Pesti Napló, 1911. június (62. évfolyam, 128–153. szám)

1911-06-01 / 128. szám

2 EludSp­eL?, csmértek­ PESTI NAPLÓ 1911 Junius T.linfe. szám, Mi a delicatesse? — A képviselőház ülése. — Budapest, május 31. Erre a kérdésre ma Béla Henrik felelt. Szerinte ez az a finom ösztön, mely megsúgja, h­ogy vannak dolgok, melyeknél nemcsak az a fontos, hogy az ember mit mond, hanem az is, hogy ki mondja. Ezt az úri axiómát pedig gróf Andrássy Gyula bizalmas politikai barátja nem ok nélkül sütötte el. — Nem születtünk — mondta — mindnyá­jan mindenre s ha valaki történetesen úgy vá­lasztotta meg a kedves papáját, mint Kelemen Samu... Szóról-szóra igy mondta ezt Béla Henrik s ezzel az elmésséggel legalább is a követke­zetlenség hibájába esett. Mert az a szubtilisan előkelő érzés, melyre hivatkozott, neki is meg­súghatta volna, hogy kijelentésében nem a tar­talom lesz annyira bántó, mint az, hogy ki mondta. Emellett igazságtalan is, mert — hiszen ő tudja — az ember arról gondoskodhatik, hogy a keresztapját jól válaszsza meg, de az apa­választást egyelőre még bajos szabályozni. Ez a nem szerencsés introdukció megsze­rezte neki a Justh-párt ellenérzését, úgy hogy Kelemen táborának hívei egy szálig kivonultak beszédének folytatása elől a folyosóra. És ezzel valószínűleg sok kellemetlen közbeszólástól me­nekült a szónok, aki nagyon mérsékelt, bölcs és opportunus kívánt lenni, de vállalkozása nem ütött ki szerencsésen, mert jobbról is, balról is érezték, hogy el akarja kenni a dolgokat. — Lényegében semmit sem lehet siettetni vagy hátráltatni! — jelentette ki kinyilatkozta­tásszerűen és talán éppen ezért feleslegesnek tartotta magyarázni is ezt az emlékkönyvbe való mondást. Egyébként Molnár János beszédét, mely ezt az egész vallási vitát támasztotta, hasznos­nak, higgadtnak és objektivnek tartja s osztja egészen gróf Zichy János felfogását, aki min­­denkir­ek igazságot szolgáltatott. Ez Béla Henrik vélekedése abban a kérdésben, melyről valószínűleg még gróf Andrássy Gyula is másképp fog holnap nyilatkozni. Talán mert ő csakugyan jól választotta meg a kedves pa­páját ... Hosszú beszéde előtt, melyben a kultúrá­nak ártatlanabb problémáit igen érdekesen és csiszolt éllel fejtegette, Bakonyi Samu szép és komoly felszólalása foglalta le a Ház figyel­mét és rokonszenvét. Bakonyi is foglalkozott a felekezeti kérdésekkel, de talán ő nem nézte a fölényes államférfiúnak olyan szédületes pie­­desztáljáról azt az egyre veszedelmesebb és izzóbb gyűlölséget, melyet azok élesztenek, akik a vallási békét hirdetik s érző ember ma­radt, akinek fáj a méltatlan bántalom­ s akiből kitör bátran a tiltakozás. Azt a mondatát, hogy neki ezerszer becsesebb az egyszerű Szabó István józan és tiszta felfogása a társadalmi bé­kéről, mint Rakovszky István vad és fana­tikus kirohanása, az egész Ház megtapsolta. Ba­konyi bőven foglalkozott még a debreceni egye­tem és a zsidó hitfelekezetiek autonómiájának kérdéseivel is. Beszéde után a gróf Zichy János gratulált neki elsőnek. Az ülésnek egyetlen munkapárti szónoka, Neugeboren Emil arról szinterizált, hogy mi kevésbbé veszedelmes: a sör-e, vagy a pá­linka s arra a meggyőződésre jutott, hogy leg­jobb a teljes abszinencia. Befejezésül P­o­l­ó­n­y­i Dezső és gróf Batthyány Tivadar mondtak interpellációkat e­merősök közt és Teca, aki rövid egy óra lvulva már szintén értesült az eredményről, ujjongva keringőtte végig a lakást: — Jenő nem sebsült meg, nem sebsült meg, nem. (Tudniillik hogy nem sebesült meg!) — és hol az éppen a lokniját igazító udvari tanácsosné­­nak, hol meg (a tükörben) a saját maga szita­kötő alakjának szaladt neki örömében. Hirtelen abbahagyta az ugrálást. . — Na, most fölveszem az új fehér csipke­­blúzomat, mert délben bizonyosan eljön. Szépen kipiperézte magát és leült a zon­gora mellé, így várta, érzelmes klempirozás közt a szerelmesét, aki olyan vitézül mózesre taní­totta azt a nyomorultat (Azt sem tudta, kicso­dát, de