Pesti Napló, 1917. február (68. évfolyam, 32-59. szám)
1917-02-01 / 32. szám
08-ik évfolyam. 32. szám Csütörtök, február ? Budapest, 1917. ELŐFIZETÉSI ÁRAK. Erett tin . . • 38 kor. — EL Fél ívre . • • . 19 —Negyedén». • • 9 . Egy bóra. • • • 3 «» vre ■da éra Budapesen, és pályaudvarokon 32 allér AJPRÓ HIRDETÉSEK ÁRAI. Egyel lró 10 fillér, vastagabb betűvel 20 fillér éfirdetések nfilméter nimickaat dijszabái szerint Hegebaft napaoklnt Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vilmos császár ut 55. Parlamenti erkölcsök Délelőtt az ügyvédi kamara fegyelmi bírósága időleges szilenciumra ítélt egy urat, akinek arra a három hónapra, amire a kamara az ügyvédség gyakorlatától eltiltotta, hála Istennek, lesz másik elfoglaltsága. Ez az mn ugyanis képviselő, országgyűlési képviselő, magyar országgyűlési képviselő. Jármy Istvánt eltilthatta a kamara attól, hogy elvállalja Nagy János, vagy Kohn Ignác ügyének képviseletét. Erre Jármy Istvánnak nincs joga, de joga van arra, hogy képviselje a tiszaháti kerület választóit, hogy törvényeket megszavazzon, vagy elutasítson. A képviselő koronaőrt választhat, dönthet arról, hogy a király milyen hitlevelet bocsásson ki, szavazatán múlhatik a delegáció összetétele és — nem nevetséges, ez így van — a legkényesebb összeférhetetlenségi ügyekben is van szava és szavazata. De ne ütközzünk meg azon, hogy Jármy István szilenciumos ügyvéd tulajdonosa egy prolongált mandátumnak. Hiszen ez a parlament számítja tagjai közé Baross Jánost, Muslay Gyulát, Dániel Gábort. Ez az a parlament, ahol minden szerdán összeférhetetlenségi ügyek, literálások és egyéb piszkok miatt kell interpellálni, ez az a parlament, amelynek egyik tagja a pozsonyi ügyészség fogházában ül. Ivánka Imre mandátumát nem semmisítették meg. Ivánka Imre nevét valahányszor név szerinti szavazás van, a Ház jegyzője köteles a képviselők névsorában felolvasni. Ez a parlament képviselné hát a magyar értelmiséget, a magyar hagyományokat, ez képviselné az egyetemes nemzetet és ez a parlament az, amely megtagadta az általános választói jogot. Nemrégiben egy képviselővel szegényebb lett a parlament. A körvasutas gróf volt ez, ifj. Teleki József. Az érsekújvári kerületet képviselte ő, Érsekújvárt, ami a munkapárt számára hódított területnek számít, hiszen régebben éveken át néppárti politikus, Kovács Pál volt a gazdája. Teleki József lemondott, mégpedig a miniszterelnök egyenes utasítására és a kormányzópárt számára most előállott az a probléma, hogy miként lehetne megmenteni ezt a kerületet, amely korábban ellenzéki volt és amely munkapárti korában látta, miként futamodik meg grófi képviselője az összeférhetetlenségi bizottság elől. Ügyes és alkalmas férfiú kellett, olyan, aki mindenképpen megfelel az igényeknek és akire esetleg a volt néppárti szavazók is leadhatják voksukat. A munkapárt erre felléptette Zsembery Istvánt. A munkapárt, amely állítólag szabadelvű párt, most, hogy egy veszendő mandátumot megmentsen, programmja keretén belül mégis helyet talált annak a Zsembery Istvánnak, aki az egyetemi antiszemita heccek leghirhedtebb vezére volt. Hogyan férnek meg egy párton Zsembery István és Vadász Lipót, hogyan támogathat Zsembery egy olyan kormányt, amelyben a kereskedelmi tárcát Harkányi János tölti be, olyan problémák ezek, amelyek nem is adódhatnak más országokban, csak Magyarországon. A munkapárt antiszociális párt, nemzeti kérdésekben konzervatív, az egyetlen programos pont, amelylyel létét féligmeddig igazolhatná, a társadalmi liberalizmus. Ámde ez a párt most egy felekezeti agitátort léptet fel képviselőjelöltnek, csak azért, hogy visszakaparintson egy kerületet, amely a múltban néppárti volt. A Zsembery István jelöltségben nemcsak Zsembery az, akit kifogásolni kell, hanem a munkapárt is, amely ilyen politikai múltú embert a magáénak vall és kerülettel megajándékoz. Mert úgy látjuk, hogy ha az érsekújvári mandátum valami oportunizmust tesz szükségessé, akkor nem Zsembery lesz az, aki programmját fel fogja áldozni, hanem a munkapárt. De milyen áldozatot hozhat a munkapárt? Ahoz, hogy valaki áldozhasson, hallatlan erkölcsi tőkék felett kell rendelkeznie. Az áldozat lelki nagyság, az áldozat egy etikai képesség. A munkapártból hiányzanak mindezek az erkölcsi komponensek és az érsekújvári kerület szavazóasztalán csak azért nem áldozza fel a munkapárt a szabadelvűséget, mert a dicsőséges polgári forradalmak e nagyszerű történelmi öröksége soha sem is volt az övé. A munkapárt hirdethette a társadalmi és a felekezeti szabadelvűséget, de valóban egyiket sem ismerte. Hol az a szabadelvű reform, amelyet hét esztendős korlátlan uralma alatt a munkapárt létrehozott volna? Nemzeti, társadalmi, felekezeti liberalizmus — a munkapárt egyiket sem