Pesti Napló, 1923. augusztus (74. évfolyam, 171–195. szám)

1923-08-01 / 171. szám

2 Szerda PESTI NAPLÓ augusztus — —— — g­yökeres, végleges és sürgős megszüntetésétől várja. Gróf Bethlen István miniszterelnök: A javaslat­hoz hozzájárulok. A kormány a maga kebelében rendeleti úton kíván intézkedni, hogy ezek a visszás állapotok, amelyek tényleg fenforognak, megszűn­jenek. Kérem a képviselő urat, vonja vissza javasla­tát, miután ezt nem törvényhozási úton, hanem rendeleti úton, kívánjuk elintézni. Gaál Gaszton: A miniszterelnök úr kijelentésé­ben megnyugszom és az indítványomat vissza­vonom. Elvetették Szakács Andor határozati javaslatát, mely szerint a nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy az egyenlő, titkos választójogról ez év végéig terjesszen törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé. A Ház többsége ilyen értelemben határoz. A kormány rendeletben tiltja meg, hogy a tisztviselők titkos egyesületek tagjai lehessenek Rassay Károly határozati javaslatára került ez­után a sor, amely szerint tiltsa meg a kormány, hogy köztisztviselők bármiféle titkos egyesületnek becsületszóval, fogadalommal, esküvel vagy ünnepé­lyes nyilatkozattal tagjai lehessenek. Gróf Bethlen István miniszterelnök: Az indem­nitási vita során elmondott beszédemben már kifej­tettem erre vonatkozó véleményemet, hogy ilyen irányú javaslat nem törvényhozási anyag, egyúttal bejelentettem, hogy ez irányban a kormány rendelet úton kíván sürgősen intézkedni. Felkiáltások a szocialistáknál: Minek akkor egy­általában törvényhozás? Gróf Bethlen István miniszterelnök: Kérem Rassay képviselő urat, vonja vissza javaslatát. Rassay Károly nincs jelen, mire a Ház többsége a javaslatot elveti. Ezután Kiss Menyhért hat rendbeli határozati javaslatát vetette el egymás után a Ház. Bell Miklós határozati javaslatát olvassa fel a jegyző, mely szerint a fegyintézet a kölcsönt vevők­nek csak teljes fedezet mellett nyújtson kölcsönt, a kormány mielőbb állítsa fel az állami valutabankot, szüntessen meg a kormány minden börzejátékot a közvetítő árfelhajtó kereskedelem kizárásával, to­vábbá szüntesse meg a karteleket és monopóliu­mokat. Kállay Tibor pénzügyminiszter: Kérem a javas­lat mellőzését, mert annak végrehajtása nagyon ne­héz lenne. (Derültség: Zaj a baloldalon.) A Ház több­sége a javaslatot elutasítja. Elvetette a Ház Saly Endre határozati javaslatát a szeszes italok kimérésének korlátozásáról. Ugyanez a sors érte Alföldy Béla határozati javaslatát a cse­csemővéde­lemről. Alföldy­ Béla másik javaslatát a diáknyomor ügyében, miután gróf Klebelsberg Kunó kultuszmi­niszter kijelenti, hogy azt helyesnek tartja, a Ház egyhangúlag elfogadja. Ugyancsak elfogadja a Ház a kereskedelmi és népjóléti miniszter hozzájárulásá­val Alföldy Bélának az ipari higiéniára vonatkozó javaslatát, valamint a községi és közorvosok java­dalmazására vonatkozó javaslatát is. Következik Meskó Zoltán határozati javaslata a háborús vagyonok megadóztatásáról. Miután a pénz­ügyminiszter kijelenti, hogy e javaslatra nincs kü­lönösebb észrevétele, a Ház ezt is elfogadja. Meskó másik két javaslatát elvetették. Dénes István egyik határozati javaslata a jára­déktelkekről szól, a másik arra vonatkozik, hogy küldjenek ki egy parlamenti bizottságot az addig gyakorolt földmegváltások megvizsgálására. Nagyatádi Szabó István földmívelésügyi minisz­ter: Miután a javaslat a legnagyobb fokú bizalmat­lanságot nyilvánítja a földmívelési kormányzat el­len, kérem annak elvetését. A Ház többsége a javas­lat elvetése mellett szavaz. Györki Imre határozati javaslatát az egyesülési és gyülekezési jog szabályozásáról a belügyminisz­ter felszólalása után szintén elvetették. Regény: — Határozati javaslatban Györki Imre második törvényjavaslatát, az in­ternálótáborok megszüntetéséről szintén elveti a Ház többsége, miután a belügyminiszter kijelentette, hogy az internálótáborok visszafejlesztésére vonat­kozóan