Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-01 / 153. szám

tűrünk, mindent megbocsátunk és min­dig feláldozzuk magunkat boldogan, ra­jongva, hogy áldozatot hozhatunk sze­retteinkért. A magyar érzés minden mélysége benne volt az őszinteségben, melylyel a szövetkezett ellenzéki pártok szónokai, az igazi magyarság jogszerinti képvi­selői, a politika gyászleplét a trónra nem­­jutott Habsburg koporsójára terítették, id ./A gondviselés ujja megintett, érthe­tően intett meg, borzalmasan intett meg, íne lökjük félre az intelmét!“ ezt Ap­­­ponyi mondta, miután kifejtette, hogy­­ó magyar nemzeti gondolatnak akadály­talan kifejlődése és a maga teljessége­iben való intézményes kiépítése az az­­erős vár, amelyben az uralkodóház biz­tonságot találhat, hatalmat és dicsősé­get. Mint a megváltást, úgy várjuk ennek az igazságnak az elismerését! Megrendítő és felemelő volt a függet­lenségi párt részvétének e csodálatosan bölcs és klasszikusan tiszta kifejezése, de a szívünkre és elménkre is hatott a gróf Andrássy Gyula történelmi jelentő­ségű, nagyszerű gyászbeszéde, amely­eligy hisszük a legszebb babérág a tragi- szusan véget ért fejedelmi házaspár ra­vatalán. A­ndrássy kivételesen nobilis egyénisége, sugárzó intelligenciája és fejtegetéseinek történelmet tükröző módja, babonás biztonsággal találta el a gyászoló nemzet szívedobogását. Ahogy a fejedelmi árvákról szólott, aki­ket a magyar nemzet további életükre ,mintegy oltalmába vesz, a szegény fő­herceg emberi tragikumáról, aki semmit­­sem tudott megvalósítani abból, ami he­vítette, drága hitveséről, akinek sze­relme erősebb volt a sorsnál, mert együtt haltak meg, akik együtt éltek, m oly megrázóan egyszerűen, egy valóban rendkívüli ember őszinte vallomásaként hatott, hogy a hatása nem múlhatik el­­és sokáig emélkezetes marad. Ferenc Ferdinánd elhunytét azonban nem le­het csakis az emberi részvét­elfátyolo­zott szemével nézni. Andrássy Gyula is megérezte a búskomoly, nagyra hivatott főherceg végzetében a politikai veszte­séget is. A fejedelmek, miként a koldu­sok, porrá lesznek, mulandók s dinasz­tiák sorsát lehetetlen két erős karra, vagy egy uralkodásra méltó egyéniségre alapítani. Az államok érdekei csak akkor biztosak, hogyha maga a nemzet­­ áll a trón mellett, hazafisággal, jogérzet­tel, jogtisztelettel, dinasztikus érzéssel el­les­ve. Andrássy után Vázsonyi állította be Ferenc Ferdinánd egyéniségét, mint a polgári erények mintaképét. A rette­netes tragikum tanulságát a nemzeti­­ demokrácia zászlótartója sem látja más­nál­, minthogy a trónnak jövendője az alkotmányban, jogban erős, osztatlan, egymással ellenségképpen soha szemben nem álló magyarság. A magyar képviselőházban elhang­zott szavaknak kell, hogy visszhangja legyen. Várjon meglátják belőlük, hogy a fekete fellegekkel borított égboltozat alján honnan várható derű, béke, nyu­galom, boldogság? \.^\^V\AAVVVWVvV\AAAAA'VWVw«WWW Még sokáig bámulta és csodálta őket, míg végre két szemét elnyomta az álom. A hangyák is észrevették kétségtelenül az óriás csavargót, akit a végzet fészkük közelébe vetett. Vájjon mily képzetek támadtak róla parányi fejükben, amely nem nagyobb, mint a gombostűhegy fele. Valamely istennek tekinthet­ték bizonyára, mint ahogy a Pigmaleuszok is­teneknek tekintették a partjaik alatt elhajózó görögöket. Talán féltek is és imákat is rebeg­­tek. Míg a hangyakirály megnyugtatta őket. —­ Ne aggódjatok! Az istenek érdeklődés­sel és szeretettel viseltetnek a szegény hangya­halandók sorsa iránt. * A csavargó kora reggel fölébredt. Elhatá­rozta, hogy