Pesti Napló, 1918. június (69. évfolyam, 129–150. szám)
1918-06-01 / 129. szám
Szombat tál gyalog elmegy a szomszédos francia szakaszra,hogy tájékozódjék. De nem talált egyetlen nagyonikrangu francia tisztet sem és kénytelen volt dolgavégezetlen visszafelé indulni. Az Aisne mellett elvált a két dandárparancsnoktól és így egyedül jutott egy nagyobb német járőr kezére. A francia polgárság menekülése essef, május 31. A Basier Nachrichten jelenti: Az Aisne területéről nagy menekülő csoportok sietnek a mögöttes országrészekbe. A francia hadvezetőségnek számos menekültionatot kellett beiktatnia a forgalomba, hogy a fenyegetett vidékek lakosságát Közép-Franciaországba szállítsa. Ezeknek a vonatoknak nem szabad Parist érinteniük. A szövetséges hadvezetőség egész Aisne- és Marneterületet hadiveszélyes zónának jelentette ki. A Vele és Marne közt fekvő helységek polgári lakosságát a lehető leggyorsabban eltávolították. Vilmos császár végignézte az aisne menti csatát Berlin, május 31. A Berliner Lokalanzeiger tudósítója írja az Aisne-menti hadszíntérről: Pontosan huszonnégy órával azután, hogy rohamcsapataink az utolsó angolt legyűrték a Mont d'Hiveren, megjelent a császár Craonneban, hogy megmássza azt a magaslatot, amelyért oly sokáig folyt a küzdelem s hogy a hegy ormáról végigtekinthessen a nagy csatamezőn. A császár a magaslatról végignézte a harcok további folyását. Reimsot is látta, ahol hatalmas tűzvész pusztított. A magaslaton Hindenburg tábornagy csatlakozott az uralkodóhoz. A császár kijelentette, hogy kétszeresen érzi azt az örömet, hogy az újonnan elfoglalt területet erről az újonnan viszszanyert magaslatról tekintheti meg, mert megoszthatja örömét Hindenburggal, akinek oly hatalmas osztályrésze van a csata szerencsés eredményében. A császár a craonnei tölcsénezőkön véletlenül ismét találkozott a trónörökössel, akit újabb győzelme alkalmából a legszívélyesebben üdvözölt. Nyolcvan kilométer a németek támadási frontja .Berlin, május 31. (Wolff). A nagy csata negyedik napján a támadási front 80 kilométerre szélesbedett. A legjobban előreugró részen az áttörés 52 kilométer. Háromezer négyszögkilométer termékeny földet vettünk el az ellenségtől. Stratégiailag fontos pontokat, értékes vasútvonalakat szállíttak meg. A jelentett 45.000 foglyon kívül a franciáknak és az angoloknak, különösen azonban a franciáknak nagy halott és sebesült veszteségük van. Zsákmányunk állandóan növekszik. Francia bányászok harca a németekkel — .A Pesti Napló kiküldött tudósítójától — Zürich, május 31. A Progress de Lyon jelentése szerint a bethunei szénbányászok a háború kitörése óta nem hagyták el munkahelyüket, noha számos légakna az ellenség által megszállt területen végződik. A lap azt állítja, hogy gyakran földalatti harcokra is került sor, a német őrjáratokkal, L. K. Gránátokkal bombázzák Parist —4 Pesti Napló kiküldött tudósítójától — Zürich, május 31. Paris újabb bombázásával kapcsolatban a Bund azt írja, hogy az új német messzehordó ágyuknak sokkal nagyobb kaliberük van, mint a régebbieknek. A legutóbbi támadások alkalmával ugyanis a németek a régi 21 centiméteres átmérőjű lövedékük helyett 21 centiméteres lövedékekkel lőtték Parist. Az új bombák nagyobb zajjal robbannak, de robbanó erejük nem sokkal nagyobb, mint a régieké. Lausanne jelentések szerint az első gránát egy szállodába csapott be és másfél méter mély gödröt ásott a földbe. A légnyomás ereje a szálloda portását, aki husz méternyire állt a robbanástól, földhöz vágta, egy másik gránát egy nagy bérház előtt esett az utcára s a ház előtti járdát porrá zúzta és szilánkjai megöltek egy éppen arra haladó öreg varrónőt. Leánya, aki egy-két lépésnyi távolságban állott tőle, megmenekült. Egy lövedék egy fiúiskola előtt robbant szét, de csodálatos módon senki sem esett áldozatul a robbanásnak. Egy bomba egy bormérésbe csapott be, ahol dohánytőzsde is volt, de a robbanás csak az ablakokat zúzta szét. Egy Piouissel nevű hatvan éves magánzó épp tejért ment a tejcsarnokba, amikor egy lezuhanó bomba darabokra tépte, ugyanígy járt egy asszony is, aki egy szállító iroda előtt állott. Egy harminc év körüli embernek jobblábát tépte le a bombaszilánk. Egy közúti kocsinak a robbanás folytán betörtek az ablakai. L. K. Pár nap múlva Ádám örömmel mesélte az asszonynak, hogyan vonult be az új állásába. Itt már