Pesti Napló, 1924. július (75. évfolyam, 129–154. szám)

1924-07-01 / 129. szám

«V «CS Kedd PESTI NAPLÓ 1924 .július 1 „Néma" agitáció a győri szálon A szimbolikus sósku­lik és más epizódok a nagy k£szSI&d£si»ől ! Győr, június 30. (A Pesti Nap­ló alkalmi tudósítójától.) A hétfőn reggel megkezdődött győri pótválasz­­tást a hétköznapok és vasárnap néma,­ agitációja előzte meg. Gyűlések tartása, összejövetelek rendezése a választási rendelet értelmében tilos lévén, a harcos felek az újságcikkek és röpiratok »néma« fegyverei­vel folytatták agitációjukat. A jelöltek az egész va­sárnapot a kerület választópolgárai között töltötték s a hangulat mindkét pártban — mint mondani szo­kás — bizakodó. A Malasits-párt szemmel láthatólag szervezettebb és szélesebb alapokra fektetett munká­val dolgozik s mire a vasárnapi vacsora ideje elér­kezik és a választási körzetekből a választást intéző vezérőrség és képviselők összejönnek,­­ egész tábor ül együtt a fehér asztalnál. Itt látjuk a szociálde­mokrata párt képviselő tagjai közül Szeder Ferencet, Kéthly Annát, Rei­nger Ferencet, Saly Endrét, kik­hez ma Györki Imre is­ csatlakozott­, a Kossuth­-párt részéről Nagy Vince és Hegymegi Kiss Pál nemzet­gyűlési képviselőket, Búza Barnát, Latinák Jenőt, dr. Ács Jenőt. Hegymegi Kiss Pál és Nagy Vince a va­sárnap délután tett sok látogatástól kimerülten és berekedve érkeznek a Royal-szálló éttermeibe. Úgy látszik, hogy a győri rendőrség a piros szegfű viselése kérdésében más, felfogáson van, mint más rendőrhatóságok, mert nemcsak a szociálde­mokrata nemzetgyűlési képviselők, hanem a helyi pártvezetőség­ tagjainak gomblyukában is ott díszeleg a piros szegfű anélkül, hogy ez a rendőrség közbelé­pését idézte volna elő. Általában a szociáldemokrata­párt vezetősége jóindulatú semlegességet tapasztalt a győri rendőrhatóság részéről s az a meggyőződés ala­kult ki, hogy a kisebb atrocitások, mint például a szocialista plakátok terjesztésének megakadályo­zása, inkább felsőbb beavatkozásra történtek. Alig múlik el olyan óra, hogy egy-egy szocialista plakát­ragasztót, le ne tartóztatnának azon a címen, hogy engedély nélkül ragasztottak plakátot egyes házak falaira. Szeder Ferenc képviselőt a fehér asztal mel­lől is elhívják ilyen letartóztatottak érdekében való közbelépés végett, aminek meg is lett a foganatja. Reisinger Ferenc pedig egész éjjel felöltözve fekszik ágyában s úgy tart inspekciót az éj­ folyamán tör­ténő sérelmek gyors orvoslása végett. A fehér asztal mellett a vezetők beszámolnak egymásnak a napi eseményekről. Knuz Pálna­ a buzgó női vezér büszkén mirtogat egy­­óriáskiflit, melyet, a választók között tett körútján a párt egyik hívétől kapott ajándékba. Az óriáskiflit oda teszik az asztalra, mire Ritza Barna egy sóskiflit helyez melléje és megjegyzi:­ — Látjátok, ez a két kifli jellemzi az ellenpárt harcmodorát. Bernolák ilyen nagyot ígér, mint­ ez az óriáskifli és ilyen kicsit­­ád, mint a kis sósscifli. A táraság jóízű kacagással fogadja az Ötletes Megjegyzést, mert Győrött mindenki tudja, hogy Bernolák még a zsidóknak is biztató ígéreteket tett, hogy szavazataikat­­megnyerje. Nagy Vince derültség közben beszéli el Szabó József keresztényszocialista nemzetgyűlési képvise­lővel való találkozását, aki Bernolák támogatása­­ végett­­ tartózkodik Győrött. Szabó