Pesti Napló, 1924. november (75. évfolyam, 232–256. szám)

1924-11-09 / 238. szám

• Vasárnap PESTI NAPLÓ 1924 novemb'or 9 t Mippe Daudet az én halottam . • Spiritiszta szerelem vagy anarchista gyilkosság ? / Újsíkl részletek egy tizenhároméves Sír rejtelmes drámájához Geszmaine Berton vallomása Párizs, november 8. A fiatal Philippe Daudet öngyilkossága, amelynek okát még mindig nem derítették ki,újabb titokzatos megvilágításban jelent meg Germnine Berten Öngyilkossági kísérlete kapcban. Ez a nő, a royalista Plateaugyilkosa, akit tavaly az esküdtszék fölmentett, azóta valósággal meghasonlott önmagáival. Halottak napjának éjjelén ott bolyongott a Pere Lachaise temetőben, attól revolverrel öngyilkossági kísértett követett el. Sebe azonban nem volt súlyos, és másnap rzggel sántán ismét kiment a temetőbe, ahol letérdelt áldozatának, Plateaunak sírjánál, később pedig, miután egy darabig Párizs» ".ceái"i bolyongott, betért a Notre Dame de Lourdes templomába és annak egyik kápolnájában e. .)véletlenül rogyott össze. A pap és asekrestyés azonnal segítségére siettek és bevitték a sekrestyébe, ahol a pap nem is sejtvén, hogy kicsoda az ismeretlen nő, föladta neki az utolsó kn.k i.'t. Csak akkor tudták meg, hogy kicsoda, amikor az, előhívott rendőrbiztos a mélyszieiilisségának megállapítása végett kikutatta ez.seholl és benne egy a rendőrséghez intézett levelet talált, ezzel az aláírással . Ger.Kaino Bertoux Beszállították a kórházba, ahol a rendőrbiztosnak a következőket mondta el: ~ Mindent megírtam, ami mondanivalóm van. A fiatal Philipp Daudet nagyanyja már bizonyosan megkapta levelemet. Nem akarok mást, mint nyugodtan meghalni, de úgy látszik, hogy még a halál sem akar engem. Mérget vettem be, a szívem már meg ."..- halt, de a testem még mindig ellentáll. Közben Bandet nagyanyja megkapta a levelet,amelyben Germaine Bertou azt írja neki, hogy mind a ketten egy halottat siratnak, aki:: Philippe!.. *t) az én kedvesem volt, — írja — anélkül, hogy tudtam volna a nevét. Philipp Daudet én éltem Italt meg, én pedig most ő érte halok meg. Ezzel fé heget tettem az igazságnak és, kérem, hogy bocsássanak meg nekem.« Ez a levél a royalisták körében kimondhatatlan izgalmat okozott és Léora Daudet, a fiú apja azonnal értesítette róla rendőrséget. Mindenesetre különös dolog, mert? Philipp Daudet nem lehetett több tizenháromokdendesnél, amikor Gernaine Késtofi' •m'ádsiker'keditt vele s így p.bi'g hihető, honn. in'im viszony lett volna • köztük. Calomeria *Libertaire* című anarchista újság kiadója, aki különben jó barátja Germimíne Bertonnak, azt mondja, hogy ez a szerelem misztikus. Germaine ugyanis megundorodott a földi élettől és az utóbbi időben szenvedélyesen hódolt a spiritizmusnak és így valószínű, hogy Philipp Daudetnak csupán a szellemével érintkezett. Léon Daucret azonban nem elégedett meg ezzel a magyarázattal, hanem most már erélyesen követeli a vizsgálat folytatását fia tragédiája ügyében. A vizsgálóbíró már ki is hallgatta a kórházban Germaine Bertont, aki a következőket vallotta: — 1822 őszén egészen véletlenül ismerkedtem meg Philippe Daudetval. Éppen le akartam menni a földalatti vasút állomására, amikor szembejött velem egy fiatal fiú és összeütköztünk. Én kiejtettem a kezemben levő újságot, amelyet ő udvariasan felvett, átadott nekem és így mutatta be magát: Philippe vagyok! Én megmondtam teljes nevemet neki és abban a meggyőződésben voltam, hogy Philippe.. avezetékneve. Attól kezdve többször találkoztunk, de fogalmam sem volt róla, hogy az én kis barátom Léón Daudetnak a fl. és csak akkor tudtam meg, hogy kicsoda, ki mikor halála után megjelent az arcképe az újságokban. Voltam vele néhányszor Le Flautre könyvkereskedőnél, vele is megbarátkozott a