Pesti Napló, 1912. május (63. évfolyam, 104-128. szám)

1912-05-01 / 104. szám

2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ •1912 hiatus V. 10. szám. grammbeszédében az intelligencia uralmának biztosításáról szólott, a beregszászi törvényszék választási vesztegetések miatt ítélt el kormánypárti választókat és kormánypárti korteseket. A kormánypárti jelölt csak vesztegetés útján tudott magának mandátumot szerezni és Lukács László még ezek után is azt akarja elhitetni, hogy nálunk az intelligencián s nem a pénzen múlik a mai törvényhozóknak összetétele és a kialakulása. A pénz dönt s Lukács szolgái nem az intelligenciát, hanm a pénzt képviselik a parlamentben. Az igazi intelligencia nem vásárolható meg pénzen és Lukács László éppen ezért nem az intelligenciára, hanem a pénzre épít s a pénzzel akarja továbbra is biztosítani a mai osztályképviselet fenmaradását. A kormány rendelkezési alapjából születik a többség s amíg ezzel az alappal a kormányelnök rendelkezik, nem kell attól tartani, hogy a többség Auffenberg combjába harap, ha ez a marás legalább oly kellemetlen a kormányelnöknek, mint Auffenbergnek. Ne várjunk hát szenzációt: a többség most sem fog harapni, mert ennek a többségnek éppen olyanok a fogai, mint az öklei: zsebre rakhatók. Budapest, április 30. A balassagyarmati választás. A gróf Wickenburg Márk lemondásával megüresedett balassagyarmati kerületben ma folyt le a képviselőválasztás. Sztranyovszki Sándor munkapárti jelöltet megválasztották a Kossuth-párti Tokaj Lajossal szemben. A külügyminisztériumból, Bécsbel jelentik: ■ gróf Wickenburg Márk osztályfőnök átvette a közös külügyminisztérium kereskedelem - politikai osztályának vezetését, melynek élén dr. Rössler osztrák kereskedelmi miniszter kinevezése óta Mihanovics osztályfőnök állott. Báró Tállián udvari tanácsos, aki a kereskedelem politikai osztályába van beosztva, a legközelebbi jövőben nyugalomba vonul, mert velük, mert azonnal arra gondolt, hogy vagy lelövik, vagy följelentik. Ha itt-ott mégis megbántott valakit, attól titokban még aznap bocsánatot kért. Agya minden kereke a védekezés szükségét zakatolta, gondolkodásának legtarkább szövetére is ez volt rászőve, érzéseinek hullámait is ez a filozófia csapdosta, akár a feleségéről volt szó, akár az egyetlen gyermekéről, akár rokonairól. És otthonában is ilyen volt, száraz, hűvös, keveset beszélő, mégis úgy látta, hogy az ő otthona eszményi, tiszta, a feleségének sok ruhája van, a falakon elég értékes képek függnek, a gyermeke egész-séges, s ha nem gyötri a gyomorfájás, az ebédet is jó étvágygyal fogyasztja el. Hogy jó, sőt majdnem mintaférj volt, hogy joga volt erre a családi boldogságra, ezt is tudta ■ Frigyes. Egyebet sem kért az élettől, mint ezt, ezért nem ivott, nem kártyázott, nem csalta a feleségét, ezért irtózott minden különleges szenvedélytől, ami csak a legtávolabb vonatkozásban is közösségben lehetett volna valami offenzív tervvel vagy gondolattal. Frigyes gyakran úgy érezte, hogy az ő külseje nem szivet, nem vért, nem agyat takar, hanem egy erős, kitűnő, nagyszerűen fölszerelt várat, amely tele van katonákkal, lőszerrel, robbanó- s anyagokkal, s hogy ennek a várnak a gépezete azonnal működni kezd, mihelyt őt bármely oldalról támadás éri. S minthogy nem szeretett senkit ezen a világon, nagyon természetesnek találta, hogy őt mindenki szeresse. Hitte, bár sohasem kérdezte, hogy a felesége imádja, hogy a felesége is a legkiválóbb embert és a legpompásabb férfet ■átía ő benne. Évek során semmi szükségét nem érezte annak, hogy a házasélet benső szépségeinek lassú elszürkülése mellett erről a hi- Delegációs