már több ízben tett kijelentést és az igaz­ságügyminiszter már dolgozott is ki ilyen irányú törvén­yjavaslatot. Rothenstein Mór: Jól néz ki az! Ugyancsak elveti a Ház Györki Imre harmadik határozati javaslatát, a munkaügyekből eredő perek sürgős letárgyalására és ezek valorizálásáról. Györki Imre negyedik javaslatát, a baleseti kártérítéseknek és nyugdíjaknak a változott viszonyoknak megfelelő biztosításáról, valamint ötödik határozati javaslatát a kivételes rendeleteknek h­atályon kívül való he­lyezéséről az esküdtbíróságok visszaállításáról, a letartóztatások és vizsgálati fogságok lehetőség sze­rint való mellőzéséről és a fegyelmi ügyek­ revízió­járól, valamint, hogy egyes bírákká csakis hosszú gyakorlattal bíró bírák neveztessenek ki. Az utóbbi határozati javaslatra Nagy Emil igaz­ságü­gyminiszter a következő szavakkal reflektál: — Amit itt felolvastak, valóságos regény, bár sok helyes dolog van benne, azokat igyekszem is megvalósítani, de mivel a javaslat mindenféle cifra­ságot tartalmaz, kérem annak mellőzését. A Ház a javaslatot nem fogadja el. Következik Batitz Gyula határozati javaslata a lakásínség megoldásáról. Vass József népjóléti miniszter kéri a javaslat elvetését. Megtörténik. Ugyancsak ez a sors éri Propper Sándor javaslatát a zárszámadásoknak a nyári szünet előtt való benyújtásáról. Kállay Tibor pénzügyminiszter: Megjegyzem, Irigy a miniszterelnök ezt legközelebb be fogja ter­jeszteni. Az állami számvevőszéknél azonban a munkálatok még nem haladtak annyira előre s ezért kérem a javaslat elutasítását. Narat, a numerus clausus Következik Propper Sándor határozati javaslata, a numerus clausus azonnali eltörléséről. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter: Én a tanszabadságnak híve vagyok és abban az esetben, ha a régi Nagy -Magyarország fenn­állana, a javas­lat mellett foglalnék állást, minthogy azonban Csonka-Magyarországon élünk, az ország területé­nek kétharmadát elvesztettük és az intelligencia ideözönlött, kénytelen vagyok a javaslat ellen fog­lalni állást. Tapasztalati tény, amelyet senki nem vonhat kétségbe, hogy sokkal nagyobb számban van intelligencia Magyarországon, mint amennyit az­ ország eltartani képes. Felkiáltások a szocialistáknál. Tehát nem kell intelligencia! Györki Imre: Hát baj az, ha nagy az intelli­gencia? Knaller Viktor: Éljen az analfabetizmus! A javaslat mellett szavaz a teljes ellenzék, a kormánypárt, többsége azonban a­ javaslatot elveti. Ugyanez a sors éri Propper­ Sándornak a de­mokratikus választójogra vonatkozó határozati javas­latát is, valamint a szakmai szer­vezkedés szabadságá­ról, a paritásos béregyeztető hivatal felállításáról és a munkásbiztosító autonómiájának visszaállításá­ról szóló javaslatát. Elvetett javaslatok tömege következik Forster Elek határozati javaslata a bor luxusadójának megszüntetéséről. A Ház a ja­vaslatot elveti Forster másik javaslatával együtt, amely a jegybank alapszabályaira és a valorizá­cióra vonatkozik. Báró Bot­­lik Istvánnak a nyomor enyhítésére vonatkozó törvényjavaslatát szintén el­utasítja a Ház. Ugyanilyen sorsra jut Reisinger Fe­renc javaslata a vasutasok szervezkedéséről, a kivi­telek megszüntetéséről és a drágaság problémájának megoldásáról, továbbá Vanczák Jánosé arra vonat­kozóan, hogy a csendőrség milyen javadalmazásokat és kedvezményeket kap egyes vállalatoknál. Bud János közélelmezési miniszter kérésére el­veti a Ház többsége Csik József ama határozati ja­vaslatát, amely arra vonatkozik, hogy az aratás és cséplés nélkül maradt munkások hatósági liszt­ellátásban részesüljenek, elveti Csik Józsefnek a földmunkások szervezkedéséről és a földreform ügyé­ben beterjesztett javaslatát is. Ugyanígy határoz a Ház abban a javaslatban is, amelyet Csizmadia András terjesztett elő, hogy azoknál a polgári is­kolai tanároknál, akik azelőtt elemi iskolai tanítók voltak, ez az idő is beszámíttassék. Továbbá azt a javaslatot is, amely az