az mindegy. Mindenki nyomorult, aki az ő Jenőjét meg akarja sebesíteni.) Hiába várta, Korponay Jenő nem mutatko­zott. Sem délben, sem feketekávéra, sem dél­után. Lassan, óh, de milyen lassan beköszöntött­­az est és Járdás udvari tanácsosok szitakötő Tecája hasztalanul vette föl estig immár a har­madik új blúzocskáját (ezúttal a feketét), a várva-várt nem jött el ejtve sem. A szerelmes leány, miután az egész napja eltelt türelmetlen boszankodásban, most már aggódni kezdett a fiúért: — Istenem­, hátha mégis megsebesült! Hátha... hátha talán nem is ő vágta meg az ellenfelét, hanem őt kaszabolta le az a másik? "Jaj, mama, mama (s izgatottságában megint ha­darni kezdett), én nem brom ki'’szt a bzonytlan­­ságot! Nem brom ki 'szt a b'zonytlanságot! —é­s oly kétségbeesetten tördelte a cingár, vé­konyka kezét, hogy szinte félős volt, hogy még csakugyan el találja törni. Hiába csitítgatta az édesanyja, sikertelenül próbálta tréfával elütni a dolgot vacsoránál az udvari tanácsos, Teca csak kényes szemmel bámult bele a levegőbe, miközben akkorákat sóhajtozott, mintha valami titokzatos légvonat fújdogálna rajta keresztül. Mindaddig, amíg csak az udvari tanácsos ü­nnepiesen meg nem ígérte neki, hogy másnap délelőtt — mihelyt hazajön az ülésről — elviszi az ő Tecáját Kor­ponay Jenő lakására (hisz’ igaz, hisz’ igaz, te miattad verekedett), győződjenek meg róla: él-e, vagy hal-e a párbajhős? Másnap délelőtt a gyakornokot hangos ko­pogtatás verte föl a szendergéséből. — Szabad! — kiáltotta örömmel, mert azt hitte, hogy a szabó hozza haza végre a meg­steppelt nadrágját, amelyikre tegnap olyan gya­lázatos vágást mért az a nyomorult fráter. — No, végre-valahára fölkelhetek! Dehogy. Inkább egyszerre nyakig magára húzta a takarót: Járdai Teca lépett be az édes­apjával. — Jenő, — csapta össze ijedten a tenye­rét a csúf kis leány, — hát maga fekszik? Meg­sebesült?! .Az elegáns fiú olyan arcot vágott, amelyik­re­ könnyen le lehetett volna olvasni a benső lelki tusakodást, míg végre lemondó elszánt­sággal felelte, hogy: '­­— Meg, Tecácsk’a. E.ev kicsit. A'i — Jézusom! — sikoltott szenvedélyesen a leány. — Hol, az Istenért? — A... a... a lábamon, Tecácska, a lá­bamon. — Csak nem komoly a­ dolog, édes Kor­­ponay? — érdeklődött most az udvari tanácsos, letelepedvén egy székre az ágy mellé. — Talán megengedné, hogy elkü­ldjem a háziorvosunkat­. Tudja, a tanárt... Jenő megrökönyödve rúgott egyet a paplan alatt: — Nem, nem, nagyon szépen köszö­nöm, de... Ebben a pillnatban a torkára forrott a sz­ó' s rémülten meredt rá a sovány szabólegényre, aki­­nem kopogtatott-e, vagy csak nem hallot­ták?), karján a tegnapi párbajban megsebesült­ és újra szépen kivasalt nadrággal most toppant a szobába s akárcsak Teca, minden külön be­vezetés nélkül elkezdte hadarni: ’ Ásszolgája, tekintetes úr, nem hozhattam el reggelre, mert nagyon sok munka volt vele; kérem, alig tudtuk besteppelni, mondtam is Lif­­kovics úrnak, hogy mért nem küld addig köl­csön egy másik nadrágot a tekintetes urnak... Elég, elég. A hadaró szabólegény elment... Az elegáns Jenő, a komoly udvari tanácsos, meg a csúf, hadaró, ábrándos kis szitakötő-Teca, fanyarul, szinte megiszonyodva néztek egy­másra, m­íg előttük, közöttük, sőt majdnem fö­löttük, mint valami Damoklesz-kardja, ott ló­gott szomorún és szemrehányón az ágy szélén a mindenből kiábrándító, házasságrontó nadrág A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tíz órakor. — Elnök: Kabos Ferenc. Sándor Jánosnak a Ház négy heti szabadságot adott. Rakovszky István az összeférhetetlenségi tör­vény eltörléséről szóló indítványának megokolását a június 20-iki ülésre tűzték ki. A kultuszvita. Ezután folytatták a közoktatásügyi költségvetés tárgyalását. Neugeborn­­Emil az alkoholizm­us veszedelmével foglalkozik, amely az iskolás gyermekek közt is egyre nagyobb mértékben növekszik- Az ifjúságot rendszeres felvilágosítással kell az iskolában az alko­holizmus