világ. — A hon át kérdés. — Budapest április 30. Saját tudósítónktól.) Ma sok lelki kielégülésre találhatnak a hatvanhetes politika lelkes hívei. A kiegyezési törvény legszerencsétlenebb ötlete, a delegációk ültek össze, hogy a magyar államiság erejébe és önállóságába vetett hitünk utolsó foszlányait is széttépjék. Az osztrák politika szemérmetlen és illetéktelen beletolakodása a magyar ügyekbe a delegációban nyílt kifejezésre jutott. Már délelőtt előértekezletet tartottak az osztrák delegátusok, akik először is azt kifogásolták, hogy most csak budgetprovizóriumot tárgyalhatnak, nem pedig a végleges költségvetést. Volt olyan indítvány is, hogy tisztára csak azért, hogy a magyar kormánynak kellemetlenséget okozzanak ezzel, fogjanak bele a költségvetés tárgyalásába. Délután pedig ugyanez a társaság először teljes ülésben, azután a pénzügyi bizottság ülésén az arcátlanságnak egyenesen orgiáját ülte. A legdallamosabb csengésű nevek tulajdonosai, Csingria, Spincsics, Sustercic és a többi gentleman egymásután foglalkoztak a horvát kérdéssel, amelyhez az osztrák delegációnak annyi köze van, akár a san-marinói köztársaságnak s először azt konstatálták, hogy a horvát delegátusok megbízása nem lévén törvényes, a magyar delegáció is csonka s nem szabad vele tárgyalásokba bocsátkozni. Akadt olyan zseni, aki kisütötte, hogy a kiegyezést Ausztria az alkotmányos magyar állammal kötötte, melynek viszont a horvát alkotmányt kell garantálnia. Ha Horvátországban felfüggesztették az alkotmányt, és automatice megszüntetik a kiegyezést is. De egész sor ilyen elmélet vonult fel s a közös miniszterek, akiknek a magyar törvények s magyar alkotmány megvédeknezése éppen olyan kötelességük, mint az osztrák közjog respektálása, egyetlen megjegyzést nem kockáztattak a felháborító kalózkodások visszautasítására. Sőt a delegáció elnöke, Dobernng, akit meginterpelláltak abban az irányban, hajlandó-e ilyen körülmények közt a téről meg is győződjék. Ez már nem tartozott az ő elméletéhez, mert amint magára nézve kö-telezőnek vallotta az egy életre való hűséget és becsülést, azt a feleségétől is elvárta. Ilyen zavartalan, harmonikus és tiszta életet élt Frigyes mint férj és mint helyettes igazgató. Meg volt elégedve sikereivel, pénzének s gyarapodásával, spekulációinak helyességével s filozófiájának értékével. Már-már bizonyos fenntartással és kémlelő eszének okosságával át akart térni az offenzív álláspontra, és ebben az igazgató lett volna a mintája, aki mindenben !s ellentéte volt Frigyesnek, amikor egy csúnya és alávaló dolog történt vele. Névtelen levelet kapott, s ebben azt írta a jeles névtelen, hogy az ő drága feleségének viszonya van az ő legtöbb barátjával, az igazgatóval. Még a legszubjektívebb felfogás, amely Frigyesben élősködő nyomorultat, lelketlen önzőt, v vagy egy mások érdekein átgázoló gonosz strébert látott, — még ez a felfogás sem tagadhatja, hogy ezzel a levéllel s a levélben foglalt valósággal kellemetlen helyzetbe került a helyettes igazgató. Amint ott ült üvegfülkéjében, kissé előrehajolva, zsebében a levéllel, dióbarna sze-mében a megijesztett ember tehetetlen riadtsá- ■ gával, valóban szánalmas volt szegény, ha éppen rokonszenvesnek nem is lehetett mondani.. Erre, direkt és kiszámítottan erre a hűtlenségre sofise gondolt, most, hogy a kitűnő, defenzív gépezetet mozgásba akarta hozni, az felmondta a szolgálatot. Egész férfi mivolta, amely eddig az apró, alacsony harácsolásokra támaszkodott, hogy tőle el ne lehessen valamit venni, ennél a vakmerő és kegyetlen zsákmányolásnál nullává törpült. A defenzív fegyverek életlenek és csorbák voltak ahoz, hogy a most