Pesti Napló, 1924. április (75. évfolyam, 76–83. szám)

1924-04-01 / 76. szám

J Haynau londoni kalandja Newyork, március 13. (A Pesti­­Napló kiküldött tudósítójától.) Alattam vörös téglaházak tengere, kiesik, na­gyok, az ablakommal szembe néző utcasarkon egy új­ságárus most teríti­­ki óriási papírlepedőit, lent sza­kadatlan sorban gurulnak az automobilok, hármas gintén a villamos lassan döcög, automatikusan nyíló, záruló ajtajai az állomásokon kinyílnak, bezárulnak, lépcsőjén senki se lóg, nincs jegyprobléma, a felszálló utas bedobja öt centjét egy ládikába, a kalauz meg­húzza a számlálók­észül­éket, amely csengetéssel jelzi az új utast, nem szállnak fel nagyhajú ellenőrök, hogy bent a kocsiban meggátolják a forgalmat, egy kocsiban nincs két-három jegykezelő, és a villa­mos mégis jár, fellátszanak hozzám a kirakatok na­rancs-, batlon-, ananászkincsei, valahol a hatodik Sarkon egy huszonnyolcemeletes követ­­keretezett üvegablakok monstruózus skatulyája várja el a ki­látást,­­ mellette jobbra a Metropolitan Opera hátsó traktusának kietlen téglafalai merednek az ég felé... fent ülök a hotelszobában, a tizennegyedik emeleten és nézem Newyorkot. Zsibongó és kietlen, csillogó és sivár, izgató és­­unalmas, lelkesítő és fárasztó, és amint felülről né­zem, ontja az embereket és ontja az autókat, épülő házak felhőkbe vágó acélvázai, a háztetőkön tartályok és rádiókészülékek, messze egy áruház tetején az ár­bocokon zászlók lobognak, még magasabban egy re­pülőgép szárnya csillan meg a napban, hát itt va­gyok megint. Ködös, esős reggelen érkeztünk meg, a felhőkar­colók isane­tkontúrú tömege szinte egybeolvad a köd­del, a Hudsonon éppen akkor indult délre hadgya­korlatot játszani a Panama flotta, az Idato zene­kara harsogva játszotta: »We may be gone for a long, long time...«, az Egyesült Államok óriási ten­geri hatalma ott ringott a vizén, körülötte kis ha­jócskák, a dockokban a hatalmas Cunardok, White ,Starok s mi lassan kikötöttünk a hobokeni parton. Otthon, a hotelben kicsomagolom poggyászom s egy kis füzet akad a kezembe. Mr. Perkins, a londoni Barclay & Perkim-cég egyik tagja adta nekem a ha­jón, hogy nézegessem. Nézegetem. Különös egy füzet. The anchor magaziné a címe és a Barclay Per­folin & Co. Ltd. londoni híres sörgyár adja ki azok hasznára és mulattatására, akik a céggel jó barát­ságban vannak. Ez a karácsonyi szám s megtudjuk belőle, hogy 3000 példányban jelenik meg, amo­lyan házilap, de mégis egy nagy cégnek a kultú­rája nyilatkozik meg benne. Az utolsó oldalon és a fedőlap belső borítékán f egy cikk és egy kép ötlik szemembe. Marshal Hay-nau« jól ismert neve feketé­lik a papíron s a borí­téklapon az ismert történet korabeli képének a má­solata, hogy Haynau tábornagyot hogy verik meg a londoni sörösök. •iThe last Uving eye — winess«, — az esemény utolsó élő szemtanuja, Mr. W. Willham, a sörgyár 97 éves nyugdíjas alkalmazottja mondja el, hogy 1830 Szeptember 4-én mi történt a sörgyár udvarán. Miután közvetve a magyar történelmet is érdekli fr kis­­cikk, szószerint lefordítom. »A Barclay & Perkins sörfőzőjének egyik legem­lékezetesebb látogatója, akit a gyár munkásai egé­szen röviden és minden habozás nélkül elintéztek, Haynau tábornagy volt. Ez sok év előtt történt s a végzet a tábornokot azért érte el, mert a csaposok és sörfőzők megtudták, hogy Haynau milyen vissza­taszítóan viselkedett a lengyel és magyar asszonyok­kal szemben. 