Pesti Napló, 1916. július (67. évfolyam, 181–211. szám)

1916-07-01 / 181. szám

51 Szombat PESTI NAPLÓ 1916. Julius 1. fogalmára elborul szemünk és elsötétlik a fizikai és a szellemi látóhatár. Melyik az a jövő, amiért küzdünk és mi az, ami meg­marad, ami egyáltalán megmaradhat a mi lelkünk nemesebb türelméből, ha a romlás­ban így romlik, ha a mélységben így sülyed az egész fajta. A nagybirtok adója­ ­ Sorba mondják el kritikáikat a külön­böző közgazdasági testületek azokról az adó­­javaslatokról, melyek tárgyalását legközelebb megkezdi a képviselőház. Most az Országos Magyar Gazdasági Egyesület véleménye van előttünk. Az OMGE nem a pénzügyminiszter­hez, hanem egyenesen a képviselőházhoz ter­jeszti feliratát, utalva arra, hogy a javaslato­kat rendkívül gyorsan akarják keresztülhaj­tani, túlságosan gyorsan, mert hiszen életbe­léptetésüket csak a jövő évre tervezik , mint hogy ha a képviselőház a háborús ülésszak alatt túlterheltnek nem mondható, volna idő ezeket az életbevágóan fontos törvényeket igen alaposan megvitatni. Ebben igaza van Omgé­­nek — egyébként azonban nem hisszük, hogy felterjesztése a hazafias önzetlenség és áldozat­­készség mintája gyanánt fog szolgálni. Az OMGE ezúttal a javaslatok tömegéből a va­gyonadót ragadja ki; lehet, hogy külön fog­lalkozik a többi javaslatokkal is, tudósítása azonban csak erről a részletről számol be, je­léül annak, hogy akik az OMGE szakbizottsá­gában — ismét gróf Zselénszky Róbert elnök­lete alatt — összegyűltek, azok a speciális hadi­adókkal s az egyéb új adóterhekkel meglehe­tős könnyen kibékülnek, annál határozottab­ban tiltakoznak azonban a vagyonadó ellen. Nem nehéz kitalálni, mi az oka e látszólag oly engedékeny álláspontnak. Az új adójavasla­tok nagy megterhelést jelentenek a különböző kereső osztályokra, a földbirtokos azonban aránylag könnyen kibékül velük, mert a meg­növekedett hasznával szemben neki is kell va­lamivel jobban adózni, de a speciális háborús jövedelmeket az új adója­vaslatok úgyszólván csak a "kereskedőnél, iparosnál és gyárosnál igyekeznek utolérni. Veük szemben a legkü­lönbözőbb nyomozási módok állanak a pénz­ügyi hatóságok rendelkezésére, a földbirtok jövedelmének megállapításánál azonban álta­lában a környéken fizetett haszonbérek átla­gát szándékoznak alapul venni. S minthogy a haszonbérek átlaga természetszerűen a hábo­rúban is alig változik, változatlan marad adó­alapja annak a nagybirtokosnak is, aki a há­ború folyamán nem a régi s hosszabb időre megállapított haszonbért hajtotta be — mert birtokai nincsenek bérbeadva — hanem a ga­bona, a szarvasmarha s más gazdasági termé­kek áremelkedése révén ugyanolyan arányú több jövedelemre tett szert, mint akár a ba­­kancs-szállítók. Ezzel az átlagos, enyhe föld­birtok jövedelme számítással tehát, ha meg­marad, nyilván a latifundiumok tulajdonosai is meg lesznek elégedve. Más a vagyonadó. A vagyonadó az egyet­len a javaslatok sorában, melyet progresszív adónak tervezne!?, melynél tehát előnyösen tértek el a német mintától, lévén ennek kulcsa álladó.. Nem kell gondolni, hogy a vagyonadó progresszivitása valami nagyon veszedelmes. Még egy-kétmillióra menő vagyonnál is arány­lag elég tűrhető az évi vagyonadó, minimuma ötvenezer korona s a progresszivitás bizonyos foknál már megszűnik. De mindenesetre olyan adónem ez, mely alól a nagybirtoknak lehetet­len kibújnia. A főkérdés itt a birtok értéke­lése. Kereskedő, iparos, gyáros, akinek vagyona van, e vagyon igazi, mai, forgalmi értéke után fogja fizetni a vagyonadót s belenyugszik — már tehetne egyebet — hogy ezt az értéket becslés utján állapítsák meg. Nem igy a föld­birtok. Az OMGE memoranduma a legéleseb­ben tiltakozik az ellen, hogy az adóalap meg­állapítása­­ igazságos