Pesti Napló, 1924. április (75. évfolyam, 76–83. szám)
1924-04-01 / 76. szám
J Haynau londoni kalandja Newyork, március 13. (A PestiNapló kiküldött tudósítójától.) Alattam vörös téglaházak tengere, kiesik, nagyok, az ablakommal szembe néző utcasarkon egy újságárus most terítiki óriási papírlepedőit, lent szakadatlan sorban gurulnak az automobilok, hármas gintén a villamos lassan döcög, automatikusan nyíló, záruló ajtajai az állomásokon kinyílnak, bezárulnak, lépcsőjén senki se lóg, nincs jegyprobléma, a felszálló utas bedobja öt centjét egy ládikába, a kalauz meghúzza a számlálókészüléket, amely csengetéssel jelzi az új utast, nem szállnak fel nagyhajú ellenőrök, hogy bent a kocsiban meggátolják a forgalmat, egy kocsiban nincs két-három jegykezelő, és a villamos mégis jár, fellátszanak hozzám a kirakatok narancs-, batlon-, ananászkincsei, valahol a hatodik Sarkon egy huszonnyolcemeletes követkeretezett üvegablakok monstruózus skatulyája várja el a kilátást, mellette jobbra a Metropolitan Opera hátsó traktusának kietlen téglafalai merednek az ég felé... fent ülök a hotelszobában, a tizennegyedik emeleten és nézem Newyorkot. Zsibongó és kietlen, csillogó és sivár, izgató ésunalmas, lelkesítő és fárasztó, és amint felülről nézem, ontja az embereket és ontja az autókat, épülő házak felhőkbe vágó acélvázai, a háztetőkön tartályok és rádiókészülékek, messze egy áruház tetején az árbocokon zászlók lobognak, még magasabban egy repülőgép szárnya csillan meg a napban, hát itt vagyok megint. Ködös, esős reggelen érkeztünk meg, a felhőkarcolók isanetkontúrú tömege szinte egybeolvad a köddel, a Hudsonon éppen akkor indult délre hadgyakorlatot játszani a Panama flotta, az Idato zenekara harsogva játszotta: »We may be gone for a long, long time...«, az Egyesült Államok óriási tengeri hatalma ott ringott a vizén, körülötte kis hajócskák, a dockokban a hatalmas Cunardok, White ,Starok s mi lassan kikötöttünk a hobokeni parton. Otthon, a hotelben kicsomagolom poggyászom s egy kis füzet akad a kezembe. Mr. Perkins, a londoni Barclay & Perkim-cég egyik tagja adta nekem a hajón, hogy nézegessem. Nézegetem. Különös egy füzet. The anchor magaziné a címe és a Barclay Perfolin & Co. Ltd. londoni híres sörgyár adja ki azok hasznára és mulattatására, akik a céggel jó barátságban vannak. Ez a karácsonyi szám s megtudjuk belőle, hogy 3000 példányban jelenik meg, amolyan házilap, de mégis egy nagy cégnek a kultúrája nyilatkozik meg benne. Az utolsó oldalon és a fedőlap belső borítékán f egy cikk és egy kép ötlik szemembe. Marshal Hay-nau« jól ismert neve feketélik a papíron s a borítéklapon az ismert történet korabeli képének a másolata, hogy Haynau tábornagyot hogy verik meg a londoni sörösök. •iThe last Uving eye — winess«, — az esemény utolsó élő szemtanuja, Mr. W. Willham, a sörgyár 97 éves nyugdíjas alkalmazottja mondja el, hogy 1830 Szeptember 4-én mi történt a sörgyár udvarán. Miután közvetve a magyar történelmet is érdekli fr kiscikk, szószerint lefordítom. »A Barclay & Perkins sörfőzőjének egyik legemlékezetesebb látogatója, akit a gyár munkásai egészen röviden és minden habozás nélkül elintéztek, Haynau tábornagy volt. Ez sok év előtt történt s a végzet a tábornokot azért érte el, mert a csaposok és sörfőzők megtudták, hogy Haynau milyen visszataszítóan viselkedett a lengyel és magyar asszonyokkal szemben. 