1850 szeptember 4-én látogatta meg Barglay sör­fözőjét s rendes szokás szerint megérkeztekor nevét a vendégkönyvbe írta. Két perc sem telt még el s máris szájról szájra szállt az épületen, hogy a magyar faék hírhedt megkorbácsolója van itt. Éppen a nagy hordót nézte, amikor egy csoport szitkozódó férfi körülvette s hangos kifejezését adta ellenséges érzü­letének. A tábornagy látván a veszedelmet, amelyet jelenléte felidézett, vissza akart vonulni, de ez nem sikerült­ neki anélkül, hogy a kocsisok, sörfőzők és csaposok kézzelfogható jelét ne adták volna érzéseik­nek. Amikor az istállók alatt inalt el, egy köteg szal­mát dobtak felülről a fejére, kalapját ráhúzták a szemére, ruháját a háta közepén felhasították, s ha­talmas szakállánál és bajuszánál fogva vonszolták tovább. A kocsisok és a Borrough­ Marketről be­özönlő munkások ostorukkal csapdostak feléje s za­jongva verték: — Le az osztrák mészárossal... ne kíméljétek!... [Down with th Austrian b­itcher! Give it him!) Két kísérője ,*« ő védekezni igyekezett a munká­sok támadása elől, de nem sikerült, mert a tömeg mintegy 350 főre növekedett már. A Bankside olda­lon szabadult végre el s a George kocsmába mene­kült, de a tömeg nyomon követte. Néhány szobát át­kutattak, de sehol se lelték, míg végre egy nagy sze­­m­étládába kuksolva rábukkantak. Ekkorra már a rendőrséget is értesítették a kalandról, szétoszlattál­ a sokaságot 9 A tábornagyot egy hátsó kapun elív ott veszteglő rendőrcsónakba segítették, amely a [Waterloo Bridge-hez evezett vele a így érkezett rendőri fedezet alatt szállására, a Morley's Hotelbe«. Pásztor Árpád. (A Pesti Napló kiküldött tudósítójától.) Mint Az Est-ben leírtam, az egyiptomi kormány fényes ünnepség keretében vette át a Luxor melletti fáraósírt. Luxorban és Kairóban a hivatalos ünnep­ség után senki másról nem beszélt, csak a kormány nagyszerű ünnepségéről, a sír nyilvános elfoglalá­sáról, az összes nagyhatalmak képviselőinek felvo­nultatásáról és Európa közvéleményének a meghó­dításáról, arról az ügyes sakkhúzásról, amellyel Zaglul basának egyszerre sikerült szimpatikusá tenni Mr. Carter és Lady Camarvon kisemmizését és ezt a tényt mint a tudomány érdekében történt nagy cselekményt feltüntetni. Másnap délelőtt az összes kairói lapok méltat­ták Zaglul ügyességét és mint nagy szenzációt je­lentik be, hogy a sír újból való megnyitásával Car­ter abbahagyott munkáját a mai naptól egyiptomi tudósok, egyiptomi archeológusok fogják folytatni anélkül, hogy a tudomány bármi kárt szenvedne. A La Bourse Egyptienne Lord Allenby megjelené­sét is jól kiaknázza s rámutat, hogy Anglia főkép­viselőjének részvétele a luxori ünnepen Zaglul ba­sának és a szabadságnak az ünneplését is jelentette. M. Carterről közben bírói ítélet mondja ki, hogy élete igazi munkájához semmi köze nincs, hogy semmi keresnivalója a sírnál. Hozzájárul ehez az egyiptomi lapok lekicsinylő, bántó, sőt rágalmazó hangja. Az egyik, mint egész ártatlan hírt közli március 13-iki számában: — A következő hihetetlennek tetsző történetet mesélik arról, hogy Mr. Carter hogyan viselkedett már régebben is az ásatások vendégeivel szemben. Mr. Carter 1905-ben kénytelen volt Egyiptomban az egyiptomi archeológiai hivatalnál betöltött állását elhagyni, mert egy 17 tagból álló francia társasá­got szolgáival kergettetett el az ásatások színhe­lyéről. Majd így folytatja a kairói francia lap: — A párizsi Excelsior szerkesztőségében az az úr, aki nekünk ezeket az adatokat elmondotta, el­mesélte az utolsó eseteket is, melyek a fáraó­sírnál történtek, még pedig Lacou régészeti igazgató és Cancer között. Ezek az összetűzések is bizonyítják, hogy ez a kérdés nemcsak egyszerűen tudományos probléma, hanem politikai kérdés is három állam, Franciaország, Anglia, és Egyiptom között.