Pesti Napló, 1913. március (64. évfolyam, 52-76. szám)
1913-03-01 / 52. szám
Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1913 március 1. /2. szám. I smert az indulat és szenvedelem nagyfontosságú a csatatéren, de itt a parlamentben a nemzet nagy érdekeinek kivivására nem alkalmas. Farkas Pál: Ez a becsületes ember! Báró Sennyey Miklós: Nem akartam, hogy a súlyos külpolitikai viszonyokban kétfelé szakadjonó nemzet és olcsó prédája legyen külső és belső ellenségeknek. Ez okból volt pártomból már hosszabb idő óta kilépni szándékoztam. Amiket most el fogok mondani, azt ennélfogva senkinek megbízásából nem mondom, nem is értekeztem róla egyetlen politikussal sem. Tisztán egyéni meggyőződésemből fakad, amit elmondok. Oly fontos törvényt, mint a választójogi reform, a jelen parlamenti viszonyok között, amikor az ellezéknek a tárgyaláson részt venni erkölcsi lehetetlenség, egyoldalú tárgyalás alapján megalkotni lehetetlennek tartom. Nem hiszem, hogy bárkinek, akinek a haza jövője szívén fekszik, lelkiismeretét nyugodtan hagyhatja az a gondolat, hogy az ellenzéki képviselők erőszakos eltávolítása által oly sérelem esett, amely orvosolatlanul nem maradhat. Ezt a sérelmet bármily lehetséges módon orvosolni kell, mert nem lehet föltételezni, hogy mint az iskolás gyermekek, büntetésük kiállása után egyszerűen vissza fognak sompolyogni ide az ellenzéki képviselők. Nem lehet közönnyel nézni azt, hogy az indulatok végső felszításával áthidalhatatlan ellentétek támadjanak a pártok között és a társadalomban. Ennek a kárát csak a nemzet fizetné meg. Bármiként is, de orvosolni kell az ellenzék sérelmeit, ha pedig nem lehet, akkor méltóztassék az országgyűlést föloszlatni, döntsön a nemzet. Hegedűs Lóránt előadó a pénzügyi bizottságnak a legutóbb letárgyalt javaslatokra vonatkozó jelentését. Báró Born Frigyes a számvizsgáló bizottság jelentését terjesztette be. A jelentéseket annak idején napirendre tűzi. A fiatalkorúak bíróságáról szóló javaslatot harmadszori olvasásban is elfogadták. Átteszik a főrendiházhoz. A megüresedett jegyzői széket töltötték be ezután névszerinti szavazás útján. Almássy Lászlót választották meg 125 szavazattal. Az osztatlan közös legelőkről szóló javaslat került ezután tárgyalásra. Prkner János előadó ismertette és ajánlotta elfogadásra a javaslatot, öt perc szünet után Pap Cs. István, román nemzetiségi szólalt fel a javaslat ellen. Balogh Jenő igazságügyminiszter Pap Csicsó szavaira reflektálva, hangoztatja, hogy a javaslat egyes részeit erős agitációs fegyverül használja fel az ellenzék. Hogy az aggodalmaknak elejét vegye, a kormány nevében kijelenti, hogy a javaslat 74. szakaszának mindama rendelkezéseit, amelyek a kisajátítási joggal függnek öszsze, elejti. A baloldal második vendége állott most szólásra, a napsütött arcú, egyszerű magyarruhás Szabó István. Kegyetlen kötelesség elé állította — mondotta, — választópolgárai nagy többségének akarata, hogy a kisgazdákra oly fontos javaslatot szó nélkül ne engedje törvényerőre emelkedni, ő feláldozta magát, feláldozta meggyőződését, amikor megjelent a munkapárti „ülésen“, mert ma is az a meggyőződése, hogy az ellenzék Tisza alatt nem tanácskozhatni. Gróf Tisza István két órakor a tárgyalást félbeszakította és javasolta, hogy holnap délelőtt tíz órakor tartsanak ülést, amelyben a mai tárgyalás félbeszakításával elsőül az adótörvények életbeléptetésének elhalasztásáról szóló javaslatot tárgyalják le s csak azután folytassák a ma félbeszakított tárgyalást, majd a mai napirendre kitűzött javaslatok kerüljenek sorra. Ehez hozzájárultak. A jegyzőkönyvet hitelesítették még és két óra után szétoszottak. Budapest, február 28. A trónörökös gróf Montecuccolihoz, Bécsből jelentik. Gróf Montecuccoli