Pesti Napló, 1916. március (67. évfolyam, 61–91. szám)

1916-03-01 / 61. szám

Szerek A francia katonai szt­kírók nem titkolják ag­godalmukat azirár­t, hogy Páris ismét veszedelembe kerülhet. Clyrieux a Matin-ben a sorok között ki­fejni arunk lehetőségét, hogy a francia hadsereg a „kedvező" visszavonulási módszert fogja válasz­tani. A lapok katonai szakértői csupán arra alapít­ják Páris megmenekülésébe vetett bizalmakat, hogy a németeknek szerintük sokkal fontosabb Calais, amely kitűnő bázis lenne az Anglia ellen intézendő támadásokra. A Petit Journal jelenti, hogy a „Páris védel­mére alakult bizottság" tagjait fontos ülésre hív­ták össze. Az ülés tárgya ismeretlen . . . Dr. C. P. M verduni harcok Mackensen serege ostromol Briand tagadja Sonaumoni elestét Lugano, február 29. Az olasz lapok­ csak ma közlik levelezőik­nek vasárnapi táviratait, amelyeket a francia kormány tegnapig visszatartott. Valameny­nyien leírják azt a borzalmas hatást, amelyet a verduni jelentések a párisi lakosságra tettek. A Corriere del­i Sera szerint a szombati nap volt a háború legizgalmasabb napja. Úgy lát­szott, mintha a Mame-menli csata előtti tra­gikus idő tért volna vissza. Mindenki rettene­tes feszültség varázsa alatt állott mindaddig, míg Briand délután öt órakor megjelent a parlament folyosóin és a németeknek Douau­­mont elfoglalásáról szóló jelentését megcá­folta. A helyzet mindazonáltal komoly. A Beaumont körüli harcok Berlin, február 29. A Lokalanzt­iger­nek Svájcon át az alábbi részleteket jelentik a verduni csatáról: A kérdéses harc­szakaszon a francia vo­nal rendkívül erősen volt kiépítve. Nemcsak földműveket kellett a németeknek elfogul­niok,olyanokat, amelyeknél erősebbek az egész nyugati fronton nem találhatók, hanem betonból és vasból épített védelmi műveket. Sok francia ágyú rendszeresen be volt építve, ezért sok hadianyag is ment veszendőbe. A franciák részben megsemmisítenék a hadi­anyagokat, azonban a németek mégis na­gyobb számú használható löveget és gépfegy­vert zsákmányoltak. A német nehéz gráná­toknak kitett francia csapatok fogságba jutá­sukkor teljesen ki voltak merülve. A legerősebben Beaumontnál álltak ellen a franciák. A Ce­u re svaid­eben csaknem telje­sen megsemmisítették őket. Megerősítéseket lakik, szépség és művészet veszi körül, amerre néz, h­a mi éle­tünk szegény, sivár, nyomo­rúságos és egyetlen értéke: küzdelmünk, láza­dásunk. És ön, elkényeztetett gyerek, még ezt is, még a szegény ember szívét is megkívánta. Sok szerencsét, kisasszonyom, Kovács Gábor, nem lehetett odavonni, mivel egy német gép­fegyverosztag észrevétlenül az állást oldalról biztosította és a segédcsapatok odavonulási út­ját tűz alá vehette. Már húsz percnyi har­c után felvontatták az első német üteget a 327. számú pontra. Ezen állások után a Herbeboist foglalták el, azonban a francia szárnyak a német nyomás alatt csak akkor kényszerültek szintén visszvonulni, mikor a centrum ellen még távolabbra előnyomultak a németek. Mackensen serege Verdunnél ? Genf, február 29. A „Journal de Genéve" jelenti a francia fő­hadiszállásról, hogy a németek nyolc hadtesttel támadnak Verdun ellen. A csapatok közt van a Szerbia ellen harcolt és később Szaloniki alá vitt Mackensen-féle hadsereg szinc-java is. E harcok­hoz szokott, edzett katonaság előtt alig van le­győzhetetlen akadály. Joffre parancsa Berlin, február 29. A Wolff-ügynökség jelenti: A legutóbbi napokban zsákmányolt okmányok között a következő parancsot találtuk: Nagy főhadiszállás, vezérkar, 18.630. titkos: 1916. január 31. Utasítás a hadcsoportok főpa­rancsnokainak. Az ellenség legutóbb arcvona­laink különböző pontjain kis helyi támadásokba fogott, mindenkor sikert vívott ki és megtar­totta