Pesti Napló, 1914. február (65. évfolyam, 28-51. szám)

1914-02-01 / 28. szám

Budapest,­ vasárnap PESTI NAPLÓ 1914. február 1.: (28. szám.) 3 beli választói jogosultsággal biró polgárok szá­­mának összegét elosztjuk a mandátumok szá­mával. Ez az országos arámyszám : 4226 ; eny­­nyi választót kontemplál a javaslat egy­ kerü­letre, hogy mily igazságosan, minő hazafias buzgalommal, az kiderül az alábbi két, várme­gyék szerint összeállítón kimutatásból. Ma­gyar kerületek:­ ­Abaúj-Torna: (78%-ban magyar, ellen­zéki kerület) eddig két kerülete volt, most a magyarság megerősítésére elvesznek kettőt. Egy kerületre jut: 3202 választó. — Borsod: (97.7% magyar), egy kerületre jut: 4197 vá­lasztó. — Csanád: (szinmagyar), egy kerületre jut: 4208 választó. — Csongrád: (99.5% ma­gyar), egy kerületre jut: 3398 választó. Tisza egy kerületet elvett. — Fehér: (szinmagyar), egy kerületre jut: 4979 választó. — Cömör: (58% magyar), egy kerületre jut: 4331 vá­lasztó. — Győr: (98% magyar), egy kerületre jut: 5448 választó. Három kerületéből egyet elvettek a magyarság megerősítésére. — Hajdú: 99.7 magyar), egy kerületre jut: 5372 választó. — Heves: (99.3% magyar), egy kerületre jut: 4284 választó. .4 magyar­ság megerősítésére egy kerületet elvettek. — Hont: (57% magyar), egy kerületre jut: 5605 választó. — Jász-Nagy-Kun-Szolnok: (99,6% magyar), egy kerületre jut: 4025 választó. — Komárom: (83,4% magyar), egy kerületre jut: 5607 választó. — Máramaros: (magyar és megbízható rutén), egy kerületre jut: 4753 választó. — Mosony: (magyar és megbíz­ható német), egy kerületre jut: 4338 választó. — Nógrád: (75,7% magyar), egy kerületre jut: 5088 választó. — Pest-Pilis-Solt-Kiskun: (szinmagyar), egy kerületre jut: 5083 vá­lasztó. — Pozsony: (relativ többségben ma­gyar), egy kerületre jut 4320 választó. — Somogy: (szinmagyar), egy kerületre jut: 5367 választó. — Sopron: (magyar és német) egy kerületre jut: 5819 választó. Nemzetiségi kerületek Alsó­fehér: (77,6% román) egy kerületre esik 2486 választó. Itt is megszüntettek két vá­rosi kerületet, Abrudbányát és Vízaknát, me­lyek a magyarság szigetei voltak a román ten­gerben. — Beszterce-Naszód: (teljesen román) egy kerületre esik: 2536 választó. — Brassó: (román és német) egy kerületre esik 2281 vá­lasztó. Kap egy kerületet. — Fogaras: (teljesen román) egy kerületre esik 2232 választó. — Hunyad: (79.9% román) egy kerületre esik 3718 választó. — Kiskü­küllő: (48% román, 14.5% német) egy kerületre esik 1970 választó. Kolozs: (68% román) egy kerületre esik 1873 választó. — Nagyküküllő: (román és német) egy kerületre esik: 3499 választó. — Sáros: (tót) egy kerületre esik: 2784 választó. — Sze­­ben: (román és német) egy kerületre esik 2728 választó. — Szolnok-Doboka: (75.3% román) egy kerületre esik: 1988 választó. — Torda­aranyos: (román) egy kerületre esik 2273 vá­lasztó. — Trencsén: (91,8% tól) egy kerületre esik 2716 választó. Ehhez nem kell kommentár. A magyar kerületekben kétszer annyi választó szükséges, mint a románokéban. Nincs szó, amely kellő­képp megbélyegezne egy olyan kormányzatot, amely saját nemzetének rovására, idegen nem­zetiségeknek nyújt előnyt. A tudatlanságnál­, a kulturális elmaradottságnak pluralitását al­kotta meg Tisza a nemzetfentartó, kulturált magyarsággal szemben. Ötezer erdélyi, oláh választó két képviselőt küld tehát az ország házába akkor, amikor ugyanannyi műveit, jó­módú, dunántúli, budapesti, vagy alföldi ma­gyar választó csak egyet. * Lukács és Tisza gondoskodtak róla, h­ogy úgy az 1913-iki, mint az 1914-ki költségvetést az ellen­zék kizárásával, a pénzügyi helyzet ismertetése és bírálata nélkül tárgyalja a munkapárti képviselő­ház. Az 1913-iki eredményt tehát csak sejtjük, ám az 1912-ik esztendő eredményét már ismerjük. Az állami számvevőszék, szokatlan késedelemmel, ép­pen most terjesztette elő ennek az esztendőnek zá­rószámadásait. Emlékezzünk csak vissza, Lukács László, akkor még a Khuen-kormány pénzügymi­nisztere, milyen fölényes pózban, milyen diadalér­­tésel terjesztette