­­ Joga van mind a három állam régészeinek a napfényre került tárgyakat a tudományos világ ér­dekében megvizsgálni, mielőtt ezeket a tárgyakat az angolok magukhoz vennék és elszállítanák. Zaglul i­asa Carter bahasáról Ugyanaznap, amikor ezek az uszító francia köz­lemények megjelentek, Zaglul basa fogadta az egyik angol újság munkatársát és a következőket mondta: — Én a legjobb barátságban akarok élni Angliá­val, még a Tutankamon sírja körül történt botrányok után is. Minden nemzetiséggel békében és barátság­ban akarunk élni. Ami a Tutankamon-sír körül tör­ténteket illeti, csakugyan kellemetlen volt ez a bot­rány. De ebben az országban rendnek kell lennie és törvényeinket bárkivel szemben is a legszigorúbban alkalmazzuk. Az angol közönség elhiheti, — mondta tovább Zaglul — hogy mi ezeknél az ásatásoknál rendkívül türelmesek voltunk Carterrel szemben, — de Mr. Carter túlment minden határon. Carter ki­használta gyengeségünket, a sírt lezáratta és azt mondta: »»A sír pedig jövő évig zárva marad, mert én úgy akarom«. — Végül szembefordult minden vendégszeretet­tel és bírói eljárást indíttat az egyiptomi kormány ellen. A legcsodálatosabb követelésekkel jött ide, úgyhogy kénytelenek voltunk vele szemben eljárni. örömmel kell megállapítanom, hogy a külföldi lapok csekély kivétellel csak a mi pártunkon állottak és nem vonták bele a vitába Carter nemzetiségét. En­nek az áttérnek nincs nemzeti és politikai háttere. Itt közölnöm kell önnel, — mondja az újságírónak — hogy ez az álláspontja Egyiptom királyának is. Miért ejtették el az angolok carelt? Hogyan viselkedett mindezzel szemben Mr. Car­ter, a kisemmizett kutató, a vérigsértett tudós? Benne a harc megindításakor az angol ember el­bizakodottsága élt, az a tudat, hogy jogos érdekeiért a hatalmas Anglia száll síkra, mihelyt meg akarják fosztani attól az értéktől, ami a törvény betűje sze­rint is jár neki. Mr. Carter keményen hitte, hogy Anglia nevének szerzett felbecsülhetetlen dicsőséget, akkor, amikor Tutanhamon sírját felkutatta és ezért az angol diplomácia, az angol külpolitika és ha kell az angol hadsereg ott fog állani a háta mögött. Sej­telme sem volt arról, hogy ha a brit külpolitikára nézve bármiféle veszedelmet jelent az ő pere, azonnal elejtik, meg sem hallgatják. Mert ez történt pontosan és kérlelhetetlenül. Mr. Carter személye és követelése azt jelentette, hogy azok, akik vele szemben Egyiptomban harcot vív­nak, Egyiptom függetlenségi politikáját tűzték ki jelszóul Carter követelése ellen és mennél éleseb­ben lép fel Carter érdekében az angol külügyi kor­mány, annál lobogóbban szítja fel akciója az egyip­tomi szabadságmozgalmat, Carternek tehát buknia kellett s a sír felnyitá­sának napján megdöbbenve állapíthatta meg ezt ön­magában, meglepődve vehette észre, hogy nagyobb veszteség elkerülésére az ő tudományos munkáját dobták oda konzul Egyiptomnak. Mr. Carter végleg és tökéletesen elhuollott, nem­ nyilatkozott, nem ütötte dobra keserűségét,­­ csak éppen egy újabb pert indított az egyiptomi hatósá­gok ellen s ebben az újabb perében, amelyre még tárgyalást sem tűztek ki, előáll régi követeléseivel, abban a reményben, hogy végül akad talán bíró, aki a fáraó kincseit neki és lord Camarvon özve­gyének ítéli. Nem foglalkozik tudományos munkával, kutatá­sai abbamaradtak, árván hagyta a Biban-el-Muluk völgye mellett betonból és vályogból épüln kis pa­lotáját, tökéletesen visszavonult Kairóba, ahol e pillanatban él a Continental Hotel egyik első emeleti szobájában, könyvei és írásai között és a szálloda személyzetének előadása szerint, csak nagyon rit­kán enged magához látogatókat. Egyiptomi tuliósok dolgozzák fel az csalásokat És míg Carter elvonult, azalatt az idő alatt az egyiptomi régiségek igazgatósága részetes tervet dolgozott ki, hogy hogyan kezdje újra Mr. Carter egész felfedezett anyagának feldolgozását. Lacon, a régészeti hivatal igazgatója, maga kezdi el a tanulmányokat, mellette két archeológus dolgozik. Ők fogják