Pesti Napló, 1911. május (62. évfolyam, 103–127. szám)
1911-05-03 / 103. szám
A hitbizomány reformja, Budapest, május 2. A földművelésügyi vita széles folyamban hömpölygő áradatába ma új anyagot vitt bele Baross János. A hitbizományokról beszélt és azok reformját sürgette. Az agrárius-konzervatív árnyalatú politika, mint a hitbizományok reformját sürgető akció kezdeményezője, elég pikáns látvány volt. Aki azonban jobbaa szemügyre vette ezt a csodát, az csakhamar észrevehette, hogy az a reform, amelyet Baross János sürget, nem a hitbizományi intézmény eltörlését készíti elő, hanem ellenkezőleg annak megerősítésére törekszik. Mert ez a reform nem azt akarja, hogy a hitbizományok területe korlátoztassék, a meglevők esetleg felbontassanak, hanem azt, hogy ne csak a latifundiumok, hanem a középbirtokok is hitbizományokká legyenek átalakíthatók. Az arisztokratikus hitbizományok mellé oda akarja állítani a zsentri hitbizományokat is és a megkötött föld mai területéhez oda akar csatolni még a mostaninál is nagyobb területet. Ez a reform tehát nem a hitbizományok gyöngítését, hanem azok megerősítését akarja elérni és így csak azokelőtt lehet rokonszenves, akik az oszálypolitika álláspontján vannak és egyizonyos osztály érdekeinek a védelmére erekszenek. Minden osztály a maga érdekeit tolja előtérbe és a diadal ez nagy versengésben azé, amely a végrehajtó hatalomra a legnagyobb befolyást tudja gyakorolni. A mai parlamenti keretben elképzelni se lehet olyan többséget, amely például a hitbizományok eltörlését megszavazná. A mai parlamentben az ország többsége nincs képviselve. Épp azok az osztályok hiányzanak belőle, amelyeknek létérdeke a hitbizományok eltörlése, a kötött birtokok felszabadítása és csak azok vannak benne képviselve, amelyek vagy a hitbizományi érdekeltséghez tartoznak, vagy pedig csak a feltörekvő, jogtalan néprétegek érdeke ellen tudnak boldogulni. Elképzelni se lehet, hogy a mai összetételű parlament kapható legyen a hitbizományok eltörlésére. Ezt a feladatot csak az általános választási jog népparlamentje végezheti el és remélhetőleg el is fogja végezni. Az agráriuskonzervatív tábor ezt jól tudja és amikor harcot kezd az általános választói jog ellen, egyúttal arra törekszik, hogy megerősítse azokat az intézményeket, amelyek ellen az általános választói jog parlamentje bizonyára fel fog lépni és hogy már most olyan akadályokat állítson fel, amelyek a népparlament akciót annak idején lehetetlenné tegyék. Baross János indítványa, amely a hitbizományok elleni jogos agitációt azzal akarja ellensúlyozni, hogy kiterjesztetni kívánja a hitbizományi rendszert a középbirtokra is, tulajdonképpen nem egyéb, mint a mai parlamenttől várható utolsó szolgálatok leszámítolása. Ha ez a parlament befejezi életét, úgy azok, akik ma dirigálnak benne, sokkal kevesebbet remélhetnek, mint amennyit még ma lehet elérniök. Baross János tehát siet és mielőtt még bejöhetnek a népképviselők és mielőtt még széleskörű befolyása lehet a néptömegeknek a parlamenti munka irányítására, el akarja intéztetni azt, ami a mai uralkodó osztályok sorsának fellendítése érdekében szükséges. Baross János mai föllépésével akaratlanul is nagy szolgálatot tett az általános választói jog propagandájának. Csak arra kell rámutatni, hogy a konzervatív tábor mire akarja felhasználni a jelenlegi osztályparlamentet, csak azt kell illusztrálni, hogy milyen célok elérésére tartják alkalmasnak az általános választói jog ellenségei a mai parlamentet, úgy bizonyára nagyon meg fog sokasodni azoknak a tábora, akik azt hirdetik, hogy a jelenlegi parlamenti osztályuralom nem tartható fenn tovább és az általános választói jog népparlamentjére kell bízni az ország ügyeinek intézését. Baross Jánosnak köszönettel tartoznak a felvilágosult haladás barátai, mert mai indítványával, amely a huszadik században a hitbizományi rendszer kiterjesztése és megerősítése mellett csinált propagandát, igazán megvilágította saját táborának valódi céljait. Egészen mellékes, hogy mi lesz a sorsa a mai javaslatnak. A jellemző és tanulságos az, hogy egyáltalán beadatott és hogy minden ellenmondás nélkül volt elmondható. Amikor mindenütt a z A paraszt és a természet. Irta: Viharos. (Utánnyomás tilos.) Mért természetes a mi parasztunk? Mert nem akar természetesnek látszani, fogalma sincs róla, hogy mi a természetesség, még kevésbbé arról, hogy mi a természet. Ha jól tudom, Smiles mondotta, hogy annak, hogy természetesek legyünk, az a legnagyobb akadálya, hogy minden áron természetesek akarunk lenni. A természetesség akarása a természetesség nyilvánul,áinak