fiatal Daudet és arra kérte, hogy hozasson neki orosz könyveket. Ez az a könyvkereskedő, akire annakidején a fiú halála ügyében a vizsgálatot kiterjesztették. • Léon Daudet újabban két levelet adott át a vizsgálóbírónak, amelyeket fia irt egy baráti útnak és ezekben a levelekben, amelyekből éppenséggel nem tűnik ki, hogy a fiú ismerte volna Germain Bertont, mint Marius Plateau gyilkossát szidja, meghibbant agyú nőszemélynek és őrült viperának nevezi. Ez a két levél még megmagyarázhatatlanabbá teszi Germaine Bertonnak és a fiatal Daudetnak egymáshoz való viszonyát. A vizsgálat különben egy új, eddig még ismeretlen adatot is kiderített, mégpedig Laimnes rendőr főtisztviselő, Poincaré sógora vallomásának nyomán. A magánvád képviselőinek indítványára ugyanis őt is kihallgatta a vizsgálóbíró. Lannes elmondta, hogy az ő rendeletére figyelték meg a fiatal Daudet ellen készülő fondorlatot és erre a célra a könyvkereskedőt is felhasználta, aki nem volt anarchista, hanem mint a rendőrség embere,annak adta ki magát. Ez a vallomás nagy feltűnést kelt, egyrészt azért, mert immár egy év telt el a fiatal Daudet halála óta és a rendőrfőtisztviselő eddig hallgatott erről a körülményről, másrészt pedig azért, mert azt látszik bizonyítani, hogy Léon Daudet helyes nyomon járt, amikor fia halálát az anarchistáknak tuladonította. A SZÍNHÁZ A másik új szerep Írta: Lakatos László (Történik a fájdalom már jól ismert, igazgatói szobában.) " IliXILA MAGDA (ünnepelt drámai művésznőnk magához tér a sirtjgörcsből). És különben is kérek hat hét szabadságot, mert meg van támadva a testem. IGAZGATÓ (foglalkozásához nem illő naivitással): A teintje? Hiszen a teintjének semmi baja. Az arca rózsás és . . . DELILA: Az, arcom. Ki beszél az arcomról. IGAZGATÓ: Bocsánat, hiszen ... DELILA: Az arcteintem, azrendben van. Hála is.. lennék. (Megkopogja.) De én úrinő vagyok és nekem , nemcsak az arcomon van teintem, hanem a hátamon is és a lábamon és mindenütt és én most gyógyítani akarom a talpteintemet és kérek hat heti szabadságot egy magaslati gyógyhelyre- a Svájcba ésszerződésem felbontását is kérem és azonkívül három havi előleget beleértve, a túlfellépésért dollárban és a kelléktárból egy új bundát a sofőrömnek. Ajánlom magamat. (Ülve marad, sőt lábát keresztbeveti és rágyújt.)' IGAZGATÓ: Magda, aranyos életem, magának el' "' ment az esze. Mi baja tulajdonképpen? DELILA: Direktor úr, még kérdezi! Hogy mi bajom? Érdekes. Először is ez nem egy színház, hanem . . . IGAZGATÓ (ijedten): Legyen szíves! Vigyázzon. DELILA: Másodszor is én úrinő vagyok, harmadszor már unom ezt a vircsaftot, negyedszer pedig és utoljára, engem nem lehet lejáratni. IGAZGATÓ: Ki akarja magát lejáratni?DELILA: Az összeesküvés. A maffia. A vetélytársak. Az irigység. A pukkadás. A hajtóvadászat. Vagy azt hiszi, nem veszem észre? Az én darabjaimat nem kommünikézik, ha én föllépek, a plakátot direkt a kocsiút felé ragasztják a hirdetőoszlopon, hogy ne tudják elolvasni csak a lovak, fényképeimet elrontják, ruháimat elkracholják, az öltözőbe petróleumot öntenek a parfümömbe és a szappanomat bekenik libazsírral, hogy attól is hízzak. Szóval én nem játszom el az új szerepemet, amit, hogy rámasztottak, egy perfid inzultus, ha direktor éppen tudni akarja. . IGAZGATÓ: Na végre. Hát mi kifogása az új szerep ellen? DELILA: Nem hagyom magam lejáratul. Már a könyökömön nő ki ez az aknamunka. Játssza el az új szerepet a Karsay, ne adjon neki az Isten egészséget és gazdag szeretőt, de én nem hagyom magam tönkretenni. Végre is az apám alispán volt. IGAZGATÓ: Kérem, arról én igazán nem tehetek. DELILA : Nem tehet róla.' Úgy? És ki osztja itt ki a szerepeket kezicsókolom, ha nem a direkció. Ez már ebben a szezonban a negyedik eset. Igenis, hogy a negyedik. Én statisztikát vezetek az inzultusokról. • ••IGAZGATÓ: Hát lássuk csak... ••'DELILAV Mi az- hogy lássuk? 