elő 1911 októberben ennek az év­nek a költségvetését. Mily affektált szerénységgel utalt az előirányzott 53.000 korona feleslegre, mennyire éreztette, hogy ez a kis szufficit csak fö­lös óvatosság. És most lássuk: így szavalt akkor Lukács és közben el nem mulasztotta rosszhiszemű és valótlan old­altámadá­­sokat intézni a koalíció pénzügyi politikája ellen. Désy Zoltánnak heves és éles visszavágásaira volt szükség, hogy a munkapárt ne úgy ünnepelje őt, mint honmentőt, aki az államháztartás egyensúlyát megmentette. És most lássuk a munkapárti uralom eredményét. Az állami számszék röviden és szára­zon jelenti, hogy a zárszámadás szerint az állam kiadásai 82,121 millió koronával haladták meg a bevételeket, tehát nemcsak a szerény és óvatos kis felesleg maradt el, hanem az 1912-ik év kezelése 82.121.000 korona deficittel záródott. Ezzel a megdöbbentő adattal szemben nincs helye semmi szépítésnek, semmi leplezésnek. Ki kell mondani kereken, hogy a munkapárti abszolu­tizmus nemcsak alkotmányos, nemcsak erkölcsi csődd­el, de a legvégzetesebb pénzügyi katasztrófá­val is fenyegeti az országot. Ha az 1912-iki normá­lis, sőt az emelkedő gazdasági irányzat minden je­lenségeit feltüntető esztendőben ily váratlan zuha­nással sodorták bele az államháztartás egyensúlyát a deficitbe, mit várhatunk tőlük a gazdasági válság korszakában, olyan korszakban, amikor minden parlamenti ellenőrzés lehetetlen, amidőn az ország feldúlt közállapotai megbénítanak minden gazda­sági tevékenységet és megtépett presztízse elzárja előle a külföldi hitelforrásokat. A munkapárt zárszámadási bizottsága már rö­vid uton tárgyalja ezeket a számadásokat és egy kommüniké jelentette, hogy vita nélkül végzett há­rom tárcával. A többiekkel is végez csakhamar, az­tán gondoskodnak róla, hogy jelentésük valahogy ne kerüljön az ellenzék bírálata elé. Végtére is, kit érdekel az ország pénzügyi helyzete és az a pro­bléma, hogy lesz 53.000 korona feleslegből 82 mil­lió koronás deficit. A munkapárti Ház, miután megfojtotta a sajtószabadságot és kidobta az ellen­zéket, most derűs lelki nyugalommal kérvényeket tárgyal. Csak a pártkassza legyen rendben, az ál­lamkassza gondjai nem bántják őket. * Tisza István ma délutánra magához ké­rette a hármas román bizottságot. A három bizalmi ember délután kereste fel a miniszter­­elnököt, hétfőn pedig a tizes komité­tl ta­nácsba itt Budapesten, hogy megteremtsék a „lelki harmóniát“.* A siáz mai ülésén Bethlen István interpellá­ciója előtt ez volt a muhkrpsz­ti konventikulum képe. A bal mező üres m­a­­­rkapart padsorai egyre telnek, a párt póttartalékosai (falusi kuglizók hősei) felvonulnak és minthogyha az egész tábort valami nagy izgalom előszele rázná meg ... ez a Ház képe, amikor Beöthy Pál — egy kis késés­sel, háromnegyed tizenegykor — megnyitja az ülést. Egy párt adminisztratív előterjesztést tesz­­— azután Sándor János belügyminiszter áll szólásra és beterjeszti a választókerületek számáról és szék­helyének megállapításáról szóló törvényjavaslatot. A munkapárton éljeneznek . . . most már jöhet a Czernin-ügy, gondolják, jöhet a román paktum, jöhet minden — a mandátum biztosítva van. Most szavazás következik — a h­orvát regiikoláris bizott­ság tagjait választják, aztán horvát­ jegyzőket, hor­­vát tagokat a többi bizottságba —■ az elnök csön­get . . „ szünet van. Öt perc, ügy újabb csönge­tés — a komédiának vége és — kezdődik a komoly ülés. Budapest, január 31. Tisza mintájára. A h­orvát tartomány­­gyűlés mai ülésén h­orvát Frank-párti képvi­selő uzsora ellen való törvényjavaslatot nyúj­tott be ; a javaslat benyújtásánál nagyon za­jos jelenetek játszódtak le a Frank-párt és a horvát-szerb koalíció tagjai közt. Az ülés vé­gén Raics képviselő kérdést intézett az elnök­höz napidíjai dolgában, amelyeket arra a ti­zenöt napra kellett volna kapnia, amely idő alatt ki volt zárva. A többség nem engedte meg a kérdés indokolását és az elnök kijelentette, hogy a napidíj elvesztése a házszabályok ér­telmében természetes következménye a