt a kérdést «folyton leszo­rítják a napirendről és akik más kér­dések körül folytatnak éles harcokat, nem veszik észre, hogy e kérdések zö­mét épp azok vetik mindig a felszínre, akiknek elsőrangú érdeke az általános választói jog megalkotásának megaka­dályozása. Egyetlen kérdés sem olyan életbevágóan fontos Magyarországon, mint a választói jog kérdése és egyet­len szempontból sem szükségesebb ennek mielőbbi megoldása, mint közjogi szem­pontból, és ami ebből folyik, a nem­zeti önállóság és függetlenség szem­pontjából. Aki ezt meg tudja érteni, az mindent elkövet, hogy a nagy reform útjából végre az összes akadályok eltá­volíttassanak, és hogy az a rendszer, amelyben a kormányok vétkes könnyel­műséggel garázdálkodhattak a nemzet rovására, a nemzet akarata ellen, örökre megszűnjék. Budapest, február 28. Lukács László a királynál. A király ma délelőtt tizenegy órakor Lukács László pénzügyminisztert különkihallgatáson fogadta. A pénzügyminiszter resszort-ügyekről tett a királynak jelentést. A kihall­­gatás egy óránál hosszabb ideig tartott. A miniszterelnök Itthon. Gróf Héderváry Ká­roly miniszterelnök ma reggel Grácból visszaérke­zett Budapestre. A miniszterelnök ma délelőtt dr. Bauer Antal zágrábi érseki koadiutor hosszabb lá­togatását fogadta. Tárgyalás Ausztria-Magyarország és Bulgária kö­­zött. Szófiából jelentik: Ma kezdődtek meg Ausztria- Magyarország és Bulgária delegátusai között a tár­gyalások, melyek konzuli és kiadatási szerződések megkötésére irányulnak, felkacagott szendergésében szerelme oldalán, mert az ötlött eszébe, hogy évek múlva bizo­nyára másként viselkedik a tudatlan nőcske, ha egyet-mást megpróbált már az életben. Mind­ezekből tehát világosan megérthető, hogy e nőcskével szemben helye és módja volt a mért­­földjáró csóknak, az ajkak sóvárgó, nedves és lankadó összeforrasztásának... És a könybe bo­rult hűséges barna szempár, az alázatos, szinte bocsánatkérő tekintet e csók közepette, amely­­lyel a szerelmes nőcske Sinbad izzó, kém­lelő, leselkedő és vad pillantását felfogta, még sokáig kísértette álomtalan éjszakákon a hajóst.) A mértföldjáró csók rovatába ezen kívül még két nő tartozott Sinbad ismerősei között, de ezek már nem éppen fiatalságuk, tudatlansá­guk és jóságos odaadásuk miatt kerültek amaz ártatlan nőcskével egy szívkamarába, hanem ellenkezőleg, érettségük, mohó éhségük, tűnő nyaruk múlandósága miatt forrasztották hos­­­szadalmasan ajakukat Sinbad ajakára. Ugyan­ezért a bölcs hajós e csókoknak jelentőségét csön­desen elhárította a rajongás, a hódolat és az Imádat világából: egyszerűen elkönyvelte őket, mint olyan nők csókjait, akik Sinbadban a kar­csú, nyúlánk és hajlékony férfiút tisztelték meg, mert hiszen természetszerűleg e nők kövérek, puhák és csókszomjasak voltak. Julcsa 39 és Telia 38 és fél esztendős volt, midőn hajósunk felváltva várta őket öreg kocsija mögött a Lánchíd kőoroszlánjainál. A páros napok Jul­­csáé, a páratlanok Jeliáé voltak majdnem egy egész télen át, de szombaton, szombaton est­e, mint egy kis didergő, ázott fecske röpült be Sinbad lakásába az a bizonyos tudatlan és még tapasztalatlan nőcske és a pattogó tüzű kályha mellett ijedten, félénken, bocsánatkérőleg meg­­illott. Sinbad édesdeden felkacagott ilyenkor és a nőcske megzavarodva, alázatosan helyezte Sris kalapját az ablakpárkányra. ..Szabad, Sin­bad? Megengedi, Sinbad?