1850 szeptember 4-én látogatta meg Barglay sörfözőjét s rendes szokás szerint megérkeztekor nevét a vendégkönyvbe írta. Két perc sem telt még el s máris szájról szájra szállt az épületen, hogy a magyar faék hírhedt megkorbácsolója van itt. Éppen a nagy hordót nézte, amikor egy csoport szitkozódó férfi körülvette s hangos kifejezését adta ellenséges érzületének. A tábornagy látván a veszedelmet, amelyet jelenléte felidézett, vissza akart vonulni, de ez nem sikerült neki anélkül, hogy a kocsisok, sörfőzők és csaposok kézzelfogható jelét ne adták volna érzéseiknek. Amikor az istállók alatt inalt el, egy köteg szalmát dobtak felülről a fejére, kalapját ráhúzták a szemére, ruháját a háta közepén felhasították, s hatalmas szakállánál és bajuszánál fogva vonszolták tovább. A kocsisok és a Borrough Marketről beözönlő munkások ostorukkal csapdostak feléje s zajongva verték: — Le az osztrák mészárossal... ne kíméljétek!... [Down with th Austrian bitcher! Give it him!) Két kísérője ,*« ő védekezni igyekezett a munkások támadása elől, de nem sikerült, mert a tömeg mintegy 350 főre növekedett már. A Bankside oldalon szabadult végre el s a George kocsmába menekült, de a tömeg nyomon követte. Néhány szobát átkutattak, de sehol se lelték, míg végre egy nagy szemétládába kuksolva rábukkantak. Ekkorra már a rendőrséget is értesítették a kalandról, szétoszlattál a sokaságot 9 A tábornagyot egy hátsó kapun elív ott veszteglő rendőrcsónakba segítették, amely a [Waterloo Bridge-hez evezett vele a így érkezett rendőri fedezet alatt szállására, a Morley's Hotelbe«. Pásztor Árpád. (A Pesti Napló kiküldött tudósítójától.) Mint Az Est-ben leírtam, az egyiptomi kormány fényes ünnepség keretében vette át a Luxor melletti fáraósírt. Luxorban és Kairóban a hivatalos ünnepség után senki másról nem beszélt, csak a kormány nagyszerű ünnepségéről, a sír nyilvános elfoglalásáról, az összes nagyhatalmak képviselőinek felvonultatásáról és Európa közvéleményének a meghódításáról, arról az ügyes sakkhúzásról, amellyel Zaglul basának egyszerre sikerült szimpatikusá tenni Mr. Carter és Lady Camarvon kisemmizését és ezt a tényt mint a tudomány érdekében történt nagy cselekményt feltüntetni. Másnap délelőtt az összes kairói lapok méltatták Zaglul ügyességét és mint nagy szenzációt jelentik be, hogy a sír újból való megnyitásával Carter abbahagyott munkáját a mai naptól egyiptomi tudósok, egyiptomi archeológusok fogják folytatni anélkül, hogy a tudomány bármi kárt szenvedne. A La Bourse Egyptienne Lord Allenby megjelenését is jól kiaknázza s rámutat, hogy Anglia főképviselőjének részvétele a luxori ünnepen Zaglul basának és a szabadságnak az ünneplését is jelentette. M. Carterről közben bírói ítélet mondja ki, hogy élete igazi munkájához semmi köze nincs, hogy semmi keresnivalója a sírnál. Hozzájárul ehez az egyiptomi lapok lekicsinylő, bántó, sőt rágalmazó hangja. Az egyik, mint egész ártatlan hírt közli március 13-iki számában: — A következő hihetetlennek tetsző történetet mesélik arról, hogy Mr. Carter hogyan viselkedett már régebben is az ásatások vendégeivel szemben. Mr. Carter 1905-ben kénytelen volt Egyiptomban az egyiptomi archeológiai hivatalnál betöltött állását elhagyni, mert egy 17 tagból álló francia társaságot szolgáival kergettetett el az ásatások színhelyéről. Majd így folytatja a kairói francia lap: — A párizsi Excelsior szerkesztőségében az az úr, aki nekünk ezeket az adatokat elmondotta, elmesélte az utolsó eseteket is, melyek a fáraósírnál történtek, még pedig Lacou régészeti igazgató és Cancer között. Ezek az összetűzések is bizonyítják, hogy ez a kérdés nemcsak egyszerűen tudományos probléma, hanem politikai kérdés is három állam, Franciaország, Anglia, és Egyiptom között. Joga van mind a három állam régészeinek a napfényre került tárgyakat a tudományos világ érdekében megvizsgálni, mielőtt ezeket a tárgyakat az angolok magukhoz vennék és elszállítanák. Zaglul iasa Carter bahasáról Ugyanaznap, amikor ezek az