szükséges támadásnál szolgálni tudták volna. Mániákus magyar delegáció törvényességét elismerni, ahelyett, hogy tiltakozott volna még a kérdés ellen is, azt felelte, hogy a dolog oka fontos, gondolkodnia kell rajta. Csak nagyjában szakítottuk ki éppen ezeket a részleteket az osztrák delegáció viselt dolgaiból, mert jóformán minden szó, ami ma ott esett, a magyar állam önérzete és méltósága s jogai ellen intézett támadás volt. Annyira kiabáló tendencia látszik ki mindebből, hogy nem is ismerhetni félre azt a célt, hogy provokálják a magyar országos bizottságot. Hátha sikerül újabb zavarokat támasztani? És ha a magyar kormányban s a delegációban fáz önérzetnek csak szikrája meg van még, kíméletlen és nyers leckében kell részesíteniök a nagyzási hóbortba esett osztrák urakat. Lukács László a Ház tegnapi ülésén adós maradt a Stürgkh és az Auffenberg magatartásának kijáró megtorlással, úgy látszik, ennek a gyöngeségnek gyümölcse érett meg máig. Most azonban a túlságos okosság s a bölcs opportunizmus már gyávaságszámba megy. A magyar delegációnak holnap só példát kell statuálnia arra, hogy a mi türelmünknek is van határa. S ha ezen a téren kell versenyezni, tudunk mi gorombábbak is lenni, mint Cingma úr és díszes társai. Különben a magyar delegáció eseményeinek sem lehet sok örömünk. Mind a három közös miniszter tett itt nyilatkozatot. A legjelentősebb köztük gróf Berth told külügyminiszter expozéja, melyben az egész külügyi helyzettel foglalkozott. Az új külügyminiszter bemutatkozása kétségtelenül csalódást hozott. Egyetlen új gondolat, egy bátor írásjelzés nincsen beszédében. A régi frázisokat kötötte ma is csokorba. Hangoztatta a hármas szövetség jelentőségét, azután sorra vette a nagyhatalmakat és a kishatalmakat s valamennyi felé kellemes bókokat suttogott el. Neki drága az olasz szövetséges is, becses a török barátság is, sokallja is a tripoliszi vérontást, de semmit sem tud tenni a béke kikényszerítésére. Béke is lehet, háború is, kielégítő a külügyi helyzet, de aggasztó is. Aehrenthal súlyos és nagy egyéni nyilatkozatai után ez a gyönge és ijedten ingadozó beharangozás önimádata, mint valami elnyűtt rongy, hullott ki megzavart gondolkodásának képeiből ... A fülke üvegtábláin át szótlan merevségben bámulta a dolgozó munkásokat. Dél volt s már éppen négy órája annak, hogy a levelet megkapta. Készült haza. Az igazgató éppen akkor ment el a fülkéje előtt. Frigyes alázatosan közöntötte főnökét, aki barátságosan intett neki . . . Hazaviszlek az autómon, — mondta, — siess . . . Együtt robogtak Frigyesék felé. Az asszony az erkélyen állt, mosolygott, várta az urát. Frigyes azt hitte, hogy őt várja, de az igazgató tudta, hogy nem az urát várja. Ez az autózás tudniillik egy előre megbeszélt jel volt a délutáni találkozóra. Frigyes a levesnél tovább nem bírta a fürtőztetést. Felugrott az asztaltól s ráorditott a feleségére: — Te utálatos, vörös kígyó — mondta s az első felhördülés után azonnal berekedt. De azért vagy húszszor elismételte még ezt a támadó kiáltást, ámbár az asszony egyáltalán nem volt utálatos, inkább fekete volt, mint vörös, s inkább kövéres, mint kígyó. De Frigyes ragaszkodott ehhez a kifejezéshez, s amint látta, hogy az asszony nem védekezik, mind halkabban dadogott magában, anélkül, hogy egyetlen szóval is megmagyarázta volsa viselkedésének az okát. Az asszony sápadtan ült az asztalnál, s csak ekkor nyitotta ki a száját, amikor az ura el kezdett sírni. — Ne sírj. — mondta neki minden szánalom nélkül. — Mit ? — kapott szóba Frigyes, — még csak ne is sin'ak ? De sírok. Hát tehetek én egyebet, te utálatos, vörös kigyó?, Dolgoztam néked.