Pesti Napló, 1922. január (73. évfolyam, 2–25. szám)

Vasárnap 4 Őnagysága szalonja, könyvei és szenvedélyei A körúton ment ma őnagysága, a kocsija figyelő távolban követte. Mint utóbb elmondotta a sorok írójának, ifjú délutáni ,öt óra tájt már meglehetősen fáradt volt. Újévi ajándékokat ment bevásárolni, de közben elintézte a szabómásét, kalapos nőjét, a fogorvost és a cipészt s még részvételi látogatáson is volt egy gyászoló családnál. A fáradtság nem látszott meg rajta. Bundásan, selyemharisnyásan, félcipősen és ízléses kalapjában olyan volt, mintha most került volna ki összes . . . . -masseure-ei, fodrásznői és manikűrözös kezei közül, szemének bágyadt csillogása ma sem volt homályosabb, «»eme alatt a lilás karika ma sem volt mélyebb, arcbőrének fakó pirosa ma sem volt betegesebb, a festék egyébként sem kopott le dőtt óta. Most végül könyvet vásárolt őnagysága s a sorok irója a szíves felszólításra csatlakozott hozzá. Az ajándékkönyvekkel hamar elkészültünk. A meglehetősen néptelen elegáns boltban garmadával hordta a könyveket a két segéd, az üzletvezető, meg a tulajdonos f őnagysága elé,aki a pult előtt helyet foglalt s szoknyáját kissé lehúzva, keresztbe vetette libáit. Azaikor azonban ez megvolt...őnagysága kijelentette, hogy saját magának is szeretne valami olvasni való könyvet. „Mi legyen az?" -- kérdezte hamisíthatatlan módján az üzletvezető, de őnagysága nem adott határozott útbaigazítást. Lebigyesztette ajkának kárminos vonalát, ami itt azt jelentette, hogy a fáradt szép szőke asszony valami érdekes, figyelmét lekötő, spleenjét elűző, ingerlékeny idegeit elzsongító olvasmányt óhajt. Eléje tették Dosztojevszkijt. Arra azt mondta, hogy nagyon fárasztó és nagyon hosszú, az ember nem tudja egy életen át elolvasni. Eléje tették Maupassantet. Ez nagyon érzéki és nem tartja tiszteletben a nő lelkét. Eléje tették Jacobsent: ez nagyon romantikus, az élet nem ilyen. Eléje tették a Buddenbrock-család történetét: ebben nincsenek igiszi férfiak, mind csupai enervált ember. Eléja tettek egy Mirbeaut, erről nlár hallott, ez teli van kigondolt rémségekké 'lettek egy 'víolót:-^' nem kell, elég csúnya az étet. Az egyik kerft' őszinte, a másik nem'lrazidiki- ''írt egyhangú, a másik túlságosan lármás, az egyik kicsinyes, a másik elnagyolja a dolgokat és nem vesz tudomást az apró finomságokról. Hogy ne fárasztotta légyen hiába az egész boltot, őnagysága végül is becsomagoltatott egy angol illusztrált könyvet, amelynek szövege egyáltalán nem érdekelte, de amelynek illusztrációit szívesen el fogja nézegetni, ha véletlenül kezébe kerül a könyv. A kocsiban azután őnagysága röviden összefoglalta a panaszát: — Régi könyveket nem szeret olvasni azember, mert kissé távol áll tőle az író kora, az embert pedig elsősorban a ma érdekli. Mai könyvet azonban alig lehet elolvasni, mert hiányzik belőle a régi könyvek legnagyobb varázsa. A lélek. A dúsabb, gazdaságibb élet, a tágabb lélek. Az, hogy nálunk különb és szebb emberek vannak a könyvben. Hogy különb életet élnek !Hogy nagy szenvedélyeik vannak, amelyekért élni is, halva is érdemes. Ó, a nagy szenvedélyek.. . ért engem? A könyvekből is hiinyoznak s az életben sem találhatók. Mondja, miért van az, hogy ilyen szürke, unalmas és reménytelen lett az élet? Nincs kivel beszélni, nincs, aki mélyebben érdekelje az embert, nem is beszélek, már arról, hogy egyáltalán nincs senki, akibe igazán szerelmes tudna lenni az ember. De ha csak kissé komolyabban akarnék szórakozni, nincsenek itt nők és férfák, akikért kötelesség nélkül, de nemes örömből meghívhatnék a házaimba.. Nincs ilyen könyv, nincs ilyen szalon, nincs ilyen ember... Kénytelenek voltunk elismerni őnagysága panaszának az igazságát. Valóban, nincs, ma sem Magyarországon, sem — amennyire tv. ismét újságokból, könyvekből, beszélgetésekből s rövidke utazásokból megállapítható — az egész világon olyan értelemben vett szalonéleti, aminő még azmúlt évtizedben is Metternich hercegnő bécsi szalonja volt. Bár Szár ez nem közelítette meg teljesen azt a régi szalonéletet, amely állandó pezsgésben tartotta a