József kérdezi Nagy Vincétől, hogy milyenek a kilátások a vá­lasztás eredményét illetőleg, mire Nagy Vince azt a véleményét kiüli, hogy Malasits Gesza 400 szótöbbség­gel fog győzni. Szabó József azt válaszolja, hogy Bernolák győzelmét biztosra veszik, de csak né­hány szótöbbséggel. Nagy Vince megkérdezi Szabó Józsefet, hogy mikor utazik el Győrből, mire ez utóbbi, azt feleli, hogy csak szerdán, mert részt kell vennie a választás után Bernolák részére rendezendő banketten. — Persze, — feleli Nagy Vince — a bukás után illik megtartani a halottig tart. A pártirodák lázasan dolgoznak mindkét jelölt érdekében. A fáradhatlan Kéthly Anna reggel fél­nyolckor már kocsin járja be a kerületet és sereg­szemlét tart a vidékről érkezett szavazók fölött. Ko­máromból, Sopronból, Tatáról és más vidékekről csaknem teljes számban bevonultak a Győrött sza­vazattal bíró, de időközben onnan elköltözött válasz­tók, öreg, beteg munkások már a kora reggeli órák­ban iparkodnak a választási helyiség felé, hogy mi­előbb az urnák elé juthassanak. A város teljesen nyugodt. Az emberek az utcákon békés csoportokba verődnek és így tárgyalják a két­napos választás esélyeit. Győr, június 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) A választás kimenetele kétséges. Mindkét párt nagy erőfeszítéssel dolgozik. Az iparospárt ma pla­kátot ragasztott ki, amelyben felhívja híveit, hogy a polgári front érdekében az ipa­rospárt tagjai sza­vazzanak Bernolák S­kadar keresztényszocialistává, az iparospárt jelöltje, Chalupka Károly pedig fel­hívást, tett közzé, amelyben azt mondja, hogy ő Bernolák Nándorra szavazott és elvárja, hogy iparostársai is kövessék példáját. A szavazást, holnap reggel foly­tatják. Holnap este nyolc órakor lezárják a szava­zást, az eredmény kihirdetése pedig szerda reggelre várható. ­­i Nehézség Pókfalván Irta: Pap Károly Az Üst-hegység boltozatjairól lassan álájfurcöl­feodik az alkony. Barinlok ballagnak szekerükkel, szinte félálomban és fáradtan száll embertől emberig egy-egy esteli üdvözlet. Leghangosabbak az udvarok kutyái és a messzi pocsolyák imakereplő békái. A templomárok mentéről fölkerekednek a legé­nyek: — Nézzük meg, mi lesz a szegény Miklóssal! Dánézék háza táján már álldogálnak néhányan, csendesen, mozdulatlanul, akárcsak holmi figyelő gólyák. Az udvaron most nagy mozgolódás támad. Elől jön a vénasszony: — El ne ejtsék, az istenért! — Csöndet akarok ám, Mári. — feleli szelíden Mátyás bácsi, Pókfalva istentől áldott kuruzító-or­vosa. Dum­ák közé csomagolva négyen cepelik Dá­nézék egyetlen férfimagzatját, Miklóst, akit három hete ágyba sújtott a nehézség. — Ide tegyék, — mutatja a fehérhajú Mátyás, — felső félteste a világba nézzen, az alsó a házra, a'hun született! Miklóst óvatosan leeresztik a' kapuküszöbre. — így ni, keresztbe! — Barátai körülállják. Az öreg Dánér félrehívja Mátyás bácsit: — Mátyás bátyám, — mondja meghatottan ... Mátyás leinti: —­­Jó, jó . . . csak aztán a Julissal ne legyen baj . . . — Menyasszonya! Kiben bizakodjék a fiam? — Csak mondom. Mert én mindig az unokámat vettem segítségül. Érte tűzbe tenném a fejeimet. A Juli? ... — Ha megcsalatkozi­k benne a fiam, akkor úgyis jobb lesz, ha meg se gyógyul ... Most érkezik meg Julis menyasszony apja: — Te, István, — szól neki az öreg Dánér,— meg ne haragudj! — Nem én! — Bízhatok a lányodban?! — Akárcsak bennem. Tiszta, ártatlan lány az! — A vére tőled van, István, — feleli Mátyás, — de a szív, a mennyekből jön. Azért senki sem felelhet. —.