Pesti Napló, 1911. szeptember (62. évfolyam, 207–232. szám)

1911-09-01 / 207. szám

2 Budapest, péntek 1911 szeptember *, 90T. szitu. PESTI NAPLO A Kossuth-párt ma feltűnő nyoma­tékkal hangoztatta ezt az ellentétet és szinte maga kivánta a világ elé állítani a végcélra nézve fennálló eltérés áthi­dalhatatlan voltát. Akár volt ebben irányzatosság, akár nem, bizonyos az, hogy a nagy ellentétnek hangoztatásá­val gyöngítették a harci készség erejét és erősítették a kormányt, mert nyil­vánvalóvá tették, hogy csak bizonyos darabig mennek együtt Justhtal, azután azonban cserben fogják hagyni. Ezt kár volt ily cinikus nyíltsággal beismerni. Az ellentábor ezt ki fogja használni és a legszebb magyarázat se lesz képes elhitetni a közvéleménynyel, hogy Kos­­suthék fentartás nélkül csatlakoztak Justh Gyula becsületes politikájához, a véderő­javaslatok elleni harc kíméletlen és el­szánt folytatásához. Túlságosan nagy kapu maradt nyitva a visszavonulásra! Budapest, augusztus 31. A képviselőház h­olnap, pénteken délelőtt tíz­­órakor ülést tart, melynek napirendjére kilenc név szerinti szavazást s a véderőjavaslat tárgya­lásának folytatását tűzték ki.­ ­ * Az újságírók és a sajtószabadság. A Budapesti Újságírók Egyesülete ma délután folytatta dr. B­r­ó­d­y Lajos elnöklésével, mintegy kétszáz tag je­lenlétében tegnap megkezdett közgyűlését. A köz­gyűlésről ezt a kommünikét adták ki: P­u­r­j­e­s­z Lajos főtitkár a következő két hatá­rozati javaslatot terjesztette a közgyűlés elé. 1. A Budapesti Ujságírók Egyesülete 1911. évi augusztus 30-án és 31-én tartott rendkívüli közgyű­lése kimondja, hogy a sajtószabadság törvényes biz­tosítására minden eszközt felhasznál. Kötelességévé teszi a sajtó azon munkásainak, akik parlamenti ta­gok, hogy teljes erejükkel állandóan munkálkodjanak a sajtószabadság intézményes biztosítása érdekében. Minden sajtóorgánum és minden újságíró kötelessé­gévé teszi, hogy e nevezetes és legégetőbb kérdés napirenden tartásához a maga erejével járuljon hozzá. A választmány határozata értelmében köve­teli a közgyűlés: a) A szabad kolportázs, a sajtótermékek minden korlátozás nélkül való szabad terjesztését, a közigaz­gatási és kormányhatóságok minden, a terjesztést gátló, vagy nehezítő intézkedésének kizárását. b) Minden egyenlőtlen kormány-, vagy hatósági kedvezmény eltörlését a szállítás és árusítás terén, ránézett és az arcán kacér, eddig nem látott mo­solygás jelent meg. Ugyanekkor kék, fehér­pettyes batiszt szoknyácskáját megemelte, hogy finom lábai térdig meglátszottak és kis félci­pője, amelynek olyan magas sarka volt, mint a hajasbabáknak karácsony est­e a skatulyában, valamint feszes fekete harisnyája arra késztette Sinbadot, hogy kimereszsze a szemét. — És nemsokára elkövetkezett erre a szöktetés . . . Este a vonatra ültek és elindultak a nagyvilágba. (Talán elfelejtettem mondani, hogy a telegra­­fista­ kisasszonynak féltékeny öreg szülei vol­tak, akik Sinbadról mindössze annyit tudtak, hogy egyszer, éjszaka be akart mászni az ab­lakon ... Az öreg ember a bibliát vágta ugyan­ekkor Sinbad fejéhez.­ ... — Kérem, — mondta Sinbad, mert fiatalkorában jó és engedelmes fiú volt, ami­lyennek született, — éjszaka van, maga bizo­nyosan álmos. Kérem, helyezkedjen kénye­lembe, vesse le szoros fűzőjét, tegye le kalap­ját .. . Én majd a folyosóra megyek, ha zseni­­roznám . . . Mimi, mint a vonatra ülés óta mindig, szót­lanul ült helyén és csak a zsebkendőjének mond­hatott valamit, amelyet állandóan szeme és orra előtt tartott ... Az ifjú Sinbad (mert hi­szen akkor még ifjú volt) haragosan nézett ki az ablakon a besötétedett tájra és Mimi csak kuncogott csendesen . . . — Legalább a szoros ruháját gombolja ki,­­— folytatta esdeklő hangon Sinbad, de Mimi erre sem felelt. Sinbad elkeseredve felállott: — Tudja, hogy az apám gazdag ember és engem nagyon szeret. Akárhová vetődünk, az apám mindig gondoskodik rólam, rólunk . . . Legalább a bársonykalapját tegye le! A