Pesti Napló, 1916. július (67. évfolyam, 181–211. szám)
1916-07-01 / 181. szám
51 Szombat PESTI NAPLÓ 1916. Julius 1. fogalmára elborul szemünk és elsötétlik a fizikai és a szellemi látóhatár. Melyik az a jövő, amiért küzdünk és mi az, ami megmarad, ami egyáltalán megmaradhat a mi lelkünk nemesebb türelméből, ha a romlásban így romlik, ha a mélységben így sülyed az egész fajta. A nagybirtok adója Sorba mondják el kritikáikat a különböző közgazdasági testületek azokról az adójavaslatokról, melyek tárgyalását legközelebb megkezdi a képviselőház. Most az Országos Magyar Gazdasági Egyesület véleménye van előttünk. Az OMGE nem a pénzügyminiszterhez, hanem egyenesen a képviselőházhoz terjeszti feliratát, utalva arra, hogy a javaslatokat rendkívül gyorsan akarják keresztülhajtani, túlságosan gyorsan, mert hiszen életbeléptetésüket csak a jövő évre tervezik , mint hogy ha a képviselőház a háborús ülésszak alatt túlterheltnek nem mondható, volna idő ezeket az életbevágóan fontos törvényeket igen alaposan megvitatni. Ebben igaza van Omgének — egyébként azonban nem hisszük, hogy felterjesztése a hazafias önzetlenség és áldozatkészség mintája gyanánt fog szolgálni. Az OMGE ezúttal a javaslatok tömegéből a vagyonadót ragadja ki; lehet, hogy külön foglalkozik a többi javaslatokkal is, tudósítása azonban csak erről a részletről számol be, jeléül annak, hogy akik az OMGE szakbizottságában — ismét gróf Zselénszky Róbert elnöklete alatt — összegyűltek, azok a speciális hadiadókkal s az egyéb új adóterhekkel meglehetős könnyen kibékülnek, annál határozottabban tiltakoznak azonban a vagyonadó ellen. Nem nehéz kitalálni, mi az oka e látszólag oly engedékeny álláspontnak. Az új adójavaslatok nagy megterhelést jelentenek a különböző kereső osztályokra, a földbirtokos azonban aránylag könnyen kibékül velük, mert a megnövekedett hasznával szemben neki is kell valamivel jobban adózni, de a speciális háborús jövedelmeket az új adójavaslatok úgyszólván csak a "kereskedőnél, iparosnál és gyárosnál igyekeznek utolérni. Veük szemben a legkülönbözőbb nyomozási módok állanak a pénzügyi hatóságok rendelkezésére, a földbirtok jövedelmének megállapításánál azonban általában a környéken fizetett haszonbérek átlagát szándékoznak alapul venni. S minthogy a haszonbérek átlaga természetszerűen a háborúban is alig változik, változatlan marad adóalapja annak a nagybirtokosnak is, aki a háború folyamán nem a régi s hosszabb időre megállapított haszonbért hajtotta be — mert birtokai nincsenek bérbeadva — hanem a gabona, a szarvasmarha s más gazdasági termékek áremelkedése révén ugyanolyan arányú több jövedelemre tett szert, mint akár a bakancs-szállítók. Ezzel az átlagos, enyhe földbirtok jövedelme számítással tehát, ha megmarad, nyilván a latifundiumok tulajdonosai is meg lesznek elégedve. Más a vagyonadó. A vagyonadó az egyetlen a javaslatok sorában, melyet progresszív adónak tervezne!?, melynél tehát előnyösen tértek el a német mintától, lévén ennek kulcsa álladó.. Nem kell gondolni, hogy a vagyonadó progresszivitása valami nagyon veszedelmes. Még egy-kétmillióra menő vagyonnál is aránylag elég tűrhető az évi vagyonadó, minimuma ötvenezer korona s a progresszivitás bizonyos foknál már megszűnik. De mindenesetre olyan adónem ez, mely alól a nagybirtoknak lehetetlen kibújnia. A főkérdés itt a birtok értékelése. Kereskedő, iparos, gyáros, akinek vagyona van, e vagyon igazi, mai, forgalmi értéke után fogja fizetni a vagyonadót s belenyugszik — már tehetne egyebet — hogy ezt az értéket becslés utján állapítsák meg. Nem igy a földbirtok. Az OMGE memoranduma a legélesebben tiltakozik az ellen, hogy az adóalap megállapítása igazságos