XVII., XVIII., sőt részben a XIX..századbeli francia kultúrát. Kínes ma olyan szalon, ahol találkozót adnának egymásnak a születés, a rang, az állami és társadalmi pozíciók, a szellem és a pénz előkelői, beérkezettjei és kezdő versenyfutói, hogy a társalgás könnyed formái között hangot adjanak egy társadalom eszmei-és gazdasági életének. A régi francia, angol és német szalonokban, csökevényesen a magyar szalonokban is. megjelent mindenki, aki számított, számít vagy számítani fog valakinek: a kilenc éves Mozart épp ugy, mint a rehokoi^houal liem-lelö llouss; ju, a -csipös Vaitaire épp ii ;y, ii.inl a nyugodt Mii».!»jú£'' Ih mutatkozott be az, akitől várni lehetett valami értékeset s innét búcsúzott el az élettől az, aki a temető felé volt indulóban; a bemutatkozás egy élet színdarabjának első nyilvános jelenete, A búcsúzás egy élet epilógusának első akkordja volt. Nem lehet azt mondani, hogy az emberek ma nem volnának alkalmasak az ilyen szalonéletre, bár nálunk erős akadály a mai társadalmunk széttagoltsága. De urai leginkább előidézi a hiányát: nincs, aki központja lehetne e szatonoknnk. Alig van nő, akinek szellemi és testi képességei ily központi vonzóerőt tudnának kifejteni s aki rendelkeznék ily képességekkel, vagy nem érez rá hajlandóságot magában, vagy hiányzik belőle az a szinte politikai raflinement, ami ily szalonok vezetésében, a legkülönbözőbb női-, és férfi-elemek összetartásához feltétlenül szükséges. Így van aztán az, hogy társadalmunkból teljesen hiányzanak azok az apróbb gócpontok, amelyek jótékony hatású építőkövei lehetnének az egész társadalom szellemi egységének, ami egység akkor is, ha az egyes szithúzó erők közt ellentétek vannak egyes kérdésekben. Így van az, hogy davadként él mindenki a városban, legfeljebb csak egyes kávéházi összejövetelek a kivételek magjában, többnyire elhúzódva élt az író, a művész. Különböző szellemi területeken működő erők nem cserélik kiegymással gondolataikat s az úgynevezett szalonokban és társaságokban többnyire csak azok találkoznak, akiknek nincs mondanivalójuk egymás számára. A nagy szenvedélyek hiánya miatt sem lehet elsősorban a férfiakat felelőssé tenni. Kétségtelen, hogy a legértékesebb férfit is ma ezer gond és cél sanyargatja tépi ízét ezer darabra, ele Goethénél értékesebb férfi ma "nyilván kevés a világon, ő pedig egész életében mindig talált időt f és alkalmat arra, hogy áldozzon, a grande passion oltárán. Az is igaz, hogy pillanatnyilag fáradt és szkeptikus a kultúránk: nem hiz a nagy érzésekben, a hosszantartó szenvedélyekben s az életet" felperzselteti a kisebb-nagyobb idegizgalmak szenzációiban. Érzéki ez a mai katona, amely néha fájó cinizmussal rösteli, hogy lelke is van. Van, de nem meri meginti, ttrtni. ---kissé'Imm-pnrnút látták . ...«•*. a - ..á ,-Vm iHiol csi se.idtinél miném telhetett fel - pozitunusabban,-e .-kortónlett,- mint a uiai- töa-ík,annál a fajtánál, amelynek ma is az az egyedüli rendeltetése, hogy szép, fiatal és művelt legyen. Mennyire nem tudják hölgyeink teljesíteni ezt a kétségtelenül nem könnyű hivatásukat! Szétszóródik az életük s felaprózódik a millió divatok szeszélyeiben, premierekben, zsurokban, tucoikban, flörtökben, hiúságban, a semmittevésnek ügyeskedő gruppirozásátcain, idegbajban és tartalmatlan álmodozásokban. Nem tudnak hosszantartó Varázst gyakorolni a férfiakra, nem tudják varázsossá tenni a nagy szenvedélyeket s ugy látszik, hogy — France értelmében — megint valami szigorúbb egyházi vagy állanti tilalom alá kellene vetni a szerelmet, hogy az siessen az erőtlen nők segítségére és újra életet adjon a grande passiónak. Ha tehát igaz ez a vélekedés, ugy nagyságos asszony magára vessen, a Akkor nem talál más könyvet, amely emléket állit a nagy szenvedélyeknek. f. n. PESTI NAPLÓ * l^RJanS Divatházáb.?h,-IV. Kossufi Csr/öí-stíca 9. 