Pesti Napló, 1911. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-01 / 51. szám
2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ mi március 1. 81. »Jám. jók kutforrásává, azoknak is teljes erővel azon kellene lenni, hogy a törvényhozás végre alkossa meg a választói jog reformját. A nemzet elleni bűn, hogy ezt a kérdést «folyton leszorítják a napirendről és akik más kérdések körül folytatnak éles harcokat, nem veszik észre, hogy e kérdések zömét épp azok vetik mindig a felszínre, akiknek elsőrangú érdeke az általános választói jog megalkotásának megakadályozása. Egyetlen kérdés sem olyan életbevágóan fontos Magyarországon, mint a választói jog kérdése és egyetlen szempontból sem szükségesebb ennek mielőbbi megoldása, mint közjogi szempontból, és ami ebből folyik, a nemzeti önállóság és függetlenség szempontjából. Aki ezt meg tudja érteni, az mindent elkövet, hogy a nagy reform útjából végre az összes akadályok eltávolíttassanak, és hogy az a rendszer, amelyben a kormányok vétkes könnyelműséggel garázdálkodhattak a nemzet rovására, a nemzet akarata ellen, örökre megszűnjék. Budapest, február 28. Lukács László a királynál. A király ma délelőtt tizenegy órakor Lukács László pénzügyminisztert különkihallgatáson fogadta. A pénzügyminiszter resszort-ügyekről tett a királynak jelentést. A kihallgatás egy óránál hosszabb ideig tartott. A miniszterelnök Itthon. Gróf Héderváry Károly miniszterelnök ma reggel Grácból visszaérkezett Budapestre. A miniszterelnök ma délelőtt dr. Bauer Antal zágrábi érseki koadiutor hosszabb látogatását fogadta. Tárgyalás Ausztria-Magyarország és Bulgária között. Szófiából jelentik: Ma kezdődtek meg Ausztria- Magyarország és Bulgária delegátusai között a tárgyalások, melyek konzuli és kiadatási szerződések megkötésére irányulnak, felkacagott szendergésében szerelme oldalán, mert az ötlött eszébe, hogy évek múlva bizonyára másként viselkedik a tudatlan nőcske, ha egyet-mást megpróbált már az életben. Mindezekből tehát világosan megérthető, hogy e nőcskével szemben helye és módja volt a mértföldjáró csóknak, az ajkak sóvárgó, nedves és lankadó összeforrasztásának... És a könybe borult hűséges barna szempár, az alázatos, szinte bocsánatkérő tekintet e csók közepette, amelylyel a szerelmes nőcske Sinbad izzó, kémlelő, leselkedő és vad pillantását felfogta, még sokáig kísértette álomtalan éjszakákon a hajóst.) A mértföldjáró csók rovatába ezen kívül még két nő tartozott Sinbad ismerősei között, de ezek már nem éppen fiatalságuk, tudatlanságuk és jóságos odaadásuk miatt kerültek amaz ártatlan nőcskével egy szívkamarába, hanem ellenkezőleg, érettségük, mohó éhségük, tűnő nyaruk múlandósága miatt forrasztották hosszadalmasan ajakukat Sinbad ajakára. Ugyanezért a bölcs hajós e csókoknak jelentőségét csöndesen elhárította a rajongás, a hódolat és az Imádat világából: egyszerűen elkönyvelte őket, mint olyan nők csókjait, akik Sinbadban a karcsú, nyúlánk és hajlékony férfiút tisztelték meg, mert hiszen természetszerűleg e nők kövérek, puhák és csókszomjasak voltak. Julcsa 39 és Telia 38 és fél esztendős volt, midőn hajósunk felváltva várta őket öreg kocsija mögött a Lánchíd kőoroszlánjainál. A páros napok Julcsáé, a páratlanok Jeliáé voltak majdnem egy egész télen át, de szombaton, szombaton este, mint egy kis didergő, ázott fecske röpült be Sinbad lakásába az a bizonyos tudatlan és még tapasztalatlan nőcske és a pattogó tüzű kályha mellett ijedten, félénken, bocsánatkérőleg megillott. Sinbad édesdeden felkacagott ilyenkor és a nőcske megzavarodva, alázatosan helyezte Sris kalapját az ablakpárkányra. ..Szabad, Sinbad? Megengedi, Sinbad?