bemegy a faluba s tejet kér, esetleg egy pohár pálinkára valót is. Fát fog vagdalni valamely parasztház udvarán, hogy egy kis élelmiszerhez jusson. Bár félt, hogy felismerhe­tik, az arcképe már köröztetve volt egy bűn­tény miatt, amelybe, úgy lehet, ártatlanul ke­verték bele. De sóvárgott ellenállhatatlanul meleg étel s felfrissítő ital után, amelyekben már napok óta nem volt része. Az után néhány kukoricacsövet tépett le, azzal táplálkozott, amíg a faluba ért. — Csak csendőrkézre ne adjanak, — sut­togta állatias és kiéheztetett arccal. — Szétnézett óvatosan. Süvegét mélyen a szemébe húzta. Nem sok szerencsével járhatott a kirándu­lása. Késő este, haraggal és keserűséggel a szi­vében tért vissza a szabad réten fekvő szál­lására. Szeme­rőt és pirosló lényben lángolt mintha keresztül akarna csapni rajtuk felgyúj­tott lelkének keserűsége. Orrcimpája reszke­tett. Szépmetszésű ajkát kékre rágta a düh. Éhezni hagyták. A korcsmáros, akitől egy pohár bort kért, ridegen elutasította. Még a kutyákat is rája uszították az egyik majorság udvarán. — Nyomorultak! — sziszegte tehetetlen dühében. Azok a tanyai komondorok! Milyen rette­netes volt. Feléje rohantak vad ugatással. Hiába védekezett, riadt kétségbeeséssel. Az egyik eb a combjába harapott. Még jó, hogy darabokra nem tépték! A seb borzasztóan égett és fájt. A hús egé­szen föl volt tépve. Füveket tett rá és rongygyal kötözte át. De a vér keresztülszivárgott a pisz­kos kötésen is. — Átkozott nép! — sziszegte a csavargó s könyek szöktek a szemébe a fájdalomtól. Késő este volt már. A rét kihalt és néma. Távoli fenyvesekben fáradtan tért nyugovóra a madár. A hangyaboly is pihent hangtalanul. Munkás népe nyűgös ura tért. A csavargó tágra meredt szemmel nézte a fekete fészket. Vad és megmagyarázhatatlan irigység lopódzott a szívébe. — Lám. Még a hangyáknak is jobb dolguk van, mint nekem. Gondtalanul élnek földalatti váraikban. S a hangyakirály is. Milyen parányi lény, — de egy kivert csavargóhoz képest mégis hatalmas úr. Testőrsége van, amelyik magas és kiválasztott személyét védi. Háborút t­izenhet s bizonyára ítéleteket is hozhat. A rab-/ szolgahorda csak intésére vár, hogy utakat építsen s folyosókat vájjon királyi lakába; lako­mákat csaphat s amit csak a hangya-fantázia elképzelhet. Ínyenc és fűszeres és kábító elede­lekkel táplálhatja testét. Háremet tart, míg ő, szegény bujdosó­ legény, egy jobb szolgáló­lányt sem talál. De a hangyakirálynak a nős­tényhad legkívánatosabb szüzei csak intését várják, hogy a szerelem szárnyán a levegőbe száguldjanak vele. Milyen kiváltságos lény. Milyen rettenetes! ! A csavargó elfehéredett szemmel bámult az égre, ahol most sötét tűzben lángoltak a csil­lagok. — Erősebb lett a hangya, mint az ember! — mormogta. Teljesen úrrá váltak lelkén vad és erősza­kos gondolatai. Nem. ő is vissza fog élni a ha­talmával. Kiirtja a hangyákat. Mint ahogy őt is üldözik és eltiporják a hatalmasok. —­ Kifüstölöm őket! — suttogta kísérteties mosolylyal. Száraz levélből, füvekből, venyigéből mág­lyát rakott a hangyafészek fölé. Meggyújtotta. A magasra csapó lángok fényénél gúnyos neve­téssel nézte, mint menekül a felriasztott pa­rányi fekete nép. Egyes menekülő hordákat cipője kemény sarkával taposott szét. A szkét vizeknél lehetett ilyen rémület, mig magasra lángolt Áresz tomboló haragja. S a szétriasztott hangyák, mig új hazát ke­restek maguknak távoli erdő szélén, hogy vá­rost alapítsanak, bizonyára az istenek irigysé­gét emlegették, amely kérlelhetetlenül üldözi, eredendő végzet