­em­ felelek érte . . . Azt­á­n: — Csak Mátyás bátyám legyen olyan biztos a dol­gamban, mint én abban a lányban. Akkor még fog ugrálni Miklós! — Könnyebb vigyázni egy herceg kanászának, mint egy jóvérű leány apjának, — feleli Mátyás. — Lehet ... . A két apa magára marad. Miiklós apja teli van kérdéssel, de nem szól róluk. Ezt mondja: — Mátyás már sokat kigyógyított! — Erős ez a betegség! — feleli a másik. — A lányomért meg a megesküszök. Ha mégse gyógyulna meg a fiad, ak­kor Mátyásiban lesz a hiba ... bizony! Mátyás pedig ezalatt a leányt lesi. Az a tükör előtt, áll, eltr­rzlködi­k és mindig vigyorog, mintha nem is­­egyedül volna,­­hanem tizedmagával. Nézi, ahogy, lehajol, nézi, ahogy föle­me­lkedi­k, ahogy meg­nyújtja magát, aho­gy a mellét tapogatja. — Nem ártatlan ez... — gondolja Mátyás és nagyot sóhajt. — Vétek evvel ráolvastatni arra a szegény legényre! Most­ beszól hozzá: — Készen vagy már, lányom? — Menyjek már! De azért begyüket. — No, csak gyere. Mert­­mingjárt ránk gyón az esthajnali csillag. Mendegélnek. — Öreg ember vagyok már, — kezdi Mátyás bác­ei. — Kár! — mondja Julis mosolyogva. — Szép le­gény lehetett ! Mátyás tovább beszél: — Nem rólam van most szó, hanem a vőlegé­nyedről. • •• — Miklósért még nagyobb kár, — feleli Julis. — Ha igaz, tis­zta lány vagy, én meggyógyítom Miklóst! — Már hogy beszélhet ilyet. Persze hogy az vagyok! — Én öreg vagyok. Nekem megmondha­tod. Még nem késő. T­a­lfeatunk valami felfogást. — De bi­zony nem találhatunk. Miiklós csak en­gem akar, hogy én olvassak rá. — Mert hisz benned.. — Hihet is... Aztán mit kell ráolvasnom? — Majd utánam mondod! — Aztán nem lesz abból semmi bajomi — Ha nem vagy ártatlan, bizony lesz! Csönd. Julis aggódik. Mátyás bácsi lassan ki­­mondja utolsó fegyverét — Akkor az ő betegsége terád száll..• — Ő meg fölgyógyul? — ő sem. Mindketten elvesztek. Azért gondold meg, mit teszel. — Maga az ördöggel cimborál, — mondja Julia dühösen. — Az Istennel, — feleli Mátyás bácsi. Tovább mendegélnek. — Evett volna m­eg a fene, ahol voltál, — gon­dolja Juliis. — Nem igaz lány ez... gondoltam, — gondolja Mátyás bácsi, — csak rá kell nézni Most már ott vannak Danéré­k háza előtt. — Nehezen csillagosodik, — mondja az öreg Danér. Miklós egy szót sem szól. Arca sárga, mint az ünnepi gyertya, lába fejs­ikilóg a dum­ák alól. Piheg. — Itt vágy­ik már! — mondja Julis. A vénasz­szony megöleli: — Jaj, jaj, édes lányom! — Nem okos dolog ez! — feleli Julis. — Inkább hivattak volna orvost. A se kerü­l sok'kal többe! — Lány, ne beszélj bolondot, — mondja az öreg Danér. Mátyás bácsi mosolyog: — De, csak hadd beszél­jen. Engedni kell. — Beszélek is. Mert ha nem gyógyul meg a Mik­lóc, mindenki bennem fogja keresni a bajt. Egy­szerre rosszlány leszek. Úgy ám. — De, ha meggyógyul, elvesz feleségül! — De ha, Isten ne adja, meghal, akkor ki fog elvenni engem? Talán bizony a Mátyás bácsi? — Rossz lány ez, de okos, — gondolja Mátyás bácsi. — így van jól... Az öregeik mérgelődnek. — Igaza lehet, — mondja csendesen Mátyás bácsi, — nem is szokás ez s­ehm­, hogy a menyasszonnyal olvastassak rá a vőlegényre... Erre való az én sze­gény kis