munkapárti sáncokon, amiket már kezd benőni a fil, ma friss harcos jelent meg. Nem egészen új ember, mert első parlamenti szerep­lése miatt tört ki tulajdonképpen a technikai ob­­strukció. Antal Géza, a pápai professzor, az árpádi eset védője foglalkozott a véderőreform­­m­al. Délelőtt tizenegy órától délután két óráig beszélhetett, mert a kormánynak nincs oka, hogy a pártját most az idővel való takaré­kosságra biztassa. A legrosszabb munkapárti felszólalás is értékesebb számára, mint a leg­pergőbb név szerinti szavazás. De azok az igaz­ságok, melyeket Antal ma hirdetett, egyetlen lépéssel sem viszik tovább a kormány ügyét. A mai rendszer régi taktikájával hadako­zott. Nem azt bizonyította, hogy a kormány mi­lyen kitűnő alkotásokra képes, hanem hogy a koalíciós rendszer sem volt különb a mostani­nál. Idézetkavicsokat hajigált a parittyájából a baloldali seregre, amelynek ez nem volt ínyére, de azzal vigasztalódott, hogy azok a szigorú ki­jelentések, amiket a mai harc vezérei annak ide­ Mimi sirdogálva csóválta a fejét. Sinbad ekkor a legnagyobbra határozta el magát. — Helyes, én magára hagyom. A hideg fo­lyosón töltöm az éjszakát, de magának pihenni kell. Jó éjszakát! Az ajtóhoz ment, felnyitotta, a függönyt félretolta, de Mimi még mindig nem szólt egy szót sem. Sinbad eleinte azt hitte, hogy meghal bá­natában, midőn egyedül találta magát a hideg folyosón. Bekukucskált a függönyök között. Mimi mozdulatlanul ült helyén. — Isten veled! — gondolta Sinbad és arra készült, hogy kiugrik a robogó vonatból a fe­kete téli éjbe. De később mégis mást gondolt. Nagy zajjal felnyitotta a kupé ajtaját: — Kedvesem, a menetrendből tudjuk, hogy egy éjszakai vonat találkozik a mi vonatunkkal a következő állomáson. Azzal visszatérhetünk. Hajnalban otthon van ... És senki sem tudja meg a dolgot. A szüleinek majd hazudik va­lamit. Mimi erre sem felelt. Felállott és a tükör­ben megigazította a kalapját, mert a mozdony már rekedt, rövid füttye­ jelezte a közelgő ál­lomást. •­ Sinbad férfikorában sokszor gondolt vissza az éjszakai utazásra. A pirosló ablaka kis tanya­házakra, az aggodalmas arcú bakterokra és a rókák útjaira. Mimi emléke mindig felmelegí­­tette a szívét . . . Egy kis zsebkendője maradt Mimitől. Ezt megsimogatta és Mimi gyenge haját érezte. Milyen balga­­voltam? — sóhajtotta. c) A hírlapok postai szállításának olcsóbbá té­telét.­­f) A hirlapóvadék eltörlését. e) A sajtóvétségekre vonatkozó anyagi és alaki büntetőjogi rendelkezéseknek a sajtószabadság szel­lemében való revízióját. f) A rendőri nyomozás kizárását sajtóügyekben. g) Hivatalból üldözött sajtóvétségekben felmen­tés esetén a kincstárnak a védelem költségeiben való marasztalását és kártérítésre kötelezését. A közgyűlés utasítja a választmányt, hogy az itt kifejtettek értelmében memorandummal forduljon a törvényhozáshoz. 2. A Budapesti Ujságírók Egyesületének 1911 augusztus 30-án és 31-én tartott rendkívüli közgyű­lése a választmány határozata értelmében „A Nap" utcai árusítása jogának megvonásában, a pályaudva­rokról való kitiltásában politikai üldözést lát és ez eljárások alkalmából tiltakozik a gondolat szabad terjesztésének a sajtótörvénynyel ellenkező korláto­zása ellen és követeli a sérelmes intézkedések hatá­lyon kívül helyezését. A javaslatot túlnyomó többséggel, öt szó ellené­ben a közgyűlés elfogadta. A határozat után Sin­ger Zsigmond szólalt fel és indítványozta, hogy dr. B­r­ó­d­y Lajos elnöknek tapintatos és pártatlan el­­nökléséért a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet sza­vazzon. A közgyűlés az indítványhoz egyhangúlag hozzájárult. Ezzel a közgyűlés véget ért. Idézet-pari­ttyázás. — A képviselőház ülése. — Budapest, augusztus 31. jén az obstrukció ellen s a házszabályreviziim mellett tettek, más szituációban mondattak el. — Akkor még nem tudtuk, hogyan végző­dik a választás! — mondta valaki a baloldalról. Ezt elszólásnak nézték, pedig őszinteség és egészen érthető