ismerte. Nemzeti szempontból konzervatív volt, társadalmi szempontból közömbös, felekezeti szempontból óvatosan alkalmazkodó és köpenyegét egyformán borította rá Mangra Vazulra és Zsilinszky is. Csak egy szabadelvűséget ismer és az a közgazdasági liberalizmus. A bankokkal való szoros atyafiságnál mellékes volt társadalmi állás és felekezet, a bankliberalizmusnak egyetlen európai parlamentben sem volt olyan vezérpártja, mint amilyen nálunk a munkapárt. És Astrának? írta: Moly Tamás St. John Henry lord már négy éve élt Párisban. Vidám, gondtalan, drága mulatságokkal átszőtt életet élt és szerette Parist, mely néki tarka, változatos, jókedvű volt és kifogyhatatlan az örömökben. Ismerték a lordot mindenfelé, ahol a hejjehujás rakoncátlan élet estéi széjjelpattantak mint szines szappanbuborékok, melyeket gazdag ember gyermeke ereget. Ahol megjelent — magas, nyúlánk termete föltűnt, jól megrajzolt arca, melyet hosszú szőke haja lágyan keretezett körül, megnyerő volt — mindenki tudta, hogy ő angol főnemes, előkelő finom családból való. Gondosan öltözködött, drága holmit viselt, melyet barátai, meg barátnői is szívesen megcsodáltak. És mintha ez lett volna a lord tulajdonképpeni célja: „Azért hordom e finom ingeket, csipkegallérokat meg kézelőket, nehéz virágos selyembrokátból varrott kabátokat, remekbe hímzett mellényeket, e nagyszerű tollakat a kalapomon, e pompás csattokat a cipőmön s e kiváló spádét oldalomon, hogy azok, akik jószívvel vannak hozzám, gyönyörködjenek benne“, szokta volt mondani kedves, finom mosolylyal. „Arra nem is gondolok, hogy vannak talán ellenségeim, akik e disz, ée drága holmi láttára elszomorodnak. Ha csak magamról lenne szó, szívesen járnék olyan egyszerűen, mint a legegyszerűbb polgárember, akinek a munka az öröme. Engem a pompa már régen nem szórakoztat, sőt, megvallom, inkább tehet, mert nekem ez munka, mely gondot okoz.“ Volt rá gondja, hogy megjelenése mindig ízlésesen fényes legyen. Baráti körét egyszer egy csodaszép gyűrűvel lepte meg, melyet a balkeze hüvelykujján hordott. A gyűrű gondos mivű arany karikájába páratlan ragyogású rubin volt nagy művészettel beágyazva. Színe vérvörösen sötétlett, a kő olyan volt, mintha tűz lobogna benne. Csiszolása tökéletesen érvényre juttatta szépségét s aki meglátta a gondosan ápolt hófehér kezén, kénytelen volt hangosan elismerni: — Milyen gyönyörű drágakő! St. John lord kedves mosolylyal, jóleső elégedettséggel hallgatta gyűrűje dicséretét. „Igaza van, uram“, vagy „Igaza van, asszonyom“, mondotta, „ez a gyűrű valóban szép“. És megcsillogtatta a vérvörös követ. Egyik-másik úr megjegyezte, talán egy csöpp irigységgel baráti szivében: — Ez a gyűrű nagyon drága lehetett!?... __ Nem — felelte reá a nemes lord rögtön — igazán neon volt drága. _ Értem — mondotta rá finom mosolyával a francia barát — St. John lordnak nem volt drága... nem igy gondoltam. __ Téved — válaszolta ugyancsak kedves mosolylyal a lord — ez a gyűrű bármelyik vásárlónak sem drága. Én három aranyat fizettem érte. Ennyit kértek, rögtön meg is adtam. — Mylord tréfált — Komolyan mondom — ismételte a lord mosolyogva — az ára három arany volt — Ennyit én is adnék érte. __ Sajnálom, hogy ezúttal nem lehetek szolgálatára — felelte udvariasan a lord — de nem kereskedem vele. És vigasztalódjék: ez a gyűrű azért olyan olcsó, mert a rubinja hamis. — Mylord ma igazán pompás kedvében van s meg akar bennünket tréfálni. — Miért gondolja? — Mert egy St. John lord nem hord üvegből készült drágaköveket. Mint ahogyan nem hord semmit, ami értéktelen. — Ellenkezőleg, éppen én cicomázhatom magamat ilyen utánzott holmival, mert én adom meg a dísznek az értékét. Egy szegény foltozó varga ujján ez a gyűrű el sem képzelhető, ugyebár? A vérvörös rubinnak nagy sikere volt. Nem telt bele három nap s már ismerte a boulevardon s a borsban sétáló nép is. És ismerte azt a kis anekdotát is, melyet a lord róla mondott, hogy nem valódi drágakő, hanem festett üveg s mindez nagyon tetszett a népnek. Egy gazdag tésztagyáros hajlandó lett volna száz aranyat is adni a gyűrűért, „csak azért, mert a köve olyan nagyon hamis.“ Egy estea lord a színházba ment. Persze nem a nézőtéren ült az előadást nézni, hanem a színpadon volt, a színfalak mögött s beszélgetett a köréje sereglő színésznőkkel. Ez mulatságosabb. A színésznők meg nagyon örültek neki és végigcsodálták a lordot, tetőtől talpig. A művésznők között a legszebb egy operaénekesnő volt: Marion La Pastourdle. Fiatal teremtés, dús fekete hajú és fekete szemű s az ajaka olyan piros volt, hogy nem is kellett rája festék, ragyogott, mint a lord ujján a rubin. — Milyen szép gyűrű! — mondotta s a szeme fölvillant; két kezébe fogta a lord balkezét, kissé magasra emelte, nem csupán azért.