“ Azon a télen tehát — a hervadó budai he­gyek között, a Kutyavilla felé kocsizva, pók­­fonálos szép őszi napokon kezdődött mind a há­rom regény. — Sinbad nagy, hosszadalmas, a fehérvári úttól a kelenföldi vasúti állomásig tartó csókoknak hódolt, öreg kocsija mozdulatlan háttal ült a hintó bakján, a nyerges­ ló fülét he­gyezve ügetett a pompás országúton és a vas­úti töltésen mintegy hosszú szökkenéssel, füst­csomót pöffentve suhant el a gyorsvonat, fél­szemmel látta mindezt Sinbad, mert hiszen a hölgyek már az első őszi napokon gyakorolták a későbbi, téli hideget, fagyot és havat feloldó hosszú csókjaikat. Jelfa olykor, tudtán kívül ugyanazokat a szavakat mondogatta szerelme hevében, amelyeket Julis tegnap mondott ugyan­ezen az utón és ugyanebben az órában. „Éle­tem!“ — mondták a nők, amint a hintó elhagyta a Fehérvári-utat. „Mindenségem“, — folytatták az út közepén. „Teli Vilmos!“ — sóhajtották, amely álnév alatt Sinbad ezidőben levelezését folytatta. És ugyanakkor Sinbad félszemmel kipillan­tott a mámoritó csók közepette a kocsi ablakán, mert már megszokta, hogy ilyenkor suhan ke­resztül az őszi tájon Kelenföld felől a gyors­vonat.* Tavaszszal és még későbben, midőn Sinbad élete, bölcsesége, szerelme emlékeit gyűjtö­gette, a mértföldjáró csókos nőket mosolyogva nézegette képzeletében. Nem, ezek a nők még sem voltak mind a hárman egyformák! Sinbad önmagában kereste a hibát, önmagában az okát a mértföldes csókoknak. Sinbad akkor még fia­tal volt és csókot, valamint a habzó serleget fe­nékig szerette üríteni. Tehát így tanította csóko­­lózni szerelmét is. . .........­­ Nincs konfliktus. — A megállapodás változhatatlan. — Budapest, február 28. (Saját tudósítónktól.) A magyar delegáció mai plenáris ülése után, mely a hadi­­tengerészet költségvetésével és ennek kapcsán az ipari megrendelések körül keletkezett vias­­kodással foglalkozott, nyugodtan megállapít­hatni, hogy nincs konfliktus. A helyzet igen egyszerű: a kereskedelemügyi miniszter megállapodott a tengerészeti vezetőséggel, hogy a 312 milliós rendkívüli hitelből Magyarország egyfelől a kvóta arányában fog részesülni, tehát 113 millió korona megrendelés jut neki, másfelől, ha a magyar ipar némely ága által teljesíthetet­len követelések támasztatnak, más irányban kárpótoltassunk. Ezt az osztrákok nagy zajjal megtámadták, miniszter, delegáció és sajtó egyaránt felfordulást akartak a megállapodás­ból csinálni. Konfliktus itt csak abban az eset­ben következett volna be, ha mi erre a kiroha­násra egyáltalán reflektálnánk. Ez konfliktus lehetett volna a két állam között. Vagy az is konfliktust okoz, hogy a magyar kormány — elég csodálatos és váratlan, hogy nem így tör­tént — a bécsi hallak­ra esze nélkül beadja a derekát. Ez súlyos konfliktus lett volna a ma­gyar parlament és a kormány között. De H­­­e­­ronymi Károly kereskedelemügyi miniszter ma kereken kijelentette, hogy az osztrák dele­gáció tegnapi határozata a tengerészeti vezető­séggel kötött megállapodást nem változ­tathatja meg s ettől nem is fog el­térni a magyar kormány. Ezzel az ügy reánk nézve mindenképpen el van intézve. Az osztrák delegáció hajba is kaphat a maga minisztereivel és a közös miniszterekkel. Mi ra­gaszkodunk a megállapodáshoz, mely törvé­nyes és annyi időn át elsikkasztott jogainkat leszögezi. Hogy azután nem lett volna-e okosabb és energikusabb, ha a delegáció ma Hieronymi Károly és a