kizá­rásnak. Függetlenségi pártértekezlet. A függet­lenségi párt kedden, február 3-án, este hat órakor pártértekezletet tart. A megalázott és megalázkodott diktátor Bethlen István interpellációja — Tiszt dicsőíti Cernint — A megalázot miniszterelnök A virtus parlamentje, a bácskai és bihari arcier-testőrség vörösbársonyos kaszárnyájj­­a — egy félórára — megint az lett, ami a többség lázadása előtt volt: a Fórum, ahol a nemzet lelkiismerete''szólal meg. Azoknak a vakmerő nyilatkozatoknak szóvátétele, amelye­ket a hírhedt Cernin Ottokár az oláh paklihoz tűzött, ma újból a képviselőházba verbuválta az ellenzéket. Az első, aki a baloldali folyosói feltűnt, maga az interpelláló volt, gróf Bethlen István. Bethlen a legtanultabb magyar politika, sok közül való, a nemzetiségi kérdést töviről­­hegyire ismeri, Erdély közéletének rég­ tisztelt vezérlő embere, akinek szavát a Királyhágói­ túl — különösen nemzetiségpolitikai kérdések­ben — lélekze­tvisszafojtva lesik és követik. Mai interpellációja elé az egész ellenzék körében rendkívüli érdeklődéssel néztek : a baloldali folyosó lassan kint megtelik, ott van — szőkébb pártfelei közül — Darányi Ignác Désy Zoltán, gróf Andrássy Géza, Bolgár Fe­renc, Rakovszky Béla, Srottik István, Springer Ferenc, Kállay Ubul ; ott látjuk Polónyi Gézát Holló Lajost, báró Mansdorf Gézát, Párából Bélát, Sághy Gyulát, Palugyay Móricot, Kl­am­mersberg Lászlót, Vertein Endrét; a néppárt fiatalságát: Bartos Jánost, Haller Istvánt, Hu­szár Károlyt, a volt igazságügyminisztert, Szé­kely Ferencet , Székely Aladárral, Str­in­g Er­nőt és Pető Sándort és a harcos ellenzék sok kiteny tagját. Az ellenzék a napirendi indítvány elött vo­nult be az ülésterembe. Az elnök csenget, — a Ház elnémul és a baloldal második sorából — előtte Rakovszky István, mellette Désy Zoltán­­— fölemelkedik Deb­ién István. Lassan, hide­gen kezdi , a mozdulataiban semmi póz, az előadásában semmi páthosz, nyugodtan, komo­lyan, szinte azt lehet mondani : a fölény szür­keségével beszél. .. és egyszerre megtelik vele a terem, az ellenzék tapsol, a munkapárt szinte megigézve hallgat, Tisza jegyzeteket csinál, Beöthy a csengőhöz nyúl. A levegő egyre for­róbb, — a szónok egyre keményebb és Tisza ingerülten mozog jobbra-balra, mikor Bethlen megállapítja : — Amit gróf Czernin tett, más világításban, más színben állítja be a tényeket, mint ahogy a miniszterelnök úr a delegációban és a képviselő­házban tett nyilatkozataiban a kérdést beállította. — Megállapítom, hogy a miniszterelnök beszé­dének két passzusa közt nagy eltérés van. Az első­ben azt mondja, hogy nem törődik vele, bármilyen külpolitikai okok volnának is, ő a paktumot ezek­től függetlenül tartja megkötendőnek. Másodszor, amikor ünnepélyesen megtagadta azt, hogy a pak­­tumtárgyalások és a külpolitikai okok között bár­milyen okozati összefüggés volna. Tisza hátra néz ... vár valamit, a pártjától vár valamit, zajt, tiltakozást, magaünnepelte­­tést, valamit, ha mást nem­, azt, hogy „Ohó ! ‘ — de a munkapárt néma. Tisza ideges és feje fölött egyre zuhognak , érvek és ő­szinte léve várja, hogy rá kerüljön a sor. „Hajlandó-e a miniszterelnök úr a ma­gyarországi román nemzeti párt vezető férfiai­­val folytatott tárgyalásokat abbahagyni“ — fe­jezi be beszédét Bethlen István, de ezt ma­­ alig hallják, belefulad az ellenzék viharos tapsaiba. Tisza következik. Halvány, kedvetlen, iz­gatja az , amit mondania kell és izgatja az , amit nem szabad elmondania. A föltett kérdé­sekre egyáltalában nem felelt, — az egyetlen, amivel Cernin eljárását „megbélyegezte“, az volt, hogy sajnálatát fejezte ki, hogy az az in­terjú létrejött. De ezt immár expiálta — és olyan korrektségi érdemkeresztet nyújtott át a fecsegő és enyhén­­ kártékony diplomatának, hogy a munkapárt megdöbbent rémületében. A párt megdöbbent, a csöndet egy taps se verte föl és Tisza érezte, hogy egy jeges tengerben áll. És most teljesen kiesett a nyugalmából — üres volt, sivár volt, semmitmondó volt és­­ szinte pillanatról-pillanatra törpült és Tisza.

Next