“ Azon a télen tehát — a hervadó budai hegyek között, a Kutyavilla felé kocsizva, pókfonálos szép őszi napokon kezdődött mind a három regény. — Sinbad nagy, hosszadalmas, a fehérvári úttól a kelenföldi vasúti állomásig tartó csókoknak hódolt, öreg kocsija mozdulatlan háttal ült a hintó bakján, a nyerges ló fülét hegyezve ügetett a pompás országúton és a vasúti töltésen mintegy hosszú szökkenéssel, füstcsomót pöffentve suhant el a gyorsvonat, félszemmel látta mindezt Sinbad, mert hiszen a hölgyek már az első őszi napokon gyakorolták a későbbi, téli hideget, fagyot és havat feloldó hosszú csókjaikat. Jelfa olykor, tudtán kívül ugyanazokat a szavakat mondogatta szerelme hevében, amelyeket Julis tegnap mondott ugyanezen az utón és ugyanebben az órában. „Életem!“ — mondták a nők, amint a hintó elhagyta a Fehérvári-utat. „Mindenségem“, — folytatták az út közepén. „Teli Vilmos!“ — sóhajtották, amely álnév alatt Sinbad ezidőben levelezését folytatta. És ugyanakkor Sinbad félszemmel kipillantott a mámoritó csók közepette a kocsi ablakán, mert már megszokta, hogy ilyenkor suhan keresztül az őszi tájon Kelenföld felől a gyorsvonat.* Tavaszszal és még későbben, midőn Sinbad élete, bölcsesége, szerelme emlékeit gyűjtögette, a mértföldjáró csókos nőket mosolyogva nézegette képzeletében. Nem, ezek a nők még sem voltak mind a hárman egyformák! Sinbad önmagában kereste a hibát, önmagában az okát a mértföldes csókoknak. Sinbad akkor még fiatal volt és csókot, valamint a habzó serleget fenékig szerette üríteni. Tehát így tanította csókolózni szerelmét is. . ......... Nincs konfliktus. — A megállapodás változhatatlan. — Budapest, február 28. (Saját tudósítónktól.) A magyar delegáció mai plenáris ülése után, mely a haditengerészet költségvetésével és ennek kapcsán az ipari megrendelések körül keletkezett viaskodással foglalkozott, nyugodtan megállapíthatni, hogy nincs konfliktus. A helyzet igen egyszerű: a kereskedelemügyi miniszter megállapodott a tengerészeti vezetőséggel, hogy a 312 milliós rendkívüli hitelből Magyarország egyfelől a kvóta arányában fog részesülni, tehát 113 millió korona megrendelés jut neki, másfelől, ha a magyar ipar némely ága által teljesíthetetlen követelések támasztatnak, más irányban kárpótoltassunk. Ezt az osztrákok nagy zajjal megtámadták, miniszter, delegáció és sajtó egyaránt felfordulást akartak a megállapodásból csinálni. Konfliktus itt csak abban az esetben következett volna be, ha mi erre a kirohanásra egyáltalán reflektálnánk. Ez konfliktus lehetett volna a két állam között. Vagy az is konfliktust okoz, hogy a magyar kormány — elég csodálatos és váratlan, hogy nem így történt — a bécsi hallakra esze nélkül beadja a derekát. Ez súlyos konfliktus lett volna a magyar parlament és a kormány között. De Heronymi Károly kereskedelemügyi miniszter ma kereken kijelentette, hogy az osztrák delegáció tegnapi határozata a tengerészeti vezetőséggel kötött megállapodást nem változtathatja meg s ettől nem is fog eltérni a magyar kormány. Ezzel az ügy reánk nézve mindenképpen el van intézve. Az osztrák delegáció hajba is kaphat a maga minisztereivel és a közös miniszterekkel. Mi ragaszkodunk a megállapodáshoz, mely törvényes és annyi időn át elsikkasztott jogainkat