azt. Ez az állapot nem tarthat sokáig a­nélkül, hogy a hadsereg magatartására nyomasztó hatással ne volna. Nem engedhetem meg, hogy a várakozás ideje, amelyet most átélünk, tétlen­ségre vezessen. Valamennyi szolgálati fokozat vezető helyen arra kell, hogy berendezkedjék. A párisi és a londoni sajtó Bern, február 29. A párisi lap­o­k mindenáron nyugalmat erő­szakolnak magukra a verduni eseményekkel kap­csolatban. Az összes lapokat megjárta a­­z, hogy a f­ran­cák visszafoglalták Dounamo­­rtot. A Temps még többet mond, azt hogy az a porosz ezred, amely befészkelte magát Douaurmontba, most ott be van zárva, mert a francia gyalogság Douau­monton m­i­­ért nyert. Az összes jelentések kieme­lik a német támadás rettenetes vadságát. Az a vaszápor, amellyet a németek a verduni erődítmé­nyekre zúdítottak, a legrettenetesebb zápor volt, amely valaha a föld egy darabját érte, írja Rous­set ezredes a Petit Parisien-ben. Cherfiels szerint a németek meglehetősen jóll választották ki Ver­dunt támadásuk célpontjának, azt hiszi azonban, hogy a francia visszavonulás csupán manőver, amelynek célja az ellenség odacsalogatása és an­nál biztosabb megsemmisítése. Marcel Hutin az Echo de Paris-ban azt írja, hogy nem­ lehet re­mélni, hogy a németek abbahagynak hatalmas erőfeszítéseikkel. N­a sikerül a nyomást még két napig feltartóztatni, a mérleg végleg a franciák oldallára hajlik. Hulin lehetetlennek tartja, hogy a francia hadvezetőségnek ne lett­ volna tudomása az ellenség kétségbeesett kísérletéről. Clemenceau azt írja, hogy jobb előkészítés révén sok áldozatot meg lehetett volna takarítani. Hervé csodálkozik azon, hogy a szabadságolt legénységet nem hívták vissza azonnal a frontra. Azon is csodálkozik, hogy az angolok frontján, vagy a front más ré­szén nem indítanak offenzívát a németek ellen a verduni front felmentése végett. (Német Erzsébet válasza Kovács Gábornak) Kedves Kovács, köszönöm, hogy itt és mindjárt megmondom, hogy úgy sírtam és nevettem, mint valami hisztériás alak, amikor levelét elolvastam. Sírtam, mert igaza van, és nevettem, mert maga szerelmes belém, kedves Kovács és minél dühösebb, annál jobban el­árulja szerelmét é,s levele végéhez érve, már a kezemet csókolná, ha nem szégyenlené, úgy gyűlöl engem. És higgye meg, én is csak azért nevetek, mert nem akarok sírni, m­ert ez olyan szép és jó és szomorú, hogy maga szeret en­gem, Kovács Gábor. Talán igaza van és nem kellett volna ma­guk közé mennem, nem lett volna szabad megismernem az életet, mely messze esik attól az élettől, melybe­­ beleszülettem. Lehet, hogy itt kellett volna maradnom saját világomban, megbéklyózva, rövidlátón, emberek társaságá­ban, akiknek nem szeretem sem küzdelmeit, sem harmóniáit. Lehet, hogy nekem is jó­tékonyságban kellett volna kitombolnom jósá­gomat, ahogy anyáim teszi és kis húgom, — lehet, hogy sohasem kellett volna megtudnom, hogy az önérzetes szegénység milyen keser­vesen küzd kizsákmányolói ellen, mi elle­nünk, akik láthatólag mindig jól érezzük ma­gunkat, akiktől tudvalevőleg elmaradt minden gond, betegség, fájdalom és tépelődés, ó, nem guny el, Kovács, — nagyon jól tudom, hogy olimposzi élet a miénk a szegény emberéhez képest, tudom, hogy a nagy lelki fájdalmak sem sokkal kegyetlenebbek a legkisebb testi fájdalmaknál, az éhségnél, fagyásnál. Tudom, hogy nyomorúságos lakásokban szépségre vágyó, tudományszomjas emberek élhetnek, míg antik szobrok, gyönyörű képek és szabad könyvszámlák világában minden haladás, minden gondolat iránt érzéketlen, színvak emberek járkálnak. Tudom, hogy igazságtala­nul van berendezve a világ, Kovács, de nem sokat változtathatunk rajta maga vagy én. Va­lamit talán mégis, és ezért a valamiért érde­mes embernek lenni, érdemes