akadálya. A mi parasztunk nem olxolemilist, mégis természetes. Az ő bölcsege nélkül is elkerüli azt, hogy a természetessége akarattá legyen. Egész naturalisztikus művészetünk tanúskodhatik róla, hogy az akarattá lett természetesség nem tud természetet demonstrálni. A naturalisztikus művészetben, amelyhez az irodalom is hozzátartozik, a természetesség csakis szerep. Még a legeslegújabb nacionalizmus is, amely a stílus bozótján átelverődni készülődik, csak természet-szerepeltetés. A természet benne is csak színész. Az igazi naturalista kétségbe is esik, amikor a maga művészi hitvallását érvényesíteni akarja, amikor természetet természetesen akar ábrázolni. Vincent van Googh egy lefestendő táték előtt állván, ijedten megismerte szándékának alacsonyrendűségét, s azt mondta, hogy természetet nem lehet ábrázolni, hanem csak teremteni lehet. Mivel pedig teremteni nem tudott, de ábrázoli akart, a kettőt megalkudtatta egymással, naturalisztikusan stilizált vagy stilizáltált természetes képeket festett. A fanatikusan természetes művészek megborzadtak a naturalisztikus természetietlenségétől és keresték annak a módját, hogy természetesen tudjanak természetet ábrázolni. Ez a keresés elvitte őket azok közé, akikről azt hitték, hogy fogalmuk sincs a természetről. Mikor egy-egy festő elbújik az Isten háta mögé, nem érdekekes tájékokat, nem munkában való zavartalanságot keres, hanem természetről való tudatlanságot. Gauguin nem is a festésbeli elfinomodottságtól, nem a túlságig elművésziesedett festés szertelen készségétől akart menekülni, amikor a tahiti erdőkbe elbújt, hanem a természetről való kész megállapodásokból s a természetről való kialakult fogalmaktól. Azt hitte, hogy ezek zavarják meg őt a természetes ábrázolásban, hogy ők dolgoznak benne, amikor néz, amikor lát s amikor fest s hogy őket reprodukálja, amikor természetet akarna ábrázolni. Elhatározta tehát, hogy kibújik a bőréből, kiugrik örökletes és megszerzett kultúrájából, kiszökik tudásának, emlékeinek, sejtelmeinek, kombinációinnak összetettségéből és elmegy vadembernek a masaik közé. Vannak íróink, akik ennek a módszernek a megfordítottját követik. Hogy természetesek legyenek, nem az őstermészet kebelébe bújnak, hanem a természettől minél messzebbre mennek, hogy ott tárgyilagosan lehessenek természetesek. A mi természetábrázolóink jobbára a természettől messzire eltávolodván ábrázolnak természetet. Mintha igazuk is volna, mintha abban az eltávolodottságban igazán nem zavarná őket a természetről való tudás. De ők is szerepet írnak a természet számára, ők is csak komédiáztatják a természetet, hanem ez a sze-1 ~ -i. - ' ' , '-,. . . ¥ rep legalább uj. Az uj szerep pedig nem utánzás, nem másolás, nem reprodukálás, hanem minta nélkül való hazugság. A mi parasztunk gyönyörű természetességének az a fő oka, hogy nem tud a maga természetéről és nem tud a nagy természetről sem. A kultúra, az iskola, a műveltség még nem tudta vele a természetet észrevétetni. A kultúra, amely évszázadokon át vegetálásra késztette, arra a középútra sodorta őt, amelyen már nem érzi a természettől való rettegést s még nem érti a természet mivoltát. A primitív ember, a Gauguin emberei, az ősi kultúrák emberei a természetben csupa félelmetes elemet látnak, a természet megértői pedig a természetben csupa szabályos erőműködást látnak. Az a kultúra, amely a parasztra évszázadok során át ránehezedett, kiszabadította őt a sejtelmes, rejtelmes félelemből és megóvta őt a természet megértésétől. Az a kultúra, amely a paraszt egész életét zengéssé formálta, amely előbb a világ dolgairól, majd az önönmagáról való tudástól megóvta, arról is gondoskodott, hogy a parasztnak a természetről se legyen tudomása. S csak ebben a tudatlanságában tudott a paraszt a természet úgynevezett egyszerű gyermekévé lenni. Nagyvárosi népünk, amelyet a városi kultúra ellenségei azzal szoktak gúnyolni, hogy a természetről semmi sejtelme sincsen, nagyon elcsudálkoznék rajta, ha a parasztnak természetről való vékony tudását megismerné. Talán még azok sem tudják, hogy a paszt milyen keveset tud a természetről, akik az ő körében élnek, de még nem voltak rá kiváncsiak, hogy tulajdonképpen milyen viszonyban is van a paraszt a természettel. Jómagam is hosszú ideig 103. szám. ■gyaa sai • tata, «utofikk battval lOffiM» ffirtetékh miniméter ntmita. ■ál, d]siabás »mint Megjelenik hét» Brités ével neponkint, hmep ntin is. Cdném Félévre _ Negyed évre egy hón gjres u&m _ » _ to HU. Budapest, 1911. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podravnicky utca 12. Szerda, május 3. Mai számunk 36 oldal.