teljes részletességgel a nyilvá­nosság elé tárni a tudományos eredményeket. De gondja van az egyiptomi kormánynak arra is, hogy ellentétben Carter állásfoglalásával, mindenki meg­nézhesse a felkutatott sírt. Közhírré tették, hogy pár nappal azután kezdődhetnek a látogatások, ami­kor a nemzeti ünnepség a sír körül lezajlott. A nyilvános híradás általános örömet keltett az Egyiptomban tartózkodó idegenek között, akik egy­szerre tömegesen lepték el­­a Szahara-expresszt, hogy felkeressék Luxor mellett Tutanhamon­ sírját. A ha­tóság jelezte azt is, hogy akik meg akarják láto­gatni a sírt, csak akkor mehetnek be magába a sírkamrába, hogy ha a kairói minisztériumtól hiva­talos okmányuk van, amely a sírkamra belsejének meglátogatását megengedi. Ott bent mindenki tar­tózkodjék attól, hogy felvételeket próbáljon csinálni, mert mindazokat, akik a sírkamra belsejéről fel­vételt kísérelnek meg, hatóságilag fogja üldöztetni a kormány. Tudvalevő, hogy a felvételek készítését még Mr. Carter tiltotta el, akinek szerződése volt a Timessel arra, hogy az első felvételeket a Times kapja. Nem tudni, hogy az egyiptomi kormány váljon Mr. Carter szerződését akarja-e tiszteletben tartani ezzel a fényképezési tilalommal, vagy pedig maga akar egy másik világlappal olyan szerződést kötni, mint amilyen kitűnő üzleti szerződést a sir fényké­peire vonatkozólag Mr. Carter a Times-sel kötött. r­egnált­ák a sírt a látogatóknak Az első hír megjelenése után valósággal töme­gek lepték el az egyiptomi régiségek igazgatóságát, vagy ahogy itt mondják, a régiségi minisztériumot, hogy engedélyt kérjenek a Tutanhamon-sír belsejé­nek meglátogatására. Különös érdekessége a jelent­kezéseknek az, hogy az összes egyiptomi előkelősé­gek feleségeikkel együtt jelentkeztek ilyen látoga­tási jegyért,­­ mert épen ők voltak azok, akik Car­ter idejében, amikor már lett volna látnivaló a sír­boltban, nem meh­ettek be Tutanhamon szarkofág­jához, mert Carter az egyiptomi vádak szerint csak angol ismerős hölgyeket bocsátott be a sírkamra m­eg­lá­togatására. Mindenkinek megadták a látogatási enge­délyt, csak arra figyelmeztették az összes je­lentkezőket, hogy csak négy nap elteltével fogják a nyilvánosságnak átadni a sírkamrát,­­ amikorára,­ tökéletesen elkészültek az érkező idegenek tömegé­nek a fogadására a sírkamra környékén, és magá­ban bent a sírboltban is. Ezalatt a négy nap alatt Luxorból munkások tömegét vitték ki Tutanhamon sírjához, lebontották a pavillonokat, amelyeket a lefolyt ünnepségek idejére a diplomáciai testület fogadására emeltek, elhordták a pálmákat, virágokat, szőnyegeket és minden cicoma, minden díszítés nélkül úgy hagy­ták ott a sírt, ahogy azt Mr. Cartertől csendőri fe­dezettel, lakatfelszakítással elvették. Katonaságot helyeztek el a sír köré és a nagyközönség látogatá­sának a bevárására Tutanhamon sírboltja előtt egyedül csak az egyiptomi hatóságok képviselői maradtak és az a két arabs származású archeológus, akiket Lacou igazgató az idegenek fogadására ki­rendelt. Ezeknek az archeológusoknak bizalmas utasításuk az, hogy elsősorban az érkező angol lá­togatókkal bánjanak a lehető legudvariasabban, hogy ezzel is kimutassák, hogy mi a különbség Mr. Carter angol udvariassága és az egyiptomi kormány afrikai vendégszeretete és jóindulata között. Mint későbbi adataim is igazolni fogják- ez az udvariasság csakugyan az afrikai udvariasság ja­vára döntötte el a versenyt, , Fajna Ferenc, nyílás ul­ti A ünnepélyes megnyílás után az egyiptomi kormány megengedi, min fdegenest megnézzen ! titenhomon sírtál Carter elvonisi - Csak­ az egyiptomi hatóság marad a sírnál - te első Meilen látogatottat csak négy nap múlva engedik a sírhoz Kedd 1 PESTI NAPLÓ 1924 Sprith­ I. 3

Next