haditengerészet vezetősége egybe­hangzó és minden oldalon megnyugvást keltő nyilatkozatai dacára is elfogadja gróf Batt­hyány Tivadar határozati nyilatkozatát, mely szerint mindaddig, míg a megállapodás keresz­tülvitele biztosítva nincs, a magyar delegáció függeszsze fel ennek a kérdésnek a tárgyalását, erről mindenesetre komolyan vitatkozhatni. Ez­zel legalább — ha egyéb eredménye nem is lett volna — visszamutatjuk az öklünket az osz­trákoknak, bár más garanciát a jegyzőkönyvi megállapodáson kívül nem szerezhetünk. Ha a kormányok lelkiismeretesen ragaszkodnak ehez, akkor a sok százmilliós veszett fejszének leg­alább a nyelét megkapjuk, de a közvélemény ellenőrzése itt egész fogyatékos. A 312 millió beruházása eltart öt-hat évig s csak ezután ál­lapíthatni meg a zárószámadásokból, meg­kapta-e a magyar ipar a kvótaszerű részese­dést? Különben Batthyány ezt maga is meg­érezte, mert visszavonta a határozati javaslatát. Politikai körökben ma ennek a zeneboná­nak következményeként Weisskirchner osztrák kereskedelemügyi minisz­ter bukását jósolják meg. Állítólag a király veszi nagyon rossz néven, hogy a dele­gáció váratlanul sima és jámbor magatartását éppen egyik minisztere exponált állásfoglalása veszélyezteti. Ha csak ez is nem taktika , éppen azok nem piszkálták fel ügyes és ravasz kézzel az osztrák fészkelődást, akik el akarják a kisebb kérdéssel terelni a magyar delegáció figyelmét a borzalmas következésekről s a műbonyodalom elcsitulása után diadallal ünnepeltetik velünk, hogy alkalmunk lesz a saját elviselhetetlenek­nek látszó áldozataink árán 113 milliót magyar földön elkölteni. Ha ez volt a cél, brilliánsan dolgoztak, mert a magyar delegáció ma nem­csak elfogadta a haditengerészet költségvetését, hanem — és ez nem tréfa — bizalmat is szavazott Monte­­cuccoli tengernagynak, aki olyan de­rekasan kitartott a magyar ipar védelme mel­lett. Ennél kedvesebbet csak alig gondolhat ki a fantázia? Föl kell még jegyeznünk, hogy azt a so­vány érdemet, amit itt a magyar kormány eset­leg azzal szerez, hogy teljesíti a kötelességét más oldalról is vindikálják maguknak. A Kos­­suth-párt lapja megindító szerénységgel konsta­tálja, hogy Kossuth Ferenc volt az első mi­niszter, akinek nemcsak érzéke volt e nagy gaz­dasági kérdés iránt, hanem akarata és erélye is volt hozzá. Mindjárt kormányra lépése után megegyezést kötött az osztrák kormánynyal s ezt a Kossuth-féle megállapodást effektuálja most a magyar kormány. Ezzel szemben mó­dunkban van megállapítani, hogy ez a megálla­podás 1904. június 6-áról datálódik, amikor Hieronymi Károly akkori kereskedelmi mi­niszter és a közös hadügyminiszter aláírta a közös hadsereg ipari szállításai dolgában létre­jött megállapodásokat, melyek egy héttel ké­sőbb a haditengerészetre vonatkozólag is létre­jöttek Hieronymi és S­p­a­u­n admirális között. Ezek a megállapodások azonban csak feltétele­sek voltak s 1906. február 1-én új tárgyalást tartott a hadügyminisztérium s a kereskedelmi minisztérium, melyek megállapodásait 1906. áp­rilis 6-án írták alá. Ezek az 1904. évi megálla­podásokkal nagyobbrészt szó szerint egyez­nek. Ahol változtatás történt, ez az osztrák kormány közben jöttére következett be, tehát semmiesetre sem erősítette a magyar álláspontot. A leglényegesebb különbség az, hogy az új megállapodásokból, melyeket most Kossuth Ferenc írt alá, a részi megállapodás

Next