legyen. A földbirtok igazi értékét megállapítani vidékenként nem nagyon nehéz. Épp ily kevéssé problematikus a beruházások átlagos értéke. Ha valakiről, hát a földbirtokosról körülbelül mindenki ki tudja számítani, mennyit ér a vagyona s a telekkönyv tehertételeit is mindenki megnézheti. De éppen a földérték e köztudomású voltáról, e gyakorlati és megbízható számítási alapról nem akar tudni az OMGE s azt mondja, számítsunk csak inkább a föld hozama szerint. Ismét nem az igazi hozama szerint, hanem vegyük alapul a rég elavult és többszöri korrektúra és megsokszorozás után is rendkívül csekély kataszteri jövedelmet. Vagyis, más szóvagyonunk fele, sőt harmadrésze után. Ez a lényege az OMGE felterjesztésének. Látnivaló, hogy amit kér, amiért harcolni is el van szánva, az a parasztbirtokot, a kisbirtokot, sőt az európai értelemben vett középbirtokot sem érinti, mert még a két-háromszázezer koronás vagyon vagyonadója egészen csekély összeg. Csak a nagybirtoknál, az ezer holdaknál válik fontossá, váljon az igazi érték után kell-e adózni, vagy meg lehet állapítani a tízmiliós birtokról, hogy csak ötmilliót ér. A kataszteri jövedelem módot ad ilyen számításra, mely minden egyéb vagyonnál, földnél, értékpapírnál, üzleti beruházásnál, ipari üzemnél elképzelhetetlen. Nem börzepapír ám a födbirtok — mondja erre az OMGE. Ez igaz. S bár sok börzepapírtulajdonos boldog volna, ha annak idején lecsúszott papírok helyett földbirtokba fektette volna pénzét, azért nekünk eszünk ágában sincs a kárvallott, vagy felcseperedett börzéseket megvédelmezni. Fizessenek annyi adót, amennyit csak elbírnak, de fizessen a nagybirtok is, annyit, amennyi igazságos. Helytelen adópolitika békés időben nem kis mértékben járul hozzá, sok egyéb rossz mellett, a kivándorlás elősegítéséhez. De hogy egy igazságos vagyonadó egyetlen nagybirtokost sem fog kivándorlásra késztetni, afelől egészen nyugodtak vagyunk. A szomszéd és a tehén írta: Homok Vörös János a rózsafákkal bíbelődött, mikor Szeder Mihály szomszédja a gledicsinsövényen át bekiáltott hozzá: — Meg van-e kötve a kutya, szomszéd? — Mög van ... Hogyne lenne . . . Meg hát... Benn van a házában. Kissé motyogva mondta ezeket Vörös János, mivelhogy ő figyelme is túl van már a legfelsőbb sorozási évfolyamon, ennélfogva az eszejárása is lassú, meg azután a nyelve sem forog úgy, mint hajdanában. Hiába, az idő mindent elkoptat, még az ember nyelvét is. S ahogy ezeket mondja Vörös János, kezét a szeme elé illeszti, hátha így, árnyékba vonva azt, jobban fölösmeri a jövevényt. — Akkor beljebb kerülhetek ugye? — folytatja Szeder Mihály. — Beljebb hát... Hogyne ... Tessék csak bátran jönni, így elmúlik négy-öt perc, míg a két ember egymással szembe kerül s kezet nyújtván egymásnak, pusztai emberekhez illő jámborsággal köszöntik egymást: — Adjon Isten, Vörös szomszéd ... Mit csinál? . . . Bogarász? — Adjon az Úristen ... Az ám ... Éppen eltalálta . . . Tisztogatom ezeket a fákat .. . Megeszi ez a csúnya féreg... Tökéletesen tönkre teszi... Nézze már no, olyan a levele mindnyájinak, mint a szita ... Aztán még ez a ronda pók is bekötözte teljesen ükét. — Dohánylevelet áztasson vízbe, osztapírnak a levivel szórja be naponkint... — Úgy! ... Aztán az jó lesz? — Jó, jó ... Meglássa, kiépülnek ebből a betegségből . . . Kérdezze már ne, hogy miért jöttem? — fordítja azután át hirtelen a szót Mihály szomszéd. Már csak igy nevezzük, hogy: Mihály szomszéd, noha Szeder úr is lehetne, mivelhogy Szeder Mihály tényleg ur, városi ember, gőzmalma van, búzakereskedést űz nagyban és aranyosvégű cigarettát szív a délutáni tarokk-partinál. Azonban Göröntsér fiskális úr, aki földjével és tekintélyével valósággal uralja ezt a tájat, leszomszédoz minden teremtett lelket, aki ebben a 30—40 holdas furbkban gazdálkodik; igy Szeder Mihályt is csak Mihály szomszédnak nevezvén el, bizony rajta is rajtaszáradt a „Mihály szomszéd.