gyanánt, a szegény hangya­nemet. I­ n Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1914. m­TITM­L (158. ssáxou) A kormány letárgyalhatja javaslatait Pártérdek a nemzeti érdek fölött — Károlyi a francia-magyar közeledésről — Az ameri­kai fogadtatás (Saját tudósítónktól.) A politikai életben pi­henőt parancsol a gyász, amely az országot érte. A monarkia nagy problémái lettek aktuálisak, s éppen ezért kívánatos volna, hogy a nemzet a jövendő kérdéseivel foglalkozzék. Ezzel a nemzeti érzéssel áll szemben a kormány terve, amelyet a gyász pillanatában, a képviselőház keddi ülésén, ridegen jelentett be a munkapárt elnöke, Ivhnen, tolmácsolta Tisza aka­ratát, hogy a bit és bánat után a képviselőház nem csüggedhet el,, hanem meg kell szavaznia a rossz szesztörvényt, a bélyegilletékek eme­lését és a közigazgatási kortesjavaslatot. A nagy tragédia után a kormány ekként még mindig a maga hatalmi érdekeit tolja a nemzeti feladatok elé. A képviselőház rendes üléseit a jövő héten meg akarja kezdetni Tisza. Az ellenzék tudja, hogy kötelességei megkétsze­reződtek és még inkább teljes erővel fogja az zzysSfizxsssBOXi ország alkotmányát és az egységes magyar nemzeti államot megvédelmezni. Károlyi Mihály Amerikába történt eluta­zása előtt a francia-magyar közeledésről, mint most jelenti egy tudósítás, fontos tárgyalásokat folytatott. Károlyi Párisban nagyon sok kiváló francia politikussal, képviselővel és miniszter­rel érintkezett és örömmel konstatálta, hogy a francia-magyar közeledés eszméjét őszinte lel­kesedéssel karolják föl. Károlyi azt tapasztalta, hogy Tisza Istvánnak az igazat kerülő „Igaz­mondójában és a munkapárti sajtóban meg­jelent franciaellenes, ízléstelen támadásai na­gyon sokat ártottak a franciák közeledésének és Magyarország a saját miniszterelnökének és a kormánypárti lapoknak köszönheti, ha még sokáig várnia kell az áldásos pénzügyi kapcso­lat megvalósulására­. A kormány áskálódása ellenére, — mon­dotta Károlyi Mihály­­—­ előbb-utóbb sikerülni fog a pénzügyi közeledést megteremtenünk. Min­denütt, a francia politikai körökben, őszinte szimpátiával találkoztam. A francia­ gyalázó cik­kek eredménye az, hogy a magyar kormány a francia körök segítségére nem számíthat — el­lenben a liberális magyarság iránti szimpátia annál élénkebb. Ma már Párisban is tudják, hogy a munkapárt, illetve a jelenlegi kormány és Magyarország között áthidalhatatlan űr tá­tong . . . A Rákóczi szívéhez való zarándoklásról, Károlyi kijelentette, hogy a grosboisi út tervé­ről nem tett le. A körülmények úgy hozták magukkal, hogy ezt a szép, magasztos tervet egyelőre el kellett halasztani, de az őszszel fel­tétlenül testületileg keresik föl a nagy fejede­lemnek a szabadság földjében porladó szívét... Károlyi Mihály kábeltelegrammot intézett a „Szabadság“, az „Amerikai Magyar Nép­szava“ és az „Előre“ szerkesztőségéhez, je­lezve, hogy társaival június 4-én érnek ame­rikai partra. Az ötszázas fogadó bizottság azonnal összeült. Táviratokat küldöttek szét az Unió nagyobb városaiba, magyar telepeire, s felkérték az ott már megalakult bizottságo­kat, hogy az ünnepélyes fogadásnál vala­mennyi két-két taggal képviseltesse magát. A newyorki, pittsbourghi, clevelandi, chicagói és walshi központi bizottságok megbízottai külön értekezletet tartottak és közzétették, hogy a magyar képviselők minden magyar lakta vidéken kivétel nélkül ott lesznek. Ki­mondotta a bizottság, hogy az öt kerület mind­egyikében 7-8 napig fog tartani az­ agitáció, az egész körül tehát legfeljebb negyven napos lesz.

Next