uszító francia közlemények megjelentek, Zaglul basa fogadta az egyik angol újság munkatársát és a következőket mondta: — Én a legjobb barátságban akarok élni Angliával, még a Tutankamon sírja körül történt botrányok után is. Minden nemzetiséggel békében és barátságban akarunk élni. Ami a Tutankamon-sír körül történteket illeti, csakugyan kellemetlen volt ez a botrány. De ebben az országban rendnek kell lennie és törvényeinket bárkivel szemben is a legszigorúbban alkalmazzuk. Az angol közönség elhiheti, — mondta tovább Zaglul — hogy mi ezeknél az ásatásoknál rendkívül türelmesek voltunk Carterrel szemben, — de Mr. Carter túlment minden határon. Carter kihasználta gyengeségünket, a sírt lezáratta és azt mondta: »»A sír pedig jövő évig zárva marad, mert én úgy akarom«. — Végül szembefordult minden vendégszeretettel és bírói eljárást indíttat az egyiptomi kormány ellen. A legcsodálatosabb követelésekkel jött ide, úgyhogy kénytelenek voltunk vele szemben eljárni. örömmel kell megállapítanom, hogy a külföldi lapok csekély kivétellel csak a mi pártunkon állottak és nem vonták bele a vitába Carter nemzetiségét. Ennek az áttérnek nincs nemzeti és politikai háttere. Itt közölnöm kell önnel, — mondja az újságírónak — hogy ez az álláspontja Egyiptom királyának is. Miért ejtették el az angolok carelt? Hogyan viselkedett mindezzel szemben Mr. Carter, a kisemmizett kutató, a vérigsértett tudós? Benne a harc megindításakor az angol ember elbizakodottsága élt, az a tudat, hogy jogos érdekeiért a hatalmas Anglia száll síkra, mihelyt meg akarják fosztani attól az értéktől, ami a törvény betűje szerint is jár neki. Mr. Carter keményen hitte, hogy Anglia nevének szerzett felbecsülhetetlen dicsőséget, akkor, amikor Tutanhamon sírját felkutatta és ezért az angol diplomácia, az angol külpolitika és ha kell az angol hadsereg ott fog állani a háta mögött. Sejtelme sem volt arról, hogy ha a brit külpolitikára nézve bármiféle veszedelmet jelent az ő pere, azonnal elejtik, meg sem hallgatják. Mert ez történt pontosan és kérlelhetetlenül. Mr. Carter személye és követelése azt jelentette, hogy azok, akik vele szemben Egyiptomban harcot vívnak, Egyiptom függetlenségi politikáját tűzték ki jelszóul Carter követelése ellen és mennél élesebben lép fel Carter érdekében az angol külügyi kormány, annál lobogóbban szítja fel akciója az egyiptomi szabadságmozgalmat, Carternek tehát buknia kellett s a sír felnyitásának napján megdöbbenve állapíthatta meg ezt önmagában, meglepődve vehette észre, hogy nagyobb veszteség elkerülésére az ő tudományos munkáját dobták oda konzul Egyiptomnak. Mr. Carter végleg és tökéletesen elhuollott, nem nyilatkozott, nem ütötte dobra keserűségét, csak éppen egy újabb pert indított az egyiptomi hatóságok ellen s ebben az újabb perében, amelyre még tárgyalást sem tűztek ki, előáll régi követeléseivel, abban a reményben, hogy végül akad talán bíró, aki a fáraó kincseit neki és lord Camarvon özvegyének ítéli. Nem foglalkozik tudományos munkával, kutatásai abbamaradtak, árván hagyta a Biban-el-Muluk völgye mellett betonból és vályogból épüln kis palotáját, tökéletesen visszavonult Kairóba, ahol e pillanatban él a Continental Hotel egyik első emeleti szobájában, könyvei és írásai között és a szálloda személyzetének előadása szerint, csak nagyon ritkán enged magához látogatókat. Egyiptomi tuliósok dolgozzák fel az csalásokat És míg Carter elvonult, azalatt az idő alatt az egyiptomi régiségek igazgatósága részetes tervet dolgozott ki, hogy hogyan kezdje újra Mr. Carter egész felfedezett anyagának feldolgozását. Lacon, a régészeti hivatal igazgatója, maga kezdi el a tanulmányokat, mellette két archeológus