leszögezi. Hogy azután nem lett volna-e okosabb és energikusabb, ha a delegáció ma Hieronymi Károly és a haditengerészet vezetősége egybehangzó és minden oldalon megnyugvást keltő nyilatkozatai dacára is elfogadja gróf Batthyány Tivadar határozati nyilatkozatát, mely szerint mindaddig, míg a megállapodás keresztülvitele biztosítva nincs, a magyar delegáció függeszsze fel ennek a kérdésnek a tárgyalását, erről mindenesetre komolyan vitatkozhatni. Ezzel legalább — ha egyéb eredménye nem is lett volna — visszamutatjuk az öklünket az osztrákoknak, bár más garanciát a jegyzőkönyvi megállapodáson kívül nem szerezhetünk. Ha a kormányok lelkiismeretesen ragaszkodnak ehez, akkor a sok százmilliós veszett fejszének legalább a nyelét megkapjuk, de a közvélemény ellenőrzése itt egész fogyatékos. A 312 millió beruházása eltart öt-hat évig s csak ezután állapíthatni meg a zárószámadásokból, megkapta-e a magyar ipar a kvótaszerű részesedést? Különben Batthyány ezt maga is megérezte, mert visszavonta a határozati javaslatát. Politikai körökben ma ennek a zenebonának következményeként Weisskirchner osztrák kereskedelemügyi miniszter bukását jósolják meg. Állítólag a király veszi nagyon rossz néven, hogy a delegáció váratlanul sima és jámbor magatartását éppen egyik minisztere exponált állásfoglalása veszélyezteti. Ha csak ez is nem taktika , éppen azok nem piszkálták fel ügyes és ravasz kézzel az osztrák fészkelődást, akik el akarják a kisebb kérdéssel terelni a magyar delegáció figyelmét a borzalmas következésekről s a műbonyodalom elcsitulása után diadallal ünnepeltetik velünk, hogy alkalmunk lesz a saját elviselhetetleneknek látszó áldozataink árán 113 milliót magyar földön elkölteni. Ha ez volt a cél, brilliánsan dolgoztak, mert a magyar delegáció ma nemcsak elfogadta a haditengerészet költségvetését, hanem — és ez nem tréfa — bizalmat is szavazott Montecuccoli tengernagynak, aki olyan derekasan kitartott a magyar ipar védelme mellett. Ennél kedvesebbet csak alig gondolhat ki a fantázia? Föl kell még jegyeznünk, hogy azt a sovány érdemet, amit itt a magyar kormány esetleg azzal szerez, hogy teljesíti a kötelességét más oldalról is vindikálják maguknak. A Kossuth-párt lapja megindító szerénységgel konstatálja, hogy Kossuth Ferenc volt az első miniszter, akinek nemcsak érzéke volt e nagy gazdasági kérdés iránt, hanem akarata és erélye is volt hozzá. Mindjárt kormányra lépése után megegyezést kötött az osztrák kormánynyal s ezt a Kossuth-féle megállapodást effektuálja most a magyar kormány. Ezzel szemben módunkban van megállapítani, hogy ez a megállapodás 1904. június 6-áról datálódik, amikor Hieronymi Károly akkori kereskedelmi miniszter és a közös hadügyminiszter aláírta a közös hadsereg ipari szállításai dolgában létrejött megállapodásokat, melyek egy héttel később a haditengerészetre vonatkozólag is létrejöttek Hieronymi és Spaun admirális között. Ezek a megállapodások azonban csak feltételesek voltak s 1906. február 1-én új tárgyalást tartott a hadügyminisztérium s a kereskedelmi minisztérium, melyek megállapodásait 1906. április 6-án írták alá. Ezek az 1904. évi megállapodásokkal nagyobbrészt szó szerint egyeznek. Ahol változtatás történt, ez az osztrák kormány közben jöttére következett be, tehát semmiesetre sem erősítette a magyar álláspontot. A leglényegesebb különbség az, hogy az új megállapodásokból, melyeket most Kossuth Ferenc írt alá, a részi megállapodás