legyen. A földbirtok igazi értékét megállapítani vidékenként nem nagyon nehéz. Épp ily kevéssé problematikus a beruházások átlagos értéke. Ha valakiről, hát a földbirtokosról körülbelül­ mindenki ki tudja számítani, mennyit ér a vagyona s a te­lekkönyv tehertételeit is mindenki megnézheti. De éppen a földérték e köztudomású voltáról, e gyakorlati és megbízható számítási alapról nem akar tudni az OMGE s azt mondja, szá­mítsunk csak inkább a föld hozama szerint. Ismét nem az igazi hozama szerint, hanem ve­gyük alapul a rég elavult és többszöri korrek­túra és megsokszorozás után is rendkívül cse­­­kély kataszteri jövedelmet. Vagyis, más szó­­vagyonunk fele, sőt harmadrésze után. Ez a lényege az OMGE felterjesztésének. Látnivaló, hogy amit kér, amiért harcolni is el van szánva, az a parasztbirtokot, a kis­bir­tokot, sőt az európai értelemben vett közép­birtokot sem érinti, mert még a két-három­­százezer koronás vagyon vagyonadója egészen csekély összeg. Csak a nagybirtoknál, az ezer holdaknál válik fontossá, váljon az igazi ér­ték után kell-e adózni, vagy meg lehet állapí­tani a tízmiliós birtokról, hogy csak ötmilliót ér. A kataszteri jövedelem módot ad ilyen szá­mításra, mely minden egyéb vagyonnál, föld­nél, értékpapírnál, üzleti beruházásnál, ipari üzemnél elképzelhetetlen. Nem börzepapír ám a födbirtok — mondja erre az OMGE. Ez igaz. S bár sok börzepapí­rtulajdonos boldog volna, ha annak idején lecsúszott papírok helyett földbirtokba fektette volna pénzét, azért ne­künk eszünk ágában sincs a kárvallott, vagy felcseperedett börzéseket megvédelmezni. Fi­zessenek annyi adót, amennyit csak elbírnak, de fizessen a nagybirtok is, annyit, amennyi igazságos. Helytelen adópolitika békés időben nem kis mértékben járul hozzá, sok egyéb rossz mellett, a kivándorlás elősegít­éséhez. De hogy egy igazságos vagyonadó egyetlen nagy­­birtokost sem fog kivándorlásra késztetni, afelől egészen nyugodtak vagyunk. A szomszéd és a tehén írta: Homok Vörös János a rózsafákkal bíbelődött, mikor Szeder Mihály szomszédja a gledicsin­­sövényen át bekiáltott hozzá: — Meg van-e kötve a kutya, szomszéd? — Mög van ... Hogyne lenne . . . Meg hát... Benn van a házában. Kissé motyogva mondta ezeket Vörös János, mivelhogy ő figyelme is túl van már a legfelsőbb sorozási évfolyamon, ennélfogva az eszejárása is lassú, meg azután a nyelve sem forog úgy, mint hajdanában. Hiába, az idő mindent elkoptat, még az ember nyelvét is. S ahogy ezeket mondja Vörös János, ke­zét a szeme elé illeszti, hátha így, árnyékba vonva azt, jobban fölösmeri a jövevényt. — Akkor beljebb kerülhetek ugy­e? — folytatja Szeder Mihály. — Beljebb hát... Hogyne ... Tessék csak bátran jönni, így elmúlik négy-öt perc, míg a két em­ber egymással szembe kerül s kezet nyújt­ván egymásnak, pusztai emberekhez illő jám­borsággal köszöntik egymást: — Adjon Isten, Vörös szomszéd ... Mit csinál? . . . Bogarász? — Adjon az Úristen ... Az ám ... Ép­pen eltalálta . . . Tisztogatom ezeket a fá­kat .. . Megeszi ez a csúnya féreg... Tökéle­tesen tönkre teszi... Nézze már no, olyan a levele mindnyájinak, mint a szita ... Aztán még ez a ronda pók is bekötözte teljesen ükét. — Dohánylevelet áztasson vízbe, oszta­pírnak a levivel szórja be naponkint... — Úgy! ... Aztán az jó lesz? — Jó, jó ... Meglássa, kiépülnek ebből a betegségből . . . Kérdezze már ne, hogy miért jöttem? — fordítja azután át hirtelen a szót Mihály szomszéd. Már csak igy nevezzük, hogy: Mihály szomszéd, noha Szeder úr is lehetne, mivel­hogy Szeder Mihály tényleg ur, városi ember, gőzmalma van, búzakereskedést űz nagyban és aranyosvégű­ cigarettát szív a délutáni tarokk-partinál. Azonban Göröntsér fiskális úr, aki földjével és tekintélyével valósággal uralja ezt a tájat, leszomszédoz minden te­remtett lelket, aki ebben a 30—40 holdas furbk­ban gazdálkodik; igy Szeder Mihályt is csak Mihály szomszédnak nevezvén el, bi­zony­­ rajta is rajtaszáradt a „Mihály szom­széd.