1922 január 1. Fel kell kutatni a drágaság okait Németországban erős hadjárat indult meg adrágaság ellen, a felkutatás módszerének alapján, meg akarják vizsgálni, hogy a fontos életszükséglet cikkek árának, melyek az összetevői és amikor úgy látják, hogy sem a márka értékromlása, sem a termelés költségei nem magyarázzák meg a túlontúl félszöktetes árat, akkor drákói rendszabályok következnek el. Az áralakulást végig kell kísérni hosszú útvonalán, a végső állomásról kell visszatérnünk a kiinduló ponthoz, ha felkutatjuk, hogy a közbenső állomásokon milyen mértékben és mely oknál fogva emelkedett a fontos életszükségleti cikkek ára és ha megállapítjuk, hogy mi volt az ára a forráshelyen, akkor lehet majd igazságot tennünk és akkor lehet majd megfejtenünk nem egy áralakulást, amely most rejtelemnek látszik. De a kutatásnak ez a módszere sem Berlinben, sem egyebütt nem jelenti és nem jelentheti a becsületes emberek zaklatását, hanem csupán a becstelenség, a falánk meggazdagodulás kísérletei ellen jelenti a kemény és kíméletlen hadviselést. Ha bizottsági tanácsok és elméleti okfejtések helyett mi is áttérünk a felkutatás módszerére, akkor talán megtudjuk, hogy a tojás miként jutott el a mostani árához, talán akként, hogy a tyukok a ketreceikben elhelyezett árfolyamlapokról a zürichi kurzust betűzgették munka közben, avagy akként, hogy nagy konzorciumok vásárolták össze és rejtegették a fogyasztók elől árfelszöktető szándékkal a nagy készleteket. Akkor talán megtudjuk, hogy Budapesten miért kérnek 60—70—80 koronát az alma kilogrammjáért, holott az alma itt terem a szomszédságunkban és nem kell messze tájakról hazatulunk, tud a tengerekről. Akkor, úgy lehet, megtudjuk, hogy miért kellett Budapesten novemberben 1 kg. disznózsírért 100 és 180 koronát fizetnünk, holott Bécsben ugyanakkor 100 magyar korota volt az ára. Akkor, erősa reményem, ki-' ! (kfuip^, fco;}* v«. «pS«** , olyan szertelenül, tuigy ára, pedig a nyersanyagot, ' antefy'a &po'elkészittesitiez' kell,' megtaláljuk a magunk portáján. Akkor földerítenék, hogy a cipő árát hol duzzasztják: ott, ahol a nyersbőrt készítik ki, avagy a cipészek műhelyében, a cipőkészítés gyártelepein. A drágaság, jól tudjuk, csak arányszám és hiába beszélnek nekünk romantikus mesemondók más országok nagy árairól, a drágaság fokát csak akkor tudjuk megállapítani, ha megkeressük az arányszámot a közszükségleti cikkek árai és a megszabott fizetésű társadalmi rétegek jövedelme között. Hiteles adatokból látjuk, hogy Angliában kétszer akkora árak vannak, mint békeidőben, Franseiaországban háromszor akkorák, és ha Olaszországban, ahol abszolút számok szerint nagyobb a drágaság, egy rend ruháért 600 lírát kérnek, ezt az összeget az olasz tisztviselő, akinek 1501. líra. 2000 líra a havi jövedelme, könnyen megfizetheti, hiszen egy rend ruhának az ára havi fizetésének szerény hányada. Ha nálunk lépést tartott vajna, a megkötött fizetésnek jövedelmének, emelkedése aT árak szökellésével, akkor a drágiság. » számol, játéka volna csupán. Akkor a tisztviselők és munkások nem kerültek volna le régi életük szintújairól barátságtalan mélységekbe, ahol különben együtt vannak velük sokan, orvosok, ügyvédek és más szabadfoglalkozásnak is. Archimeles, aki Syracusában is, a hűborús lármában is, gondolataival és álmaival foglalkozott, bizonyára nem álmodta meg, hogy a nevéről elnevezett csavar, a végtelen csavar, amely a szünetlen drágulás szimbóluma, ennyire aktuálissá válik kétezer esztendő után. Az Archimedes csővárát akkor indítottuk meg, amikor megkezdődött a fedezetlen papirospénz kibocsátása. Más országok is megtették, de.másutt — a termelők érdekén kívül meglátják a fogyasztók érdekét is. Széles társadalmi rétegek érdekei kívánják meg, hogy meginduljon a komoly harc a drágaság ellen, hogy felkutassuk szakszerűen, milyen szerepe van fontos cikkek árainak az alakulásában pénzünk leromlásának és milyen szerepük van más szempontoknak. Ezzel a felderítő munkával párvonalosan folytatnunk kell azt a másik korszakos munkát, amely az államháztartás egyensúlyának a megteremtésével megállítja a pénz további leromlását. Ahová Jugoszlávia éppen most jutott el, a deficittől mentes költségvetéshez, nekünk is el kell jutnunk erre a csodaföldre, ez a nyugvópont lesz az ország megújhodásénak első nevezetes állomása, Kreutzer Lipót.