“ Ennélfogva Vörös János, aki kertészember, földmunkás, paraszti sorban levő kiszikkadt, napperzselt pusztai ember, szintazonképpen „lemihályszomszédozza“ Szeder uramat, amit legokosabb dolog szívesen venni idekint és tűrni, mint báró Bánffy tűrte annak idején a szegedi jelölésű Elég az ahhoz, hogy Vörös János nagyot néz a rózsalevelekre ajánlott szerre s mivel nem akarja nyilvánosságra hozni a kétkedését, hát visszatér Mihály szomszédnak az iménti szavaira: — Megkérdezhetem, hogy miért gyütt szomszéd, ha úgy kívánja. — Én még meg is mondom mindjárt Vörös szomszéd ... Azt hallottam, hogy eladó a tehén. Hopp! ... Mintha karóhoz kötötték volna a szomszédot, hirtelen kiegyenesedik, még az ádámcsutkája is kimered ráncos, vörös nyakán. Tehén! ... Nagy szó ez most ebbe a rettenetes világban. Nagyobb úr most a tehén, mint némelyik hazulról elszalajtott fejedelem. — Hát. .. hát... — nyögi Vörös szomszéd — van a dologba* valami... Mert nézze szomszéd uram, úgy áll a bál, hogy evvel a rózsával is bajoskodni kell, mert fizet, a földet is gondozni kell mert az is fizet, az aprójószágot is kell nevelni, mert hogy az is fizet... — Fizet? — ütközik meg tréfásan Szeder szomszéd. És bambán néz a kérges parasztra, mintha a mai világfolyásról semmit sem tudna. — Úgy áll... Éppen úgy tesz szomszéd, mintha nem tudná. — Tudni tudom, de mégse tudom. — Fizet ám, de mennyit fizeti ... Az fizet csak igazán ... Az aprójószág . . . —Tudom nem bánnák kendtök, ha Ítéletnapig tartana ez az állapot. Mosolyog Vörös János. Azután még inkább kihúzván magát, rátér a dologra: — Hát tudja szomszéd, ami a tehenet illeti, az is eladó. Mert tetszik tudni, sok fáradság van ezzel a tehénfélével is, meg azután az élelme.. . Az élelme, uram, az élelme, ez a fő. — Hogy-hogy? — Hát úgy, hogy iszonytató drága. Meg még ha emellett lehetne kapni élelmet, egy kis dercét, ilyesmit, de nem lehet... egy falatot se lehet kapni, én nem tudom, ki eszi meg, még a malac részére se lehet kapni... Hej, de is szigorú világot értünk. — Én vöröje leszek Vörös szomszéd s tehénnek, de csak egy föltétel mellett.-B. Mondja szomszéd. Az angol felsőházból London, janka 30. A felsőház e hónap 18-iki ülésén Lord Middleton felvilágosítást kért a kormánytól az ír tárgyalásokról. Lord Crewe azt felelte, hogy Middleton nem tesz a közérdeknek szolgálatot, ha e pillanatban az ír kérdést érinti. Felkérte a házat, hogy ne bolygassa a kérdést. A kormánynak több időre van szüksége, hogy az Írországra vonatkozó javaslatokat megfontolja. Lord Salisbury azt mondta, hogy a kormány képviselőjét nem akarja ma siettetni, de holnap fel fogja vetni azt a kérdést, vájjon a kormány hajlandó-e rövidesen közölni, hogy miben állanakazok a javaslatok, amelyeket Lloyd George, Sir Edward Carson és Redmond tettek és hogy a kormány hajlandó-e közzétenni azokat a híreket, amelyeket tudomására juttattak a három déli kerület elégedetlen hangulatának terjedéséről. Holt (szabadelvű) azt kérdezte a miniszterelnöktől, váljon Oroszország és Olaszország kormányai képviselve voltak-e a párisi konferencián és hogy képviselőik hozzájárultak-e a konferencia határozataihoz. Asquith mind a két kérdésre igennel válaszolt. Holt továbbá azt kérdezte, hogy Olaszország képviselői magukévá tették-e a Németországra vonatkozó javaslatokat, mert hiszen ez országgal Olaszország nincs háborús viszonyban. Asquith azt felelte, hogy minden, amit elmondhat, az, hogy az olaszok hozzájárultak a határozatokhoz.