“ Ennélfogva Vörös János, aki kertész­ember, földmunkás, paraszti sorban levő ki­szikkadt, napperzselt pusztai ember, szint­­azonképpen „lemihályszomszédozza“ Szeder uramat, amit legokosabb dolog szívesen venni idekint és tűrni, mint báró Bánffy tűrte annak idején a szegedi jelölésű Elég az ahhoz, hogy Vörös János na­gyot néz a rózsalevelekre ajánlott szerre s mivel nem akarja nyilvánosságra hozni a kétkedését, hát visszatér Mihály szomszédnak az iménti szavaira: — Megkérdezhetem, hogy miért gyütt szomszéd, ha úgy kívánja. — Én még meg is mondom mindjárt Vörös szomszéd ... Azt hallottam, hogy el­adó a tehén. Hopp! ... Mintha karóhoz kötötték volna a szomszédot, hirtelen kiegyenesedik, még az ádámcsutkája is kimered ráncos, vö­rös nyakán. Tehén! ... Nagy szó ez most ebbe a rettenetes világban. Nagyobb úr most a tehén, mint némelyik hazulról elszalajtott fe­jedelem. — Hát. .. hát... — nyögi Vörös szom­széd — van a dologba* valami... Mert nézze szomszéd uram, úgy áll a bál, hogy evvel a rózsával is bajoskodni kell, mert fizet, a föl­det is gondozni kell mert az is fizet, az apró­jószágot is kell nevelni, mert hogy az is fizet... — Fizet? — ütközik meg tréfásan Szeder szomszéd. És bambán néz a kérges parasztra, mintha a mai világfolyásról semmit sem tudna. — Úgy áll... Éppen úgy tesz szomszéd, mintha nem tudná. — Tudni tudom, de mégse tudom. — Fizet ám, de mennyit fizeti ... Az fizet csak igazán ... Az aprójószág . . . —­Tudom nem bánnák kendtök, ha Ítélet­napig tartana ez az állapot. Mosolyog Vörös János. Azután még in­kább kihúzván magát, rátér a dologra: — Hát tudja szomszéd, ami a tehenet il­leti, az is eladó. Mert tetszik tudni, sok fá­radság van ezzel a tehénfélével is, meg az­után az élelme.. . Az élelme, uram, az élelme, ez a fő. — Hogy-hogy? — Hát úgy, hogy iszonytató drága. Meg még ha emellett lehetne kapni élelmet, egy kis dercét, ilyesmit, de nem lehet... egy fala­tot se lehet kapni, én nem tudom, ki eszi meg, még a malac részére se lehet kapni... Hej, de is szigorú világot értünk. — Én vöröje leszek Vörös szomszéd s tehénnek, de csak egy föltétel mellett.­­-B. Mondja szomszéd. Az angol felsőházból London, jank­a 30. A felsőház e hónap 18-iki ülésén Lord Middle­­ton felvilágosítást kért a kormánytól az ír tárgya­lásokról. Lord Crewe azt felelte, hogy Middleton nem tesz a közérdeknek szolgálatot, ha e pilla­natban az ír kérdést érinti. Felkérte a házat, hogy ne bolygassa a kérdést. A kormánynak több időre van szüksége, hogy az Írországra vonatkozó ja­vaslatokat megfontolja. Lord Salisbury azt mondta, hogy a kormány képviselőjét nem akarja ma siettetni, de holnap fel fogja vetni azt a kér­dést, vájjon a kormány hajlandó-e rövidesen kö­zölni, hogy miben állanak­­azok a javaslatok, amelyeket Lloyd George, Sir Edward Carson és Redmond tettek és hogy a kormány hajlandó-e közzétenni azokat a híreket, amelyeket tudomá­sára juttattak a három déli kerület elégedetlen hangulatának terjedéséről. Holt (szabadelvű) azt kérdezte a miniszterel­nöktől, váljon Oroszország és Olaszország kormá­nyai képviselve voltak-e a párisi konferencián és hogy képviselőik hozzájárultak-e a konferencia határozataihoz. Asquith mind a két kérdésre igennel válaszolt. Holt továbbá azt kérdezte, hogy Olaszország képviselői magukévá tették-e a Németországra vo­natkozó javaslatokat, mert hiszen ez országgal Olaszország nincs háborús viszonyban. Asquith azt felelte, hogy minden, amit el­mondhat, az, hogy az olaszok hozzájárultak a ha­tározatokhoz.

Next