nem volt senki, aki a kopott diákra emlékezett volna, Paragh professzor ünneplő beszéddel fogadta, az ápolónők testületileg kérték a jóindulatát, a protekciós szerencsefiának, a nagy urak barátjának a jóindulatát ... Kipirult arccal beszélt, kissé kótyagos fővel, mintha mámoros volna. Eddig mindig bátortalan és félszeg volt az asszonynyal szemben, most a sikere megszédítette. Megfogta az asszony kezét. — És mindezt csak önnek köszönhetem, barátném. Az asszony a fia kezében hagyta a kezét. És azon vették észre magukat, hogy az első csókban találkozott az ajkuk. Hat hétre rá megvolt az esküvőjük, egy fehér falusi házban, az asszony birtokán. Tardosné rövid tusakodás után elhatározta, hogy enged a fiú unszolásának és viharos, nagy életét stílszerűen, csattanósan fejezi be azzal, ha magához köti ezt a szertelen ambíciójú fiatalembert. Az utolsó, nagy fellobbanás kötötte a fiúhoz, érezte, hogy egy szimpla viszony néhány hónap, legföljebb pár esztendő, így pedig az ő hanyatló éveivel bekapcsolódik ebbe a fiatal életbe, ebbe a vad előretörtetésbe és újból átéli vele, általa, tudatosan mindazt, ami már a háta mögött van, az ifjúság tobzódását, szertelenségét, mély, sokszor oktalan fájdalmát és viharos örömeit... És Páll Ádámnak mindent meghozott azélet, amiről csak az iskolapadokban álmodott, sőt még annál is többet. Lassankint nagy praxisra tett szert, tudományos munkáit tüntetésszerű zajjal méltányolták, erős és biztos lett a pozíciója. Az asszony néhány nagybefolyású ismerőse csak egy időre maradt el, aztán visszaszállingóztak az öregek makacs ragaszkodásával a megszokott millió után. Te Páll Ádámnak mégis hiányzott valami. Az első szenvedélyes napok elmúltával figyelni kezdte az asszonyát, békétlenül, a látó orvos szemével, türelmetlen tehetetlenséggel. Először aztvette észre, hogy nincs a járásában semmi rugalmasság, aztán kezdett megismerkedni a ráncaival, melyek úgyszólván napról-napra mélyebbek lettek a szeme körül. Aztán a száj, ez az érett szép, fehér fogsorú asszonyi száj, kezdette elveszteni a bájos voltát, az állon apró horpadások keletkeztek. Sok álmatlan órát szerzett neki a megfigyelése. Aztán kezdte magát túllenni rajta, nekifeküdt a munkának, szinte lázas izgatottsággal dolgozott, de akármennyire meg volt győződve, hogy ez vagy amaz alkotnia sikerült, hogy megérdemli érette az elismerést, a lelke hátterében ott lappangott a gondolat: ez a Tardosné férjének szól. Beteges nyugtalansággal figyelte az embereket, nézik-e őket, mosolyognak-e rajtuk ? Félhomályos hintók mélyén látták őket olykor, páholyok sötétjén, még a birtokukon is csak alkonyatkor kocsikáztak ki. És az emberek azt mondták : nagyon jól megvannak, boldogan élnek ... A férfi most igyekezett hozzáöregedni az asszonyhoz. Hárm simította a haját, öreges pápaszemet tett föl, ádámcsutkát nyaka mész. Esze kimagaslott a lehajló, fekete nyakkendős, alacsony gallérból. De ez se használt. Az aszszony — mint a régen nyíló virág, ha nagyon perzseli a nyarutó lángja — úgyszólván máról holnapra öreg asszony lett. És egy ragyogó pünkösdi napon, amikor váratlanul lépett be a napfényes rendelő szobába, Páll Ádám megdöbbenve szemlélte, fakk módjára részleteztekülön magának a szemzacskóit, a száját, a kusza ősz haját, a deformált termetét. És ezen a pünkösdi napon, mintha Budapest összes női meg lettek volna őrülve, virággal a kezükben, fehér ruhákban mentek a liget felé. Kocsik jöttek és azon is nők ültek és nők ültek az omnibusz tetején, a kávéházak terrasszán, a sziget felé igyekvő hajókon. Az Andrássy-út elején falusi parasztasszonyok pünkösdi rózsákat árultak, olcsón, elárasztották velük a fehérruhás nőket. És mindenhonnan nők jöttek, fiatalok, vidámak, kacagtak és hozzásimultak egy-egy férfi karjához. A villák ablakai mögött is nők villantak meg, a karjukat fölnyújtották, a kocsikból férfiak integettek nekik és ők visszamosolyogtak. Kis keblek feszültek a könnyű gaze-ok alatt, napernyők gömbjei tarkallottak, gyerekek sivalkodtak, kocsisok ordítottak és bolondos muzsikák hallatszottak mindenhonnan. Mintha az egész világ ifjú asszonyai ideszabadultak volna a liget szélére, ezer és ezer ígéret, titkos biztatás, fiatalság, mámor, könnyű és édes szerelem ... Páll Ádám professzor a fejét a két csontos tenyerébe fogta és ekkor sirt először életében. PESTI NAPLÓ 1918. juraius 1. 3