Pesti Napló, 1915. december (66. évfolyam, 335–364. szám)
1915-12-01 / 335. szám
Szerda i közfunkciók terén-kivételnek. Ma is igen sok fontos törvényjavaslat jutott a Ház elé és e javaslatok egyike a fogyasztóközönséget, a másik az állami tisztviselőket érinti például, itt komoly, igazi munkára van szükség. Ahogyan az ipari és kereskedelmi, a mezőgazdasági üzemek sem állhattak meg a háború alatt, sőt legtöbbször azok fokozottabb működésére volt szükség, éppen úgy a parlament is kell, hogy egyszerre viselje a háborús és a békés tanácskozások felelősségének terhét is. Angliában, melytől a harctéren egyáltalán nem, de az alkotmányjog mezőségein még mindig lehet tanulni, a legnagyobb, a legkomolyabb kérdések kerülnek az alsós felsőház elé, ebben az egyben mi sem különbözhetünk a szigeti birodalomtól. Fegyverek táborában értelem fáklyája — ez legyen a magyar parlament , Budapest, november 30. A képviselőház szerdai ülése. A képviselőház holnap is ülést tart, az ülés napirendjére a további teendők fölötti intézkedés van kitűzve és a bejegyzett interpellálók. A holnapi interpellációk. A képviselőház holnapi ülésén négy interpellációt terjesztenek elő és pedig: Egry Béla a vasutasok, különösen a B) osztályba borozott vasutasok sérelmeiről, Polónyi Géza a címer- és zászlókérdésről, Bernáth Béla a rézgáliának 1916. évre való biztosításáról és nagyatádi Szabó István a tengeri rekvirálása dolgában. Az interpellációkat érdeklődéssel várják. A Bernáth Béláé az egész gazda és főleg a szőllőbírtokos társadalom vitális érdekeit szolgálja. Ezeken kívül gróf Esterházy Móric is jegyzett be interpellációt, de már csak az ülés végén, a megszállott területek kormányzása tárgyában. A trónörökös német tengerészeti kitüntetése. Vilmos császár bécsi látogatásának alkalmából Károly Ferenc József főherceg trónörököst a német haditengerészethez a 7suite nevezte ki, arra a méltóságra, melyet előtte hosszú éveken át nagybátyja, Ferenc Ferdinánd főherceg trónörökös töltött be. A császár kinevező okirata is utal erre a tényre. a Irta: Somlay Károly . Senki sem emlékezik már a községben arra az időre, hogy a mi cigányunk, a Dzsánó, mikor vert örököt magának a Sárkánytörésen. Az a nemzedék, amelyik még látta, hogy melyik esztendőben építette Dzsánó a paticsfalu kunyhót a nyírfás árok torkollásába, ez a generáció már régen a fejfák alatt porladozik. Az új nemzedék pedig azt hiszi, hogy Dzsánó a világ teremtése óta lakik itt a falu szélén, a Sárkánytörésen. A közvéleményszerint Dzsánó volna a világ legöregebb embere és mégis olyan egészséges ma is, hogy ha valamikor talán eszébe fog jutni meghalni, a saját lábán sétál majd ki a temetőbe. Fiatal korában bizony korotázó volt ez a vén ragadozó. Füstös sátorban született. Sátorban tanulta a kovácsmesterséget is. Talán éppen a mestersége érlelte meg benne a nagy elhatározást, hogy lemond a csavargásról és beszándékozik a becsületes emberek közé pógárnak. Házat épített hát a falu végén. Mielőtt azonban hozzáfogott voksa az építéshez, arról is meggyőződön, hogy nincsen-e négylevelű lóhere a sárkánytörési árokban. Mert ősi cigánybabona szerint csak ott szeret a dörgő villám meghalni, ahol négylevelű lóhere terem. Hát háziúr lett a Dzsákó. Rachn lovakat patkol, csomókat patkol, furészinál szántóvasat élesít, ólakat, istállókat tapaszt és ha nem lop, cserél, de mégis megél a sokféle mesterségből. Nem kellett félnie, hogy megveszi az éhség. Lovakkal is kupeckodott az