ingyenes gazdasági szakok­tatásra vonatkozik. Nem fogadja el a Ház többsége Farkas Tibor indítványát az állami tisztviselők lét­számának csökkentéséről, továbbá Feyér Károly javaslatait a drágaság leküzdéséről, a jegyintézet­nek adott kölcsönök valorizálásáról, a szénbizottság megszüntetéséről, a bánya- és társpénztárak nyug­díjalapjának támogatásáról, Reischl Ssichárd bér­adóra vonatkozó indítványát és Rákóczi Ferenc ha­tározati javaslatát a bírák előléptetési, várakozási idejének leszállításáról. Pakots József visszavonja javaslatait az állami tanítók, tanítónők és óvónők előléptetéséről, nyug­díjáról, az állami alkalmazottak betegellátásáról. Pakots József negyedik indítványát, amely arr­­ vonatkozik, hogy a tisztviselői illetményeket kellő­ időben fizessék ki, a pénzügyminiszter is helyesli és így a Ház elfogadja. .Nem fogadja el a Ház Pakots József határozati javaslatait, az állami tisztviselők hadipótlékának megállapítása tárgyában és a tansze­mélyzet és családtagjainak vasúti kedvezményeinek megszorítása, ellen beadott javaslatát, továbbá a kántortanítók javadalmazására vonatko­zó indít­ványt­ sem. Elveti a nemzetgyűlés Strausz Istvánnak a java­dalomnélküli v­amisét,a számvevőségi tiszt­viselők helyzetének javítására vonatkozó határozati A törött kristály írta: Lányi Viktor A lakása olyan volt, mint egy kástolna. Vakító tisztaság és ájtatos rend minden zugban. Az első szoba, ahol az óráit adta, úgy volt berendezve, olyan raffinált csínnal, mintha egy nagyúri appar­tement kis félreeső, artisztikus budoárja lett volna. Pedig ezen a grófi budoáron kívül még csak egy­­szobából állott a lakás. Ez is tiszta volt, egyszerű fehérre lakkozott bútorokkal, patyolatfüggönyös benyílóval a háztartási ágy számára: itt élt az asszony az urával és a gyermekével. Itt élt, a má­sikban dolgozott. Ha ugyan dolognak számít az a pár órai kellemes és könnyed francia nyelvű cseve­gés néhány jól öltözött, kifogástalan modorú úrral, irodalomról, zenéről, társaságbeli pletykákról, Pá­rizsról, mindenféléről. Igaz, hogy időnként ezek az urak diszkréten, mintegy véletlenül, borítékba he­lyezett pénzt hagytak a kis szalon asztalán és azz is igaz, h­ogy a kellemes, könnyed társalgási gyakorla­tok után néha migréntől sajgó homlokkal pihent egy negyedórácskát a belső szoba pamlagán. De az akaratereje győzött a mindennapi robot fárasztó unalmán. Elhatározta, hogyha törik-szakad, esztétikus és harmonikus életet fog élni és ezt keresztül is vitte. Nem tellett­ cselédre ! Maga főzött, mosott és taka­rított. Maga járt bevásárolni, maga öltöztette, fé­sülte két gyönyörű gyermekét, maga gondozta szép írás urát, aki hibátlan eleganciával öltözködve járt el gyengén jövedelmező hivatalába. Az időbeosztása rejtély volt, csudákat beszéltek róla, ho­gy mit tu­dott végezni egy v­ip, anélkül, hogy valaha ápolat­lannak vagy rosszkedvűnek látta volna valaki. És mindenen Ceb­il ráért színházba, társaságba járni, hetenként egyszer kis teásasztalok mellett fogadni az ismerőseit. Ilyenkor pirosra mosdott arcával, dús, kora ős­, hajával megtestesülése volt a selki kiegyenlítettségnek, a helyesen temperált élet­kedvnek. — Oly egyszerű a dolog, — magyarázta egy is­m­erősének, aki csodálatát fejezte ki iránta és ki­mérte az életm­­vészetét. — Látom közelről a gaz­dag emberek életét. A plebs-től irigyelt jómóddal a legtöbben nem tudnak mit­ elkezdeni. Mindnek az életében van valami ziláltság, diszharmónia. Egyik munkátlan hete, a másik hiúságból, üres becsvágyból agyon hajszolja magát. Szépen élni csak az tud közülök, akinek külön tehetsége és akarása van hozzá. Már­pedig ha csak tehetségen és akaraton múlik, akkor én is megpróbálhatom, nem igaz. Azt hiszem magam is, hogy sikerült. Csinálhatnám kényelmesebben is, de nem sajnálom a fáradságot, mert így szebb és szórakoztatóbb. Aztán meg a gyermekeim is megérdemlik, hogyha már szegényn­eik születtek, legalább mentül több egészséget és