Pesti Napló, 1925. március (76. évfolyam, 49–73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

tudatos, de mindig józan és pros­zarcosa a szociáldemokrata pártnak. Árnyak mutat­kozott a nevezetes­ 1914 augusztus negye­dikén, a német nemzeti egység ünnepélyes megnyilatkozásának napján, de hogy his­tóriai szerepre elhivatott nagyság van az egykori mesterlegényben, azt akkor iga­zolta, hogy népétől elfordult a hadiszeren­cse, mikor megbomlott a külső és a belső front, mikor­ a háború elvesztésének kiáb­rándító és megalázó tudata forradalomba kergette Németországot. Ebert volt a for­radalom kancellárja, aki a lemondott Miksa badeni herceg helyébe lépett. És Ebert volt az, aki a forradalom haszon­bérlőivel, a túlzókkal, a fé31 forgatókkal, a zavarosban halászókkal szemben kimon­dotta­, hogy az új Németországot csak a béke, szabadság és rend háromsága ment­heti meg. E háromság ellen vét mindenki, aki diskatúrát akar, aki a kommunizmus robbantószereivel dolgozik, aki állandósí­tani szeretné a­ forradalmat. S aki e há­romság ellen vét, az ellensége hazájának. A szociáldemokrata pártember a szo­ciáldemokrácia­ erős szervezetében látta, az egyetlen fentartó, konzerváló erőt ama vi­haros napok forgatagai közepette. És itt is józanul ítélt, helyesen látott. Egész kor­mányzati rendszerét erre a szervezetre alapította; ennek segítségével vezette ki népét, a formátlan káoszból ezzel alkotta meg és szilár­dította izmossá-­ életképessé az alkotmányozó nemzetgyűlés által sza­bályozott és szabatosan körülírt új állam­formát, a német köztársaságot. Weimar megtette kötelességét. A köztársaság meg­született. A nemzetgyűlés a köztársaság élére, e legfőbb, legmagasabb őrhelyre Ebertet rendelte. És most új korszak kezdődött a német nemzet életében. A törvényhozás ismét Berlinben székel, az állam új gépezete megindult, csavarai, kerekei, szíjai, lendí­tőkerekei, turbinái megkezdték a minden­napi munkát. Az elnöknek az volt a tiszte, hogy a munka folytonosságán virrasszon. A nehézségeket az útból elhárította. A súr­lódó felületeket lehetőleg megszűkítse. Helyre kellett állítani mindenekelőtt Né­metország normális nemzetközi kapcsola­tait és megindítani német­­ termelést. Egyik feladat sem volt könnyű. Bele is fá­radt, bele is bukott a birodalomnak nem egy nagyrangú funkcionáriusa, kancellá­rok, külügyminiszterek, miniszterelnökök. A birodalmi gyűlés változó össze­tétele is megtette a­ magáét, hogy megnyugváshoz és stabilitáshoz ne egykönnyen jussanak a német belső állapotok. Csak Ebert állott rendületlenül he­lyén: der Bleibende im Werke, mint a né­metek mondják. Őt is támadta szélső bal és a­ szélső­jobb, ez a két véglet, amelyek oly testvérileg tudnak ölelkezni, oly szoros frigyre tudnak lépni, mihelyt machiavel­lisztikus céljaik eléréséről van szó. Köze­lébe akart férkőzni a rágalom, rést kere­sett, megvívhat­atla­n becsületén a piszkos fantázia. És akadt, német bíróság, amely pártszenvedélytől elvakítva, e silány va­kondok munka,­társául szegődött De Ebert a bírósági tárgyalásokból tisztán került ki. Ha bántotta az alacsony hajsza, vigasztalást talált a jobbérzésűek felhá­borodásában és abban a tudatban, hogy kommunisták és nacionalisták ádáz dühét hazájáért kell elviselnie. Sokszor úgy tetszett a­ nagy ném­et nemzet, leghívebb csodáióinak, hogy e nép menthetetlenül áldozatául esik a Sparta­kusok féktelenségének, a bolsevizmus romboló rémének. Máskor a reakció győ­zelmes visszatérésétől kellett, tartaniuk azoknak, akik hisznek Németország jövő­jében és nagy hivatásában. Nem csapott le rá egyik veszedelem sem. És ma már bizton lehet remélni, hogy végképpen le­bírta mind a két fenyegető rémet. Hogy ennyire megerősödött, öntudatra eszmélt, fölismerte a szélsőségekben rejlő halált, abban igen nagy része és érdeme van Friedrich Ebertnek. Ravatala előtt gyá­szolva tiszteleg az egész civilizált világ. "vV Vasárnap PESTI NAPLÓ 1925 március 1­2 Dr. Vajda Béla a kö­vetkező információt adta: — A m­ult hét elején feljött Rostám Kiss Fehérre és előadta, hogy megfenyé­szték. Ő ism­eri Mártyék társaságát és ezért fél a­ következményeitől. An­na idején feg­y­ver viseleti engedélye és revolvere volt, ezt azonbann­ 1924 ben, amikor letartóztatásba került, a rendőrségen elvették tőle. Megkért, hogy egyrészt a fenyegetések miatt, másrészt mert a kül­területen elhagyatott utcában lakik, szerezzek szá­mára a főkapitányságon fegyverviselési engedélyt. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy az a fenyegetés, amellyel illették, miből áll és hogyan történt az eset. Ő a következőekt mondotta el: — Tegnap est­e egy előtte ismeretlen férfi hirte­len hozzáugrott, amint az Ernő utcán haladt. — Ön Kiss Ferenc? — kérdezte tőle az ismeretlen fiatalember. — Az vagyok. — Adjon alkalmat, hogy holnap este beszél­hes­sek önnel. Saját érdekében, este nyúló órakor, legyen a Valéria-kávéház előtt. — Kiss Ferencet óvtam, hogy idegenekkel szóbi* álljon, — mondotta ügyvédje — mart. Kiss F­er­e­na mindig félt attól, hogy utoléri Márffyék bosszúja. Még­sem hallgatott rám és másnap mégis elment­a V­alér­ia-kávé­ház alá, a biztottság kedvéért ásottban magával vitte egy bwitjit. Pont nyolcs órakor, amint, a Valéria-kávéház előtt állt Kiss Ferenc a barátjával, hirtelen ma metle termett egy fia­talem­ber, aki azonban már más volt, mint aki előző este az Ernő utcában megszólította őt.­­ — Ön a Kiss Ferenc ! — kérdezte ez az újabb ismeretlen fiatalember. — Igen. — Akkor jól vigyázzon magára. Ezután a kijelentés után, az ismeretlen fiatal­ember egy arra robogó villamos után vetette magát és fölugrott a lépcsőjére. Ez olyan gyorsan történt, hogy sem Kiss Ferenc, sem a barátja nem tudták, nyomon követni. — Február 23 i-án mondta el nekem ezeket a dol­gokat Kiss Ferenc s akkor kért meg, hogy szerezzem vissza a rendőrségen letartóztatásakor elvett revol­verét, mert fél. Erre én 21-ikén délelőtt bementem vele a főkapitányságra, és Schweinitzer rendőrkapi­tánynak kívántam előadni a­ történteket. Akkor nem tudtam Schweinitzerrel beszélni, erre másnap, 25-ikén újból elmentem. Sch­­weiniter meghallgatta előadásomat­, azután kért, hogy küldjem be Kiss Fe­rencet, hogy ő adja elő, mi­ történt vele. Másnap, 26-ikán, csütörtökön délután telefonon fölhívott Kiss Ferenc és érdeklődött, hogy mit­ intéztem el a rendőr­ségem Beszélgetésünk végén Kiss Ferenc ezt mondta: — É­rdekes dolgokat akarok mondani ügyvéd úrnak, iaajd feljövök. — Ezzel válluik el egymás­ét. Kiss Feric azon­­ba­­ már nem jött fel, nem is jelentkezett a­zót­a. Hogy az ügyvéddel való beszélgetése utáni napokban, szóval arról ezv volt sin­lát­ adón­ője bestélt el nekünk egyes dolgokat. Mielőtt Kiss Ferencet letartóztatták volna, a Ferencvárosban lakott eg­y özvegy asszonynal. Az özvegyasszonynak egyszobás lakása van és Kiss Ferenc most, mióta szabadlábon van, Új­ból oda akart költözni az özvegyasszonyhoz. Jelenleg egy jó barátja, gyerekkori pajtása lakik ott, egy állásnélküli újságíróval. Kiss Ferenc többször fölkereste ezt­ a volt barátját, aki segélyezte i­s őt. A szobából az állásnélküli újságíró kiköltözni készült­, erre Kiss Ferenc tárgyalni kezdett az özvegyasszonnyal, hogy a megüresedő ágyat adja ki neki s ő fod­ja bérelni felesben a szobát a barátjával. Csütörtökön is fönjárt a lakásban Kiss Fe­renc. Akkor elmondta a barátjának és az öz­vegyasszonynak, h­ogy megfenyene­ték. Csak azt mondta el, hogyan történt a dolog, de köze­lebbi adatokat nem árult el az ügyről. Azt mondta, h­ogy ezek után nem akar Budapesten maradni, hanem pár napra hazautazik majd Pécsre, ahol édesanyja és nővére lakik. A ba­rátja­tól kölcsön is kért 250.000 koronát a haza­utazás költségeire. Ezt az összeget meg is kapta. Ezzel eltávozott és kijelentette, hogy még az­nap este elutazik Pestről. Péntek reggel aztán újból mestjelent itt a barátjánál. — Hát te még Pesten vagy? — kérdezte tőle?. — Valami dolgom van elintézni való, a rendőrségre kell mennem és így csak ma utaz­hatom el, — felelte. Leült és beszélgetni kezdett. Beszélget­és közben zsebéből egy kis revolvert szedett elő. Ezt mutatta a barátjának és a szoba főbérlőjé­nek, az öreg özvegyasszonynak. — Tegnap szereztem, de csak két