unokám ... Aztán meg nemcsak a lánytól függ, hanem a portól is, meg a csillagoktól i­s. MM- M­ier zuhanása tettesem kiszorította a magyar* marrfaát a ktu­föt­t piacokról Miér­t esik az étövmarka fira és miért d­rága, mégis a marhahús ? (Saját tudósítónktól.) Az újságolvasók előtt már régen feltűnt az az érthetetlennek látszó jelenség, hogy am­íg az élőmarhaárak napról-napra estek, a mészárszékekben mégis erősen tartotta magát a hús ára, pedig a vevőkör az utóbbi időkben, erősen meg­szürkült és sokan már a kereslett csökkenését is elégnek tartották arra, hogy áresést vonjon maga után. Hiába esett az élőmarfca ára, hiába esett meg az is, hogy egyes mészárosok, akik azelőtt öt-hat marhát vágtak egy héten, ma csak egyet mennek ki: a hús ára maradt a régiben. Senki sincs megelé­gedve. Az csak természetes, ha a vevőközönség zúgo­lódik, de­ panaszkodik a mészáros is, a marhakeres­kedők­­ pedig százmilliós veszteségekről mesélnek sápadozva. Hogy­­ felderítsük e látszólagos ellentmondás okait, ma délelőtt kimentünk a marhavásárra. Mikor, a bejáratnál megállottunk­, szomorú csöpd ásított élénk, a máskor túlzsúfolt és zajos csarnok­ból, amelyben ma háromszázharminc állat lézengett s ezek közül is két órakor 150 t még mindig nem cse­rel? gazdát­erdőmentünk "a legszerencsésebb marhakereske­dőhöz, aki éppen akkor adta el három utolsó tehenét. — A magyar állattenyésztés anyagát — mon­dotta — Budapest nem tudja felvenni, ezzel szemben Bécs, a, gazdasági krízis ellenére is minden mennyi­séget felvesz. Az állam közben lényegesen megköny­nyítette a marhakivitelt,­­ csak így vált lehetővé, hogy fölös számban lévő istállómarhákat el tudták helyezni a gazdák Bécsben. De alig kötötték meg az utolsó üzletet, a lej katasztrofális zuhanása teljesen kiszorította a magyar marhákat a külföldi piacokról, ahol most az aránytalanul olcsóbb román marhák den­minálnak.­­ Ezzel természetesen a magyar exportnak min­den lehetősége megszűnt az akkori árak mellett, ami kimondhatatlan kárt jelent nemcsak a gazdaközön­ségnek, hanem az államnak is. Ez volt a­ közvetlen oka annak, hogy az utóbbi időben annyi magyar ex­portőr ment tönkre.­­ Véleményem szerint, a mai áraknak még leg­alább ezer koronával esniök kell, hogy a magyar marha ismét exportképes legyen. Ezután azt kérdeztük informátorunktól, miért nem tartanak lépést a húsárak az élőállat árának esésével? Erre a következő választ kaptuk: — A forradalmak utáni gazdasági élet nem egyszer cáfolt­ már rá a közgazdaságtan tételeire. A kereslet, csökkenése legtöbbször­­ a kínálat emelkedését vonta maga után. A jelen esetben majdnem úgy van, hogy a kereslet csökkenése okozta a régi magas húsár,de stab­izcicióját. A mészárosnak tudniillik ugyan­annyi a rezsiköltsége akár öt marhát mér­­ki egy hé­ten, akár egyet­, rezsiköltségét most a csökk­ent for­galomba kell bekalkulálnia. Ne feledjük azt sem, hogy a melléktermékek ára, amelyből azelőtt rész­ben fedezni tudta a rezsiköltségét, ötven százalékkal esett s ott van azonkívül a­z a rezsiköltségtöbblet, amelyet nyári hónapokban a jegelés jelent.­­ Mindezek ellenére azonban azt hiszem, hogy az élőmarhaáraknak további esése maga után fogja vonni a hús árának esését is. A mészárosok kényte­lenek lesznek engedni mai áraikból, mert különben megmaradt kicsiny vevőkörük elpártol tőlük.

Next