'Sőt éppen az, hogy nem fogják meglátni. És nem fogják megélni sem. Végre is, ha nincs is viszonyom- se kedvenc partnereimmel, se kedvenc szerzőimmel, se kedvenc kiritikusaimamal, se kedvenc súgóimmal, se kedvenc tűzoltóimmal, én azért mégis úrinő vagyok. Vagy nem? IGAZGATÓ (gondolkodik) : De. Igen. DELILA: Hát akkor, kérdezem, hogy jövök hozzá. Végre is az apám főispán volt ...IGAZGATÓ: Ő méltósága azóta előlépett? DELILA: És mint különben is korrekt úrinő tiltakozom ellene. IGAZGATÓ: Mi ellen? DELILA: Ez most már a negyedik eset az idén. Kérem, nekem is vannak összeköttetéseim a sajtóban ... ÉS rám ttom mondhat, senki egyy rossz szót sem és vakuljon meg az is, aki látta, hogy valaha is csináltam egy inkorrektséget, igen kérem, tőlem az állatkerti hattyúk is tanulhatnak fehérséget, szóval, hogy jövök én ahoz, hogy megint nem csalom meg az uramat? IGAZGATÓ: Művésznő férjes asszony? . DELILA: Kikérem magamnak: nem vagyok dilettáns. IGAZGATÓ: Nem éltem, kérem. Hát akkor... DELILA: Tisztességes nőtlenségben élek. Kenyerem Szofok lesz és a cölibátus és én vagyok az, aki mindig már az első emlékpróbán fújom a szerepemet. Nálam nem hallani a súgót, mint a Babocsainál és hogy jövök hát én ahoz, hogy szep.tember óta nem csaltam meg az uramat, amikor a justesszeres Gáborján már azóta hatszor. IGAZGATÓ: Gáborján kisasszony férjhez ment? DELILA: Nem tudnám, ki vette volna el? Gáborján egy személy, aki végigkóstolt mindent a vezérigazgatóktól a konfliskocsisokig, egy piszok trampli, kérdezzecsak meg az öltöztetőnőjét, hogy milyen a fehérneműje. A lapok vezércikke - Barátomhoz írta: Jinatole France A fecskéket amint elhessenti az ősz És összevonja fázón alkonyok köpenyét, Baráti két fejünk a nagyvárosi bősz Zajon fölbukkan újra, rétszagot hordva még. Vár már szobánk egy szűk kis ucca mélyiben. Papok, tudósok, macskák s aggok sikátorán És ablakunk felé zöld lomb bókol hiven, S mélázunk klastromok zengő harangszaván, Munkánk mellett ültön naphosszat görnyedünk. A gondolatok malma, új őrlést zakatol S fűzvén az éveket, ifjúi, életünk Békés iparkodás fölött fehér szűz gyertyasor. És megtörődve este a könyv és toll tusán, A szomszéd Luxembourg-kert útjain ballagunk. Az élet s életűnk, ámultat szép csudáit. Dobjuk könnyű pehelyként a szélbe szét szavunk. Novemberi, fukar nap nyugovóra száll. Elűzve tréfát, kacajt, sikongó gyermeket. Nyugaton az égalj szürkés-bíbor opül S a szökőkút vizén fehér hattyú evez. És marcangol a szélről platán-levelet És szerte szór az utak hideg sarán vakon, Egyként lebegtetve a női kebleket Fedő muszlint s ősz hajat taláros vállakon. Pár lépcsőn fölmegyünk s a teraszon vagyunk. Zavart párok sietnek szóban folytatni a Csókot, amely fölött ős dámák szobra int Márványban áll, mint kövült gáláns história. Évszázak távolán ti voltatok a vágy. Halott dámák, kikért bús rátok emlékezőn is.iti érzékeink rengése sohse hogy Pihenni a nevet csókolt csók dúlta harcmezőn. Dobszó: a kert ürül, zárnak, megyünk tova. S amint az éj fölkelti a szunnyadó gyönyört, Egy nőalak lebben szavadban... kit soha Nem ért utól karod, s ki vágyban ronggyá gyötört. . Fordította: Laczkó Géza Anatole France közeli elhalálozására való emlékezéssel közöljük ezt a varsot abból az alkalomból, hogy kezünkhöz jutott a Mesterről még életében írott utolsó könyv Charles Maurras műve, amely France-szal mint költővel és politikussal foglalkozik. Többek közt különösen erre a versre hivatkozva azt bizonyítgatja Maurras, hogy Anatole France új csapástnyitott a francia vers történetében, aminek hatása még csak eztán fog a maga teljességében kibontakozni.