távozása alkalmából Ferenc Ferdinand táviratot intézett, melyben az őt ért legfelsőbb kitüntetéshez gratulál és a maga nevében is legmelegebb, köszönetét fejezi ki a tengernagy eredményes működéséért. Montecuccoli a főhercegnek hódolatteljes köszönetét fejezte ki. Tömegsztrájk előtt. (Keddre vagy szerdára halasztották a választóreform tárgyalását. — A provokáló kormány. — Új választás eszméje. — Az ország hangulata. — Miniszter a választáson.) (Saját tudósítónktól.) A szenzációsnak ígérkező általános sztrájk foglalkoztatja most az összes kedélyeket. A kormányra és pártjára, mint valami monstruózus veszély fekete árnyéka nehezedik a munkások készülő manifesztációja. Mindmáig az volt a nagyközönség tudatában, hogy a sztrájk hétfőn kezdődik, mert tudvalevőleg a szocialista pártvezetőség kimondta, hogy aznap szüntetteti meg óriási táborával a munkát, amikor az úgynevezett parlamentben megkezdik a választói reform tárgyalását. Ez Tiszáék részéről hétfőre volt kontemplálva. A közönség is ebben a meggyőződésében ostromolta meg a képviselőhöz háznagyi hivatalát hétfői jegyekért, hogy része legyen a nagy politikai színjáték látványosságában. A mai napon azonban új utasítás került ki a munkapárt vezetőségének elhatározásából. A választói reform tárgyalása csak kedden vagy szerdán lesz. Hogy ebben a dátumváltoztatásban taktika van, az iránt senki sincs kétségben. A legkülönfélébb verziók keringenek a kormány eme titokzatos taktikájának motívumairól. Szerintünk kétséget nem szenved, hogy a kormány szándéka mögött a legvégzetesebb motívumok rejlenek. Tiszáék az amúgy is végsőkig fokozott feszültséget ad absurdum kívánják fentartani. Nagyon jól tudják, hogy a munkásság békés sztrájkot akar, egy hatalmas proletártömegnek és a vele együttérző polgárságnak nagyszerű manifesztációját az állapotok ellen. És a munkássággal együtt minden független gondolkodású polgára a házának irtózik a vérbe fűlő, forradalmi jellegű zavargásoktól. Csak Tiszáéknak nincs ínyére a békés demonstrálás, mert annak súlya az ő bukásukat jelentené. Nekik vér kell és csendőrszurony, rendőrkardlap, halál! Hogy Bécsben igazolhassák magukat a lázadó „magyarenhund“-dal szemben és ott fent indokoltnak tüntessék fel hatalmon való maradásukat. Ebben látjuk a kormány halogató taktikáját. Persze nem számolnak azzal, hogy a munkásság, minden feszültsége ellenére, nem kívánja rendőrök és csendőrök bevert fejét. Tiszáék azonban majd fogják tudni a provokálás módját. Hogy egyébként nincs valami nagy bizalom és lelkesedés a munkapárt táborában, igazolja a mai Ház képe. Feltűnő kevesen voltak jelen a házképes követek és azok is savanyúan hallgatták báró Sennyei Miklós nagyon okos és komoly felhívását arra nézve, hogy a helyzet szanálásának most már csak egy módja lehet: ha mennél gyorsabban feloszlatnák a Házat és új választást tűznének ki. Még az illedelmesek is gúnyosan mosolyogtak Sennyei tervének hallatára. Ha ezt a kormány megtenné, akkor meggyilkolná vele a pártot és egyben nagy harakirit végezne önönmagán. Eddig is tisztában volt vele mindenki, hogy ma egy választás a munkapárt halálát jelentené, a tegnapi két időszaki választás eredményei és eseményei még a legoptimistább munkapártit is megfosztotta attól a hitétől, hogy ebben az országban van még populalitása a jogfosztó uralomnak. Hiszen Jankovich miniszter győzelme is bukásszámba vehető minden jószemű ember előtt. A már megszokott, de mindig felháborító választási passziókról és szabálytalanságokról nem is beszélünk, de azt felemlítjük, hogy az ipolysági választáson a korteskedésnek egy eddig meg nem történt módja általános feltűnést keltett. Az újdonsült miniszter személyesen jelent meg a választás színhelyén, hangosan verte a mellét, hogy ő miniszter, akit