golyót ad­tak hozzá,­­- mondta Kiss Ferenc, amikor mu­tatta a revolvert. Az öregasszony rászólt: — Tegye el, mert í­ég elsül és baj lesz. Kiss Ferenc zsebébe tette a revolvert, az­után az öregasszony nevetve ezt mondta neki: — No, most már csak nem fél, ha fenye­geti­k! Végül szombaton reggel háromnegyed nyolc óra tájban jelentkezett Kiss Ferenc ismét, itt az özvegyasszonynál. Mondta, hogy a bátyjával jött, a bátyja lent várja a kapuban. Csak felsza­ladt, megkérdezni, hogy a­ lakást elfoglalhatja-e majd. A főbérlőnő megkérdezte az ottmaradó egyik szobaurat, hogy nincs-e kifogása Kiss Ferenc ellen s miután kedvező választ kapott, Kiss Ferencnek beleegyezését, is adta, hogy odaköltözzön. Ezzel Kiss el is távozott, negyed és félkilenc óra között, a Hollandia-kávéházban Hogy innen hova ment és mit csinált, azt nem lehet tudni, a legközelebbi nyom az Aréna úti Holandia-kávéházba vezet, ahova 11 óra tájban tért be. Féltizenkettő előtt néhány perc­cel Kiss Ferenc a főkapitánysági sajtóirodába telefonált és a lapok öttartózkodó rendőri ripor­tereit kihívta a kávéházba azzal, hogy szenzá­ciós esemény történt. Amint a hívásra megje­lent újságírók még a kávéház ajtaját sem lép­ték át, revolverdörrenés hallatszott belülről. Az arénaúti oldalán egy páholyszerű fülkében, márványlapú asztal mellett, ott találták az új­ságírók egy pamlagon Kiss Ferencet, a melléből ömlött a vér. Az aszta­lán kát levél volt, az egyik­nek ez volt a címzése. A rendőrségnek­, a má­siknak pedig. • Dr. Vajda Béla ügyvéd úrnak:« Az asztalon pedig három, noteszból kiszakított lapra, három levél volt írva három újságíró­hoz. Az egyiknek ezt írta: Kedves Szerkesztő Úr, ne haragudjon, hogy kifárasztottam magu­kat, de a humorom még az utolsó percben sem vesztettem el. Ők azt hitték, hogy félek a ka-sáitól, pedig nem, üdvözli Kiss Ferenc.« A másik noteszlapon a következő szöveg állott: Megteszem rég óhajt­ott kívánságukat. Most már nyugodtak lehetnek. Szeretném látni a maga arcát, amikor ide be fog lépni. Üdv. Kiss Ferenc.-A harmadik noteszlapon ez állott: ?,Csak a maguk megérkezését váromé Az újságírók azonnal értesítették a mentő­ket, akik rövid idő alatt megérkeztek és Kiss Ferencet a Rókus-kórházba szállították. Az orvosok megállapították, hogy a golyó Kiss Ferenc jobb mellbimbója alatt hatott be a tüdejébe és a lapocka alatt akadt meg. Műtéti beavatkozásra a beteg súlyos állapotára való tekintettel nem kerülhetett sor. Kiss Fe­rencet a sebészeti osztály 33. számú kórtermé­ben helyezték el. A rendőrség telefonon ér­deklődött Kiss Ferenc állapotáról, hogy ki­hallgatható-e. Azt a felvilágosítást adták, hogy állapota súlyos, az eddigiek szerint vasárnap délután két óra előtt semmi esetre sem hallgat­ható ki. Röviddel beszállítása u­tán Kiss Ferenc ügyvédje kivételesen engedélyt kapott arra, hogy védencével beszéljen. Kiss Ferenc az első emeleten egy nagy kórteremben fekszik, t­öbb beteggel együtt. Eszméleténél van, a kiállott izgalmakról és vérveszteségről azonban csak nagy megerőltetéssel tud néhány szót szólni. Ügyvédjének, aki felvilágosítást kért tőle ar­ról, hogy ki fenyegette meg, vagy mit tud róla, ezt mondja rövid megszakításokkal: — Ennek így kellett lennie­. Ők akarták... Most már mindegy ... Hagyjanak, nyu­­g­od­tan akarok meghalni. Kiss Ferenccel nem lehetett, többet begin­get­ni, látszott, hogy ez is terhére volt A ki­ejtett szavai után hörgött és levegő után kapas­kod­ott. A kezelőorvoso yélemény© szerint állapota súlyos és életveszélyes, remélni lehet azonban, hogy életben marad. A golyó még benne van a testében, valószínűleg vasárnap operálják, s­a több ereje lesz. A Kiss Ferenc által hátrahagyott két le­velet a főkapitányságon Marinovich rendőrka­pitánynak adták át. A rendőrséghez írt levélben körülbelül ezt írja: Kifáradtam a küzdelemben, teljesüljön a vér­bíróság ítélete. Kimondta rám az ítéletet a vérbíró­ság, amely ezt a nevet viseli, t­ulajdonképpen csak a gyilkosok szövetsége. Kasnyik után most én kö­vetkezem. Ne boncoljanak föl. Ne nyomozzanak a halálom miatt. Kíméletesen értesítsék az édes­anyámat.*

Next