következményeire figyelmeztetni. A költ­ségvetést elfogadja. Bakonyi Samu válaszol Rakovszy István minapi beszédére, melylyel a radikális és destruktiv irány­zatot megtámadta. Beszéde izzott a gyű­lölségtől s türelmetlenségtől. Nem hiszi azonban, hogy Magyar­­országon oly idő következzék el, amelyről Ra­kovszky beszélt. A destruktív irányzatról oly tá­madó modorban és a kritikának oly túlzásaival be­szélt olyanokról, akik itt nem védhetik magukat, hogy azt a legnagyobb mértékben el kell ítélnie. Azonkívül Rakovszky kiélezte beszédében annak a képviselőnek a vallását, akivel polemizált. Itt a Ház­­ban nem szabad a vitába belevonni az egyes kép­viselők vallását. Azokról az intézményekről, ame­lyeket Rakovszky elitélt, gróf Széchenyi István egész más véleménynyel volt. A felekezeti békét illetőleg is Széchenyi szavait idézi s ajánlja Ra­kovszky figyelmébe. Puskaporos levegőről beszél Rakovszky, de Magyarországon még felekezeti kér­désben nem lehet puskaporos levegőről beszélni. Csak itt a Házban óhajtják Rakovszkyék ezt a leve­gőt terjeszteni. A magyar nép józan felfogását e kérdésben kifejtette tegnap Szabó István s ezt teszi magáévá. Szóló az állami népoktatásnak s a tanító­képzés államosításának hive, de azért őt még de­struktív irányzatú politikusnak nevezni nem lehet. A harmadik egyetem helyéül Debrecent ajánlja. Nagy kulturális múltjánál történeti szerepénél, az ottani főiskolában kifejlődött egészséges diákéletnél, a tár­sadalmi élet kedvező körülményeinél s a közönség páratlan áldozatkészségénél fogva ez a város a leg­alkalmasabb környezet az új egyetem számára. Részletesen fejtegeti az izraelita hitfelekezetek auto­nómiájának kérdését. Ismerteti a történeti fejlődését a zsidó egyházi szervezkedésnek. Rámutat arra, hogy az egységes szervezkedésnek­ voltaképpen a rafchiképzés dolga a legnagyobb akadálya s a hat­vanhetedig kongresszus tárgyalásai is emiatt hiú­sultak meg. Az ortodox irányzat nem tudott meg­békélni a pap­képzés modernebb fejlesztésével. Ma is az az akadálya az autonomikus szervezkedésnek, hogy a zsidóság nagy része vallásos elfogultságból és bigotizmusból fél az állami beavatkozás és ellen­őrzés lehetőségétől. A recepcióról szóló törvény sincs máig se végrehajtva, mert a törvény végéről annak idején egyszerűen elmaradt a végrehajtási utasítás. A hazafias zsidóság maga a legnagyobb mértékben híve az olyan szervezkedésnek, mely az állami és nemzeti szempontokat a vallási érdekekkel össze­egyeztetné. Azzal végzi beszédét, hogy módot kell találnunk a felekezeti ellentétek kiegyenlítésére s nem szabad tétlenül nézni, hogy a vallási villon­gásnak nagy nemzeti érdekek essenek áldozatul. (Élénk helyeslés. A szónokot minden oldalról sokan ü­dvözlik.) . Béla Henrik"­ Osztja Bakonyi Samu felfogását", hogy a Ház tagjait nem lehet valós felekezetek sze­rint osztályozni, mert valamennyien országos érde­ket képviselnek. De ennél a természetes törvénynél van egy felsőbb delikatesse, mely megsúgja az embernek, hogy a kínos kérdések miként kezelen­dők s hogy vannak dolgok, melyeknél nemcsak az fontos, hogy az ember mit mond, hanem az is, hogy ki mondja. Szerinte ez ellen a delikateste ellen vé­tett Kelemen Samu- Nem születtünk mindnyájan mindenre és ha valaki történetesen úgy választotta meg kedves papáját, mint Kelemen Samu, akkor nem kell vitorlást a kongregáció vizeire bocsátani, mert elmerülhet. Hasznosnak tartom Molnár János higgadt hangú és objektív beszédét. Bízik a liberális katoli­cizmusban, hogy ez nem ragadtatja magát szélső­ségekbe. Azt hiszi különben is, hogy rémeket látunk s jelszavak körül hadakozunk. Liberalizmus és reak­ció, radikalizmus és konzervativizmus csupa foga­lom, melyeknek más az elméleti és más a gyakor­lati értéke. Vannak liberális embereink, akikben kon­zervatív hajlandóságok élnek, vannak konzervatívok, akikben sok a demokrata vonás s nem mindig azok ------— ................................. - ------=■

Next