meg kell választani, mert miniszter. Főzésnek ez jó naiv választók számára, a jövőben majd talán Lukács és a többiek is követni fogják ezt a példát. Szilágyi Dezső nem tette volna meg, Andrássy Gyula sem, senki az eddigi miniszterek közül. Hogy mindezek ellenére összesen kétszáz szótöbbséggel jutott be a miniszter és az ellenzéki szavazók százai elöl zárták el a választási helyiség sorompóit, az csak arra vall, hogy ma már egy miniszter sem olyan nagy dolog a világon. Értve miniszter alatt Lukács embereit. A ferencvárosi választás eredménye pedig egész nyílt színvallomása a polgárságnak. És hiába a Lloyd-klubbeliek szégyenkező hebegése, hogy így, meg úgy . . . Helvey becsapta őket , a nagyszerű eredmény értékét nem csökkenti. Mai értesüléseink a következők: Minisztertanács. A miniszterelnöki palotában délután fél öt órakor minisztertanács volt, amelyen Lukács László miniszterelnök elnöklésével részt vettek a kormánynak Budapesten időző tagjai az új közoktatásügyi miniszternek, Jankovich Bálának kivételével. A távollevő földmivelésügyi és honvédelmi miniszterek helyett báró Kazy József és Karátson Lajos államtitkárok voltak jelen. A minisztertanács, amely folyó ügyekkel foglalkozott, hét óra után ért véget. A jegyzőkönyvet báró Skerlecz Iván miniszterelnökségi miniszteri tanácsos írta. Az ellenzék akciója. A „Magy. Tud.“ jelenti. A szövetkezett ellenzék intéző bizottsága holnap, szombaton délelőtt tizenegy órakor értekezletet tart Kossuth Ferenc Gresham-palotabeli lakásán. Apponyi a helyzetről. Gróf Apponyi Albert részletes nyilatkozatot tett ma egy hírlapíró előtt, a politikai helyzetről, számbavéve annak úgyszólván minden fázisát. A következőket mondotta egyebek közt érdekes nyilatkozatában Apponyi: — Mind a két választás, ha szimptomatikus jelentőségüket nézem, az ellenzék nagy sikerét jelenti. Amikor az ipolysági kerületben jártam, bámulva láttam a verhetetlen lelkességet, de minda mellett is nem bíztam a győzelemben. Az ilyen időközi választásnál, amikor a kormány egyetlen kerületre vetheti reá minden erejét, az ellenzék helyzete csaknem reménytelen, különösen akkor, ha a kormány jelöltje — miniszter. Valóság azonban, hogy Jianukovichnak az általános választáskor sokkal több volt a szavazata, mint most és kétségtelen, hogy ha miniszterré rá nem nevezik, egyáltalán meg se választották volna. Az ellenzék — noha vereséget szenvedett — mégis a saját javára írhatja az ipolysági választás eredményét. — A ferencvárosi választás jelentősége pedig egészen tisztán áll és alig szorul magyarázatra. A tények ezek. Abban a kerületben, ahol az általános választásnál a munkapárt jelöltje nagy többséggel győzött, most, ebben a kritikus időszakban a kormánypárt nem is próbált saját formája alatt jelöltet állítatni, hanem a páztonfelvüliségnek a fátyola mögé bújt. Az ellenzék azonban olyan jelöltet akart állítani és állított is, aki az intrazigens ellenzéki álláspontot képviseli. Ebben a jelben lépett föl Springer Ferenc, Andrássy párthíve, akit valamennyi ellenzéki párt ajánlott és támogatott. Itt tehát világosan föl volt vetve a kérdés: határozott elítélése amai kormányrendszernek, az eddigi erőszakosságoknak és a reakcionárius választási törvénynek, valamint az a per is, amely a közélet erkölcsi alapjaira nézve a közvélemény előtt tovább foly, mert az illetékes fórum előtt való bizonyítást és ellenbizonyítást lehetetlenné akarják tenni. Ezekre a kérdésekre adtak csattanós feleletet a ferencvárosi választók és nem választók. A kormányzati befolyás mind Helvey mellett érvényesült a szokott módon. Ennek ellenére is ezerszáz szótöbbséget nyert az ellenzéki jelölt a tömegnek leírhatatlan lelkesedése mellett, ami azt bizonyítja, hogy választók és nem választók föl-