dolgozik. Ők fogják teljes részletességgel a nyilvánosság elé tárni a tudományos eredményeket. De gondja van az egyiptomi kormánynak arra is, hogy ellentétben Carter állásfoglalásával, mindenki megnézhesse a felkutatott sírt. Közhírré tették, hogy pár nappal azután kezdődhetnek a látogatások, amikor a nemzeti ünnepség a sír körül lezajlott. A nyilvános híradás általános örömet keltett az Egyiptomban tartózkodó idegenek között, akik egyszerre tömegesen lepték ela Szahara-expresszt, hogy felkeressék Luxor mellett Tutanhamon sírját. A hatóság jelezte azt is, hogy akik meg akarják látogatni a sírt, csak akkor mehetnek be magába a sírkamrába, hogy ha a kairói minisztériumtól hivatalos okmányuk van, amely a sírkamra belsejének meglátogatását megengedi. Ott bent mindenki tartózkodjék attól, hogy felvételeket próbáljon csinálni, mert mindazokat, akik a sírkamra belsejéről felvételt kísérelnek meg, hatóságilag fogja üldöztetni a kormány. Tudvalevő, hogy a felvételek készítését még Mr. Carter tiltotta el, akinek szerződése volt a Timessel arra, hogy az első felvételeket a Times kapja. Nem tudni, hogy az egyiptomi kormány váljon Mr. Carter szerződését akarja-e tiszteletben tartani ezzel a fényképezési tilalommal, vagy pedig maga akar egy másik világlappal olyan szerződést kötni, mint amilyen kitűnő üzleti szerződést a sir fényképeire vonatkozólag Mr. Carter a Times-sel kötött. regnálták a sírt a látogatóknak Az első hír megjelenése után valósággal tömegek lepték el az egyiptomi régiségek igazgatóságát, vagy ahogy itt mondják, a régiségi minisztériumot, hogy engedélyt kérjenek a Tutanhamon-sír belsejének meglátogatására. Különös érdekessége a jelentkezéseknek az, hogy az összes egyiptomi előkelőségek feleségeikkel együtt jelentkeztek ilyen látogatási jegyért, mert épen ők voltak azok, akik Carter idejében, amikor már lett volna látnivaló a sírboltban, nem mehettek be Tutanhamon szarkofágjához, mert Carter az egyiptomi vádak szerint csak angol ismerős hölgyeket bocsátott be a sírkamra meglátogatására. Mindenkinek megadták a látogatási engedélyt, csak arra figyelmeztették az összes jelentkezőket, hogy csak négy nap elteltével fogják a nyilvánosságnak átadni a sírkamrát, amikorára, tökéletesen elkészültek az érkező idegenek tömegének a fogadására a sírkamra környékén, és magában bent a sírboltban is. Ezalatt a négy nap alatt Luxorból munkások tömegét vitték ki Tutanhamon sírjához, lebontották a pavillonokat, amelyeket a lefolyt ünnepségek idejére a diplomáciai testület fogadására emeltek, elhordták a pálmákat, virágokat, szőnyegeket és minden cicoma, minden díszítés nélkül úgy hagyták ott a sírt, ahogy azt Mr. Cartertől csendőri fedezettel, lakatfelszakítással elvették. Katonaságot helyeztek el a sír köré és a nagyközönség látogatásának a bevárására Tutanhamon sírboltja előtt egyedül csak az egyiptomi hatóságok képviselői maradtak és az a két arabs származású archeológus, akiket Lacou igazgató az idegenek fogadására kirendelt. Ezeknek az archeológusoknak bizalmas utasításuk az, hogy elsősorban az érkező angol látogatókkal bánjanak a lehető legudvariasabban, hogy ezzel is kimutassák, hogy mi a különbség Mr. Carter angol udvariassága és az egyiptomi kormány afrikai vendégszeretete és jóindulata között. Mint későbbi adataim is igazolni fogják- ez az udvariasság csakugyan az afrikai udvariasság javára döntötte el a versenyt, , Fajna Ferenc, nyílás ulti A ünnepélyes megnyílás után az egyiptomi kormány megengedi, min fdegenest megnézzen ! titenhomon sírtál Carter elvonisi - Csak az egyiptomi hatóság marad a sírnál - te első Meilen látogatottat csak négy nap múlva engedik a sírhoz Kedd 1 PESTI NAPLÓ 1924 Sprith I. 3