álláspont. A koalíció változtatni akart a házszabályokon, hogy lehetetlenné tegye az obstrukciót önmaga ellen. De a politika igaz­ságai mind relatívek. És természetes, hogy ma azok, akik valamikor az obstrukciót nemzeti ve­szedelemnek ítélték, maguk élnek ezzel a fegy­verrel, mert most szükségük van reá. A kormány lehetetlen katonai követeléseivel szemben erre a következetlenségükre nem is kell mentséget keresniük. Antal beszédét érthető módon ingerült han­gulatban hallgatták, bár az idézet-zápor zuho­­gása közben az ellenzék egyszerre hangot vál­toztatott s gúnyos derültségbe akarta fojtani a szót. Ott esett ki ebből a kedvéből, ahol Antalt túlságosan elragadta az érdemszerzés ambíciója s gúnyos kicsinyléssel szólt a nemzeti követe­lésekről, szó nélkül kiszolgáltatta az uralkodó­nak a legalább is vitás felségjogokat, vagy pedig idézeteiből nagyon is önérzetes konklúziókat vont le. A legerősebb a harag talán ott volt, amikor az árpádi esetre reflektált. Akkor sze­rinte az ellenzék kijelentette, hogy a súlyos sér­tés után többet senkit sem hagy beszélni. Négy nap múlva megnyugtató deklarációért kiegye­zett volna. S mikor ezt sem kapott, napirendre tért az egész ügy felett.­­­ Ez egy csepp vizben a nemzeti küzde­lem története! — mondta Antal Géza. — Eleinte azt mondták, nincsen béke magyar vezényszói nélkül. 1906 januárban már csak egy deklará­cióért könyörögtek. 1906 áprilisában pedig alá­írták a paktumot és mindent kikapcsoltak. Ez volt a beszéd tónusa. Antal vele nem tett szolgálatot annak az ügynek, melynek hasz­nálni akart. Mert egyetlenegy ötlete s a leg­kegyetlenebb ráolvasása sem bizonyította azt, hogy az ország érdeke a sok százmilliós új had­ügyi költség s a létszámemelés. Utána Justh Gyula személyes kérdésben kijelentette, hogy ő csak egyetlen obstrukciós ellen foglalt állást, amelyet Széll Kálmán indem­­nitási javaslata ellen folytatok. Egyébként min­dig azt hangoztatta, hogy a katonai kérdésben­ jogosult dolog a házszabályok résein át lövöl­dözni a kormányra. A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tiz órakor. — Elnök: Berzeviczy Albert. Egy név szerinti szavazás után áttér a Ház a véderőjavaslat tárgyalásának folytatására Antal Géza engedelmet kér a Háztól, hogy visz­­szatérhessen arra közbeszólásra, mely miatt annak idején gróf Tisza Kálmán árpádi beszéde kapcsáig az ellenzék annyira fölháborodott. Ő akkor csald annyit mondott, hogy a többség a tisztességes vitától nem idegenkedik. Az ellenzék zárt üléseket provo­kált emiatt s azt hangoztatta, hogy nem enged sem­miféle tárgyalást, míg a sérelem nem reparáltatik. A fenyegetőzésből aztán semmise lett, meggondol­­­ták a dolgot s három nap múlva mindent elfelejtet­tek. Ez az incidens jellemző az ellenzékre, amely, minden ürügyet fölhasznál technikai obstrukcióra, s örökös ellentmondásokból él. Utal az 1908-iki ob­strukcióra, melyet annak idején a balpárt folytatott s amely ellen Justh Gyula annyit háborgott. Justh egy makói beszédében azt mondotta akkor, hogy a helyzetből nincs más kibontakozás, mint a házsza­bályok revíziója. (Nagy derültség a jobboldalon. Ál­landó zaj balról.) Ugyanekkor történt, hogy a folyo­són emlékeztették Justhot, hogy három évvel ezelőtt foglalta el az elnöki széket s most az évfordulót a házszabályrevizióval akarja megünnepelni.­­ — Nem is ünnepelhetném méltóbban — mondotta Justh Gyula. (Nagy derültség jobbról.)­­ Horváth Gyula: Ez is mutatja, milyen tiszte®,­séges ember Justh! (Állandó zaj.) ■­­ Ercsey Péter: Csak rossz politikus! (Derültség a jobboldalon.) Antal Géza: Justh Gyula azt is mondotta 1908-t­ól makói beszédében, hogy mindig ellensége volt a ter­ni­kai obstrukciónak, hivatkozott arra, hogy egyiz­­ben másfélórás beszédben óvta ettől a pártot. (Sza­kadatlan derültség a jobboldalon.) Mikosevics Kanut (közbeszól). Horváth Gyula: Kanut, ne beszélj! Tőled meg­vonták a bizalmat!­­ Mikosevics Kanut: Az a bizalom nem is kell ne­­­­kem, amit önök adnak!

Next