öreg. Bár csupa himpókos, kehes meg hályogos gebét csereberélt, de ebből az üzletből iS csak CSUT-rant, cseppent egy kis lóvé a bugyiflárisába. A gebéjét agyba-főbe szokta dicsérni "a vásáron, hogy egyesben is indít a sárga és hogy kisassontermésetü a pejkó. — Kisasszonytermészetü? Hát a meg mi a csuda? — kérdezte tőle az üzletfél. — Hát. Persze. Kisasszony-természetű ez a pejkó. Keveset eszik, aztán mégis szépen jár, — felelte vigyorogva Dzsánó. Nem is lett volna baja soha a törvénynyel, ha nem szerette volna a szőllőt és a vadpecsenyét. Óh a vadcsibe, a szilfanyárson sült fogoly a pecsenyék pecsenyéje. Ki is pusztította a vén betyár évenként a határban kelt két-három fogolycsapatot. És a szőllő!... A venyigesorokról is meg-megszedegette a maga porcióját. Hiába vigyázott éjjel-nappal a szőlőpásztor és a Fillencs kutya a hegyen, a Dzsánót ravszságán nem tudtak kifogni. Azt mondta a pásztor, a ragyás Dobák, hogy nincsen az Istennek olyan kutyája, ameyik a Dzsánót megugassa. — Szemmel-kötéssel veri meg a kutyát a vén gazember. Vagy tán vakisai messziről ható, különös szaga lehet neki, amitől fég a kutya. Elég az, hogy a legvadabb eb is tstkul a fenébe, ha a Dzsánót látja. — mondja babonát féldemmel a szőllőpásztorunk. Az őzpecsenyét, de még a nyulat sem foghegyelte Dzsánó bátyánk. Mint az élebri deficiten élő eimber, mest is vesette a vályogvető csórékat, akik őszszel ürgeönteni járnak a homokos dombokra. Ámbár a káposztába főzött ürgehús a cigányok nemzeti eledele és bár a mi Dzsánónkban is bentlakott mindenféle roma jelleg, az ürgeöntést mégis rangján alulinak tartotta. A foglyokat télen a gunybója szomszédságában levő szalmakazlak melett tekenővel fogdosta össze. A pálcikával kipeckelt tekenő alá gabonát szórt; az éhes vadcsibe aztán addig addig kerülgette a gyanús tekenőt, míg a madzagra kötött pálcikával rájuk nem borította Dzsánó koma. Az őzet és a nyulat rendszerint puskával terítette le. Fegyverpaksást és vadászjegyet azonban következetesen elfelejtett váltani. Talán száz ócska mordályt koboztak el már tőle a hatóságok, de azért csendes éjszakákon csak fel-felvillant a puskatűz a berekben. A tűz persze a Dzsánó mocskos szerszámából lobbant ki. A tilos vadászgatások és vadorzások miatt meg-meggyűlt bizony a baja, csakhogy őkelme kutyába sem vette a büntetéseket. Leülte a fogságot, aztán megint csak visszaesett a bűnbe. Tervező, hurkoló és lesipuskás volt egyszemélyben. Nem is volt értéke annak a vadászterületnek, amelyiken az öreg fészkelt Ház ősidők óta ezért neheztelt rája a területet bérlő pap, az egyébként puhaszivü plébániogur. PESTI NAPLÓ 1915. december 1. ,Őrzi csata tetőpontján A Cofeerdői és lászi tornagostromok A Pesti Napló hadi tudósítójától Sajtóhadiszállás, november 30. A doberdói fensik és a görzi hídfők ellen, miként orkánban a hullámok, úgy követik egymást a tömegostromok. A Monte San Michele-t nyolcszor rohanták meg egymásután az olaszok, mégpedig úgy a nyugati lejtő felől, mint déli irányból Karstdorf San Martinonál, végül pedig északról is a Wippach torkolatától. Hasonló dühvel támadta meg az ellenség a görzi hídfő északi nyílását is, a Podgora Calvaria hegyláncot és Monte Sabotint. Podgorától északra sikerült az olaszoknak rettenetes áldozatok árán, számos oszlopuk feláldozásával Oslavia falunál állásaink vonalát áttörni. Itt a nemrég általunk meghódított előállások elvesztek. De még mielőtt az ellenség kihasználhatta volna ezt a részletsikerét, a