gondolkozni. Látja, én azért jártam ki a maguk előadásaira, hogy beteljen szívem a keserűségükkel, hogy látó legyek én is, és bármennyire haragszik, figyelje meg, tudakozódjék: ami humánus nyí­tás, szabadság van kint apám gyárában, azt én erőszakoltam ki, kedves ebédközi beszélge­tések útján, angol idézetekkel, német reform­gondolatokkal spékelve mondanivalóimat, hogy apámat, aki, mint a legtöbb self made-ember, a műveltség sznobja, meggyőzhessem. Gon­dolja meg, Kovács, hogy ő is szegény volt, na­gyon szegény, hogy ő is küzdött keservesen ökleivel, míg felért a jómódba és onnan a gazdagságba, — és gondolkozzék lélektanáról a szegénységnek, mely oly hamar felejti el ön­magát, vagy amint teheti: önmaga ellen for­dul. Apám ma fáradt, beteg ember, tudom, hogy ha őszinte volna saját magához, beval­laná: az eredmény nem érte meg a küzdelmet, már előbb kellett volna megállnia, megeléged­nie, akkor idegei nem volnának ennyire el­koptatva. Szeretem apámat, Kovács, bár jól látom őt, sajnálom apámat, akit mindenki irigyel. És hiába: nagyon hálás vagyok hozzá ezért a sok szépségért, ezért a tisztaságért, külső harmóniáért, melyben élhetek, a kul­turáltságomért, melyet főleg pénzen szerezhet­tem, szabadságomért, melylyel kispolgári elő­ítéletekkel szakíthatok. Nem megyek férjhez apám kedve szerint, ő már tudja, hogy engem nem lehet tervekbe, számításokba, mint élet­telen anyagot, beilleszteni; arra való a kis húgom, aki mindenféle körülmények közt is megcsinálja majd a maga kis ragyogó, okos, üres, önző életét. Én pedig élek és várok és nézek, — meg­lehet, bár sajnálnám, hogy sohase megyek férjhez és pénzemet nagy­ munkáskórházra hagyom, legszebbre, ideális­ra. De meglehet, hogy boldog asszony leszek és fiam csakugyan olyan lesz, amilyennek mondja — amit csöpipel sem bánnék. Azt egész bizonyosan tudom: ember lesz, akinek magam ajándékozom, értelmes és lelkes em­ber, akár gazdag, akár szegény, — mert ó, már jó a szemem, gyanakvó vagyok és talmi­okosság, talmi­ humanizmus jó modorral páro­sulva engem nem fog megtéveszteni. Olyan embernek akarok a felesége lenni, érettebb, idősebb kiadásban, amilyen maga, Kovács. És hogy ezt is megmondom, ez nem flirt, ez szo­morúság, tavasz, élet, mit akar, Kovács,­ ez a huszonnégy éves gazdag lány barátkozása a huszonhat éves szegény fiúval. Ez roman­tika, osztálygyűlölet, régimódi Feuillet-regény: mit bánom én, akármi. De nagyon szomorú és szép és köszönöm, hogy ezen a kedves téli játékon elgondolkozhatom még ma is, amikor tavasz van. Ezt engedje, Kovács, jó szívvel. Annyira egyedül vagyok itthon, minálunk, pedig a szomszéd szobában vidám, előkelő barátnőivel, barátaival mulat a húgom. Lássa, nagyon messze vagyok már ezektől gondola­taimmal — maguk felé, és a fiam, az talán eljut a cselekvésig, a bátorságig, az elszaka­dásig is tőlük, akikhez tartozom. Ilyen lassú haladásban hiszek, Kovács, — itt a kezem, bocsásson meg és Isten vele. Nem irom ide a nevemet, mert azt sem szereti, de engem sze­ret, tudom, Isten vele. PESTI NAPLÓ 1916. március 1. 3 hogy a német válalkozásokat megelőzze és azo­kat visszavezesse. Ez túl nagy gyalogsági veszte­ségeket elkerülendő, legjobban ugy történhetik meg, hogy mindenkor a­ rendelkezésre álló egész tüzérség, nehéz tüzérség, tábori tü­zérség és aarofe­tüzérség haladéktalanul tevékenységbe lép, a muníciónak legjobb belátás szerint való igény­bevételével. Ily módon sikerülni fog az ellen­tá­madás, hogyha vagy azonnal megindul, vagy pedig az ellenségnek nem ad elég időt a beren­dezkedésre, vagy pedig lehető rövid idő múka de akkor alapos új tüzérségi előkészítés után. Az 1915. január 20-iki utasítás erre vonatkozó­lag minden szükséges útmutatást megad. Joffre.

Next