szépséget lássanak maguk körül. Annyi szent, hogy a gyermekei gyönyörűek voltak. Egy hétéves szőke leány álmodozó, mély kék szemekkel és egy eleven ötesztendős vycska. Mintaszerűen nevelt angyalok, akik mindenkit el­bájoltak a kedvességükkel és okosságukkal. Az any­juk nem űzött belőlük kultuszt, de ahogy meleg sze­meit rajtuk legeltette, ahogy csendes, okos szóval dirigálta őket, a hangjában, a pillantásában egy mélyen érző, intelligens anyaság egész szeretete benne remegett. Egy csütörtöki napon, amikor együtt volt a szokott délutáni társaság, a belső szobából fuldokló köhögés hallatszo­tt ki. Az asszony fölkelt és be­ment a gyerekekhez. Pár perc múlva sápadtan jött ki, sálat kerített magára és átment a házban lakó orvosért. A vendégek hamarosan szétoszlottak és másnap reggel piros cédula került a lakás ajtajára. Mind a két év­em­ek súlyos difteritiszt kapott. Az asszony látszólag nyugodtan, mindenre kiterjedő gondos­sággal tett,-vett a betegágyak körül. Éjszaka vir­rasztott és ha a két kis beteg történetesen egy-egy negyedórára nem adott dolgot, tágranyilt, eszelős szemekkel nézett maga elé a mécses halványkék üvegébe. Í­gy este, am­ikor a kislány önkívületben nyöszörgött, a szomszédban lakó ügyvédnőnek, aki­hez valamiért átszaladt, halkan ilyesmit mondott: — Meglátja, ha, az én Lucymnak baja esik, belő­lem nem nőszemély lesz. A szomszédáé ügyet se vetett erre a mondásra és csak akkor emlékezett rá vissza, amikor a „bot­rány“ bekövetkezett. Lucy belehalt a difteritiszbe, a kisfiú életben maradt. De az asszony a leányát, aki ráhasonlított, úgy gyászolta, mint aki mindenét elvesztette. Gyászában megközelíthetetlen volt, el­zárkózott mindenkitől és gépies megszokottsággal végezte a dolgait. A férje nemsokára szanatóriumba ment régóta lappangó tüdőbajával. Az asszony röviddel ezután­­ beszüntette összes óráit és kis fiát valami nevelő­intézetbe küldte. Ezidőtájt kezdett kocsin eljáro­gatni hazulról és a h­ázbeliek nagy megbotránko­zással látták, hogy mindenféléket elhord az árván maradt lakásból: képet, szőnyeget, parcellá­t. A házban senkivel nem beszélt és néha napokig nem látták. A megbotránkozott sugdolódzás egy hulláma eljutott a szanatóriumban lakó férjhez. Hazajött, — felesége távollétében — és bezárkózott a lakásba. Másnap megjelent az asszony és ekkor kitört a bot­­rány, úgyhogy az egész ház zengett belé. R­ettene­tes szavak estek a házastársak közt, az asszony legendásan finom és előkelő dáma, csak úgy ontotta az elképzelhető durvaságokat. „ Heteken át meg-megújultak az izgalmas jelene­tek. A vége a törvényes eljárásokon, ravaszságo­kon és erőszakosságokon keresztül — az lett, hogy elváltak. Az asszony — anélkül, hogy kisnát vi­szontlátta volna, elutazott, a férj a lakásban ma­radt, a gyermeket hazahozta és egy idős nő rokonát vette magához. Éveje múlva mint nagyúri szeretővel találkozott össze a nővel egy ismerőse a régi időkből, egy volt tanítványa. A riviérai előkelő hotel halljában be­szélgettek. Az asszony alig változott, öltözködésé­ben az egyszerűség fényűzése uralkodott, viselke­dése, egész stílusa alig észrevehető árnyalatokkal idomult az új környezethez és életmódhoz. Szép ezüstös haja mint ekzotikus fejedelmi ékszer pom­pázott különös szépségű arca fölött. Csak a szemé­ben volt valam­i idegenszerű kifejezés, nem lehe­tett tudni, fásult közöny-e, vagy fojtott láz. Mindenféléről beszélgettek, de a múltról eleinte nem esett szó. Később a férfi nem állhatta meg, hogy óvatosan ne érintse a témát. Hogyan lehetsé­ges, hogy olyan hirtelen szakítani tudott az egész régi életével? Az asszony így felelt: — Ha egy kristályból letörik egy darab, mit „kezdi vetsz? Az én régi életem törött kristály. Sze­métre való. Hallgattak. — De hát ezt a mostani életét nem elégelte meg. Az aszony fölállt és végigsimított a homlokán. — Igaza van, elég volt ebből is. Azzal nyugodtan fölment a szobájába. Még abban az órában megmérgezte magát.

Next