védő csapatok ellentámadásba fogtak, amely még folyamatban van. Az olasz politikának katonai eredmény kell, de olyan, melyet poltitikailag kihasználhat és ezért Görzöt — a várost — el kellene foglalnia. Minden áron és ha a fél olasz hadsereg el is vérzik. Görz városa közvetlenül elsősorban az Isonzo által van védve, azután a Coglio dombvidék legkeletibb magaslatai húzódnak, amelyeken Podgora-Pewna és OMavtja községek vonalában van a harcvonalunk. A város délnyugati és déli része a teljesen nyílt síkságba nyúlik, amelyet csak az Isonzo fedez, melynek mentén húzódik valószínűleg a mi védővonalunk. Dacára annak, hogy ez a 6 km. széles síkság Podgorától Savognáig teljesen nyílt és semmiféle magaslat nem zárja el a támadó útját, mégsem indul ezen keresztül egy olasz sem Görz felé, mert a Görz és St. Martino mögött felállított tüzérségünk oldalozó tüze jobban elzárja ezt az utat, mint a legmagasabb hegycsúcs. Végül a tengerig a doberdói fensíkon Monte St. Michele—St. Martino—M. dei sei Busi vonalában fedik csapataink Görzöt, vagyis azt az utat, mely a doberdói fensik északi lábánál, már az Isonzo innenső partján fekvő Savogna községen keresztül vezet Görzbe. Görz városa tehát csak akkor juthat az olaszok kezébe, ha vagy a Podgora—Ostavija vonalában álló csapatainkat veri vissza és átlépi az Isonzól, vagy pedig, ha el tudja foglalni a St. Michele magaslatot, mely a Savognán átvezető utat zárja el. Az olaszok miután minden áron el akarják foglalni a várost, tehát minden áldozatot meghoznak, hogy ezt a két — GörZöt védő — sziklaszilárd bástyánkat elfoglalják. Az egyik bástya Podgora—Pevna—Oslavija vonalában kb. 200 m. magas dombsor és csak 1—2 km. távolságra van Görz városától ugy hogyha néha sikerül az olaszoknk az arcvonalunk egy kis részébe behatolni, úgy a lábaik előtt látják elterülni a most már romokban heverő várost és így Tantalus összes kínjait kell elszenvedniük, mikor az így kinyújtott kéz ismét vissza lesz verve. Könnyen megérthető tehát az a hihetetlen erőmegfeszílés én azok a rettenetes véráldozatok, melyeket az olaszok most ezekért a magaslatokért meghoznak. Az egész egy arctámadás egy kb. 3 km. széles frontért, amely ellen naponkim több hadosztály küzd, pedig ahol tulajdonképpen csak egynek volna helye. A második bástya a St. Michele 217 méter magas hegy a doberdói fensík északnyugati szögletében. Ezt a hegyet nyugatról és északról ostromolják az olaszok, míg a déli lejtő St. Martini község által van elzárva és így a hegy lába helyett ez állja ki a rohamok ezreit. Az egész front itt csak két kilométer, a st. martinoi arcvonallal pedig három, amelyet most két honvédgyalogezred, a pesti és a nagyváradi védelmez legalább négyszeres túlerővel és ennek nyolcszoros tömegrohamával szemben, a legelkeseredettebb és legvadabbkézitusákban. Hiába, csak mi magyarok tudunk igazán jól verekedni. Míg a podgora kosavijai és a st. michelei bástya szilárdan áll, míg magyar hősök tartják azokat, addig Görz városa sem fog elesni, addig ennek romjain nem ülhet az olasz „győzelmi" tort. Hangsúlyozzuk a győzelmi szót, mert ha fel is adnánk a Görz előtti előretolt állásunkat és ezzel a romokban heverő várost, akkor sem lehetne olasz győzelemről beszélni, hanem csak arról, hogy hat hónap véres küzdelme után sikerült egy előretolt állásunkba bejutni, mert elfoglalni sohasem fogja. Csak akkor juthatna oda be, ha a használhatatlanságig összelőtt védelmi vonalainkat mi önként felhagynánk.